Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Sajtófigyelő 2014.01.03-10.

 
A doni áttörés hőseire emlékezik a város
Publikálás dátuma: 2014. január 10.

A doni áttörés 71. évfordulója alkalmából tart megemlékezést ma (január 13-án) Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, valamint a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület. A rendezvény 15 órakor kezdődik az „Öreg laktanyánál”. A megemlékezés résztvevőit Deli József nyá. ezredes köszönti. Dr. Holló József nyá. altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nyugalmazott főigazgatója beszél a doni katasztrófáról. A koszorúzást követően a megemlékezés a felsőtemetői hősi emlékműnél folytatódik. A rendezvény tábortűzgyújtással zárul.

A polgári bál volt a báli szezon nyitórendezvénye
Publikálás dátuma: 2014. január 10.

Sikeres éveket tudhat maga mögött Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata. Három esztendeje, 2010-ben még csődöt kellett volna jelenteni a városnak, 2013 végére viszont pénzügyeinket kézben tartjuk, ami azt jelenti, hogy nincsenek 60 napon túli tartozásaink. A kormány második adósság rendezési programjának köszönhetően idén február 28-tól semmilyen tartozása sem lesz Kiskunfélegyházának – mondta el ma (január 11-én) a báli szezon nyitórendezvényén, a 7. Polgári Bálon, Kapus Krisztián.

Elbontották a karácsonyi díszeket
Publikálás dátuma: 2014. január 10.

Néhány nappal vízkereszt után bontották el a város karácsonyfáját és leszedték a Kossuth utca ünnepi díszeit. A megye talán legszebb karácsonyfája az önkormányzat, a civil szervezetek, három iskola (KÖAI Platán, József, Dózsa) tanárainak, diákjainak összefogásával szépült meg. A szállítást és a beemelést a VÉPFU Kft., a fa befaragását a tűzoltók végezték, a kosaras emelődarukat a Szabó Emelőgép Kft. és a VSZKSZ biztosította. Az ünnepi díszek fel és leszerelését is a Szabó Emelőgép Kft. vállalta magára bérmentesen. Ezúton is köszönjük a karácsonyfa állításában, a díszek elkészítésében és a díszvilágítás felszerelésében közreműködők munkáját.

Fiatal írók mutatkoztak be
Publikálás dátuma: 2014. január 10.

kiskunfélegyháza | Tizenhat középiskolás verseit és kisprózáit tartalmazza az a kötet, melynek bemutatóját kedden felolvasó est keretében tartották a félegyházi könyvtárban. Tavaly ősszel alakult a Kreatív Írás Kör a városi könyvtárban azzal a céllal, hogy összefogja a tehetséges és alkotni vágyó középiskolásokat. A diákok munkáját a Kiskunfélegyházán élő íróházaspár, Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt irányította. A közös foglalkozásból és otthoni feladatokból álló műhelymunka eredményként született meg a Pillanatok című kiadvány, amely az alkotók első szárnypróbálgatásait tartalmazza.

Folyamatosan fejlődik a félegyházi kórház
Publikálás dátuma: 2014. január 10.

Csaknem egy évvel ezelőtt, 2013. február 1-jétől olvadtak be a kecskeméti megyei kórházba a kalocsai és a kiskunfélegyházi kórházak. Hogy telt az első közös év? – kérdeztük dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatóját.

Kerekasztalbeszélgetés a kultúra finanszírozásáról
Publikálás dátuma: 2014. január 10.

Könyvbemutató kerekasztal-beszélgetést szerveztek január 9-én, csütörtökön este a Hattyúházban. Tóth Ákos: Kultúrafinanszírozás az Európai Unió tagállamaiban és Magyarországon címmel megjelent könyve apropóján nem csak nemzetközi kitekintést kapott a hallgatóság a témában, hanem a helyi kulturális intézmények gazdálkodásának kereteit is megismerhette.

Nyolcvanöt verseny – 337 érem
Publikálás dátuma: 2014. január 10.

