Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Heti online sajtófigyelő 2020.01.31.-02.07.

 
A Budapest–Bamako ralin indult a csapat
Publikálás dátuma: 2020. február 7.

Múlt pénteken indult az idei Budapest–­Bamako sivatagi rali, amelyen a kiskunfélegyházi Szalamandra Team is részt vesz. A csapat egyetlen hölgy tagját, Kárpáti Ritát telefonon értük utol, eddigi kalandjaikról számolt be lapunknak.

Bringások figyelem!
Publikálás dátuma: 2020. február 7.
Előremutató Kiskunfélegyháza idei költségvetése
Publikálás dátuma: 2020. február 7.

A képviselő-testület tíz igen, három nem és egy tartózkodás mellett csütörtöki ülésén elfogadta Kiskunfélegyháza idei költségvetését. A rendelet értelmében az önkormányzat mintegy 8 milliárd forintból gazdálkodik ebben az évben.

Harminc kamera védi majd a megújult közterületeket
Publikálás dátuma: 2020. február 7.

30 térfigyelő kamera vigyázza majd a város megújuló területein a közbiztonságot és a megteremtett értékeket. Ez a tétel is része Kiskunfélegyháza 2020 évi költségvetésének, amit első idei ülésén, február 6-án, csütörtökön fogadott el a képviselő-testület.

Idén is kiállító a Mezgé a budapesti Mangalica Fesztiválon
Publikálás dátuma: 2020. február 7.

Visszatérő vendég a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium a budapesti Mangalica Fesztiválon, amelyet idén február 7-e és 9-e között rendeznek meg a Szabadság téren.

Koszorúzás a Daru utcában
Publikálás dátuma: 2020. február 7.

A Móra Ferenc Emléknapok koszorúzással folytatódott február 7-én, pénteken 10 órakor az író Daru utcai szobránál.
Az emlékezés, a tisztelet koszorúit helyezték el a következő intézmények, egyesületek képviselői: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, Móra Ferenc Művelődési Központ, Móra Ferenc Gimnázium, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és Móra Ferenc Társaság valamint a Veled a Városunkért Egyesület.

Kovács Benedek Móra Ferenc: A cinege cipője című versét adta elő.

Koszorúzás a Móra-téren
Publikálás dátuma: 2020. február 7.

A Móra Ferenc Emléknapok keretében február 6-án, csütörtökön koszorúzták meg a Móra-téren található Móra Ferenc-szobrot. Az emlékezés koszorúit Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata képviseletében Rosta Ferenc alpolgármester, dr. Kása Zsuzsanna, a Móra Ferenc gimnázium igazgatója és Benséné Szabó Ágota, a Móra Ferenc Társaság elnökségi tagjai valamint a Veled a Városunkért Egyesület képviselői helyezték el.

Szépíróversenyt rendeztek speciális nevelési igényű gyermekeknek
Publikálás dátuma: 2020. február 7.

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Járási Szépíróversenyt Kiskunfélegyházán a speciális nevelési igényű gyermekek számára február 6-án.

A Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény által szervezett megmérettetésre idén tizenegy iskolából kilencvenhat tanuló jelezte részvételi szándékát.

Történelemversenyen jeleskedtek a Mezgések
Publikálás dátuma: 2020. február 7.

Nemcsak a mezőgazdasági és élelmiszeripari szaktárgyakban zsebelik be sorra az elismeréseket a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai.

Utazás kiállítás - 2020
Publikálás dátuma: 2020. február 7.

Szeretné megízlelni a félegyházi péksüteményeket, a híres lajosmizsei szamócalekvárt, a ballószögi füstölt sajtokat, vagy a szanki konyakmeggyet? Megkóstolná a térség zamatos borait? Megismerné fürdőinket, múzeumainkat? Bepillantást nyerne Bács-Kiskun megye gazdag programkínálatába? Az idei Utazás kiállításon minderre lehetősége lesz! 21 kiállítóval és településsel karöltve, 60 négyzetméteren, egységes arculattal várják a látogatókat február 27-e és március 1-je között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Elkalauzolják térségünk csodás tájaira és megmutatják, hogy Bács-Kiskun megye valóban boldoggá tesz! Ízekben és élményekben garantáltan nem lesz hiány.

