Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Sajtófigyelő 2014.12.12-12.19.

 
A karácsony nem csak az ajándékokról szól
Publikálás dátuma: 2014. december 19.

Advent 4. vasárnapja közeledtére hívta fel a résztvevők figyelmét köszöntőjében Buza Flórián, a Kisebbségi Roma Önkormányzat elnöke, és kihangsúlyozta, hogy a karácsony nem csak az ajándékokról szól, hanem a szeretetről és egymás megbecsüléséről is.

Adventi forgatag
Publikálás dátuma: 2014. december 19.

December 20. és 24. között látogatható az adventi forgatag a Móra Ferenc Művelődési Központ szervezésében. A helyi kézművesek kitelepülnek portékáikkal a Gorkij utcába.

Adventi gyertyagyújtások
Publikálás dátuma: 2014. december 19.

Advent (úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig, január 6-ig tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Átadták az összegyűjtött karácsonyi adományokat
Publikálás dátuma: 2014. december 19.

Könyveket, játékokat és ruhaneműt gyűjtött a Petőfi Sándor Városi Könyvtár a rászoruló családok számára. Az adományokat szerdán adta át Kállainé Vereb Mária a Kapocs Szolgálat vezetőjének, Füri Juditnak és a Családok Átmeneti Otthona vezetőjének, Szalainé Őrző Emíliának.

Az év utolsó tanítási napja volt, folytatás jövőre
Publikálás dátuma: 2014. december 19.

Tavaszias időjárás köszöntötte a téli szünet előtti utolsó tanítási napot. S ha lehet az örömöt tovább fokozni, a félegyházi iskolák többségében ekkora időzítették a karácsony közös megünneplését. A Dózsa Általános Iskolában mintegy 400 tanuló várta azt az ünnepi műsort, amelynek az aulában felállított karácsonyfa szolgált díszletéül.

Családi programokat, kirándulást és tehetségkutató versenyt is szerveznek a romáknak
Publikálás dátuma: 2014. december 19.
Félidei sajtótájékoztató a „Komplex telep-program”-ról. A „Komplex telep-program Kiskunfélegyháza város Alpári út 1. – Délibáb utca szegregátumban” címet viselő pályázat keretében a város nevezett településrészének komplex rehabilitációja kezdődött 2013. novemberében. A félidejéhez érkezett projekt irányításában személyi változások történtek, így vezetők időszerűnek ítélték beszámolni az eddigi tevékenységekről, és ismertetni a további 1 évre tervezett eseményeket, programokat.
Elismerés a nagycsaládosoknak
Publikálás dátuma: 2014. december 19.

Háromszáztizenkét nagycsaládot ajándékozott meg a kiskunfélegyházi önkormányzat karácsony alkalmából. A hagyományos gyermekműsor és szaloncukor mellé családonként 5 ezer forint ajándékutalványt kaptak a félegyházi nagycsaládosok.

Horthy és Szálasi „zsidópolitikája” 1944-ben
Publikálás dátuma: 2014. december 19.

A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban 2014. december 16-án a magyar holokauszt emlékév alkalmából került sor Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem professzora, az MTA doktora Horthy és Szálasi „zsidópolitikája” 1944-ben és Nagy István a Móra Ferenc Gimnázium tanára Zsidókérdés Kiskunfélegyházán 1919-1944 című előadására.

Karácsonyi gyermekdélután a Gimnáziumban
Publikálás dátuma: 2014. december 19.

Énekes, zenés, játékos karácsonyi készülődésre invitálta ma (december 19-én) a Kiskunfélegyházi Babtista gyülekezet a gyerekek. Énekes, zenés, játékos karácsonyi készülődésre invitálta ma (december 19-én) a Kiskunfélegyházi Babtista gyülekezet a gyerekek.

Karácsonyi műsorok a templomokban
Publikálás dátuma: 2014. december 19.

Betlehemes műsorral, teával és zsíros kenyérrel várták ma (december 19-én) reggel az érdeklődőket a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Petőfi Sándor Tagintézményének diákjai az Ótemplomban.

Örömmel teli legyen, ne fájdalmas!
Publikálás dátuma: 2014. december 19.

A Petőfi téren, a fenyőfaosztástól néhány lépésnyire a Krisztus Szeretete Egyház ajándékát vehették át a rászorultak, a szemközti padnál pedig Balla László alpolgármester és Szamosi Endre tanácsnok szaloncukrot osztogatott.