Száznegyvenhat arany, száztizenöt ezüst és hetvenhat borzérmet tudhat magáénak az idén ötödik születésnapját ünneplő Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület. Közöttük európai bajnoki, országos bajnoki trófeák is találhatóak. Az íjászok nem csak a megmérettetéseken öregbítik Kiskunfélegyháza és országunk hírnevét, hanem aktív részesei a hagyományőrző és a városi rendezvényeknek is. Közel tíz esztendeje jegyeztem el magam az íjászattal. Az első versenyeket, szám szerint tizenhármat, saját tanyámon bonyolítottam le. Tamás fiammal 2005-ben tettünk íjászoktatói vizsgát Budapesten. Alapító tagja lettem a Félegyházi Íjász Egyesületnek, de mivel más elképzeléseim voltak az íjászattal kapcsolatban 2009-ben önállósítottam magam – mesél a kezdetekről Dinnyés Gyula, az egyesület vezetője.

Sikeresen pályázott a Testvérvárosi Egyesület
Publikálás dátuma: 2014. január 10.

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt pályázaton 1.500.000 forint támogatást nyert el a Testvérvárosi Egyesület. A pályázat célja a Hungarikumok Gyűjteményében, a Magyar Értéktárban valamint a Félegyházi Értéktárban szereplő értékek megismertetése partnervárosainkkal. Ennek érdekében a Városalapítók Napjához kapcsolódóan testvérvárosi találkozót szervez az Egyesület Kiskunfélegyházán. A rendezvény ideje alatt a vendégek megismerhetik az értékgyűjtés, értékőrzés folyamatát, előadásokon kerülnek bemutatásra a Hungarikumok, nemzeti értékek, kézműves vásáron juthatnak hozzá a helyi értékekhez, valamint hagyományos mesterségeket ismerhetnek meg.

Tanulás mozgással, művészetekkel – örömmel
Publikálás dátuma: 2014. január 10.

Néhány éve sokat hallunk a Félegyházi Waldorf Egyesület, a helyi Waldorf óvoda, újabban pedig az iskola tevékenységéről, izgalmas hagyományőrző gyermekprogramjaikról, játszóházakról, iskolavárókról, kézműves foglalkozásaikról, táboraikról. Feketéné Csikós Szilvia intézményvezetőt egyebek mellett arról kérdeztük: mi a titka annak az örömnek és lelkesedésnek, ami minden egyes foglalkozásukon feltűnik a résztvevő gyerekek szemében, függetlenül attól, hogy honnan érkeztek.

Tavasszal folytatódnak a fapótlások
Publikálás dátuma: 2014. január 10.

Több mint száz facsemetét ültettek el az ősz folyamán a szakemberek, pótolva azokat a fákat, melyek a nyolc városrészt érintő szennyvízcsatorna építésnek „estek áldozatul”. A fákat lehetőség szerint a korábbiak helyére ültették, de a város több pontjaira is került az oxigénpótlásra szolgáló növényekből. A fapótlások tavasszal folytatódnak. Tűrőképessége, szép virágdísze és őszi lombszíneződése miatt leginkább kőrisekkel helyettesítik a kivágott fákat. Olyan helyeken, ahol a vezetékek miatt a védőtávolságot be kellett tartani, kisebb növekedésű fák kerültek. Olyan fákat kell ültetni, amelyek meg is maradnak. A növényeknek életkörülményei a városokban nem a legideálisabbak, ezért esett a választás a kőrisre – mondta el a Félegyházi Hírek érdeklődésére Barczikay Gábor, a városüzemeltetési csoport munkatársa.

Délután rendezik meg az agycsavaró versenyt Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2014. január 9.

A Szent Benedek Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézményében ma (január 9.) ismét megrendezik az Agycsavaró versenyt. Nemcsak a leendő Szent Benedekeseket, hanem minden olyan 8-os diákot várnak, aki szeretné megmérettetni magát. A részletekről Rokolya Csaba igazgatót kérdeztük.

Iskolára hangoló a Waldorf iskolában
Publikálás dátuma: 2014. január 9.

Iskolára hangoló foglalkozásokra várják a kicsiket Kiskunfélegyházán, a Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskolában. Az első alkalom január 14-én, kedden lesz.

Kis birkózók kerestetnek
Publikálás dátuma: 2014. január 9.

A birkózás az 1900-as évek elejétől szerepel Kiskunfélegyházán a sportágak között, a jelenlegi szakosztály pedig 1947-ben alakult, id. Besze László vezetésével. Máig ez az egyetlen sportág, amely világbajnoki címet hozott a városba: a szakosztály tagja, dr. Réczy László miután 1976-ban olimpiai bronzérmes lett Montreálban, a 1977-ben a világbajnoki címet is elnyerte.

