Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Sajtófigyelő 2014.02.14-21.

 
A díszpolgári cím tartást ad, és felelősséggel jár
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Az 1977-es göteborgi világbajnokság aranyérmese, Kiskunfélegyháza díszpolgára, dr. Réczi László beszélt életútjáról, sportolói pályafutásáról február 19-én az „Élő példaképeink” sorozat rendezvényén. Az élsportoló, megbecsült közéleti személyiség városházi beszámolójára számos érdeklődő, ifjú birkózók és edzők voltak kíváncsiak. A beszélgetést Kapus Krisztián polgármester vezette.

Bronzérmes lett a KHTK bokszolója
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Bronzéremmel térhetett haza a február 13-a és 16-a között Budapesten megrendezett Énekes István Emlékversenyről Bányai Arnold, a KHTK Ökölvívó Szakosztályának versenyzője. A 60 kilogrammos, junior korosztályú, válogatott kerettag bokszoló első számú kiemeltként vett részt a küzdelmekben. Az 1. napon egy hajdúsámsoni versenyzőt győzött le egyhangú pontozással, a 2. napon pedig az MTK bokszolója felett aratott sikert, szintén egyhangú pontozással. Az elődöntőben, nagyon szoros mérkőzésen a 60 kilogrammos súlycsoport magyar bajnokától szenvedett 2-1-es vereséget. Teljesítményével mind edzője, Varga István, mind pedig szakosztályvezetője, Mihály János elégedettek, tekintve, hogy legyőzője jövőre már a felnőttek között folytatja pályafutását, míg Bányai Arnold a junior korosztályban bokszol tovább. Mihály János érdeklődésünkre hozzátette azt is, hogy öklözőikkel a novemberben esedékes magyar bajnokságra koncentrálnak elsősorban.

Ebösszeírást végez az önkormányzat
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Ebösszeírást végez idén a kiskunfélegyházi önkormányzat, amelynek sikeres lebonyolítása érdekében a kutyatulajdonosok együttműködésére is számítanak – olvasható dr. Endre Szabolcs jegyző közleményében. A négy hónaposnál idősebb ebek tulajdonosainak, illetve tartóinak legkésőbb március 14-ig kell kitöltve eljuttatni az önkormányzathoz az „Ebösszeíró” adatlapot, amely a polgármesteri hivatalban szerezhető be, vagy a www.kiskunfelegyhaza.hu weboldalról, az Eb-nyilvántartás menüpontból tölthető le. Az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása állatvédelmi bírságot vonhat maga után. A bírság legkisebb összege 30 ezer forint. A vonatkozó törvény szerint a települési önkormányzat az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.

Egészséges vízhez jut a megye lakossága
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Az Európai Unió 8,3 milliárd forintos támogatásával negyedmillió ember juthat egészséges ivóvízhez. Bács-Kiskun megye északi részén. A Kék-Víz Észak-Bács-Kiskun Megyei Ivóvízminőség-javító Program harminc települést érint, teljes költségvetése nettó 10,5 milliárd forint. A kormány átvállalja a településekre jutó, közel 2 milliárd forint önerőt. A programnak köszönhetően négy település, Lajosmizse, Nyárlőrinc, Orgovány és Városföld önálló vízművel gyarapodik, továbbá napi hatvanezer köbmétert meghaladó új tisztítási technológiai kapacitás épül ki. A programban részt vevő települések ellátásához több mint százhetven kilométer vezetéket létesítenek, és térségi rendszereket alakítanak ki. A költségek ötöde a meglévő hálózatok felújításában, tisztítási csomópontok és körvezetékek építésében hasznosul.

Egy polcon Félegyháza híres termékei
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

A kiváló minőségű pékáruiról országosan ismert Kiskunfélegyházi Malom Kft., valamint a helybéliekben nosztalgikus hangulatot idéző, egyedi ízű „pöttyös tejföl" és „zacskós kakaó" atyja, a Kiskunfélegyházi Tejüzem vezetősége úgy döntött, hogy a két cég egymást erősítve öregbíti a jövőben a székhely település jó hírét. Az együttműködés keretében a Félegyházi Kenyér egyes mintaboltjaiban mostantól a Kiskunfélegyházi Tejüzem tejtermékei is megvásárolhatók.

Publikálás dátuma: 2014. február 21.

A 90 éves Réczica Istvánnét köszöntötte egy csokor virággal és oklevéllel Kapus Krisztián polgármester február 21-én. Manci néni jó hangulatban, lánya és családja körében fogadta a jókívánságokat.
Éjjel dolgozott, nappal a gyermekeit nevelte. Munkával telt az egész életem mesélte a vendégeknek az ünnepelt. Éjszaka dolgoztam, nappal pedig a gyermekeimet neveltem, főztem és elvégeztem a háztartási munkát.

Félegyházi kenyér mellé félegyházi tej – szorosabbra fűzte kapcsolatát Kiskunfélegyháza két nagy múltú vállalkozása
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Mostantól a Félegyházi Kenyér mintaboltjaiban a Félegyházi Tejüzem termékei is megvásárolhatóak – jelentette be a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület elnöke egy tegnapi sajtótájékoztatón. Csányi József mellett a két cég képviselője is jelen volt az eseményen, akik a kapacitásbővítésen és a munkahelyteremtésen kívül a város, illetve a régió gazdaságának erősödését is várják az együttműködéstől. A Kiskunfélegyházi Malom Kft. és a Félegyházi Tejüzem együttműködésének megalapozása tavaly októberben kezdődött a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület berkein belül – számolt be az előzményekről Csányi József, az egyesület elnöke a kenyérgyár székhelyén megtartott sajtótájékoztatón. Az eltelt hónapokban az együttműködés konkrét formát öltött, ami azt jelenti, hogy mostantól a Félegyházi Kenyér mintaboltjaiban a Félegyházi Tejüzem termékei is megvásárolhatóak.

Folytatják a feltárásokat
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Emlékparkot alakítanak ki Kiskunfélegyházán a templomhalomnál, ahol egyúttal folytatódnak a várostörténet szempontjából kiemelten fontos régészeti ásatások.
A Bankfaluban található templomhalom feltárása 2008-ban kezdődött. Az ásatás során felszínre került leletek szerint a középkorban épült templomra és hozzátartozó városmagra bukkantak a régészek. Ezek szerint, Félegyháza települése nem a 18. században keletkezett, hanem jóval előtte. A templomhalmi ásatásoknak köszönhetően bizonyosodott be, hogy már az Árpád-házi királyok korában is lakták. A település késő középkori jelentőségét mutatja, hogy Lázár deák 1520 körül készült térképén is ábrázolták Feledhaz néven.
 

Idén is marad tartalék Fülöpjakabon
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

A korábbi évekhez képest kisebb mértékű tartalékkal tudta elfogadni a fülöpjakabi képviselő-testület a település 2014-es költségvetését, de így is biztonsággal nézhetnek az idei év elé. Az önkormányzati feladatokhoz adott állami normatíva több területen is emelkedett, ráadásul a kötelező feladatok száma is csökkent az utóbbi évek kormányzati intézkedéseinek eredményeként. Fülöpjakab idei költségvetésének főösszege 150 millió forint, amiből az önkormányzatnak egyebek mellett a kétcsoportos óvoda fenntartását kell megoldania. Ez biztosított is – mondta el érdeklődésünkre Csáki Béla polgármester. A bevételeket tekintve leginkább a helyi adóból és a bérleti díjakból befolyó pénzekre számíthatnak. Emellett több sikeres pályázatuk is van, amelyekhez a szükséges önerőt szintén tudják biztosítani.

