Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Heti online sajtófigyelő 2018.10.05-10.12.

 
Beszédmódok között – az erdélyi magyar színház történetei
Publikálás dátuma: 2018. október 12.

Ifj. Piroska István, a Móra Ferenc Gimnázium tanára hívta fel a figyelmünket szülei, a Félegyházán élő és sokáig itt tanító Piroska Katalin és Piroska István érintettségére az alábbi cikkben. Mint kísérőlevelében írja: "Foglalkoznak erdélyi színháztörténettel (aradi származásúak), és október 5-én meghívott elődadóként vettek részt Marosvásárhelyen, egy színháztudományi konferencián. Természetesen örömmel vesszük át az alábbi tudósítást a Káfé Főnix című irodalmi és fotóművészeti lap oldaláról, hogy színes híreket tolmácsolhassunk kiskunfélegyházi lakosokról, akik köztünk élnek. Egyébként Piroska Katalin és Piroska István a 2018-as Apáczai-díjazottak között szerepelnek Az aradi magyar színjátszás 130 éve 1818–1948. II. kötetéért. Az átadás október 13-án, Szovátán lesz.

Egy állati piknik
Publikálás dátuma: 2018. október 12.

Mint arról beszámoltunk, október 6-án ÁllatiJó-nap és családi piknik címmel egésznapos rendezvényt tartottak a félegyházi Vasas sportpályán. A rendezvény apropója az volt, hogy az Állatok Világnapja alkalmából egy színvonalas, nívós programot nyújtsanak minden korosztály számára. A szervezők céljai közt szerepelt az is, hogy tudatosítsák a jelenlévőkben a felelősségteljes állattartás és a környezettudatos élet alapjait. Képes beszámoló a rendezvényről.

Fanyesés miatt lesz forgalomkorlátozás
Publikálás dátuma: 2018. október 12.

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy október 16-án, kedden délelőtt fanyesés miatt lezárják a Daru utca Damjanich utcáig tartó szakaszát. Ezen időszakban a lezárt területen a parkolás is tilos!

Lelkisegély-tanácsadás ingyen
Publikálás dátuma: 2018. október 12.

Új, ingyenes lelkisegítő tanácsadás indult ez év februárban az önkormányzat egyik nyertes projektje, az Új csillag születik program keretében. Az ingyenes segítséget az elkövetkező három évben térítésmentesen vehetik igénybe a rászorulók. A mentálhigiéniás szakember lelki tanácsadására számíthatnak partnerkapcsolati, párkapcsolati konfliktus, levert hangulat, magány, félelmek, testi-lelki rossz közérzet, függőség, munkahelykeresés, munkába állás, pályaválasztás, továbbtanulás, tanulmányi, tanulási problémák esetén.

Lezsák Sándor felkérte Csányi Józsefet, hogy induljon újra a polgármesteri tisztségért
Publikálás dátuma: 2018. október 12.

Közösségi oldalán cáfolta Csányi József polgármester azt a szóbeszédet, miszerint állami vállalat igazgatójaként, vagy államtitkárként folytatná pályafutását, s egyben bejelentette: ismét indul a polgármesteri címért. A hír kiemelkedő aktivitást váltott ki az világhálón, rámutatva, hogy a félegyháziak fokozott várakozása előzte meg a bejelentést.

Múzeumtúra Budapestre
Publikálás dátuma: 2018. október 12.

A Kiskun Múzeum Baráti Köre múzeumlátogatást szervez október 13-án, szombaton, Budapestre. A vonatjegyeket és a belépőjegyeket mindenki egyénileg rendezi. Jelentkezni a múzeumtúrára a 06/70/221-1608-as telefonszámon lehet. Indulás időpontja: október 13., szombat, 8.30-kor. Találkozó az állomáson 8.15-kor. Kérik, hogy a vonatjegyeket, ha lehetséges, mindenki a pénteki napon vásárolja meg.

Óvodások rajzaival díszített pólókban futnak a szilveszteri futás résztvevői
Publikálás dátuma: 2018. október 12.