Versennyel köszöntötték a februárt a Koppányok
Publikálás dátuma: 2020. február 7.

Kunszentmiklóson a Nyílegyenes Íjász Club által szervezett történelmi örömíjász versenyen vettek részt kilencen február 1-jén a Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai HSE tagjai. Ezt a próbát a Koppányok a 2020-as Történelmi Terem Országos Bajnokság utolsó versenyszituációs felkészülési lehetőségének tartották. A megmérettetés helyszíne a Kunszentmiklósi Miklóssy János Sportközpont volt. A verseny jellege történelmi örömíjász teremverseny volt, 21 célon, 1 körben, célonként 3 vesszővel lőttek. A célparkot 3D és rajzolt egyedi célok alkották.

A Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. felvételt hirdet
Publikálás dátuma: 2020. február 6.

Az alábbi munkakörök várnak betöltésre:

temetkezési szertartó
gépkocsivezető „B” kategóriás
sírásó
Bővebb felvilágosítást nyújt: Tigyi Márton műszaki igazgató Tel: 0670/321-0576 munkaidőben.
Jelentkezéseket az fvnp@fvnp.kiskunfelegyhaza.hu e-mail címen,
vagy levélben a 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 8. sz. alá várjuk.

Februári véradások
Publikálás dátuma: 2020. február 6.

Februárban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.

Félegyházi játszóélmények hegyen-völgyön át
Publikálás dátuma: 2020. február 6.

Megújuló parkok, játszóterek hívogatják városszerte a félegyháziakat. Hamarosan érdemes lesz más városrészekbe is felfedező sétára indulni a családoknak gyerekestől, nagyszülőstől, hiszen a szabadidő tartalmas eltöltésére korra és nemre való tekintet nélkül mindenkinek lehetősége nyílik ezeken a közösségi tereken. Már nem kell sokat várni az attrakciók teljes befejezéshez.

Férfiak zarándoklata az Ótemplomtól Pálosszentkútig
Publikálás dátuma: 2020. február 6.

Minden hónap első péntekjén – így február 7-én is – zarándoklaton vehetnek részt olyan férfiak, akik egy pici csendre, elvonulásra, imádságra vágynak. 17 órakor az Ótemplomtól indulnak és mintegy 14 km gyaloglás után érkeznek Pálosszentkútra.

Kincskereső kisködmön felolvasónapot tartottak a könyvtárban Képgaléria
Publikálás dátuma: 2020. február 6.

Móra Ferenc egyik legismertebb ifjúsági regényéből, a Kincskereső kisködmönből tartottak felolvasónapot a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szervezésében.
A február 6-i rendezvényre a helyi általános iskolás hetedik és nyolcadik osztályos tanulóinak jelentkezését várták. Valamennyi általános iskola élt a szereplési lehetőséggel. Az iskolák maguk dönthették el, hogy a műből melyik részlet felolvasásával töltik ki a rendelkezésre álló 25 percet. A szervezőknek az volt a kérésük, hogy az iskolák képviselői egy-egy szál virágot vigyenek magukkal, amelyet a délutáni koszorúzáson a kulturális intézmény munkatársai helyeznek el a Móra-szobornál.

A rendezvény célja az volt, hogy méltó módon megemlékezzenek városunk szülöttének, Móra Ferenc halálának évfordulójáról, illetve a Kincskereső kisködmön megjelenésének 100. jubileumáról.

Zárul a megye legnagyobb Zöld város beruházása
Publikálás dátuma: 2020. február 6.

Január 31-én megkezdődött a Zöld város projekt műszaki átadása, 30 napon belül minden hibát és hiányosságot pótol a kivitelező – tudtuk meg Csányi József polgármestertől.
Már javában tart tehát az egy hónapos műszaki átadás-átvételi folyamata, ami azt jelenti, hogy megtörténnek a szükséges javítások, az öntözőrendszer beüzemelése. A kivitelező 3 év garanciát vállalt, tehát az időközben felmerülő problémákat folyamatosan javítani fogják. Nagy izgalommal és kíváncsisággal várjuk a telepített, mintegy félmillió növény, közöttük az ötezer virághagyma szárba szökkenését.