Nem lett város Tiszaalpár
Publikálás dátuma: 2014. január 9.

Nem lett város Tiszaalpár. A település már több alkalommal nyújtott be pályázatot annak érdekében, hogy várossá nyilvánítsák a nagyközséget, de ezúttal sem volt pozitív a bírálat. A pályázatokról és arról, hogy milyen előny származhatna Tiszaalpár várossá nyilvánításából dr. Vancsura István polgármester nyilatkozott rádiónknak.

Számos fejlesztést megvalósított Móricgát önkormányzata a 2013-as évben
Publikálás dátuma: 2014. január 9.

Számos fejlesztést megvalósított Móricgát önkormányzata a 2013-as évben. A település nyertesként szerepelt pályázatokon, eszközbeszerzésre is lehetősége nyílt és a közmunkaprogramban is sikeresen részt vesz. Arról, hogy az előző évben milyen beruházásokat valósíthatott meg Móricgát Csontos Máté polgármester nyilatkozott rádiónknak.

ART TURKA - Mint szellemi központ
Publikálás dátuma: 2014. január 7.

Bizony jólesett leülni az év kezdetén a szilveszter utáni takarítás csendjében az ART TURKA helyiségében és egy kicsit visszarévedni ennek a helynek az elmúlt esztendőben betöltött szerepére. Az alábbi sorok ennek az emlékezésnek adnak helyt. Az ART TURKA kifejezés a művészet és a legközismertebb szóval turkálás (lásd használt ruhák) összekapcsolásából született, lényegében az alkotók különböző szintű művei közti válogatást jelenti. És ha már néhány éve megszületett ezen kifejezés egyre jobban szét is terjedt, de már így egybeolvasva ARTURKA. Máris becézik a Félegyháziak s jól tudjuk becézni csak azt szokták, amit megkedveltek az emberek, amire szeretettel néznek, ami kedves számukra.

Betűbölcsi családterapeutával
Publikálás dátuma: 2014. január 7.

Stabilitás és önbizalom. Ez volt az esztendő első Betűbölcsijének a témája a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A vendég ezúttal dr. Domján Mihály családterapeuta volt.

– Minden évben elhívnak néhányszor a Betűbölcsibe, és én mindig örömmel jövök – mondja a szakember, akit a választott téma aktualitásáról kérdeztünk.

– A szülés után megváltoznak a szerepek egy párkapcsolatban. Először a kettőből három fővé növekszik a család, ezzel együtt új feladatok jönnek létre. Mindenkinek meg kell tanulnia a szülőséget összeegyeztetni a házastársi kapcsolatokkal, és önmagával. Ennek lényege, hogy a gyerek mellett jusson figyelem egymásra és önmagukra is a szülőknek. A szülőséghez elsősorban nem könyvek kellenek, hanem önbizalom! Persze fel lehet használni mások tapasztalatait, de a dolog a szülői önbizalmon áll a vagy bukik. Az anyának és az apának is hinnie kell önmagában ahhoz, hogy merjék élvezni az életét. És ne csak a gyerekkel kapcsolatban, hanem a párkapcsolatban is!

Elkészült a Móra-családfa
Publikálás dátuma: 2014. január 7.

Kiskunfélegyháza | Január végén a nagyközönség is megismerheti a félegyházi Mórák családfáját, amelyet Kapus Béláné kétéves kutatómunka során készített el a Móra Emlékévek kapcsán.

Móra Márton halálának 100 éves évfordulójával tavaly kezdődtek a Móra Emlékévek Kiskunfélegyházán. Idén Móra Mártonnéra, Móra Istvánra, Móra Ferencre és Móra Juliannára emlékeznek, hiszen valamennyiük születésének vagy halálának kerek évfordulója van.

Mozgalmas és tartalmas évet zárt Szank Önkormányzata
Publikálás dátuma: 2014. január 7.

Mozgalmas és tartalmas évet zárt Szank Önkormányzata. A 2013-as évben a Start Munka Program keretében újulhatott meg a településen a 2. körzetben található orvosi rendelő. A felújításról és magáról a programról Patkós Zsolt, Szank polgármestere tájékoztatta rádiónkat.

Szili igazságosságot vinne a politikába
Publikálás dátuma: 2014. január 7.