A szilveszteri futást Kiskunfélegyházán idén 27. alkalommal rendezik meg. Az év utolsó napjára tervezett sporteseményről október 11-én tartott sajtótájékoztatót a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub elnöke Németh László és Balla László alpolgármester. A korai tájékoztatásnak oka volt. A december 31-ei sporteseményen ugyanis valamennyi résztvevőt egy olyan pólóval ajándékozzák meg, amelyet óvodásaink rajza ékesít. Hogy kiknek az alkotásai lesznek láthatóak, azt egy pályázat keretében döntik el. Az apróságoknak egy hónap áll rendelkezésükre, hogy elkészítsék, és benyújtsák alkotásaikat „a család karácsonya”, valamint „a téli sportok” témakörben a szervezőknek.

Zarándoklat Berecz Skolasztika emlékére
Publikálás dátuma: 2018. október 12.

Gyalogos zarándoklatot szerveznek Berecz Skolasztika (1898-1932) emlékére a kiskunfélegyházi Ó-templomból a tiszaalpári Zárdatemplomig október 20-án, szombaton. Jelentkezni október 14-éig lehet Barna Pap Rozáliánál (rozija@gmail.com), a Constantinum intézményben, illetve Égető Ildikó Annánál (eildiko@gmail.com), a Szent Benedek Leányainál. Szállást a bencés nővéreknél lehet igényelni.

Arcok a piacról - A vasutas őstermelő
Publikálás dátuma: 2018. október 11.

Ha szóba kerül a magyar konyha, bizonyosan szó esik hagyományos ételeink egyik meghatározó összetevőjéről, a paprikáról, illetve a fűszerpaprikáról, őrölt paprikáról is. A mindennapokban leginkább az édes, azaz csemege fajtát használjuk, de a jó háziasszony konyhájából a csípős változat sem hiányozhat.

Az élet itala: az anyatej
Publikálás dátuma: 2018. október 11.

A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban október 2-án kibővített Betűbölcsi keretében emlékeztek meg az Anyatej Világnapjáról.

A megjelent kismamákat és apróságaikat, valamint a leendő anyukákat, nagymamákat és érdeklődőket Kállainé Vereb Mária a könyvtár igazgatónője köszöntötte.

Közösségi térként is funkciónál az újonnan épült parkoló
Publikálás dátuma: 2018. október 11.

Október 8-án, ünnepélyes keretek között került átadásra a Bajcsy-Jókai utca sarkán épült parkoló és a korabeli Félegyházát ábrázoló falfestmény.

Lezsák Sándorral egyeztettek a Fidelitas kiskunfélegyházi vezetői
Publikálás dátuma: 2018. október 11.

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő meghívására a Lakitelek Népfőiskolára látogattak a minap a Fidelitas kiskunfélegyházi szervezetének vezetői, akikkel áttekintették a választókerületi teendőket, a Fidelitas és a szövetséges szervezetek közötti kapcsolatokat. Lezsák Sándor összegzése szerint formálódik a választókerületi összefogás, amelynek aktív részese a Fidelitas mellett a Fidesz, a KDNP, a Nemzeti Fórum és az IKoN Egyesület.
 

Reform tízóraival látták vendégül a hajléktalanokat a mezgések
Publikálás dátuma: 2018. október 11.

Az élelmezési illetve a kenyér világnapja alkalmából látták vendégül a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium diákjait, tanárait és a hajléktalan szálló lakóit az iskola élelmiszeripari munkaközösségének tanárai és az élelmiszeripari képzésben résztvevő diákok a csütörtökön megrendezett Egészségnap keretében.

Remekül kezdett az U12-es fiú kosárcsapat
Publikálás dátuma: 2018. október 11.

A felkészülési mérkőzések nehézségein túllendülve újult erővel és értékes tapasztalatokkal felvértezve kezdte meg szereplését az U12-es bajnokságban a Félegyházi TSI fiú csapata. A Kecskeméten megrendezett nyitókörben mindkét mérkőzését megnyerte a félegyházi együttes. Laczkó Róbert és Simon Zoltán tanítványai a Nagykőrösi Sólymokat 51-35-re, míg a Lehel Kosársulit 48-30-ra múlták felül. A sikeres kezdés lendületet adhat a bajnokság további szakaszára.

V. Kiskunfélegyházi Makettkiállítás és látványmakettezés
Publikálás dátuma: 2018. október 11.

Október 20-án és 21-én rendezik meg az V. Kiskunfélegyházi Makettkiállítást és Látványmakettezést. A rendezvény szombaton 9-től 18 óráig, vasárnap 9-től 14.30-ig látogatható a Móra Ferenc Művelődési Központban. Az ország minden tájáról érkeznek makettek és makettezők, lesz vasútmodell- és hagyományőrző bemutató – mondta el lapunknak Katona István, a Kiskunfélegyházi Makett Szakkör vezetője.