Otthon tartották a kupát a mórások
Publikálás dátuma: 2014. december 19.
Karácsonyi Móra Kupát rendeztek december 18-án a Móra Ferenc Gimnázium tornatermében, melyen a gimnázium fiataljai mellett a város általános iskolái vettek részt a Darvas József és a Platán diákjai kivételével. A nagy hagyományokkal rendelkező teremtornát Balla László alpolgármester nyitotta meg, ami után kétszer hét perces mérkőzéseket játszottak a tanulók. A kupát végül a gimisek nyerték meg.
 
Új vezetőt keres a testület a VSZKSZ élére
Publikálás dátuma: 2014. december 19.
Lemondott Vaszkó József, a Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet (VSZKSZ) igazgatója, és Nagyné Szanka Márta gazdasági igazgató. Döntésüket a munkáltatói jogokat gyakorló polgármester, illetve az igazgató esetében a képviselő-testület tudomásul vette – tájékoztatta a Közlönyt Dósai Bence kabinetvezető. Mint ismert, a Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet tevékenységi körébe tartozik Kiskunfélegyházán egyebek mellett a temetkezés és a temetők karbantartása, a parkgondozás, a szemétszállítás, hó eltakarítás, a strand üzemeltetése…
– Mi állhat a lemondás hátterében?
Változik a hulladékszállítás rendje
Publikálás dátuma: 2014. december 19.
A Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet értesíti Kiskunfélegyháza lakosait, hogy megváltozik a szokásos hulladékszállítási rend. A decemberi ünnepnapok miatt a lakossági kommunális és szelektív hulladék gyűjtését és szállítását az alábbiak szerint végzik el.
Visszaállítanák a szülészetet
Publikálás dátuma: 2014. december 19.

Babakocsi parkolóvá alakult csütörtökön délelőtt a városháza aulája Kiskunfélegyházán, ahol már hagyomány, hogy minden év végén köszöntik és megajándékozzák a város legfiatalabb polgárait. Idén 186 újszülött családja kapott ötezer forintos ajándékutalványt az önkormányzattól. 

186 csillogó szempár, a város jövője
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

A Városháza auláját megtöltötték a babakocsik, a díszterem a 2014-ben született kisbabáktól volt hangos, akik – szüleikkel vagy nagyszüleikkel – meghallgatták a Bercsényi úti Óvodások műsorát, majd átvehették a Félegyházi Önkormányzat karácsonyi ajándékát. Csányi József polgármester, ünnepi köszöntőjében kitért a város közvéleményét foglalkoztató szülészet kérdésére is, majd a rendezvény után erről nyilatkozott a Közlönynek:

A kóbor kutyák befogását segítendő új altató fegyver beszerzését kezdeményezték a mezőőrök
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

A külterületi kóbor kutyák elfogása sokszor nagy feladatot jelent a gyepmestereknek Kiskunfélegyházán is. A több hektáron elszabaduló állatok ráadásul igencsak megkeseríthetik a környéken élők életét. Erre jelenthet megoldást új altató fegyver rendszeresítése, mellyel a használatában járatos mezőőrök elfoghatnák a kóborló négylábúakat. Kiskunfélegyháza önkormányzatának városüzemeltetési bizottsága a fegyverek beszerzéséhez szükséges első lépések megtételét javasolta december 15-i ülésén. 

Evés, alvás és más babapraktikák
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

Tímea (29) második gyermekével, a 4 hónapos Martinnal érkezett a Dr. Sinkó Melinda vezette Baba-mama közösség, 2014-es utolsó összejövetelére, a Szakmaközi Művelődési Házba: – Minden alkalommal volt valami új téma, megosztottuk egymással a tapasztalatainkat, és sokat tanultunk Melindától. Még Mátéval kezdtünk idejárni, aki már 3 éves, és Martinnal folytattuk. Természetesen jövőre is jövünk.

Félegyházi Betlehem
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

A hideg szinte fenyegető volt. A fehérbe öltözött házak falai és az úttest valósággal ontotta a jeges zimankót. A hóesésben sötétszürke nagykabátos férfi igyekezett a városka központja felé a hosszú platánsoron. Valószínűleg az utolsó vonattal érkezett, hogy együtt töltse a Szentestét szeretteivel. Már erősen szürkült, teremtett lélek se járt az utcákon. Azaz mégis... A gimnáziummal szemközti üzlet előtt nyolc-tíz éves forma kisfiú állt. Vágyódó tekintete a kirakatot díszítő Betlehemre szegeződött.