A "halasi csipkéhez hasonló tisztasággal, finomsággal és eleganciával" az igazságosság, a párbeszéd és a szolidaritás szellemében kíván új színt vinni a politikába a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) - jelentette ki a szervezet elnöke kedden Kiskunhalason.

Vízkereszt után egyre több fenyő kerül közterületre
Publikálás dátuma: 2014. január 7.

Az ünnepek elmúltával sok fenyőfa kerül utcára, közterületre. A félegyházi lakosokat arra kérik, hogy a lakótelepeken a gyűjtő edényzetek mellé, vagy a VSZKSZ telephelyére, esetleg a hulladékudvarba szállítsák ki. A részletekről Vaszkó Józsefet, a VSZKSZ igazgatóját kérdeztük.

A héten két programmal várja az érdeklődőket a kiskunfélegyházi városi könyvtár
Publikálás dátuma: 2014. január 6.

Januárban is számos programmal várja az érdeklődőket a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ. Az intézmény egy sikeres TÁMOP pályázatnak köszönhetően több neves előadót hívott rendezvényeire. A Betűbölcsi programjai holnap délelőtt, míg a Nemcsak középiskolásoknak című sorozat csütörtökön délután folytatódik. A könyvtár eheti programjait Kállainé Vereb Mária, az intézmény igazgatója ismerteti.

Elhunyt Vitéz Pataky József
Publikálás dátuma: 2014. január 6.

Fejet hajtva és mély tisztelettel adózva méltó emlékének, megrendülve értesítjük Önöket, hogy január 5-én reggel, elhunyt Vitéz Pataky József, a Tordai Honvéd Hanyományőrző Bizottság elnöke, a település volt RMDSZ elnöke és önkormányzati képviselője, Torda díszpolgára, a város és Erdély magyarságának egyik legkiemelkedőbb személyisége, a testvértelepülésekkel való kapcsolatok ápolója - kapta a szomorú hírt a Félegyházi Közlöny.

Kiállítás iIfj. Kunhegyesi Ferenc alkotásaiból
Publikálás dátuma: 2014. január 6.

Szabó Ildikó művész-tanár nyitja meg Ifj. Kunhegyesi Ferenc festőművész kiállítását január 24-én, 17 órakor, a kiskunfélegyházi művelődési központ aulájában. A megnyitón a Móra Ferenc Gimnázium diákjai közreműködnek.

Tehetséggondozás, művészeti oktatás
Publikálás dátuma: 2014. január 6.

Mint minden év végén, úgy 2013-ban is bemutatták mit tanultak, mennyit fejlődtek a Kiskun Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei. Az előadások, koncertek, kiállítások látogatói ezúttal is jóleső érzéssel nyugtázhatták: mennyi lelkes, tehetséges, szépreményű fiatal él és tanul a városban.

Változások, eredmények 2013-ban
Publikálás dátuma: 2014. január 6.

Kiskunfélegyháza képviselő-testülete az óév utolsó, december 19-én megtartott testületi ülésén elfogadta a polgármesteri hivatal egyes osztályainak, csoportjainak éves tevékenységét összegző beszámolót. Az anyagból többek között az is kiderül, hogy a képviselő-testület 2013. január 1. és november 30. között 22 ülésen 28 önkormányzati rendeletet alkotott és 281 képviselő-testületi határozatot hozott.

A doni áttörés emlékezete
Publikálás dátuma: 2014. január 4.

A doni áttörés 71. évfordulója alkalmából tart megemlékezést január 13-án Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, valamint a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület. A rendezvény 15 órakor kezdődik az „Öreg laktanyánál”. A megemlékezés résztvevőit Deli József nyá. ezredes köszönti. Dr. Holló József nyá. altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nyugalmazott főigazgatója beszél a doni katasztrófáról. A koszorúzást követően a megemlékezés a felsőtemetői hősi emlékműnél folytatódik. A rendezvény tábortűzgyújtással zárul.

Állampolgársági eskü a városházán
Publikálás dátuma: 2014. január 4.

Négyen tettek állampolgársági esküt ma (január 8-án) a kiskunfélegyházi városházán. Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvény 2010. augusztus 20-án lépett hatályba, alkalmazni 2011. január 1-jétől lehet. Kiskunfélegyházán ez idáig kétszáznál többen éltek törvény adta lehetőségükkel. A magyar állampolgárságot igazoló okmányokat Balla László alpolgármester adta át.