Városi karácsony a legifjabb félegyháziakkal és a nagycsaládosokkal
Publikálás dátuma: 2018. október 11.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata az idén is megrendezi karácsonyi ünnepségét, amelyre szeretettel meghívja a város nagycsaládosait, valamint a 2018. évben született gyermekeket és azok családját. Az ünnepség várható időpontja december 12-e, szerda, 15 óra, helyszíne a Móra Ferenc Művelődési Központ.

A fiatalok igényei, ötletei alapján alakították ki az ifjúsági kuckót a könyvtárban
Publikálás dátuma: 2018. október 10.

Átadták a fiataloknak azt a közösségi teret, amelyet véleményük, javaslataik figyelembe vételével és saját ötleteik alapján valósítottak meg. A Petőfi Sándor Városi könyvtárban október 4-én, az átadó ünnepségen Rosta Ferenc alpolgármester üdvözölte a fiatalokat a szőnyegekkel, kényelmes kanapékkal és babzsákokkal, tanulóasztalokkal, televízióval, üzenőfallal, és a zene hallgatásához szükséges eszközökkel felszerelt kuckóban. Kállainé Vereb Mária a könyvtársarok kialakításának történetét ismertette, megköszönve a fiataloknak, hogy ötleteikkel, kreativitásukkal segítették a könyvtárosok munkáját.
 

Állásajánlatok
Publikálás dátuma: 2018. október 10.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének legfrissebb állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. További információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/795-065.

Az Év Olvasója díjátadás a Hattyúházban
Publikálás dátuma: 2018. október 10.

Az országos könyvtári napok helyi programsorozat ünnepélyes zárórendezvényét tartották meg október 6-án, szombaton a városi könyvtárban. Ebben az évben a könyvtári napok heti programjai több jelentős eseményhez kapcsolódtak.
 

Bursa Hungarica pályázati felhívás
Publikálás dátuma: 2018. október 10.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata csatlakozott a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2019. évi fordulójához. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, nyílt pályázat keretében meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot a felsőoktatási hallgatók számára a 2018/2019. tanév második és a 2019/2020. tanév első félévére vonatkozóan (BURSA-2019A), illetve a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára (BURSA-2019B).

Csak egy hétig: ingyenes csontsűrűségmérés lesz Félegyházán
Publikálás dátuma: 2018. október 10.

Ingyenes csontsűrűségmérésre lesz lehetőség október 15-e és 19-e között, a félegyházi városi kórházban – tudtuk meg dr. Körtvélyessy András főigazgató-helyettestől.

Markolt György ajándéka a félegyháziaknak
Publikálás dátuma: 2018. október 10.

Félegyházának ajándékozta a Móra téri Móra Ferenc szobor alapjául szolgáló bronz alkotást Markolt György, városunkból származó szobrászművész. A nemes gesztussal augusztusi kiállítása zárását követően fejezte ki szülővárosa iránti tiszteletét az alkotó.

Négycsillagos bogárhotel a Százszorszép Óvodában
Publikálás dátuma: 2018. október 10.

Támadt egy bogaras ötlete az óvoda gondnokának, Lantos Szabolcsnak és épített egy bogárhotelt az udvaron. A hotelben a rovarok igényeinek megfelelően fából, szalmából és téglából készült komfortos szobák fogadják a vendégeket. A hotelt az állatok világnapja alkalmából avatták fel, a gyerekek nagy örömére. Ovis hostessek fogadták az első vendéget is. Egy bodobácsot tereltek szívélyesen Boda-Nagy Ágnes óvónő segítségével szállodai szobájába. Ezen a napon az apróságok az állatkiállításon is sok érdekes élőlénnyel találkozhattak, többek között gabonasiklóval és óriáspókkal. Mi sem természetesebb, hogy erre az alkalomra a szülők is magukkal hozták a család kedvenc kutyusát. A gyerekek szeretettel kényeztettek és simogatták őket.
 

Rokonlelkek - Petőfi és Reményi
Publikálás dátuma: 2018. október 10.