 

A bajtársi egyesület a város egyik legaktívabb közössége
Publikálás dátuma: 2020. február 5.

élegyháza egyik legaktívabb közössége, a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület tartotta éves közgyűlését január 31-én. Hideg István elnök az összejövetelen felidézte azt a sok-sok rendezvényt, amelyben a klub aktív szerepet vállalt, majd felvázolta a 2020-ra tervezett programokat. Örömmel szólt arról, hogy egy sikeres pályázatnak köszönhetően technikai felszereltségük jelentősen bővült kivetítővel és hangtechnikai eszközökkel. Az összejövetel résztvevői az elmúlt évben elhunyt tagtársaikról is megemlékeztek.

A házasság nem késztermék, hanem folyamat
Publikálás dátuma: 2020. február 5.

Sokan, sokféleképpen próbálták meghatározni a jó házasság titkát. Számos könyv íródott, cikk született a téma kapcsán. Egy kicsit mindenki megfejtette és talán úgy igazán senki sem. „A házasság nem késztermék, hanem folyamat” – mondta Mark Gungor amerikai lelkész. Ennek okán pedig teljesen világos, hogy folyamatos munkát igényel ahhoz, hogy fenntartható, békét adó, szeretetteljes kapcsolat szülessen meg minden egyes nap.

Csütörtökön ülésezik a képviselő-testület
Publikálás dátuma: 2020. február 5.

Kiskunfélegyháza képviselő-testülete február 6-án tartja soros, nyilvános ülését. A városatyák 26 napirendi pontot vitatnak meg az összejövetelen. Beszámolókat hallgatnak meg a város kulturális intézményeinek tavalyi munkájáról és idei terveiről. Döntenek a közterület-használati rendelet módosításáról és több önkormányzati ingatlan hasznosításáról is. Több intézmény támogatási kérelméről is határozat születik. Az önkormányzati bizottságok valamennyi előterjesztést megvitattak, és a határozati javaslatokat elfogadásra ajánlják.

Merd megengedni magadnak
Publikálás dátuma: 2020. február 5.

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár adott helyet február 4-én, kedden dr. Domján Mihály tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta, blogger előadásának Önbizalom és motiváció címmel.
A teltházas eseményen többek között választ kaptunk arra, hogy miért fontos, hogy tisztában legyünk értékeinkkel, képességeinkkel, hiszen ez az alapja az egészséges önbizalomnak. Az előadó szerint meg kell tanulnunk nemet mondani, vállalni saját magunkat. Feloldozást kaptunk például olykor egy tábla csokoládé, tejszínhabos kávé elfogyasztását illetően, hiszen – ahogy dr. Domján Mihály fogalmazott – fontos, hogy időnként saját magunkat is tudjuk jutalmazni.

Oroszlán Kupa – III. Lions Megyei Sportverseny
Publikálás dátuma: 2020. február 5.

Kecskeméti és Bács-Kiskun megyei értelmi fogyatékosokkal foglalkozó intézmények gondozottai számára szervez csapat sportversenyt február 7-én, pénteken a Kecskeméti Szent László Lions Club, a Kecskeméti Szent László Leo Club, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága a Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményével közösen.
18, hat fős csapatot hívtak meg, kísérőikkel és szurkolótáborukkal együtt. A versenybe és a lebonyolításba, csak úgy, mint tavaly, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma diákjait is bevonják, minden 6 fős versenyző csapathoz + 2 fővel csatlakoznak, valamint 7 fővel a szervezési feladatokba is besegítenek. Az állomásokon a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai és a club végeznek önkéntes munkát. A gondozókkal, a Leo klub és a szervező Kecskeméti Szent László Lions Club tagjaival és önkénteseivel együtt mintegy 300 résztvevőre számítanak a szervezők.

Soron kívül megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtás
Publikálás dátuma: 2020. február 5.

Megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs feladatmeghatározása alapján. A koronavírus esetleges hazai megjelenése esetén a termékek iránt várhatóan megnövekvő vásárlói igények teljesíthetőek.

Zöld népszavazást kezdeményez az LMP
Publikálás dátuma: 2020. február 5.