Csatasorba álltak a hókotrók
Publikálás dátuma: 2014. január 4.

Az előrejelzések szerint január közepétől beköszönt az igazi tél. Havazás esetén a Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezetnek Félegyháza több mint háromszáz utcáját kell járhatóvá tennie. A takarékos gazdálkodásnak köszönhetően a költségvetési üzem gépparkja részben megújult így két sószórót, három nagy és két kis hókotrót tudnak munkába állítani.

Felzárkóztató program indult a hátrányos helyzetben lévők számára
Publikálás dátuma: 2014. január 4.

Közel ötszáz fő (3-45 éves) vesz részt abban a fejlesztési programban, mely a társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval küzdő romák és a hátrányos helyzetben lévő nem romák társadalmi befogadását, foglalkoztatását, foglalkoztathatóságát, életvitelét, motivációját és a szolgáltatásokhoz való hozzáférését hivatott elősegíteni. A szociális, közösségfejlesztési, oktatási, egészségügyi, képzési és foglalkoztatási elemekre épülő programra mintegy 150 millió forintot (önerőt nem igénylő pályázati forrást) költ Kiskunfélegyháza városa.

Folytatódik a Molnár-féle ház felújítása
Publikálás dátuma: 2014. január 4.

A terveknek megfelelően halad a volt kommendáns hivatal épületének (Molnár-féle ház) részleges felújítása. A jövő héten végeznek a szakemberek a Kossuth utcai külső homlokzat 50 százalékának felújításával. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a földszinti helyiségek rekonstrukciója. Az épület felújítását követően ide költözik a felnőtt háziorvosi és a gyermekorvosi ügyelet, valamint egy védőnői helyiség kerül kialakításra – mondta el Kapus Krisztián polgármester.

Kultúrafinanszírozás – könyvbemutató a Hattyúházban
Publikálás dátuma: 2014. január 4.

Tóth Ákos: Kultúrafinanszírozás az Európai Unió tagállamaiban és Magyarországon címmel megjelent könyvét mutatták be ma (január 9-én) a Hattyúházban. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak Kállainé Vereb Mária, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója, Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatónője és Kiss-Fekete Bence, a Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Közgazdasági Szakközépiskolája tagintézményének vezetője.

Mezőgecsére utaznak a királyi szakácsok
Publikálás dátuma: 2014. január 4.

Mezőgecsére utaznak január 24-én az Amatőr Királyi Szákácsok, hogy tovább öregbítsék városunk hírnevét a VIII. Mezőgecsei Nemzetközi Böllérversenyen. A kétnapos megmérettetésen a helyi és határon túli csapatok adnak számot, immáron nyolcadik alkalommal, tudásukról, mutatják a tájegységekre jellemző receptek alapján készült disznótoros ételeiket. A nemzetközi böllérversenyt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a Mezőgecsei Községi Tanács, valamint a Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete szervezi.

Mozgalmas évet zártak a mezőőrök
Publikálás dátuma: 2014. január 4.

Eredményes évet tudhat maga mögött a Kiskunfélegyházi Mezei Őrszolgálat. A napi feladatellátás a mezőőrök mellett oroszlánrészt vállaltak a külterület közbiztonságának javításában. Segítették a rendőrség munkáját, nekik köszönhetően több tanyabetörőt, körözött személyt sikerült lefülelni. Az elmúlt évben is sikeresen megküzdöttünk a külterületen felmerülő problémákkal. Próbáltunk erőnkhöz és a jogszabályokhoz igazodva segítséget nyújtani a kint élőknek, a nem a mi hatáskörünkbe tartozó ügyekben pedig megfelelő útbaigazítást adni.

A továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatására nyert forrást a Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

A továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatására nyert forrást a Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium. A projekt ideje alatt a diákoknak, a szülőknek és a kiválasztott mentoroknak egyaránt lesznek feladataik, melynek köszönhetően a fiatalok elérhetik a szakmájukban előre meghatározott és kitűzött céljaikat. Arról, hogy egy-egy mentornak milyen feladata lesz a program során Bácskai Andrást, a szakmai program felelősét hallják.