A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Petőfi Emlékbizottság szervezésében tart előadást Rokonlelkek - Petőfi és Reményi címmel Kapus Béláné egyesületi elnök. A rendezvény október 11-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik a Hattyúházban. Énekkel közreműködik Kiss Ákos Jenő, valamint Hegyesi Judit hegedűn. 17.45-kor koszorúzás lesz az Ótemplom mögötti Reményi emlékoszlopnál.

Vitaminokban az egészség
Publikálás dátuma: 2018. október 10.

Az úgynevezett pre- és probiotikumokról kaptak érdekes és hasznos információkat az érdeklődők a Móra Ferenc Művelődési Központban. A rendezvény félegyházi házigazdája Kissné Varga Ilona volt. Az elhangzottak részben a Szegedi Orvostudományi Egyetem kutatócsoportjának kutatási eredményeire épültek.

Átadták Félegyháza új büszkeségét
Publikálás dátuma: 2018. október 9.

Az új, zöld növényzettel beültetett parkolót a régi városképet idéző falfestmény díszíti, és a közlekedés biztonságát szolgáló útkorrekció teszi teljessé. A buszpályaudvarral szemben kialakított létesítményt október 8-án, hétfőn adták át. A 432 négyzetméteres parkosított téren 39 parkolóhelyet alakítottak ki, és a Bajcsy-Zsilinszky utcát is kiszélesítették, lehetővé téve ezzel az autóbuszok zavartalan, biztonságos kikanyarodását. Az új beruházás - a festmény és a tér - őrzéséről mától három éjjellátó biztonsági kamera is gondoskodik. Az átadást félegyháziak sokasága várta, akiket Csányi József polgármester és Balla László, a körzet önkormányzati képviselője köszöntött. A teret és parkolót Rónaszéki Gábor atya áldotta meg. Az átadó ünnepségen a Constantinum Intézmény táncos diákjai mutattak be rövid műsort, Petőfi Sándor Szülőföldemen című versét Patyi Andrea adta elő.

Főtér irodalmi pályázat
Publikálás dátuma: 2018. október 9.

Szépirodalmi pályázatot ír ki a félegyháziaknak, elsősorban a 13-17 éves fiataloknak a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesülete a Félegyháza Újjáépül című pályázat keretében, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár szakmai támogatásával. Mind lírai, mind prózai műfajokban lehet pályázni, maximum 3000 karakter hosszban. A pályázat nyertesei egy öt alkalomból álló, képességfejlesztő irodalmi work shopon vehetnek részt Miklya Zsolt költővel és Miklya Luzsányi Mónika íróval. A legjobb írásokból kötetet jelentetnek meg 2019 első felében. A pályázat beadási határideje: október 15.

III. ÁllatiJÓ-Nap és Családi Piknik Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2018. október 9.

Egy év kihagyás után újra szeretettel várnak minden kicsit és nagyot az Állatok Világnapja alkalmából megszervezett családi rendezvényre október 6-án, szombaton, a Vasas sportpályán.

Koncerttel ünnepelték a zenét a Szent István Templomban
Publikálás dátuma: 2018. október 9.

Igencsak fontos nappal indult az október a zenészek számára, ugyanis 1-jén tartja a világ a zenei világnapot. Ebből az alkalomból rendezett színvonalas koncertet a Szent István Templomban a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. A rendezvény vendége volt Csányi József polgármester is, aki beszédében a zene jelentőségéről elmélkedett és, hogy nekünk félegyháziaknak igazából mit is jelent a zene szeretete. A koncertet a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta, amelyet a Kiskunfélegyházi Zenebarátok kórusa követett. Az est műsorát a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar előadása zárta.

Lépéselőnyben a sakkcsapat
Publikálás dátuma: 2018. október 9.

Jól kezdte a 2018/19-es sakkcsapatbajnokságot az NB II. Tóth László csoportjában szereplő Félegyháza-Csongrád. Az előző szezont tizenkettedikként záró együttes az első két körben 11 és fél pontot szerzett, amivel a nyolcadik helyre kapaszkodott fel a bajnoki táblázaton. A játékosok a nyitókörben a TÁKISZ SE otthonában gyűjtöttek 4 és fél pontot, legutóbb pedig a Gyulai SE ellen ugyancsak idegenből hoztak el 7 egységet. A gyulai sikeres szereplés mindenképpen bravúrnak számít. A partik során Kemény Csaba, Karsai István, Hideg Ferenc Bendegúz, Cs. Kovács László és Hideg István Benjámin is nyert. Kelemen Sándor, Szekeres Sebestyén, Nagy Noémi és Tanács István remizett.