Galambkiállítás
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

2014. december 20-án 8-18 óráig és 21-én 8-14 óráig Galambkiállítás a Göllesz Viktor Általános Iskola Sportcsarnokában.

Ingyenesen elvihető komposzt anyag
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

A Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet ezúton tájékoztatja a Tisztelt Érdeklődőket, hogy Nyomás II. T. 4. számú telephelyén (a belváros felöl a Szegedi úti vasúti átjáró után balra, a volt Dégáz telephely mellett) felhalmozott, kb. 100 m3 komposzt anyag ingyenesen elvihető.

Kyokushin Karate- versenysport és önvédelem
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

Akaraterővel sok minden elérhető ebben a sportágban. Ezt vallja Rádi János, a Kiskunfélegyházi Kyokushin Kumite Sportegyesület 2 danos mestere. A félegyházi egyesület két éves fennállása óta a sportág helyi népszerűsége a taglétszám növekedésében is nyomon követhető. Jelenleg közel harmincan vesznek részt az edzéseken, melyre már 4-5 éves kortól jelentkezhetnek a gyermekek. A kurzusokat a városi strand melletti edzőteremben tartják, külön a gyermek -és a felnőttkorosztály részére.

Ma dönt a testület a csatorna bekötés támogatásáról
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

A Kiskunfélegyházi Víziközmű Társulat a közgyűlés döntése értelmében 5 millió forintot ajánlott fel a házi szennyvízhálózat kiépítésének szociális támogatására, az elmaradt rákötések ösztönzésére. A szociális alapú támogatásról szóló előterjesztésről is dönt egyebek mellett a félegyházi képviselő-testület a ma, december 18-án, csütörtökön délután 16 órakor kezdődő testületi ülésen.

Nem számíthatnak jövőre újabb adókra a kiskunfélegyháziak
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

December 16-án tartotta ülését Kiskunfélegyháza város önkormányzatának gazdasági bizottsága. Az ülésen többek között szó esett a helyi adókról, melyek kapcsán a jó hír, jövőre nem számíthatnak a kiskunfélegyháziak újabb adókra, vagy emelésekre, jóllehet erre z önkormányzatnak lehetősége lenne. Néhány papíron megoldandó ügyet is elő kellett vennie a bizottságnak mindezek mellett.

Névre szóló ajándékok ismeretlenektől
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

Négy évvel ezelőtt az EDF DÉMÁSZ munkatársai gondoltak egyet, amikor a saját gyerekeik számára keresgélték az ajándékokat és kezdték el csomagolni, hogy bizony vannak olyanok, akiknek valószínű, hogy nehezebb karácsonyi ajándékot vásárolni.

Pattogott a labda a Szent Benedek Gimnáziumban
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

A téli szünet közeledtével a tanulás mellett a sportra is jutott idejük a Szent Benedek Gimnázium diákjainak, akik házi focibajnokságot vívtak egymással. A tornára 12 csapat nevezett. A tanulók elsőként csoportmérkőzéseket játszottak, majd a legjobbak négyes döntőben vettek részt. Az első helyet a 14. évfolyam A osztálya szerezte meg. A második a 12/B lett, míg harmadikként a tanárcsapat végzett.

Petőfire emlékezve
Publikálás dátuma: 2014. december 18.
Petőfi Sándor születésének 192. évfordulója tiszteletére rendez ünnepséget december 31-én, szerdán Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár. Reggel fél 10-kor a városi önkormányzat, az intézmények, pártok és civil szerveztek képviselői helyezik el az emlékezés koszorúit a Petőfi Sándor Emlékház falán, majd megkoszorúzzák dr. Mezősi Károly Petőfi-kutató, Kiskunfélegyháza díszpolgára domborművét a Templomkertben.
Védje meg magát Intensive Krav Magával!
Publikálás dátuma: 2014. december 18.

Még kevésbé ismert, de egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az önvédelemre kifejlesztett Intensive Krav Maga. Kiskunfélegyházán a városi strand melletti edzőteremben szűk egy éve oktatják e technikát. A kurzusokon 20-25 tag vesz részt, ők az edzések során szituációk segítségével készülnek fel a gyors és hatékony önvédelemre. Az Intensive Krav Maga alapvető célja: legyőzni a támadót visszafordíthatatlan károkozás nélkül.