Ellenőrzik a kamionokat a Csólyosi útban
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

Fokozottan ellenőrzik januártól a rendőrség és a közterület-felügyelet munkatársai a Katona József, a Halasi és a Csólyosi út forgalmát. A cél, hogy az áruszállító kamionok a számukra kijelölt, (a karácsonyra felújított) az 542-es elkerülő úttól induló 400 méteres szakaszt használják, ne zavarják tovább a környéken lakók nyugalmát, ne szennyezzék a környezetet – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Rádi Rudolf, a városüzemeltetései csoport vezetője.

Képviselői kezdeményezésre hoztak létre egyesületet és alapítványt a félegyházi hátrányos helyzetű családok, gyermekek megsegítésére
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

A félegyházi hátrányos helyzetű családok, gyermekek megsegítésére egy egyesületet és alapítványt is létrehoztak 2013-ban Horváth Gábor önkormányzati képviselő kezdeményezésére. A megvalósított feladatokról Horváth Gábort, a Kiskunfélegyházi 7-es számú választókörzet képviselőjét kérdeztük.

Kerékpár Jánoskának
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

Ezúttal Török Jánoska gyógyulásáért fogott össze a Rocktár közönsége, a Sorsocskák Alapítvány és több segítőkész félegyházi képviselő és magánember – tájékoztatta a Félegyházi Közlönyt Ónodi Árpád. A jótékonysági koncerten és az ünnepek alatt is tartó gyűjtésen csaknem 100 ezer forint pénzadomány és további értékes tárgyi ajándékok gyűltek össze. Az adományból csupa egészséges, természetes alapanyagú készítményt kapott Jánoska, ami szervezetének tisztulását segíti elő.

Legközelebb februárban lesz testületi ülés
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

2014-ben a tervek szerint tízszer ülésezik a kiskunfélegyházi képviselő-testület. Első alkalommal február 13-án veszik kezükbe a szavazógombokat a városatyák, amikor többek között a 2014. évi költségvetési rendelet megalkotása szerepel a napirendi pontok között. Azt követően – előreláthatóan – március 27-én, április 24-én, május 29-én, június 26-án, augusztus 28-án, szeptember 25-én, október 30-án, november 27-én és december 18-án lesz testületi ülés. Erről decemberi ülésén, Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. évi munkatervének elfogadásával született döntés.

Megkezdődött a Petőfi Mozi épületének felújítása
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

Közel kilencszázezer forintot költenek a Petőfi Mozi épületének felújítására. A munkát ma (január 6-án) kezdték meg a szakemberek. A beruházás keretében megújul az épület külső homlokzata, kivakolják és kifestik a belső vizesblokkokat, a géptermeket, rendbe teszik a helyiségek burkolatát, kijavítják a tető hibáit. A munkálatokkal január végére végez a kivitelező. A filmszínház bérlője a Pannon 2001 Mozgókép Kft. márciusra vállalta a Petőfi Mozi újraindítását – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Kapus Krisztián polgármester.

Petőfi emlékek a könyvtárban
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

Kamarakiállítás nyílt Petőfi Sándor születésének 191. évfordulója alkalmából a városi könyvtárban dr. Tarjányi József, a Petőfi Sándor Alma Mater Társaság alapítója, a Petőfi Emlékbizottság tagja gyűjteményéből. A tárlaton korabeli újságok, plakátok, verseskötetek, emlékérmek, festmények láthatók, melyek jól példázzák mit jelentett a szabadság költőjeként tisztelt Petőfi, a hazai irodalom első számú képviselője a magyarság és a külföld számára.

Pillanatok – versek és kisprózák
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

E címmel rendezett felolvasóestet és könyvbemutatót ma (január 7-én) a Kreatív Írás Kör a Hattyúházban. Az irodalmi esten mutatták be a Kiskunfélegyházán és Kecskeméten tanuló középiskolások munkáikat, melyet egy füzetben foglaltak össze. A verseket és kisprózákat maguk az alkotók olvasták fel.

A rendezvényt Kállainé Vereb Mária, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatónője nyitotta meg. Elmondta, a Kreatív Írás Kör alkotóműhelye egy TÁMOP-pályázat (Társadalmi Megújulás Operatív Program) eredményeként jöhetett létre 2013 őszén a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A tíz foglalkozásból és otthoni feladatokból álló műhelymunka eredménye a Pillanatok című füzet. A fiatal alkotók mentorai Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt voltak.