Tizenhét településen javul az ivóvíz minősége
Publikálás dátuma: 2018. október 9.

A majdnem egymilliárd forint értékű program kivitelezése során új kutakat fúrnak, a meglévőket felújítják és számos egyéb járulékos munkát is elvégeznek a megye északi részében.

Az otthon melegét idéző kiállítás
Publikálás dátuma: 2018. október 8.

A művelődési központban Rozsnyai István a Muzeális Gyűjtemény egy részletét mutatják be „Tűzrakók” – Erdélyi kandallók kályhakincsei címmel. Az otthon melegét, szépségét idéző kiállítás megnyitóján Mészáros Márta múzeumigazgató ismertette a gyűjtőmunkát, kiemelve a tárlaton látható csempék, csempedíszek szépségeit, értékeit. A Padkaporos Táncegyüttes Egyedem-begyedem csoportjának vidám produkciója tette hangulatossá az eseményt.

Íjász-erőpróba Gyulán
Publikálás dátuma: 2018. október 8.

Szeptember 30-án, Gyulán rendezték meg a szokásos 147 lövéses történelmi íjász erőpróbát. A Koppányok 3 fővel utaztak a versenyre. Szeibert Imre második helyen, Boldog Bence a hatodik, Kis Csaba a hetedik helyen zárta a napot.

Kincsekre találtak
Publikálás dátuma: 2018. október 8.

Kiapadhatatlan kincsesforrást hagyott hátra az utókornak Móra Ferenc, amikor 1918-ban megírta máig legnépszerűbb ifjúsági regényét, a Kincskereső kisködmönt. A 100 éve született alkotás időtlen értékeire hívta fel a Móra Ferenc Társaság és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a figyelmet, amikor a gyönyörű elbeszélésfüzér köré szervezte az október 2-a és 6-a között lezajlott harmadik Móra-fesztivált.

Lajosmizsén és Kelebián jártak a kézilabdás gyermekek
Publikálás dátuma: 2018. október 8.

Lajosmizsén folytatódott a fiú U13-as gyermekbajnokság Badó László régiójának soros fordulója. A KHTK korosztályos csapata két mérkőzést játszott. Árvai Zoltán edző tanítványai 24-24-es döntetlent értek el a KIKI SKFT-vel, míg a Kecskeméti Sportiskola ellen alulmaradtak. Mellettük az U11-es fiú együttes is megkezdte szereplését. Kis Barbara csapata még csak tanulja a kézilabdát, a KHTK fiataljai Kelebián a Kiskunhalas UKSC és a Kiskőrös KS gárdájával mérkőztek meg.
 

Megkezdte szereplését az U12-es leány kosárcsapat
Publikálás dátuma: 2018. október 8.

Az U12 bajnokság első fordulóját rendezték meg október első hétvégéjén. A 7. régió E csoportjában a Félegyházi Térségi Sportiskola csapata két mérkőzésen lépett pályára. Bokányi Rita és Fekete – Seres Ildikó vezetőedzők tanítványai egy-egy győzelmet, illetve vereséget értek el. Az edzők beszámolói szerint az együttes augusztus vége óta formálódik és az elmúlt hetekben is csatlakoztak új játékosok, így még össze kell szoknia a társaságnak.

Több százan az ötödik Mezgé pikniken
Publikálás dátuma: 2018. október 8.

Szórakoztatva megmutatni a mezőgazdaság, az állattenyésztés szépségét, örömét

Több százan látogattak ki a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium családi piknikjére október 6-án. Az 5. alkalommal megrendezett program nem véletlenül vált népszerűvé a város és vonzáskörzete lakói körében, hiszen felsorolni is nehéz lenne mennyi lehetőség, program várta a gyerekeket és szüleiket. Megismerkedhettek a mezőgazdasági gépekkel, simogathatták a tanulók gondozásában élő állatokat, lovagolhattak, kocsikázhattak is, valamint figyelemmel kísérhették a megyei díjlovas bajnokság fordulóját. Istállókiállítás is várta a közönséget, ahol a lovak szálláshelyén mutatták be az általános iskolások rajzait, festményeit, amelyeken a lovakkal, kedvenc háziállataikkal, és a természetvédelemmel kapcsolatos érzéseiket osztották meg.