Jutalomfalattal ünnepelnek
Publikálás dátuma: 2014. december 17.

Néhány szerencsés kutyus új gazdája társaságában várhatja már az angyalkát. Persze a kutyamenhelyen maradtaknak sem lesz ugyanolyan a karácsony, mint a többi nap: ők jutalomfalattal és más finomságokkal ünnepelnek.

Lakcím nélkül
Publikálás dátuma: 2014. december 17.

Van, hogy egy egész élet kincsei és kellékei elférnek egyetlen ágyon. Vannak, akiket karácsonykor sem vár meleg otthon, szerető család, kalácsillat. Kiskunfélegyházán a 100 fő befogadására alkalmas nappali melegedő, a 82 férfi és 43 nő elhelyezését nyújtó éjjeli menedékhely, továbbá a 14 férőhelyes átmeneti szállásból álló hajléktalan ellátó rendszer kísérli meg legalább komfortosabbá tenni a fedél nélkül élők ünnepét.

A jövő év változást hozhat a Kiskunfélegyházi önkormányzat tulajdonában lévő épületek és ingatlanok felügyeletében
Publikálás dátuma: 2014. december 16.

2015 változást hozhat a Kiskunfélegyházi önkormányzat tulajdonában lévő épületek és ingatlanok felügyeletében is. A felújítási feladatok, és pályázati célok esetében is egyaránt gondosabban és új struktúra alapján lenne célszerű eljárni. Ezen okból egy új munkatárs felvételét, és a pénzügyi, valamint a beruházási osztályok más jellegű együttműködésére vonatkozó indítványt nyújtott be a Nemzeti fórum frakció. 

A karácsonyi rajz a legbecsesebb ajándék a Kiss családban
Publikálás dátuma: 2014. december 16.

Sekrestyés, harangozó, karbantartó és gondnok a Sarlós Boldogasszony Templomban Kiss Zoltán. Emellett vőfély, néptáncosként évek óta „koptatja a csizmát”, és fafaragással is foglalkozik. Advent idején felsokasodnak az egyházi teendők, de arra gondot fordít, hogy családjában is szép legyen a karácsony.

A szemétszállítás is téma volt Kiskunfélegyháza városüzemeltetési bizottságának tegnapi ülésén
Publikálás dátuma: 2014. december 16.

A Kiskunfélegyházi városüzemeltetési bizottság december 15-i ülésén ismét téma volt a szemétszállítás. 2015-től egy új szemét szállítási renddel, és egy környezettudatosabb gyűjtési módszerrel szabadulhatnak meg a tulajdonosok a kommunális és zöld hulladékoktól. A részletekről Bense Zoltán képviselő, a bizottság elnöke nyilatkozott rádiónknak.

Évzárót tart a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola
Publikálás dátuma: 2014. december 16.

Sportnappal búcsúztatja az idei évet december 27-én, szombaton 9 órától a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola. A rendezvényen asztalitenisz, sakk, darts, ügyességi versenyek és egyéb meglepetések várnak a résztvevőkre. A programra családok, baráti társaságok és sportolók is jelentkezhetnek.

Felhívás
Publikálás dátuma: 2014. december 16.
A Városüzemeltetési Osztály értesíti a tisztelt lakosságot, hogy 2015 januárjában a DÉMÁSZ munkatársai Kiskunfélegyházán levágják azokat a faágakat, gallyakat, amelyek az ingatlanok előtt a vezetékek biztonsági távolságán belül vannak. A polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztálya felhívja a félegyházi lakosság figyelmét, hogy aki szeretné saját maga elvégezni a fametszéseket az ingatlanja előtti fákon, az tegye meg januárig.
Horthy és Szálasi "zsidópolitikája" 1944-ben
Publikálás dátuma: 2014. december 16.

A magyar holokauszt emlékév alkalmából Prof. dr. Karsai László a Szegedi Tudományegyetem tanára, az MTA doktora tart előadást Horthy és Szálasi "zsidópolitikája" 1944-ben címmel. Az előadás december 16-án, kedden 17 órakor kezdődik a Hattyúházban.