Sajtótájékoztatót tartott Kiskunfélegyházán február 4-én Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke és Kis-Szeniczey Kálmán, a helyi szervezet elnöke. Bejelentették, hogy a párt zöld népszavazást kezdeményez, mert szerintük a kormány csak kommunikációs szinten akarja megnyerni a környezetvédelmi ügyeket és az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdéseket, de ennek érdekében nem történnek érdemi intézkedések.

25 éves a Constantinum Katolikus Óvoda és Kollégium
Publikálás dátuma: 2020. február 4.

Rendhagyó születésnapi összejövetelt tartottak február 3-án, a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium közös óvodai és kollégiumi részlegében. A rendezvény különlegessége abban rejlett, hogy az ovisok és a kollégiumban lakó diákok egy közös, mókával, játékkal, ismerkedéssel teli délelőttöt tölthettek el együtt. A közösen megélt élmények összekovácsolták a két korosztályt. A nagyok sem restelltek leülni a szőnyegre, vagy éppen a festékbe mártva krumplinyomdázni.

Februári áramszünetek
Publikálás dátuma: 2020. február 4.

Az NKM áramszolgáltató az ügyfelek igénye alapján hálózatbővítést, egyes szakaszokon hálózatrekonstrukciót végez. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt rövid időre szükséges az egyes hálózati szakaszok kikapcsolása. A munkák idején januárban időszakos áramszünet lesz Kiskunfélegyházán, több utcában. Az áramszolgáltató munkatársai minden esetben igyekeznek az áramszünetek időtartamát a lehető legminimálisabb mértékre csökkenteni azért, hogy a fogyasztók a legkevesebbet érezzék a munkavégzésből.

Februári programok a városi könyvtárban
Publikálás dátuma: 2020. február 4.

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár februári programajánlója a Félegyházi Közlöny hírportálon.
Február 4., kedd 17 óra
Dr. Domján Mihály tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta előadása Motiváció és önbizalom címmel.

MÓRA EMLÉKNAPOK PROGRAMJAI

Február 5., szerda 14-15.30 óráig
Móra felolvasó délután Móra Ferenc Könyes könyv (1920) című kötetéből a Móra Egyesület, a Móra Társaság és a Nyugdíjas Pedagógus Klub tagjainak részvételével. 
Móra-plakett avatása a Hattyúház udvarában.

Ne feledje! Vasárnap állat- és kirakodóvásár!
Publikálás dátuma: 2020. február 4.

Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosságot, hogy a hagyományoknak megfelelően a hónap második hétvégéjén, azaz 2020. február 9-én (vasárnap) ORSZÁGOS ÁLLAT- ÉS KIRAKODÓVÁSÁR a félegyházi vásártéren.

Agrártudásközpontként működik a félegyházi Mezgé
Publikálás dátuma: 2020. február 3.

Az Országos Szakma Kiváló Tanulója versenyek megrendezésére kérte fel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a félegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolát. Az iskola élelmiszeripari és mezőgazdasági képzésen tanuló diákok számára gyakorlóhelyként felajánlotta az országosan egyedülálló sertéshízékonyság vizsgálóállomását, az anyagcserelabort, a lószaporodásbiológiai labort, az embrióátültetés, szarvasmarha, juh, baromfi kísérleti állomást. A Mezgé március 11-e és 13-a között ad otthont a pék és az édesipari termékgyártó szakmák legjobbjainak megmérettetéséhez.

Kerekegyházi sikerrel kezdődött a „Csiki” emléktorna-sorozat
Publikálás dátuma: 2020. február 3.

Amint arról már beszámoltunk idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Csikós József „Csiki” emléktornát, amivel az egykori labdarúgó kapus előtt tisztelegnek a sportbarátok. A Kiskunfélegyházi HTK Labdarúgó Szakosztálya és a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) által szervezett tornasorozaton az egyesület minden utánpótláscsapata részt vesz, több vendégegyüttessel. Elsőként az U19-es korosztályú labdarúgók mérték össze tudásukat február 2-án a Mezőgazdasági Szakiskola tornatermében.

Kunszentmártonon ragadtak nyilat a dartsosok
Publikálás dátuma: 2020. február 3.