10 éve hunyt el a város kulturális életének szolgálója, Fekete János
Publikálás dátuma: 2018. október 7.

A 10 éve elhunyt Fekete Jánosra, Félegyháza kiemelkedő helytörténészére, Petőfi- és Móra-kutatójára, életére és munkásságára emlékeztek október 5-én az Ótemplom kertjében. Domborművénél családja, a városvezetés és János bácsi tisztelői helyezték el koszorúikat, a tisztelet mécseseit. A város díszpolgárának munkásságát Tóth Gyuláné méltatta.

A Móravárosban barátságosan fogadják a madarakat
Publikálás dátuma: 2018. október 7.

A „Hajléktalanok a köz szolgálatában” csoport tagjai és a Platán utcai Általános Iskola öko- klubjának diákjai negyven „madárlakást” erősítettek fel a Móravárosban a Hóvirág Patika mögötti pihenőparkban Meizl Ferencnek, a Madárbarát Klub vezetőjének irányításával október 6-án. A kihelyezett odúkat a Platán Utcai Általános Iskola Öko- klubjának tagjai az MME-ODÚ adatbázisába regisztrálják.
 

A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
Publikálás dátuma: 2018. október 7.

1. Hétfőn Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának főünnepe, csütörtökön pedig Szent XXIII. János pápának az emléknapja lesz.

2. Hétfőn este ½ 6-kor Bibliaórát tartanak a Jókai utcai Közösségi Házban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2018. október 7.

1. Most vasárnap délután 5 órakor tartják a Rózsafüzér-társulat éves összejövetelét. Ekkor lesz az új tagok felvétele. Várják azokat, akik szeretnének csatlakozni a társulathoz.

Díszkivilágítást kap a félegyházi díszkút
Publikálás dátuma: 2018. október 7.

Az emlékmű felújításáról legutóbbi ülésén döntött a város képviselő-testülete.

Jövő nyárra megújul a félegyháziak által közkedvelt találkozóhely, a Miénk itt a tér kulturális fesztivál központi helyszíne a Centenáriumi díszkút és környéke, a Petőfi téren - adta hírül a BAON internetes hírportál. Az emlékmű felújításáról legutóbbi ülésén döntött a város képviselő-testülete. A városatyák egyhangú szavazattal támogatták a díszkút felújítását, melyre 43 millió forintot biztosítanak a jövő évi költségvetés terhére.

Félegyháziak is kapnak megyei kitüntető díjat
Publikálás dátuma: 2018. október 7.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat rangos kitüntető díjak átadásával minden év októberében elismeri azon személyek, közösségek munkásságát, akik kiemelkedően eredményes teljesítményükkel a megye érdekeit és javát szolgálják.

Hírek a Szent István Templomból
Publikálás dátuma: 2018. október 7.

Most vasárnap délután 5 órakor tartják a Rózsafüzér-társulat éves összejövetelét. Ekkor lesz az új tagok felvétele. Várják azokat, akik szeretnének csatlakozni a társulathoz.

Mázas csemperitkaságokból nyílt kiállítás
Publikálás dátuma: 2018. október 7.

A Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény „Tűztakarók” – Erdélyi kandallók kályhakincsei anyagából nyílt kiállítás október 4-én a Móra Ferenc Művelődési Központban.

Nem mindennapi kihívást teljesítettek a félegyházi tűzoltók
Publikálás dátuma: 2018. október 7.

Az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők a IV. „PUMP&RUN” Országos Bajnokságra, hogy ismét meghódítsák a kecskeméti Vízmű-dombot és teszteljék teljesítőképességük határait. A résztvevőknek jól átgondoltan kellett megtervezniük a nem mindennapi feladatok végrehajtását. Mind a női, mind a férfi versenyzők igen felkészülten, edzetten és harcra készen érkeztek az október negyedikén, Kecskeméten tartott megméretésre.

Rendhagyó, szabadtéri fogadóóra-sorozatot indított az MSZP helyi szervezete
Publikálás dátuma: 2018. október 7.

Járni fogjuk a várost és rendszeres köztéri fogadóórákon fogjuk begyűjteni a félegyháziak kéréseit, javaslatait." – ezzel kezdte október 5-én sajtótájékoztatóját Eszik Bence, aki a helyi MSZP elnökhelyetteseként a félegyházi piac előtt várta beszélgetésre a helyieket és a vonzáskörzet lakóit.