Karácsonyi hangverseny
Publikálás dátuma: 2014. december 16.
A Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület szeretettel hív mindenkit karácsonyi koncertjükre december 20-án és 21-én 18 órára. A műsort a Kossuth Lajos Középiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium tornacsarnokában rendezik meg.
Karácsonyi játék és könyvgyűjtés
Publikálás dátuma: 2014. december 16.
Idén is útjára indította karácsonyi játék és könyvgyűjtő akcióját rászorulók részére a Petőfi Sándor Városi Könyvtár. A városi könyvtár valamint a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat tisztelettel kéri mindazok segítségét, akik megunt, feleslegessé vált gyermekkönyveket, játékokat tudnak felajánlani. A Kapocs Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény közreműködésével a rászoruló családoknak szeretnék karácsonyra eljuttatni és ezzel örömet szerezni a gyerekeknek.
Pályázatot hirdettek helyi értéktárak témában
Publikálás dátuma: 2014. december 16.
A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság pályázatot hirdet nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megismertetésének, gondozásának támogatására. A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság pályázatot hirdet nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megismertetésének, gondozásának támogatására - jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.
Szülőnek lenni gyönyörű feladat és nagy kihívás
Publikálás dátuma: 2014. december 16.

Díszterem jár a nagycsaládosoknak, tisztelet és megbecsülés. Félegyháza Önkormányzata meghívására 312 család jelezte részvételi szándékát, ezért két egymás utáni délutánra szervezték meg a karácsonyi ünnepséget.

Tájékoztató a pálinkafőzők részére
Publikálás dátuma: 2014. december 16.

2015. január 1-jétől módosul a bérfőzés és a magán-pálinkafőzés szabályozása. A magánfőzés (saját fogyasztásra történő házi párlatfőzés saját tulajdonú desztilláló-berendezésen) szabályozása több tekintetben változik.

Több kárt okozunk, mint hasznot, ha rosszul elkészített madárodúkat helyezünk ki
Publikálás dátuma: 2014. december 16.

Több kárt okozunk, mint hasznot, ha rosszul elkészített madárodúkat helyezünk ki. Többek között erről beszélt rádiónknak Meizl Ferenc, nyugalmazott iskolaigazgatója, annak kapcsán, hogy a közelmúltban a Kossuth Lajos Szakközépiskola udvarában 40 db madárodú került kihelyezésre, melyre a Herman Ottó emlékév kapcsán került sor. 

Új irány, régi célok: munkahelyek, szülészet, Fürdőszálló
Publikálás dátuma: 2014. december 16.

Csütörtökön tárgyalja a kiskunfélegyházi képviselő-testület azt az előterjesztést, amely alapján a polgármesteri és fejlesztési kabinet felelne a jövőben a város első emberének feladatát érintő ügyek mellett valamennyi Kiskunfélegyházával összefüggő beruházási és fejlesztési feladat sikeréért. Az új szervezet vezetője az előterjesztés szerint Dósai Bence lesz, akinek az is személyes feladatai közé tartozna, hogy aktív kapcsolatot ápoljon a helyi vállalkozókkal. A kabinetvezetőt egyebek mellett az önkormányzati választás óta eltelt két hónap tapasztalatairól, és az elindított új irányról kérdeztük.

A baptista gyülekezet Félegyháza legfiatalabb egyházi közössége
Publikálás dátuma: 2014. december 15.

Kiskunfélegyháza legfiatalabb vallási közössége a baptista gyülekezet. A gyülekezetről, az adventi várakozásról beszélgettünk Hostyánszki Péter lelkésszel.

A gyermekéhezésre hívta fel csütörtöki sajtótájékoztatóján a figyelmet az MSZP kiskunfélegyházi szervezete
Publikálás dátuma: 2014. december 15.

December hónap a jótékonyság jegyében telik a Magyar Szocialista Párt berkein belül.A ruha és ételosztási akciók mellett azonban december 11-i kiskunfélegyházi sajtótájékoztatójukon a gyermekéhezésre és egyéb szociális problémákra is igyekezett a párt helyi szervezete felhívni a figyelmet. Horváth Tamás képviselő, a helyi szervezet vezetője a helyszínen nyilatkozott az MSZP által szomorúnak vélt tapasztalatokról.

A gyermekek is részt vettek a könyvtár adomány gyűjtési akciójában
Publikálás dátuma: 2014. december 15.