Mindhárom mórás szavalót díjazták Kiskőrösön
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Kiskőrösön a hagyományos „Nagy Attila Szavalóversenyt”, amelyre minden évben beneveznek a Móra Ferenc Gimnázium verset kedvelő, tehetséges, szavalni szerető és tudó diákjai is. Dr. Borbélyné Szabó Katalin, a Beszélni nehéz diákkör vezetője három diákját nevezte be a versenyre – tájékoztatta szerkesztőségünket Rosta Ferenc, a Móra Ferenc Gimnázium igazgatója. A 19 fős mezőnyben Jankovszki Réka 11/a osztályos tanuló a 2. helyet érte el, míg osztálytársa, Lantos Viktória különdíjat érdemelt ki. A mezőnyből kimagaslott Barna-Pap Bianka 10/e osztályos tanuló, aki kiemelt különdíjként 3 napos Brüsszeli utat nyert, feltéve a koronát eddigi középiskolás versmondói pályafutására.

Programjairól egyeztetett a testvérvárosi egyesület
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Az idei év első közgyűlését tartotta február 18-án a Testvérvárosi Egyesület. Az ülésen 2014-es rendezvényeiről, partnervárosi meghívásokról és a SWAPASAP projektről tárgyalt a tagság.
A Testvérvárosi Egyesület a XV. Városalapítók napjához kapcsolódóan „Nemzetünk értékei” címmel szervez partnervárosi találkozót, melynek részleteiről egyeztettek a megjelentek. A találkozó célja, hogy partnereink megismerjék nemzeti értékeinket, a Hungarikumokat és Kiskunfélegyháza értékeit. A vendégek kiállítást láthatnak az említett értékekről, előadást hallhatnak a Hungarikum fogalmáról, a gyűjtés és az értékőrzés folyamatáról Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja, és Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója előadásában.

Sikeres évet zártak a félegyházi úszók
Publikálás dátuma: 2014. február 21.
Idén már tizennégy éves a Kiskunfélegyházi Úszó Egyesület, ahol számos kiváló úszó nevelkedett. A jó szakmai munkát az is igazolja, hogy jelenleg három régiós, korosztályos válogatottal büszkélkedhetnek. Az úszó szövetség is elismeri a félegyházi egyesület munkáját.
Hetente tíz edzésen vesznek részt a félegyházi úszók, a programjuk két szárazföldi edzéssel egészül ki. Az egyesület tervezi, hogy tavasszal bővítik versenyzőik létszámát. A sikeres szereplés a kemény felkészülésnek is köszönhető, a kisebbek is leúsznak hét-nyolcezer métert naponta.
Az úszó szövetségben is elismeréssel szólnak arról, hogy milyen eredményeket érnek el a félegyházi úszók.
Burai Boglárka korcsoportjának egyik nagy tehetsége, aki az elmúlt évben is szép sikereket ért el a versenyeken. Vízhányó András a magyar úszók olimpiai szereplését látva döntötte le, hogy ő is olimpiai bajnok szeretne lenni. A célja elérése érdekében naponta nyolcezer métert úszik.
A félegyházi úszók sikeres szereplése az edzők, Kurucz Kornélia, Sebők János és Vízhányó Emília munkájának is köszönhető.
Szakmai nap a Móra Ferenc Gimnázium megújult laborjában
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Természettudományos szakmai nap kezdődött ma (február 21-én) a „Természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása” című program keretében a Móra Ferenc Gimnázium laboratóriumában. A rendezvényt Kapus Krisztián polgármester, országgyűlési képviselő, Mayer Tamásné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kiskunfélegyházi Tankerületének vezetője és Rosta Ferenc, az intézmény igazgatója nyitotta meg.
Kapus Krisztián elsőként a projekt műszaki tartalmát, a megvalósítás részleteit ismertette, majd a természettudományos labor, a város oktatásában betöltött szerepéről beszélt. Bízunk abban, hogy az új laborral, az oktatás megerősítésével még több fiatallal tudjuk megszerettetni természettudományos tantárgyakat, indítunk útnak tehetséges diákokat Kiskunfélegyházáról és a kistérségből, akikből remélhetőleg tudományos szakemberek, kutatók, feltalálók lesznek – hangsúlyozta a polgármester.

Támogatást kapnak a jól gazdálkodók
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Március 6-áig jelentkezhetnek fejlesztési támogatásra azok az önkormányzatok, amelyek jó gazdálkodásuk következtében kimaradtak az állami adósságátvállalásból – tájékoztatta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön az MTI-t.Az adósságkonszolidációban nem részesült települések – köztük több Bács-Kiskun megyei település – idén 12,5 milliárd forint összértékű fejlesztési forrást kapnak, a támogatásokról március 24-éig a belügyminiszter dönt. A fejlesztési pénzeket egyebek mellett a település belterületén lévő út, híd vagy járda, valamint vízrendezési és csapadékelvezetési rendszerek építésére, felújítására, településrendezési terv készítésére, egyes önkormányzati épületek fejlesztésére, energetikai korszerűsítésére kérhetik az önkormányzatok.

Településeink címerei „életre kelnek” a WestEndben
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Országos címerkiállítás nyílt február 20-án hazánk legforgalmasabb „piacterén”, a WestEnd City Centerben, ahol minden magyar megyét képviselik települések címereikkel. A tárlat látogatói nemcsak a címerek történelmi üzenetével ismerkedhetnek meg, de ha a közelükben elhelyezett QR kódokat okostelefonjukkal leolvassák, megnyílik előttük valamennyi település múltjával, jelenével, turisztikai látványosságaival, programjaival. A kiállítás folyamatosan bővül, kísérőrendezvényei egész évben várják az érdeklődőket.
„Magyarország települései beköltöztek a WestEndbe” – ez a szlogenje annak az interaktív címerkiállításnak, amely február 20-án nyitotta meg kapuit a hazánk leglátogatottabb, az évente több mint 20 millió látogatót fogadó bevásárlóközpontjában. A WestEnd City Center és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) koordinálásával szervezett tárlat megnyitóján a Prosits Attila, a WestEnd City Center ügyvezető igazgatója, valamint – a rendezvény védnökeként – Vizi E. Szilveszter, Magyarország Barátai Alapítvány elnöke és Gémesi György, Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke köszöntötték az egybegyűlteket.

Választható tantárgyként bevezetik a lovasoktatást
Publikálás dátuma: 2014. február 21.

Szeptembertől még több gyermek ismerkedhet meg a lovaskultúrával, mivel a tervek szerint ősszel az általános iskolák harmadik, negyedik és ötödik osztályában elindulhat a lovasoktatás - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. Az általános iskolai lovaskultúra-oktatás széles körű bevezetésének lehetőségeiről folyamatos az egyeztetés a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, valamint a Magyar Lovassport Szövetség képviselőivel. A nemzeti lovaskultúra-oktatás főbb célkitűzései között a lovaskultúra, a magyar lovas hagyományok és a lovaglás gyakorlati alapjainak megismertetése szerepel. A tantárgy a tanulók számára választható lesz.

Publikálás dátuma: 2014. február 21.