 

Az aradi tizenhármak példát mutatnak nekünk emberségből és hazafiságból
Publikálás dátuma: 2018. október 6.

Az 1848-49-es szabadságharc 169 évvel ezelőtt Aradon kivégzett hős vezéreire emlékeztek október 5-én, a művelődési központban. Emlékező beszédet mondott Balla László alpolgármester, majd a Constantinum Gimnázium színjátszó köre mutatta be az „Emlékezet és szembesülés” című darabot. A megemlékezés után a városvezetés, a helyi pártok, intézmények és civil szervezetek a Kiskun Múzeummal szembeni Aradi vértanúk-emlékoszlopnál helyezték el koszorúikat, mécseseiket.

Az aradi vértanúkra, az 1848-49-es forradalom hőseire emlékeztek a „Kaszárnyafutással”
Publikálás dátuma: 2018. október 6.

Országos emlékfutást és kerékpározást szervezett október 5-én és 6-án a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége a Honvédelmi Minisztériummal közösen „Kaszárnyafutás” néven. Ezzel a sportteljesítménnyel tisztelegnek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az Aradi vértanúk emléke előtt, és emlékeznek azokra a katonákra, akik az elmúlt 17 év alatt életüket áldozták a hazáért. A Bács-Kiskun megyei szakasz rajtja Kiskunfélegyházán kezdődött pénteken. Miután a város vezetése a vándorzászlóra felkötötte az emlékszalagot, megkoszorúzták az első világháborús emlékművet, majd nekiindultak a 170 kilométeres útnak. Futásukhoz kerékpárosok és diákok is jelezték csatlakozási szándékukat.

Egy-egy káprázatos pillanatkép mögött néha hosszú órák munkája áll
Publikálás dátuma: 2018. október 6.

Kiss-Czakó Imrének, a Wesel Hugo Fotókör vezetőjének a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban október 3-án nyílt kiállítása.

Doroghy Zsuzsanna és Vigh Csaba gitárzenével aláfestett énekes produkcióját követően a tárlatot dr. Ónodi Izabella, a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke e gondolatokkal nyitotta meg.

 

 

Októberi könyvbemutató
Publikálás dátuma: 2018. október 6.

Requiem egy '56-osért - Apám, Pallagi Sándor emlékére címmel mutatja be új könyvét dr. Pallagi Mária történész. Az estre - az október 23-i megemlékezés keretében - október 18-án, csütörtökön 17 órakor kerül sor a Hattyúházban. Köszöntőt mond Rosta Ferenc alpolgármester. Közreműködik Gombás Bende, a Móra Ferenc Gimnázium tanulója.

Októberi véradások
Publikálás dátuma: 2018. október 6.

Októberben is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.

A platánosok és a gimisek közösen emlékeztek a legnagyobb magyarra
Publikálás dátuma: 2018. október 5.

A platán iskola szeptember 21-én rendezte meg hagyományos Széchenyi-napi ünnepségét. Az iskola 1986 óta emlékezik a legnagyobb magyarra. Ez alkalommal a Móra Gimnázium diákjai is szerepeltek az ünnepségen, emelve az ünnepi hangulatot.

20 éve ápolja a két iskola a koszorúzással egybekötött megemlékezést a Széchenyi domborművek előtt. Délután a Csibeavató rendezvényre is sor került, melynek keretében az elsősök a platános baromfiudvar hivatalos kiscsibéivé váltak. A délután folyamán játékos akadályverseny várta a diákokat, amelyen Széchenyi életével kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk. Az alsós diákok sportvetélkedői is színesítették a napot. A 35 éves Platán iskola falán ünnepélyes keretek között leplezték le az Örökös boldog iskola, Ökoiskola, illetve az Akkreditált kiváló tehetségpont kitüntető címért járó táblákat. Ezen a napon minden platános diák büszke volt arra, hogy méltó módon emlékezhetett meg a legnagyobb magyar életéről.

Bécsben is bizonyított a félegyházi trombitás lány
Publikálás dátuma: 2018. október 5.

Nemzetközi mezőnyben ért el kimagasló eredményt Vízhányó Eszter Zsófia a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola trombita szakos növendéke.