December 6-án tartotta a könyvtár, az ünnepváró családi rendezvényét, ahol a kézműves foglalkozások mellett színházi előadással is várták a gyermekeket és azok hozzátartozóit. A rendezvényen idén a Családok Átmeneti otthona valamint a Fidó Bácsi Alapítvány részére szerveztek adománygyűjtést, melybe a gyerekek is becsatlakoztak. Dobos Matild, gyermek könyvtáros rádiónak elmondta, az idei adománygyűjtés több szempontból is eredményes volt.

A narancsos kacsasült elmaradhatatlan
Publikálás dátuma: 2014. december 15.

Jól érzem magam a bőrömben, sőt egyre jobban a karácsonyi készülődés közepette. Vége az őszi nagy hajtásnak. Túl vagyunk a kudarcokon és sikereken, jöhet a jól megérdemelt pihenés. Ilyenkor nagy kő esik le a szívemről – kezdi beszélgetésünket Árvai Zoltán, a KHTK Kézilabda Szakosztályának vezetője, amikor az adventi időszakról faggatom.

A rendőrkapitány karácsonya
Publikálás dátuma: 2014. december 15.
Családi körben ünnepel, de aprósüteménnyel meglátogatja a kollégáit. – A karácsonyi menüt mindig megbeszéljük, ám hosszú évek hagyományai alapján halászlé készül, és aszalt szilvával töltött pulyka kerül még az asztalra – mondta Timafalvi László rendőr alezredes, kapitányságvezető. – Kiderült, hogy a feleségem éppen olyan jó halászlét főz, mint az édesapám, úgyhogy még addig eldől, ki lesz az idei szakács. A saláták elkészítése az én tisztem.
A Zenebarátok Kórusának adventi hangversenye
Publikálás dátuma: 2014. december 15.

Különleges napja ez az előkészületi időnek, az adventnek, a liturgia is a közelgő ünnep örömét vetíti elénk az egyébként visszafogottabb, csendesebb hetekben. Ilyenkor szokás az adventi koszorún a rózsaszín gyertyát meggyújtani a két lila után”- ezekkel a szavakkal kezdődött december 14-én, délután 4 órakor a Zenebarátok Kórusának és „zenebarátainak”, az Alapfokú Művészeti Iskola Vonószenekarának közös adventi hangversenye a Szent István templomban.

Az internet veszélyeiről mindenkinek
Publikálás dátuma: 2014. december 15.

A Natura Hungarica Alapítvány szeptemberben kezdte meg azt a hadjáratot, melynek célja hogy minden generációhoz eljusson az üzenet: „Az internet veszélyeket rejt”.

Családi napot tartottak az asztalitenisz edzőpályán
Publikálás dátuma: 2014. december 15.

Gyerekeket, felnőtteket, sportbarátokat és családokat vártak december 14-én a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola termébe az első Mikulás Kupára. Az egész napos rendezvényen ügyességi vetélkedőket szerveztek a résztvevőknek. A sportnap célja a közösségformálás mellett az asztalitenisz népszerűsítése volt.

Egyszerű vacsora, esti séta, közben jön a Jézuska
Publikálás dátuma: 2014. december 15.
Dr. Sinkó Melinda családjában minden Karácsony ugyanolyan: közös és meghitt. Amikor telefonon egyeztettük az interjú időpontját, azt mondta, hogy kitakarít nekem egy sarkot. Dr. Sinkó Melinda (37) háziorvos, a baba-mama klub vezetője mindent kitakarított – vagy nem is volt mit –, muffint sütött, és bezárta Picurt, a pumit.
Jól zárták az évet a Koppányok
Publikálás dátuma: 2014. december 15.

Idei utolsó versenyükön vettek részt a félegyházi Turul Koppány Íjászegyesület tagjai, akik december 14-én Békéscsabán a XVI. Kerecsen Kupán ragadtak íjat. A Csaba Lovas Íjászok szervezésében 180 fő indult el a versenyen, melynek helyszíne Békéscsaba új rendezvénycsarnoka volt. A Koppányokat ezúttal tizenegyen képviselték a megmérettetésen. A csapat tagjai kiváló eredményeket elérve öregbítették a város hírnevét.

Kortalan értékek címmel nyílt kiállítás a Kiskun Múzeumban
Publikálás dátuma: 2014. december 15.
 