15 órás felolvasás kezdődött ma (február 21-én) Wass Albert, erdélyi írók, költők valamint Petőfi és Móra műveiből a művelődési központban. A részvevőket Gulyás László vándormuzsikus köszöntötte, a rendezvényt Kapus Krisztián polgármester nyitotta meg. Közreműködött Hegyesi Judit (hegedű), Gulyás Réka (vers). A program Rékasi Károly: Szerelmem, Erdély című előadásával, majd a Móra Ferenc Gimnázium tanárainak és diákjainak műsorával folytatódott.  
Eredetileg egy debreceni fiatalembernek 2003 telén támadt egy ötlete: Wass Albert műveiből egyszerre több helyszínen 24 órás felolvasást tartani, és ezzel a világcsúccsal felhívni a figyelmet az elhallgatott író munkásságára. A hajdúsági kezdeményezés futótűzként terjedt a világ magyar közösségeiben, egymás után érkeztek a csatlakozásról szóló üzenetek. A néhány hónappal előtte megalakult Egyesült Magyar Ifjúság szervezésében végül összesen 13 helyszínen indult meg a felolvasás 2004. február 21- én este 6 órakor.

A régészet világát ismerhették meg a diákok
Publikálás dátuma: 2014. február 20.

Rendhagyó történelemóra keretében Lezsák Gabriella régész tartott előadást a felső tagozatos tanulóknak Petőfiszálláson a Faluházban, az avar kori régészeti emlékek és sztyeppei civilizációk témakörében. A gyerekek elsősorban a környékbeli feltárásokról láthattak képeket. Kunszállás és Fülöpjakab avar temetőit a 60-70-es években tárta fel H. Tóth Emília régésznő, aki a kecskeméti múzeum munkatársaként dolgozott, ez a feltárás volt Lezsák Gabriella szakdolgozati témája is. Az előadás során nagy érdeklődésre tartott számot a petőfiszállási avar vezér lelete is. Zárásként az Avarok a Herke-tónál című könyv egy-egy példányát kapták meg a tanulók ajándékba. A rendhagyó órát meglátogatta Mayer Tamásné, a tankerület vezetője is.

A turizmus fellendítése a cél
Publikálás dátuma: 2014. február 20.

Turisztikai fórumot tartott február 19-én Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Tourinform Iroda a városháza dísztermében. A találkozó intézmények, turisztikai szolgáltatások, valamint a Tourinform Iroda kezdeményezésére jött létre. A rendezvényt Kapus Krisztián polgármester nyitotta meg.
A fórumon megjelenő kézművesek, szállásadók, intézményvezetők, turisztikai szolgáltatók a Tourinform iroda működéséről, ingyenes és kedvezményes megjelenési lehetőségekről, valamint Kiskunfélegyháza hamarosan megjelenő turisztikai honlapjáról kaptak tájékoztatást.
A szezonálisan működő Tourinform Iroda lehetőséget kínál szórólapok, plakátok, kiadványok kihelyezésére, népszerűsítésére. A turizmusban érintett szolgáltatók, civil szervezetek ingyenesen csatlakozhatnak olyan népszerű országos programokhoz, mint Torkos Csütörtök, Vidékjáró, Dél-Alföld Privileg és Puszta Vagabond kampány.

Publikálás dátuma: 2014. február 20.

Immár tizenharmadik alkalommal mutatták be az 1200 helyi jelentőségű védett természeti területet felmérő, az eddigi legszélesebb összefogással megvalósított természetvédelmi projektet Magyarországon a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány „Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért” című projektjének február 18-án, Kecskeméten megrendezett konferenciáján.

Csokonai Vitéz Mihály életéről, munkásságáról tartottak hétfőn előadást a Szakmaköziben
Publikálás dátuma: 2014. február 20.

Dr. K. Csontosné Tompa Anna tartott előadást február 17-én, hétfőn Kiskunfélegyházán a Szakmaközi Művelődési Házban.
Ezúttal Csokonai Vitéz Mihály életéről, munkásságáról tudhattak meg részleteket az érdeklődők. Dr. K Csonrtosné Tompa Annát hallják.

Eddig 161 fő jutott munkához Kiskunfélegyházán a téli közfoglalkoztatás keretében
Publikálás dátuma: 2014. február 20.

A novemberben indult téli közfoglalkoztatás keretében Kiskunfélegyházán 161 fő jutott ez idáig munkához, és kapott lehetőséget egy szakképzettség megszerzéséhez.
A közfoglalkoztatási programban részvevők olyan képzést kapnak, amellyel a nyílt munkaerő-piacon történő elhelyezkedési esélyeik növekedhetnek. Az ingyenes képzés ideje alatt a résztvevők a nyolc órás közfoglalkoztatási bért kapják meg, tehát bruttó 77 300 forintot. Az állam az utazási költségek térítéséhez is hozzájárul. A létszám márciustól 94 fővel bővül. A városi parkerdőben motorfűrész kezelő, fakitermelő szakmunkásokat képeznek a közfoglalkoztatási program keretében. A száznegyven órás elméleti képzés alatt a részvevők megismerkedtek az erdők biológiájával, növekedésével, művelésével, az ökoszisztémával a gombáktól kezdve az állatvilágig. Megtanulták, hogyan kell elindítani egy vállalkozást. A képzés második felében a program résztvevői a gyakorlatban sajátítják el az erdőművelés fortélyait.

Egy városias lét alapfeltétele a mozi
Publikálás dátuma: 2014. február 20.

Közel három esztendeje annak, hogy bezárt a mozi Kiskunfélegyházán. A félegyházi mozirajongóknak ezt követően a környező nagyvárosokba kellet utazniuk a mozgókép valós élményéért. Tették is ezt azok, akik megtehették. Másoknak maradt a várakozás. Március közepétől azonban ismét megnyílik a filmszínház, és az üzemeltetők azt ígérik, hogy a megjelenést követően a legújabb alkotások is láthatóak lesznek egy-két napon belül.

Elindult a Földtörténeti Barangolások című sorozat a Kiskun Múzeumban
Publikálás dátuma: 2014. február 20.

A Kiskun Múzeum, a Constantinum Nevelési Oktatási Intézmény és a Szegedi Tudományegyetem közösen elindította a Földtörténeti Barangolások című sorozatot.
A szakköröket - melyek elsősorban az általános iskola 7. osztályába járókat szólítja meg - Tóth Csaba, a Constantinum Nevelési Oktatási Intézmény tanára, a Szegedi Tudományegyetem földtani és őslénytani tanszékének doktorandusz hallgatója tartja. Tóth Csabát hallják.

Havas Henrik és Karafiáth Orsolya volt a Kiskunfélegyházi Művelődési Központ vendége
Publikálás dátuma: 2014. február 20.

Február 11-én a Művelődési Központ vendége Havas Henrik és Karafiáth Orsolya volt.
Az est címe Beviszlek az erdőbe volt, melynek keretében az írónő a Tanár Úr életéről, munkásságáról és egyéb érdekfeszítő történetekről faggatta Havas Henriket. Az előadás előtt Havas Henrik nyilatkozott rádiónknak.

Kedden a gyermekek művészeti neveléséről tartottak előadást a városi könyvtárban
Publikálás dátuma: 2014. február 20.

Kedden tartotta soron következő foglalkozását a Betűbölcsi a Hattyúház gyermekbirodalmában.
A foglalkozást Kis-Fekete Katalin, szociális munkás vezette. Az előadás témája a gyermekek művészeti nevelése volt, mellyel kapcsolatban Kis-Fekete Katalin nyilatkozott rádiónknak.