Jubileumi 10. kunszentmártoni dartsversenyre utaztak el a Félegyházi D. C. játékosai február elsején. A nevezési lista alapján nem számítottak könnyű versenyre, ugyanis az ország három legjobb játékosa is dobóvonal mögé állt (Lakatos Gergely, Kovács Patrik, Balló Sándor). A félegyházi különítmény Horváth Zsolt, Horváth Tibor, Pecz István, Valkovics István és a Tóth Róbert alkotta csapat nem ijedt meg a feladattól, így mindenki sikeresen vette a csoportküzdelmeket.

Szabadfogású birkózóverseny Tokodon
Publikálás dátuma: 2020. február 3.

Tokodon rendezték az első serdülő válogató versenyt az idén, ahol a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzői a szabadfogású küzdelmekben mérettették meg magukat. A 230 versenyzőt felvonultató rendezvényen a lányok szerepeltek sikeresebben. A 62 kg-osok között Kiss Viktória szép győzelmeket szerezve döntőbe jutott, de ott sajnos alulmaradt, így ezüstérmet nyert. Ezzel Viki meghívást kapott a válogatott keretbe. Tapodi Rebeka és Tapodi Zsófia a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Kiss Henrietta negyedik lett, ezzel a félegyháziak csapatban a harmadik helyen végeztek. Edzők: Ván Jenő, Szabó József, Kelemen András és Polyák Dániel.

A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
Publikálás dátuma: 2020. február 2.

Gyertyaszentelő Boldogasszony vasárnapja – 2020. február 2.
1. Hétfőn Szent Balázs püspök és vértanú emléknapja, szerdán Szent Ágota szűz és vértanú emléknapja, csütörtökön pedig Miki Szent Pál és vértanú társai emléknapja lesz.

A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2020. február 2.

Gyertyaszentelő Boldogasszony vasárnapja – 2020. február 2.
1. Most vasárnap a 9 órai és a ½ 11-es szentmisében gyertyaszentelés lesz.
A templomban gyertyavásárlási lehetőség van. Ezen a vasárnapon, délelőtt 9 órakor szentmise lesz a városért az Ótemplomban.

Félegyházán ellenőriznek a revizorok
Publikálás dátuma: 2020. február 2.

A számla- és a nyugtaadást, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését illetve az online pénztárgépekkel kapcsolatos szabályok betartását ellenőrzik a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai. Kiskunfélegyházán február 3-án, hétfőn számíthatnak ellenőrzésre azok az adózók, akiknél tavaly nem végeztek ellenőrzést az adóhatóság szakemberei.

Mezőberényi siker asztaliteniszben
Publikálás dátuma: 2020. február 2.

A 12. fordulóval folytatódott a felnőtt férfi extraliga, amelynek keretében a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola csapata Mezőberénybe utazott. A házigazdákkal ősszel már találkoztak a félegyháziak, akkor mezőberényi siker született. A tabellán elfoglalt helyezés is hazai győzelmet vetített előre.

Orosházán nyert a sakkcsapat
Publikálás dátuma: 2020. február 2.

Jól szerepeltek az 5. forduló keretében a Félegyháza-Csongrád sakkozói az NB II. Tóth László csoportjában. Február 2-án az Orosházi SE otthonában ültek asztalhoz, ahol 7 – 5-ös győzelmet értek el. Az első négy táblán remi született. Az ötödik táblán Kemény Csaba nyerni tudott, csakúgy, mint az alsóbb táblákon Kelemen Sándor és Hideg István Benjámin. A Hideg testvérek összesen két döntetlent és egy sikert értek el, így sokat tettek a félegyházi csapat győzelméért. Az együttes a tabellán is megelőzte az orosháziakat és immár a 8. helyen áll a bajnokságban 24 ponttal.

Szalagozó ünnepség a Kossuth Lajos szakképző iskolában
Publikálás dátuma: 2020. február 1.