A cél a helyi értékek bemutatása, melyhez ezúttal a fiatalok szemét és gondolkodásmódját is segítségül hívták. A december 13-án 10 órakor megnyílt kiállításon Nyitrai András, a Bács Kiskun megyei értéktár képviseletében mondott köszöntőt.
 
Megszépült Kiskunfélegyházán a Petőf tér, a fákat a kisiskolások alkotásai díszítik
Publikálás dátuma: 2014. december 15.

A Karácsony közeledtével megszépült a Petőfi tér. Idén azonban nem csak a nagyobb fák öltözhetnek díszbe, hiszen valamennyi kis iskolás gyermek azon munkálkodott, hogy a jelenleg kopasz fák, díszbe öltözhessenek. 

Pályázat mosodai dolgozó munkakör betöltésére
Publikálás dátuma: 2014. december 15.
A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény pályázatot hirdet MOSODAI DOLGOZÓ munkakör betöltésére. A határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony 4 hónap próbaidővel létesítendő. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: Az intézményi mosodájába beérkező textíliák válogatása, mosása, vasalása.
Pályázatfigyelő
Publikálás dátuma: 2014. december 15.
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár pályázatfigyelő szolgáltatása. Nabokov és én. Az Európa Könyvkiadó Vladimir Nabokov életmű-sorozatának utolsó darabja, a szerző összegyűjtött elbeszéléseinek második kötete 2015 tavaszán jelenik meg. Ennek a nagyszabású programnak a befejezését szeretnénk irodalmi esttel megünnepelni, és ehhez kapcsolódóan pályázatot hirdetünk. A kiadó olyan, még nem publikált, szépirodalmi igénnyel megírt elbeszélést vagy paródiát vár, amelyet bármilyen módon Nabokov ihletett.
 
A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2014. december 14.

A találkozás közelsége azzal, akire várakozunk örömmel tölt el. Már csak egy adventi vasárnap választ el Karácsonytól, az Egyház örömre szólit fel. Ez a vasárnap az öröm vasárnapja nevet kapta. Az olvasmányok örömre szólítanak fel, segítenek, hogy rátaláljunk erre a tartalmas örömre.

Bács-Kiskun megye lett a negyedik
Publikálás dátuma: 2014. december 14.
A Belügyminisztérium és a rendvédelmi szervek 2014. évi országos pontszerző bajnokság eredményhirdetését december 10-én tartották az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző Központjában. A rendészeti szervek állományából a kiemelkedő kiképzési és sportszervezési tevékenységet végzők, valamint sporteredményt elérőket jutalmazták elismeréssel. 
Közel száz úszó állt rajthoz
Publikálás dátuma: 2014. december 14.

Kiskunfélegyháza adott otthont december 14-én a megyei utánpótlás rövidpályás úszóbajnokságnak, melyen 16 versenyszámban közel százan indultak el. A Bács-Kiskun Megyei Úszó Szövetség és a Kiskunfélegyházi Úszó Egyesület által rendezett versenyen a helyiek mellett Kecskemét, Kalocsa és Kiskunhalas legjobbjai vettek részt. A félegyházi csapatot közel 40 úszó képviselte. A megmérettetésen igazolt és nem igazolt versenyzők is rajthoz állhattak.

Leírhatatlan volt az öröm
Publikálás dátuma: 2014. december 14.

Öt számítógéppel lepte meg a Családok Átmeneti Otthonában lakó gyerekeket és felnőtteket Kiss Kálmán. A kiskunfélegyházi számítástechnikai berkekben Gustty néven jól ismert szakember a gépekre a tanulást segítő- és játék programokat telepített, emellett egy nagyobb teljesítményű géppel az internetes hozzáférést is lehetővé tette az otthon lakóinak.

Mikulásoztak a nagycsaládosok
Publikálás dátuma: 2014. december 14.
Kicsit megkésve, de megérkezett a Mikulás a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesületéhez. A Szakmaközi Művelődési Házban tartott programokat megelőzte egy közös mozizás, 250 fő részvételével: – A kedvezményes mozijegy árát még megfeleztük, ez már az ajándék része – mondta Tarnóczki Sándorné, az egyesület vezetője. – Itt pedig a Mikulás majd 143 csomagot fog kiosztani, és készültünk még kétszer 50 családi csomaggal is, azért dupla, mert egybe nem fért bele az a sok ajándék, amit a több éve bejáratott kapcsolatok révén adományoztak a nagycsaládosok számára.
Országos csúcsokat úszva győzött Kocsis Marcell
Publikálás dátuma: 2014. december 14.