Kiskőröstől Brüsszelig
Publikálás dátuma: 2014. február 20.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Kiskőrösön a hagyományos „Nagy Attila szavalóversenyt”, amelyre minden évben beneveznek a Móra Ferenc Gimnázium verset kedvelő, tehetséges, szavalni szerető (és tudó!) diákjai is.
A hosszú esztendők alatt szinte egy alkalom sem volt, amikor legalább egy helyezést vagy különdíjat ne hoztak volna haza a mórások. Azonban ez a legutóbbi rendezvényen elért siker minden elképzelést felülmúlt.
Dr. Borbélyné Szabó Katalin a Beszélni nehéz diákkör vezetője három tehetséges diákját nevezte be a versenyre.
A 19 fős mezőnyben Jankovszki Réka 11/a osztályos tanuló a 2. helyet érte el, míg osztálytársa Lantos Viktória különdíjat érdemelt ki.
A mezőnyből kimagaslott Barna-Pap Bianka 10/e osztályos tanuló, aki kiemelt különdíjként 3 napos Brüsszeli utat nyert, feltéve a koronát eddigi középiskolás versmondói pályafutására.

Összegyűlt a szükséges aláírás Lezsák Sándor, Bács-Kiskun Megye 4. számú választókerülete országgyűlési képviselőjelöltje részére
Publikálás dátuma: 2014. február 20.

Két nappal a támogatói aláírások gyűjtésének megkezdését követően összegyűlt és leadták azt az 500 db Lezsák Sándort, a Bács-Kiskun Megyei 4. számú választókerület egyéni országgyűlési képviselőjét támogató aláírást, amely az egyéni országgyűlési választáson való induláshoz szükséges.
Erről Lenkei Róbert Lezsák Sándor kampányfőnöke tájékoztatta rádiónkat.
 

Rajzpályázat
Publikálás dátuma: 2014. február 20.

Idén nyáron ismét részt vehettek rajzaitokkal a Nyeregszemlén, ahová a lovasok nagy része lóháton vagy fogattal érkezik, sokan 100-200 km távolságból vagy még messzebbről jönnek, a Kárpát-medence majd' minden magyarok lakta részéből.
Rajzpályázat általános- és középiskolás diákok számára!   A pályázat témája: VADKELET - Pásztorélet a Hortobágyon Pályázhattok hagyományos rajzokkal, festményekkel, de alkalmazhattok bármilyen kreatív technikát – kollázst, üvegfestést, akár rézkarcot is. Dolgozhattok papírra, fára, textilre – a fontos, hogy az alkotás mérete ne legyen nagyobb az A/4-es méretnél.  A legszebb pályamunkákat a Nyeregszemle ideje alatt a Hortobágyon állítjuk ki, de minden rajz felkerül a Nyeregszemle honlapjára is, ahol szavazni is lehet majd rájuk. A pályázat részletes kiírását a www.nyeregszemle.hu, a www.lovasnemzet.hu oldalakon nézhetitek meg február 15-től, de a Lovas Nemzet márciusi és áprilisi számaiban el is olvashatjátok.   Vegyetek részt rajzaitokkal Ti is a Kárpát-medence legjelentősebb lovas találkozóján!

Februárban is több program Kiskun Múzeumban
Publikálás dátuma: 2014. február 19.

A Kiskun Múzeum februárban is több programmal készül.
Legközelebb, holnap várják az érdeklődőket. A szerdai programot Mészáros Márta, a múzeum igazgatója ajánlja a Sirius Rádió hallgatóinak figyelmébe.

A költségvetést tárgyalta a Petőfiszállási közös hivatal
Publikálás dátuma: 2014. február 19.
A 2014-es költségvetés fő számait is megtárgyalta Petőfiszállás, Pálmonostora és Gátér a keddi, közös önkormányzati ülésükön. Az összevont működésükre 70 millió forintos keret áll rendelkezésre, ezen felül mindegyik település külön költségvetési rendeletről is dönt. Az ülésen a pályázati lehetőségeket is megvitatták.
Petőfiszállás számos beruházást tervez erre az évre, többek között játszóteret építene a község, és felújíthatják a Faluház kerthelyiségét is. Szász János polgármester szerint akkor lehetnek sikeresek, ha a költségvetésük 20 százalékát meghagyják tartaléknak. Mint mondta, a bevételi és kiadási oldalt szinkronban kell tartani ahhoz, hogy eredményes legyen a község. Petőfiszállás főhivatalként 290 millió forintot tervezett erre az évre, ebből 70 milliót a közös önkormányzati hivatal működésére különítettek el.
Családi vetélkedő
Publikálás dátuma: 2014. február 19.

18-dik alkalommal rendezték meg a Kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskolában a családi vetélkedőt. A vállalkozó családok jó hangulatú délutánt tölthettek el együtt. A szülők és gyerekek játékos, tréfás feladatokat, kérdéseket kaptak. Rajzokat, alkotásokat készítettek, kirakót állítottak össze.
A családi vetélkedő azért őrizhette meg ilyen hosszú ideig az aktualitását, mert iskolánk pedagógusai tudják, hogy tanítványaik szeretik a szülőkkel töltött közös programokat. Az ismeretlen, izgalmas helyzetek pedig még jobban összekovácsolják a családtagokat. Az együtt töltött idő értékét igazán a mosolyban és nevetésben lehet mérni.
Az iskola igazgatónője, Jankovszki Zoltánné és a résztvevő családok tapssal és elismerő szavakkal köszönték meg az alsó tagozatos nevelők és a szervező, Győriné Farkas Anna kitartó és odaadó munkáját.

Egy bölcsődei beruházásról is tárgyalt múlt heti ülésén Kiskunfélegyháza képviselőtestülete
Publikálás dátuma: 2014. február 19.

Múlt héten ülésezett Kiskunfélegyháza képviselő-testülete, ahol a legfontosabb kérdésről, a város 2014-es költségvetéséről is döntöttek a képviselők.
Zárt ülés keretében tárgyaltak egy bölcsődei beruházásról, amelynek részleteiről Kapus Krisztián polgármestert kérdeztük.

Együtt marad a három kistérség
Publikálás dátuma: 2014. február 19.

A jövőben is együtt kíván dolgozni a kiskunhalasi, kiskunmajsai, és a kiskunfélegyházi kistérség. Minderről ma (február 19-én) határozott a Kiskunok Vidékéért Egyesület LEADER akció csoportja a Kiskunfélegyházán megtartott közgyűlésükön.  
A közgyűlés első részében Kapus Krisztián, a Kiskunok Vidékéért Egyesület számolt be az elmúlt évben elért eredményekről, Elmondta, a tavaly nyáron benyújtott sikeres LEADER pályázatoknak köszönhetően az első körben 450 millió forintot került a három kistérségbe. Gazdaságfejlesztésre 50 pályázó 336 millió forintot, szolgáltatásfejlesztésre az önkormányzatok és civil szervezetek közül 38-an 113 millió forintot nyertek. A gazdaságfejlesztésre irányuló projektek esetében hatalmas túligénylés mutatkozott már a benyújtáskor is. A pályázatok elbírálása után úgy tűnt 14 pályázó hiába felelt meg a követelményeknek. Ekkor a Kiskunok Vidékéért Egyesület 71 millió forint plusz forrást igényelt az irányító hatóságtól, amit decemberben meg is kapott. Ezzel a döntéssel az összes érvényes LEADER pályázat, vagyis 102 pályázat támogatottá vált 521 millió forint értékben.

Félegyházi érem az uszonyos és búvárúszók versenyéről
Publikálás dátuma: 2014. február 19.

Február 15-én szombaton Kecskeméten rendezték meg a Hírös Kupa uszonyos és búvárúszók idei első versenyét, ahol Kocsis Marcell kétszer is a dobogóra állhatott. 50 méter uszonyos gyorson 2., míg 100 uszonyos gyorson 3., valamint 200 felszíni úszáson a 4.helyet szerezte meg .A következő megmérettetés március közepén, Kaposváron lesz.