Polgári Bál Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

Hetedik alkalommal rendeznek Polgári Bált Kiskunfélegyházán. A báli szezon nyitórendezvényét január 11-én tartják, melynek a József Attila Általános Iskola tornaterme ad otthont. A rendezvény fővédnöke Dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, védnökei Dr. Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. Sztárvendég: Charlie. A bál 18 órakor kezdődik. A bál bevételét a kiskunfélegyházi Návay-szobor újraállítására fordítják.

Sikeresnek bizonyultak a félegyházi hungarikum pályázatok
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

Döntés született a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt pályázati felhívásra beérkezett pályázatokról. A Kiskun Múzeum Baráti Köre 800.000 forint, a Testvérvárosi Egyesület Kiskunfélegyháza 1.500.000 forint támogatásban részesült. Továbbá sikeres volt a kiskunfélegyházi székhelyű Magyar Solymász Egyesület mindkét pályázata is. A pályázatokat a helyi Értéktár Bizottság együttműködésével készítették elő – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Kapus Krisztián polgármester, a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság elnöke.

Testvérvárosi kapcsolatok - Tordától Die-ig
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

2011 szeptemberében alakult meg a Testvérvárosi Egyesület Kiskunfélegyháza azzal a céllal, hogy ápolja és fenntartsa Kiskunfélegyháza testvér- és partnervárosaival a kapcsolatot, és minél gazdagabban reprezentálja, ismertesse meg Magyarország történelmi, kulturális, társadalmi és közösségi értékeit Kiskunfélegyháza partnervárosaival.

Újabb nyertes LEADER pályázatok
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

A Kiskunok Vidékéért Egyesülethez nyáron benyújtott LEADER pályázatok elbírálása megtörtént, a tavalyi év végén értesítettük a nyerteseket. Gazdaságfejlesztésre 50 pályázó 336 millió forintot nyert, szolgáltatásfejlesztésre az önkormányzatok és civil szervezetek közül 38-an 113 millió forintot nyertek, így összesen mintegy 450 millió forint pályázati forrás került a három kistérségbe.

Újraállítják a Návay Lajos-emlékművet
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

Kiskunfélegyháza lakosságának már régi igénye volt, hogy a város újraállítsa Návay Lajos, volt országgyűlési képviselő, a parlament elnöke tiszteletére az emlékoszlop szobrot, amely angyalt ábrázol töviskoszorúval a kezében. A tervek szerint meggyilkolásának 95 évfordulóján, 2014. április 29-én, a vasútállomás előtti téren kerül felállításra a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma pályázatán elnyert támogatásból és a városi önkormányzat támogatásából, valamint közadakozásból megvalósuló köztéri szobor-emlékmű – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Kapus Krisztián polgármester.

Vakon az egyetemen
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

Előadásra jár, mosogat, egyedül utazik a kiskunfélegyházi pszichológushallgató, aki 4 éve veszítette el szeme világát.
Munkatársunktól - Délmagyarország napilap - 2014.01.03. 14:06
– Nem tudtam előre arról, hogy megvakulok, de jobb is így – mondta Kis Adelina, aki kis segítséggel, sok szorgalommal, és így sikerrel kezdte el Szegeden az egyetemet.– A legnagyobb segítség a hozzáférés egy fogyatékkal élő hallgatónak, ami jelent egyfelől információt is egy-egy intézményről, és jelenti az adott épületek megközelíthetőségét – mondja a Szegedi Tudományegyetem esélyegyenlőségi referense, Vukovich Katica.

„Éneklő Félegyháza” az Újtemplomban
Publikálás dátuma: 2014. január 3.

Idén is megrendezte hagyományos vízkereszti kórusfesztiválját a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete. A rangos zenei eseményt ma (január 6-án) tartották meg a Szent István templomban. A hangversenyen fellépett a Batthyány iskola Kicsinyek Kórusa és a Batthyány iskola Nagykórusa Nagyné Mészáros Erika, a Cantati Giovani Kamarakórus Kiss-Fekete Vilmos, a Szent István Kórus, a Palestrina Kamarakórus és a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa Szatmári Imre vezetésével. A kórusok Gregorian, Fischer, Rutter, Farkas, Beharka, Gruber, Szatmári, Young, Gebhardi, Szendrei, Bárdos műveiből válogattak. A rendezvényt a Balassi Intézet támogatta.