Szalagozó ünnepséget tartott a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban, január 31-én.
A rendezvény a végzős osztályok szalagozásával kezdődött, majd az intézmény vezetője, Ágoston Tibor intézett a fiatalokhoz néhány szót: „Legyen a záróvizsga egy olyan esemény az életedben, amelyre nem pironkodva, hanem büszkén fogsz emlékezni. A mai este viszont a vidámságé, a jókedvé. Az elkövetkező hetek szóljanak a jókedvű tanulásról. Céljaink megvalósításához, a felkészüléshez kívánok az iskola valamennyi dolgozója és a magam nevében jó egészséget, erőt és kitartást. Végül egy idézettel kívánok jó utat az útra indulóknak. Az ért el sikert, aki jól élt, gyakran nevetett és sokat szeretett. Aki élvezte a jó emberek bizalmát és szeretetét. Aki kitöltötte helyét és bevégezte a feladatát. Aki jobb világot hagyott maga után, mint amilyent talált. Örüljenek a rendkívüli napnak, örülj a dalnak, a derűs napoknak, és szeresd az élet vidám oldalát!”

Ülőpad a főtéren
Publikálás dátuma: 2020. február 1.

Elkészült az első háttámlás ülőpad a Béke téren. A téli időjárás ellenére máris örömmel használják a félegyházi járókelők. A tavasz beköszöntével végre megtelhet élettel a város új főtere, nyüzsgő, kellemes környezetet nyújtva magányos ücsörgésekhez, jókedvű beszélgetésekhez.

Igényelhetők a pedagógus díszdiplomák
Publikálás dátuma: 2020. január 31.

A Kecskeméti Tankerületi Központ és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata ezúton tájékoztatja a nyugdíjas pedagógusokat, hogy 2020-ban a pedagógusnapi ünnepség június 5-én, pénteken, 15 órai kezdettel lesz a Móra Ferenc Művelődési Központban.
Az ünnepnapon átnyújtandó díszdiplomák igényléséhez szükséges adatlapok átvehetők Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal I. em. 26. számú irodájában, Görög Anitánál vagy letölthető a www.kiskunfelegyhaza.hu oldalról.

Móra Ferenc Emléknapok
Publikálás dátuma: 2020. január 31.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Társaság, a Móra Ferenc Művelődési Központ és a a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület
Programok:

Február 5., szerda 14-15.30 óráig
Móra felolvasó délután Móra Ferenc Könyes Könyv (1920) című kötetéből, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület, a Móra Ferenc Társaság és a Nyugdíjas Pedagógus Klub tagjainak részvételével a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

Óriási sikerek a MEZGÉ szakmai kapcsolatrendszerében
Publikálás dátuma: 2020. január 31.

A Félegyházi MEZGÉ -mint Agrár-tudásközpont- kiváló szakmai és társadalmi kapcsolatrendszerrel büszkélkedhet.

Tizenkilenc naperőművet épített az MVM Csoport Dél-Kelet-Magyarországon
Publikálás dátuma: 2020. január 31.

Az NKM Áramhálózati Kft. területén Cegléd, Gerendás, Hódmezővásárhely, Kecel, Kiskunhalas, Kötegyán, Jánoshalma, Mezőkovácsháza, Nagykamarás, Soltvadkert, Szegvár, Árpádhalom, Békéscsaba, Kiskunfélegyháza és Újkígyós térségében valósultak meg. Kecskeméten pedig két helyszínen négy különálló erőmű létesült.

Védőnői jótanácsok a Betűbölcsiben
Publikálás dátuma: 2020. január 31.

Huczka Anita kiskunfélegyházi védőnő, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Betűbölcsi programján egyebek mellett arról beszélt, hogy a gyermekek fejlődéséhez melyek azok a tápanyagok, amelyek étellel bevihetők és szükségesek. Mint minden alkalommal, január 28-án is nagy volt az érdeklődés az informatív esemény iránt.

„A szeretet kiválaszt, megszólít, megtart és elenged...”
Publikálás dátuma: 2020. január 31.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dobó Endre életének 90. évében január 25-én méltósággal viselt betegsége után szerettei körében elhunyt. Temetése február 5-én, szerdán 11 órakor lesz a kiskunfélegyházi Felsőtemetőben. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét február 5-én, reggel 7 órakor mutattatjuk be a kiskunfélegyházi Szent István Templomban.
Tisztelettel kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki. Köszönettel vesszük, ha a koszorúra
szánt összeget eljuttatják A Béke Egy Mosollyal Kezdődik Alapítvány részére.
Bankszámlaszám: 11732071-23253670

A befolyt összeget a Kiskunfélegyházi Dialízis Központ javára továbbítjuk.