Kicserélik a táblát
Publikálás dátuma: 2014. február 19.

Szikora István olvasónk hívta fel a figyelmünket erre a tájékoztató táblára. Mint írta, méltatlan a látvány a város szívében, az autóbusz pályaudvar szomszédságában. Olvasónk több járókelő véleményét is megkérdezte, akik hozzá hasonlóan kifogásolták, hogy nem csak nem tölti be eredeti, tájékoztató funkcióját a tábla, de elhanyagoltsága rossz „üzenet” a városba érkezőknek és az itt élőknek egyaránt.

Madárbarát foglalkozást tartottak szombaton Kiskunfélegyházán a Hattyúházban
Publikálás dátuma: 2014. február 19.

Foglalkozást tartott február 15-én a Madárbarát Klub Kiskunfélegyházán a Hattyúházban.
A foglalkozást Meizl Ferenc ny. iskolaigazgató vezette. A résztvevő gyerekek megismerkedhettek Félegyháza különleges madaraival, de aktívan tevékenykednek is, hiszen odúkat, ismertetőket helyez ki a csoport a madarakról városszerte. Meizl Ferencet hallják.
 

Magyarországon a hazai faállomány 25%-át az akác adja, melynek kiirtását kezdeményezte az Unió kezdeményezett természetvédelmi okokra hivatkozva
Publikálás dátuma: 2014. február 19.

Az elmúlt hetekben nagy port kavart az európai akácerdők kiirtása, amelyet az Unió kezdeményezett természetvédelmi okokra hivatkozva.
Egy aláírásgyűjtés is elkezdődött annak érdekében, hogy a fehér akác mézét és fájából készült termékeket minősítsék hungarikumokká. Magyarországon a hazai faállomány 25%-át az akác adja, több kezdeményezés volt a telepítésére – erről Lőrincz Tibor a Kiskunfélegyháza és Térsége Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, a Magyarországi tanyákon élők egyesületének alelnöke beszélt rádiónknak.

Pezsgő várost szeretnének
Publikálás dátuma: 2014. február 19.

Köznevelési program kidolgozását, illetve különböző kedvezményeket biztosító kártyaprogram elindítását tűzte célul a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület.
A Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület tavaly októberben indította el a Munkára Félegyháza programot, melynek kertében első körben az egészségügyet elemezték. A program második lépésként az oktatást, a sportot és a kultúrát veszik górcső alá. Az egyesület tagjai szeretnénk megismerni, milyen lehetőségek, igények merülnek fel a városlakók, a pedagógusok, a kulturális szakemberek, sportolók és helyi egyesületek részéről – fogalmazott a sajtótájékoztatón Csányi József, az egyesület elnöke.

Véget értek a Gazdaköri esték
Publikálás dátuma: 2014. február 19.
Lezárult a Gazdaköri esték című rendezvénysorozat, amelynek keretében az aktuális törvényi változásokról, valamint hasznos növényvédelmi módszerekről tájékoztatták a mezőgazdasági termelőket. A Haleszi és a Nagyszőlő úti Gazdakör a kulturális, hagyományőrző tevékenysége mellett környezetvédelmi kezdeményezését is folytatja, március utolsó hétvégéjére ismét szemétgyűjtési akciót hirdettek.
A Haleszi és a Nagyszőlő úti Gazdakör szüreti felvonulása évről évre sok érdeklődőt vonz, hagyományőrző tevékenységük részeként aratóversenyeket is tartanak. Fontosnak tartják azt is, hogy hasznos tanácsokkal segítsék a termelőket. Ez már a Gazdaköri esték nyitórendezvénye, amelyre meghívták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnökét, Domján Gergelyt is. A programsorozat részeként hasznos növényvédelmi információkat kaphattak a gazdák. Zárásként kedden tartottak előadásokat a mezőgazdaságot érintő aktuális témákról.
Az utolsó hegycsúcs
Publikálás dátuma: 2014. február 18.

Erőss Zsoltra emlékezett Bense Zoltán.

– Erőss Zsolt már az égi 8 ezreseket járja. Bense Zoltán jóvoltából ma mégis közöttünk volt – zárta Kállainé Vereb Mária Az utolsó hegycsúcs című előadást február 13-án, a Petőfi Sándor városi könyvtárban. A vetítéssel egybekötött megemlékezésre zsúfolásig megtelt a terem. Nem véletlenül Kiskunfélegyházán tartotta legtöbb előadását a népszerű hegymászó…

Félegyházán összefogják a magányosokat
Publikálás dátuma: 2014. február 18.

Az egyedül élőket szeretné kizökkenteni a magányosság monoton fogságából a kiskunfélegyházi Vállalkozók Ipartestülete.
Ezért szeretnék létre hozni az Együtt-Magunkért elnevezésű klubot, melynek alakuló ülését február 22-én, szombaton 16 órakor tartják az ipartestület székházában. Közös főzéseket, beszélgetéseket, színház látogatásokat, kirándulásokat, előadásokat, teadélutánokat szerveznek a magányosokat, hogy biztosan barátokra, társakra leljenek.

Felesküdött a helyi választási bizottság
Publikálás dátuma: 2014. február 18.

Ünnepélyes keretek között tették le az esküt ma (február 18-án) a helyi választási bizottság tagjai a városházán, majd vették át megbízólevelüket Kapus Krisztián polgármestertől. A bizottság tagjai: dr. Molnár Mihályné, dr. Szabó József, Mészáros Márta, Csabai Csaba és Rókus Tibor. Az alakuló ülésen a tagság elnöknek dr. Szabó Józsefet, alelnöknek dr. Molnár Mihálynét, tagnak Csabai Csabát választotta. Póttagok: Mészáros Márta és Rókus Tibor.

Rékasi Károly is részt vesz a Wass Albert-felolvasáson
Publikálás dátuma: 2014. február 18.

Harmadikként jelentkezett Kiskunfélegyháza az idei, országos Wass Albert-felolvasó maratonra. Február 21-én és 22-én nemcsak az erdélyi író, de más szerzők, például Petőfi Sándor és Móra Ferenc műveit is felolvassák a résztvevők a művelődési központban valamint a könyvtárban. A rendezvény nyitóeseményeként Rékasi Károly színművész adja elő a Szerelmem, Erdély című színdarabot.

Szakmai továbbképzés taggyűléssel
Publikálás dátuma: 2014. február 18.

Kiskunfélegyházán tartja szakmai továbbképzéssel egybekötött taggyűlését a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Bács-Kiskun Megyei Szervezete. Az esemény helyszíne a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ lesz. A program részeként a házigazda intézmény bemutatja a 2013. január 1-jétől 2014. február 28-ig tartó TÁMOP pályázat eredményeit is.

Utcára kerülhet a beteg fiú
Publikálás dátuma: 2014. február 18.

Még négy hónapig maradhat Márk édesanyjával és testvérével a családok átmeneti otthonában. Utána a törvény szerint menniük kell, de nincs hová. Utcára kerülhet a kerekes székhez kötött fiú és családja.

A tizennégy éves Horváth Márk születésétől fogva kerekes székhez kötött. Hosszas várakozás után február végén végre megműtik a félegyházi fiú mindkét lábát. Öt műtét választja el attól, hogy lábra állhasson. Márk boldog, mert teljesülhet legfőbb vágya, hogy Richárd bátyjához hasonlóan – aki junior Európa-bajnok volt – bokszoló lehessen.

Verseny a Darvas iskolában
Publikálás dátuma: 2014. február 18.