A hét végén rendezték meg Bécsben a Danubia Talents elnevezésű művészeti versenyt, amelyre világ számos pontjáról érkeztek zenész növendékek. Az erős mezőnyben lett második helyezett a félegyházi tehetség – tájékoztatta a Baon.hu-t Kis-Fekete Vilmos a zeneiskola igazgatója.

Ezüstérmes U12-es kosarasok Szerbiában
Publikálás dátuma: 2018. október 5.

Nemzetközi tornán vett részt a Félegyházi Térségi Sportiskola U12-es (2007-ben született) fiú csapata Szabadkán szeptember végén. A házigazda KK Nika meghívásának eleget téve háromnapos tornán ragadtak labdát a fiúk. Elsőként felkészülési mérkőzést játszottak, amit kettő tétmeccs követett. A felkészülési időszakban a két héttel ezelőtti hazai rendezésű kupameccsek után már igazi bajnoki ráhangolódásnak szánták a hétvégét, amely a látottak alapján jól sikerült – számolt be Simon Zoltán edző.

Fekete Jánosra emlékeznek
Publikálás dátuma: 2018. október 5.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület emlékezik Fekete János helytörténész, kutató, Félegyháza díszpolgára halálának 10 évfordulóján október 5-én, pénteken 15 órakor. Az Ótemplom mögötti kertben felállított domborműnél Tóth Gyuláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja eleveníti fel Fekete János életművét, közösségformáló személyiségét. Közreműködik dr. Tóth Ákos tárogatón.

Láthatatlan vacsora
Publikálás dátuma: 2018. október 5.

Talán már mindenki próbálkozott sötétben, vagy csukott szemmel tájékozódni, s ha csak egy szobából kell is kijutni így, akkor is jó néhány bútor kerül bizonytalan lépéseink során az utunkba. A látássérültek számára azonban ez nem csak addig tart, amíg megtalálják a villanykapcsolót, hiszen nekik az életüket kell így leélni. Ha ezzel a szemlélettel nézzük a mindennapi rutinfeladatainkat, rádöbbenhetünk arra, hogy egy nem látó személy számára az öltözködés, az étkezés, vagy a közlekedés is milyen nehézségeket jelent. Ezekre a nehezített körülményekre hívták fel középiskolás diákok figyelmét, akik a közelmúltban Láthatatlan vacsora címmel a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szemléletformáló programjában vettek rész.

Lehet finom is az, ami egészséges!
Publikálás dátuma: 2018. október 5.

Ezt a feltevést minden egyes alkalommal be tudják bizonyítani a Tupperware Főzőklub háziasszonyai.

Nyílt énekórát tartott a félegyházi általános iskolásoknak a Servet Zenekar
Publikálás dátuma: 2018. október 5.

A Zene Világnapján október 1-jén nyílt énekórán gyűjthettek tapasztalatokat a határontúli magyarság népszokásairól, zenéjéről a félegyházi általános iskolás diákok.

Titkok a levéltárból - 45 éves a Batthyány Lajos Általános Iskola
Publikálás dátuma: 2018. október 5.

Kiskunfélegyházán 1957-től kezdődően működik ének-zene tagozatos általános iskolai osztály, ez később önálló iskolává fejlődött. Amikor 1970-ben az általa addig használt Szabadság téri, régi, omladozó iskolaépület életveszélyessé vált, az egész iskola átköltözött a Petőfi Sándor Gimnázium tantermeibe, ahol délutáni tanítással tudták megoldani az oktatást. Ez az állapot nyilvánvalóan hosszú távon tarthatatlan volt, főként mert pedagógiai szempontból is hátrányosan érintette a tanulókat. Ezért a város vezetősége a megyei tanácsnál már 1970-ben nagyon sürgette a tervbe vett Batthyány utcai iskola építésének mielőbbi megkezdését.

Több rendőr lesz az utakon Bács megyében
Publikálás dátuma: 2018. október 5.

Fokozott ellenőrzést rendelt el az ország nyolc megyéjében az országos rendőrfőkapitány október elsejétől 2019. március 6-ig – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján.

Zarándoklat a Szent Mihály emlékfalhoz
Publikálás dátuma: 2018. október 5.

A Fővárostól nem messze létezik egy szakrális hely, ahová a falusiak és a tanyasiak évről évre elzarándokolnak.