Második alkalommal adott otthont a „Rigó énekeljen” Kárpát-medencei Környezetvédelmi Csapatverseny és a Matekguru Kárpát-medencei Matematika Csapatverseny területi fordulójának február 14-én a félegyházi Darvas József Általános Iskola. A nyíregyházi „Míg megnövök” Akkreditált Kiváló tehetségpont által indított versenyek négy fordulóból állnak. A versenyző csapatok a tanév során két levelezős pályamunkát oldottak meg, így juthattak be a területi megmérettetésre. Itt 8 város 11 iskolájának 21 csapata mérte össze tudását, hogy jogot szerezzen a nyíregyházi országos döntőn való részvételre.

A tanyai gazdaságokra vonatkozó pályázati lehetőségekről, beruházásokról tartottak fórumot a városban
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

A Kamra-Túra Homokháti Gazdák Egyesülete a napokban egy fórumot tartott Kiskunfélegyházán  a tanyai gazdaságokra vonatkozó pályázati lehetőségekről, beruházásokról.
A tavalyi év sikeres és már megvalósult projektjeiről dr. Viski József főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Stratétigai Főosztályának vezetője beszélt.

Idén március 4-ig tart a farsangi ünnepkor
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

A farsangi ünnepkor hagyományosan vízkeresztkor, január 6-án veszi kezdetét, és idén, 2014-ben különösen hosszúra nyúlik, március 4-ig tart.
A farsanghoz kapcsolódó félegyházi szokásokról ad tájékoztatást Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója.

Irodalmi teadélutánra várják az érdeklődőket hétfőn a Szakmaközi Művelődési Házban
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Irodalmi teadélutánra várják az érdeklődőket hétfőn Kiskunfélegyházán a Szakmaközi Művelődési Házban.
A 17 órakor kezdődő rendezvény témájáról és előadójáról Rókus Tibort, az intézmény igazgatóját hallják.
 

A Vidékfejlesztési Minisztérium tartott fórumot a múlt héten Kiskunfélegyházán a Mezgében
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Egy, a Vidékfejlesztési Minisztérium által megrendezett fórumnak adott helyet február 11-én a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, amelynek egyik kiemelt témája a tanyai gazdaságok direktértékesítésének előmozdítása volt.
A rendezvénynek helyet adó Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolát, az ott folyó képzést és szakmai munkát Rózsa Pál igazgató, a program házigazdája mutatta be a vendégeknek.
 

Biogazdálkodásról a népfőiskolán
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Kitörési lehetőségeit keresi a hátrányos gazdasági helyzetben lévő Gátér vezetősége. A település vezetője a helyi biogazdálkodás elindításában lát lehetőséget.

– Gátér gazdaságilag nagyon nehéz helyzetben lévő település, és komolyabb gazdasági kitörésre nem is számíthatunk – nyilatkozta Jánosiné Gyermán Erzsébet, Gátér polgármestere a helyi népfőiskola megnyitása alkalmával. – Ugyanakkor a falu összetartása példaértékű. Így született meg a gondolat, hogy összefogva közösen keressük meg a kitörési lehetőségeket. A biogazdálkodás elindítása kézenfekvőnek tűnt, hiszen a legtöbb falubeli rendelkezik kerttel, földterülettel. Terveinket a Lakiteleki Népfőiskola támogatásával tudjuk megvalósítani – részletezte a polgármester.
 

Darvas bál
Publikálás dátuma: 2014. február 17.
A Kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskola február 22-én, szombaton 19 órakor rendezi meg hagyományos Darvas bálját.

Jegyek az iskola pénztárában kaphatók, vagy a 70/335-7818-es telefonon rendelhetők.
A bál bevétele a Darvas Iskola Diákjaiért Oktatási Alapítványt támogatja.

 

Elhunyt Stuhl József
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Stuhl József testnevelő életének 71. évében, hosszú, súlyos betegség után 2014. február 17-én elhunyt.
Több évtizedes pályafutását felsorolhatatlan siker fémjelzi. Egyike volt a nagy félegyházi testnevelő nemzedék utolsó mohikánjainak. Tanítványai a megyei és országos versenyek állandó tagjai voltak. Az atlétikában a gyerekek a magyar bajnokságok sorát nyerték vele, de ismertté tette városunk nevét a nemzetközi versenyek alkalmával is.

Élő példaképeink – dr. Réczi László
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Dr. Réczi László 1977 birkózó világbajnoka, Kiskunfélegyháza díszpolgára lesz a vendége február 19-én az „Élő példaképeink” címmel indult programsorozatnak. A rendezvény 17 órakor kezdődik a városházán, a beszélgetést Kapus Krisztián polgármester vezeti.

Emléktáblát állítanak Wass Albert tiszteletére
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Emléktáblával tiszteleg Félegyháza Wass Albert emléke előtt. A képviselő-testület február 13-i ülésén döntöttek arról, hogy február 22-én, a Wass Albert felolvasómaraton zárásaként domborművet avatnak fel a Petőfi Sándor Városi Könyvtár udvarában, a Hattyúház falán. A Hunyadi László szobrászművész által készített domborművet Bozóki István és dr. Tarjányi József ajánlotta fel. Wass Albert műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg. 2005-ben A Nagy Könyv című országos felmérésben A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, de az 50 legnépszerűbb magyar regény között további két műve is szerepel, az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.

Fehér lovon érkezett a köszöntés
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Kívánhat-e többet egy lány Valentin-napra, mint hogy szerelme fehér lovon érkezve, szerenáddal vallja meg érzéseit! Kiskunfélegyházán valóra vált az álom a Sirius Rádió és a Fekete Lovastanya jóvoltából. A kivételes szerelmi vallomásra két fiú kapott lehetőséget egy nyereményjáték jóvoltából. Az érzelmek mindkét helyszínen viszonzásra találtak.

Még nem időszerű a polgármester-jelöltség kérdése Kapus Krisztián szerint
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Nem tartja időszerűnek a polgármester-jelöltség kérdését Kapus Krisztián, akit a KONTRA című műsor keddi adásának felvételén egyebek között arról faggattunk, hogy ő, vagy esetleg más személy lesz-e a Fidesz jelöltje a polgármesteri posztra az őszi önkormányzati választásokon. Félegyháza polgármestere a műsorban beszélt a város 2014-es költségvetéséről, az elmúlt években elért eredményekről, valamint országgyűlési képviselőként végzett munkájáról is.
A választókerületek újrarajzolása és a Nemzeti Fórum elnökének több mint 20 éves országgyűlési képviselői múltja miatt adódott a logikus döntés, hogy Lezsák Sándort indítsa a Fidesz a Bács-Kiskun megyei 4. számú választókerületben az idei országgyűlési választásokon – mondta el Kapus Krisztián arra a kérdésre, hogy miért Lezsák Sándor és nem ő a Fidesz jelöltje az április 6-ai választásokon.

Megemlékezés Holló Lászlóra
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Holló László születésének 127-dik évfordulója alkalmából koszorúzást rendez a Holló-háznál március 16-án, 15 órakor a Holló László Képzőművész Kör. A festőművészről Molnár István a képzőművész kör vezetője emlékezik meg.

Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Tisztelt Eb-tartók! Az állatok védelméről és kíméletértől szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.) 42/B. § (1) bekezdése alapján az eb tartási helye szerint illetékes önkormányzat – eb-rendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel – háromévente legalább egy alkalommal eb-összeírást végez. A települési önkormányzat az eb-összeírás alapján az eb-tartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint eb-rendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.

Verítékükkel szentelik meg a zarándokok
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Kiskunfélegyháza is csatlakozott a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társuláshoz. Erről februári ülésén döntött a képviselő-testület. A projekt előzményeiről és részleteiről Rideg Lászlót, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés általános alelnökével beszélgettünk.

– A Magyar Zarándokút szervezését még 2010-ben kezdte meg a Magyar Zarándokút Egyesület, és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat az elsők között állt az ügy mellé. Ennyire egyértelmű volt a siker?

– A kezdeményezés nagyszerű ügyet szolgál, és szinte azonnal lehetőséget kínált az érintett települések közötti összefogásra, együttgondolkodásra. A Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás 24 alapító önkormányzata arra vállalkozott, hogy a spanyolországi El Camino mintájára létrehozza az Esztergomtól Máriagyűdig tartó, mintegy 420 kilométer hosszú, magyar szent helyeket összekötő Magyar Zarándokutat. Én magam a sportot és a természetjárást mindig is életformának tekintettem, és több hazai zarándok útvonal mellett az El Camino-t, azaz a Szent Jakab utat is végigjártam Spanyolországban. Nem tagadom tehát, hogy személyes indíttatásom is volt a kezdeményezés felkarolására.

Vidám farsangi mulatság a Constantinumban
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Farsangi mulatságot tartottak február 14-én a Constantinum Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola alsó tagozatosai számára az intézmény sportcsarnokában. Az osztályok egységes jelmezekbe öltöztek, és mutattak be színvonalas produkciókat. A honfoglalók, pingvinek, cowboyok, cirkuszosok, mesehősök előadása mosolyt varázsoltak a nézők arcára. A farsangi bemutatót az óvodások felvonulása zárta.

Világsztárok dublőre volt
Publikálás dátuma: 2014. február 17.

Különleges élményben volt részük azoknak a diákoknak, akik részt vettek Lezsák Levente, lovaskultúra-oktató, kaszkadőr-szakértő előadásán. A sokoldalú tehetség beszélt filmforgatási élményeiről, a magyar történelem és a lovak kapcsolatáról, de legfőképpen arról, hogyan szeressük és tiszteljük a lovakat.

„Magyar vagyok, s a magyar lóra termett, magyarnak teremt az isten lovat, nyerget.” – Petőfi Sándor verést idézve kezdte bemutatkozását Lezsák Levente a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola diákjainak tartott előadásán. Miért vagyunk lovas nemzet? Erre kereste és adta meg a választ a félegyházi mezgéseknek. Mint mondta, történelmünk és kultúránk ezer szállal kötődik a lóhoz. A magyar történelem legfényesebb korszakai egybeforrnak a lovasok teljesítményeivel. A magyar huszárok haditetteitől volt hangos Európa. A második világháború után pedig a magyarok tanították meg lovagolni a fél világot – részletezte a szakember.

Publikálás dátuma: 2014. február 17.

15 órás felolvasás kezdődik február 21-én 18 órakor Wass Albert, erdélyi írók, költők valamint Petőfi és Móra műveiből a művelődési központban, majd folytatódik másnap 8 órától a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A rendezvényt Kapus Krisztián polgármester nyitja meg. A program 18.30 órakor Rékasi Károly: Szerelmem, Erdély című előadásával, majd 20.15 órától a Móra Ferenc Gimnázium tanárainak és diákjainak műsorával folytatódik.

Publikálás dátuma: 2014. február 16.

A mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetében élő romák segítésére, a kirekesztés, és a szegénység mélyülésének mérséklésére kidolgozott fejlesztési program megvalósítására 150 millió forintot nyert pályázaton a város. A kétéves felzárkóztatási projekt szociális, közösségfejlesztési, oktatási, egészségügyi, képzési és foglalkoztatási elemekre épülve, egymással karöltve segítik elő a romák lakhatási és életkörülményeinek javítását – mondta el köszöntőjében Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere.

Publikálás dátuma: 2014. február 16.

Hivatalosan szombaton (február 15-én) a szavazást megelőző 50. napon kezdődött el az országgyűlési képviselő-választás hivatalos kampánya, és léptek életbe – az új választási eljárási törvény értelmében – a kampányra vonatkozó új szabályok is. Az ajánlások gyűjtése hétfőn kezdődhet, a jelölteknek március 3-ig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges számú ajánlást.

A SZAVAZÁS NAPJA: 2014. ÁPRILIS 6. A SZAVAZÁS 6.00 ÓRÁTÓL 19.00 ÓRÁIG TART.

A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok automatikusan felkerülnek a központi névjegyzékbe. A szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükről értesítőt kapnak. A névjegyzék a helyi választási irodában (polgármesteri hivatalban) tekinthető meg.

Folytatódtak a szalagozók
Publikálás dátuma: 2014. február 16.

Két középiskolában kapták meg a hétvégén felnőtté válás kék szalagját Kiskunfélegyházán. Pénteken, a városi sportcsarnokban a Móra Ferenc Gimnázium, szombaton pedig mezőgazdasági iskola tornacsarnokában a Közgazdasági Szakközépiskola tartotta meg ünnepségét. Mindkét szalagozón színvonalas produkciókkal kápráztatták el a közönséget a végzős és az őket búcsúztató diákok.

Hírek az Ótemplomból
Publikálás dátuma: 2014. február 16.

Ma (február 16.) 15 órától csendes szentségimádást tartunk.
Hétfőn a bibliaóra elmarad.
Kedden filmvetítés lesz az esti szentmise után.
Február 19-én, szerdán 15.30-tól Szent József közbenjárását kérve, férfiak vezetésével rózsafüzért imádkozunk.
Akik az idei esztendőben szeretnének házasságot kötni templomunkban, jelentkezzenek a plébánia hivatalban.
A Jókai utca 1. szám alatti Karitász bolt továbbra is nagy választékkal kínálja használt gyermek és felnőtt ruháit. Nyitva tartás: kedden és pénteken 8.30 – 10.30-ig.

Publikálás dátuma: 2014. február 15.

A gyermekvállalás támogatása kiemelt célja a kormánynak – hangsúlyozta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára a „Munka – Család egyensúly” elnevezésű konferencián a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
Fülöp Attila kiemelte a család és a munka iránti elköteleződés jelentőségét. Ennek érdekében a kormány az idén is meghirdeti a Családbarát Munkahely pályázatot – jelentette be a helyettes államtitkár. Négy kategóriában – kis-, közép- és nagyvállalat, valamint közintézmény – március 17-ig lehet pályázni, cégenként legföljebb másfél millió forint támogatásért. A pályázati felhívás és útmutató itt és a mellékletben olvasható.

Publikálás dátuma: 2014. február 14.

A regionális tarifák kiterjesztésével február 15-étől közel 1400 kilométeren, a hazai vasúthálózat ötödén lesz olcsóbb az utazás – mondta el Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár február 14-én, Budapesten.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV-START Zrt. tavaly júniusban 15 viszonylaton vezette be az akkor 15 százalékkal olcsóbb regionális jegyeket és bérleteket. Február közepétől kétszeresére bővül az érintett vonalak köre, és jelentősen nő a kedvezmény mértéke is

Publikálás dátuma: 2014. február 14.

Három évvel ezelőtt a legnagyobb adósa, február 28-a, a kormány önkormányzati adósságkonszolidációjának befejeződése után, legnagyobb betétese lesz Kiskunfélegyháza a város számlavezető intézetének. A csődmenedzselésnek köszönhetően az önkormányzat ugyanis 2013. évet már 1,3 milliárd összegű megtakarítással zárta – mondta el ma (február 14-én) a 2014. éves költségvetés kapcsán Kapus Krisztián polgármester.

Felmérik a platánfák állapotát Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2014. február 14.

Vasárnap kidőlt egy platánfa Kiskunfélegyháza főutcáján, megrongálva egy társasház kerítését.
Barczikay Gábor, a városüzemeltetési osztály ügyintézője rádiónknak elmondta, hogy folyamatosan ellenőrzik, permetezik és kezelik városunk nevezetes platánfáit, ennek ellenére már több fát ki kellett vágni balesetveszély, vagy betegség miatt.

Guinness-rekorder királyi főszakács
Publikálás dátuma: 2014. február 14.

Királyi főszakács. A rosenheimi tavaknál található királyi szigeten több mint hatévi munkával érdemelte ki ezt a titulust Bojtor Tibor. Az Amatőr Királyi Szakácsok Kiskunfélegyháza Egyesület vezetője a Princ Manfred főhercegség érmét is hazahozta a rezidenciáról. Tapasztalatait azóta itthon hasznosítja, és – a szó legszorosabb értelmében – nem méri szűkmarkúan. Lehetetlen volna megszámolni, hány embernek szerzett már örömöt főztjével. Készüljön bár az étel rászorulóknak vagy a legelitebb köröknek, Bojtor Tibor ugyanazzal az odaadással veszi kezébe a fakanalat.

Helyi értékeink őrzése a legfontosabb
Publikálás dátuma: 2014. február 14.

Minden településnek, közösségnek vannak értékei, amit fel lehet mutatni, őrizni, védeni kell. Erre hívta fel hallgatósága figyelmét Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke annak a rendhagyó órának keretében, amelyet február 14-én tartott Kiskunfélegyházán az alapkompetencia-képzésben résztvevő közfoglalkoztatottaknak.
Értékeink felsorolására is kérte az előadó a megjelenteket. Sorjáztak is az ötletek. Volt, aki a termőföldet, a termálvizet, mások a makói hagymát, a félegyházi kenyeret, a sportolói csúcsteljesítményeket hozták fel. Szóba került a libamáj, a kalocsai paprika az eperpálinka éppúgy, mint a Rubik kocka.

Az oldott beszélgetés közepette Lezsák Sándor elmondta, hogy ma már nemcsak ösztönzés, de törvényi háttér is adatik értékeink védelmére. A települések zöme létrehozza helyi értéktárát, amelyben szerepelnek az építészeti-, természeti értékek éppúgy, mint az emberi teljesítmények. Emellett kiemelt szerepe van a hungarikumoknak, amelyek megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értékek a magyarságra jellemző tulajdonságaikkal, egyediségükkel és minőségükkel. Szólt arról is, hogy megkülönböztetett figyelemmel, közérdekű reklámnak kell tekinteni a hungarikumok népszerűsítését. De mindennél fontosabbnak ítélte meg azt, hogy fedezzük fel környezetünk értékeit, kiemelkedő teljesítményeit, és gondozzuk azokat.

 

Ma is folytatódnak a házasság hete programjai
Publikálás dátuma: 2014. február 14.

Február 9-én kezdődött a házasság hete, melynek programjai ma, Bálint napon is folytatódnak.
Az egyházi és polgári rendezvények alkalmával a házasságkötésekre és a párok felelősség vállalására is szeretnék felhívni a figyelmet. A kiskunfélegyházi Ótemplom több éve szervez előadásokat, filmvetítéseket a párok számára – tudtuk meg Talapka István plébánostól.

Megújulhat az I. világháborús emlékmű
Publikálás dátuma: 2014. február 14.

Az első világháborús történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele renoválása, helyreállítása címmel írt ki pályázatot a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. A képviselő-testület döntése értelmében a város is élni kíván a lehetőséggel, így az önkormányzat pályázatot nyújt be a Hősök Parkjában található emlékmű felújítására. Minderről legutóbbi (február13.) ülésükön határoztak a városatyák. Pályázati siker esetén december végéig megvalósulhat a Hősök Parkjában lévő I. világháborús emlékmű állagmegóvására, környezetének rendbetétele. Az elnyerhető támogatás összegének felső határa ötmillió forint. A támogatás önerőt nem igénylő vissza nem térítendő támogatás.

Publikálás dátuma: 2014. február 14.

Összefoglaló a Magyar Országgyűlés elé terjesztett és 2014. február 13-án, csütörtökön elfogadott törvényjavaslatokról és a határozati javaslatokról. A Magyarország Kormánya és a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről szóló T/13678. számú törvényjavaslat. A Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ a jogállásáról szóló 2011. július 13-án aláírt és 2012. október 31-én hatályba lépett Megállapodással teljes jogú nemzetközi szervezetté alakult. A több mint 23 éve szentendrei központtal sikeresen működő szervezet átalakulása szükségessé tette – a szervezetet és személyzete tagjait megillető kiváltságokat részletező – Magyarország és a Közép-és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központot (a továbbiakban: REC) között 1995. október 23-án aláírt a budapesti Regionális Központ jogállásáról szóló Megállapodásnak egy új nemzetközi szerződéssel történő felváltását.

Szalagavató a mezőgazdasági iskolában
Publikálás dátuma: 2014. február 14.

Százötvennégy végzős diák kapta meg ma (február14-én) a felnőtté válás jelképes kék szalagját a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában. A végzősöket búcsúztató diákok színvonalas műsorral készültek. A programot klasszikus, modern és néptáncbemutató színesítette.
A kék szalag emlékeztessen az időmúlására, hogy már csak pár hónap, és számot kell adnotok a vizsgabizottság előtt a megszerzett tudásotokról, ismereteitekről. Be kell majd bizonyítanotok, hogy elsajátítottátok a választott szakma mesterfogásait, alkalmasak vagytok az önálló munkavégzésre – hívta fel a diákok figyelmét kötelezettségeikre Rózsa Pál, az intézmény igazgatója.

Publikálás dátuma: 2014. február 14.

Január vége, február eleje a szalagozó ünnepségek időszaka. A végzős diákoknak ezeken a rendezvényeken tűzik fel a szalagot blúzukra, ingükre. Ez az ünnepélyes pillanat a felnőtté válás fontos lépcsőfoka. A szalag jelzi, hogy viselője lezárt egy korszakot, új élet felé tart. Kiskunfélegyházán az idei tanévben 696 középiskolás vesz búcsút az alma matertől.

Publikálás dátuma: 2014. február 14.

Szalai Piroska a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos a MUNKA – CSALÁD egyensúly című konferencián hangsúlyozta, hogy a GYED extra bevezetésével a kormány célja az volt, hogy javítson a kisgyermekes nők és családok helyzetén.
A Magyar Tudományos Akadémián a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által szervezett konferencián többek között szó volt családról, házasságról, a kisgyermekesek foglalkoztatottságáról, a munka és a magánélet összeegyeztethetőségéről is

„Az én Félegyházám, az én otthonom” – rajzpályázatot hirdetett a KGME
Publikálás dátuma: 2014. február 14.

A Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület (KGME) rajzpályázatot hirdetett 1-8 osztályosok részére „Az én Félegyházám, az én otthonom címmel. Csányi József, az egyesület elnöke elmondta, arra kíváncsiak, hogy a gyermekek miként látják szülővárosukat, mire a legbüszkébbek Kiskunfélegyháza kis polgáraiként. Feltételek: Az alkotások mérete és az elkészítés technikája szabadon megválasztható. Az alkotások hátoldalán a következő adatokat kell feltüntetni: pályázó neve, címe, elérhetősége, gondviselő telefonszáma, iskolájának neve, osztálya.