Hatszoros magyar bajnok lett Kocsis Marcell a Kecskeméten megrendezett serdülő rövidpályás uszonyos és búvárúszó országos bajnokságon. A félegyháziak fiatal úszó reménységének, a Bácsvíz- KVSC versenyzőjének a teljesítményét tovább növeli, hogy a bajnoki címeiből ötöt új országos csúccsal ért el. Az aranyérmek mellett egy ezüst és egy bronzérem került még Marcell nyakába.

Pengő János is átvehette "Az év vállalkozója"-díjat
Publikálás dátuma: 2014. december 14.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók Napját, ahol a hagyományoknak megfelelően az üzleti élet legrangosabb díjait is átadták. Az rendezvényen elhangzott: a vállalkozók kockázatvállalása és munkája nélkül elképzelhetetlen az ország gazdasági felemelkedése.

Bajnokokat köszöntöttek
Publikálás dátuma: 2014. december 13.

Megtelt a kecskeméti Református Kollégium díszterme, ahol 17 egyéni bajnok és 14 győztes csapat fogadta a gratulációkat. A megyei diákport egyesület elnöke, Zsámboki Anna évértékelőjében elmondta: Bács-Kiskunban nagy hagyománya van a diáksportnak, amit bizonyít a megyei tanulók számos szép eredménye, valamint az a sok verseny – országos döntő és elődöntő –, amit évről évre helyben megszerveznek.

Luca-napi mulatság
Publikálás dátuma: 2014. december 13.

A Móra Ferenc Művelődési Központ Luca-napi mulatságot rendez december 13-án, szombaton 16 órától.

Nagyszerű eredményeket ért el a tornaszakosztály
Publikálás dátuma: 2014. december 13.

2014. december 12-én pénteken a Diákolimpia keretein belül a Jövő Bajnokai DSE tornaszakosztálya Kalocsán vett részt a jubileumi XX. "ÖCSI BÁCSI" Torna Kupán. Korcsoportonként 14 csapat állt a szerekhez. A kiskunfélegyházi reménységek a következő nagyszerű eredményekkel zárták a versenyt.

Sarlós Boldogasszony Főplébánia hirdetései
Publikálás dátuma: 2014. december 13.

Hétfőn de. fél 9-től templomunk Karácsony előtti nagytakarítása lesz.  Várjuk a kedves testvérek segítségét. Akinél esetleg van fölöslegessé vált fenyőfa, tuja, tiszafa, szívesen elfogadjuk templomunk karácsonyi díszítésére. Kérjük jelezzék a plébánia hivatalban vagy a sekrestyében. Kedden és Pénteken 9-től 11-ig Karitász vásár van a Jókai utca 1 alatt.

Sávonként egyirányúsítják Kiskunfélegyházán az Asztalos János utcát
Publikálás dátuma: 2014. december 13.

Sávonként egyirányúsítják Kiskunfélegyházán az Asztalos János utcát. Az utóbbi időben megszaporodott lakossági jelzések alapján, Ónodi Izabella képviselő közbenjárására történik meg a módosítás, amelytől a lakóövezet közlekedésének biztonságosabbá válását is remélik. A részletekről a körzet önkormányzati képviselője, Ónodi Izabella számolt be rádiónknak.

Van-e bátorságunk önmagunkat adni? - videóval
Publikálás dátuma: 2014. december 13.

A karácsonyi ünnepkör egyik érdekes napja december 13-a, vagyis Luca nap. A részben keresztény, részben egyedinek tekinthető magyar szokás történetét jövendölések, babonák szövik át, hiszen ez a nap az év egyik legsötétebb napja és éjszakája.

2 kuka a szemétnek
Publikálás dátuma: 2014. december 12.

2 kukás gyűjtési rendszert vezetett be december 5-étől Kiskunfélegyháza egyes körzeteiben a térség hulladékgazdálkodási közszolgáltatója, az FBH-NP Nonprofit Kft. A részletekről Balla Lászlót kérdeztük.

A Polyák Borászat újabb sikere
Publikálás dátuma: 2014. december 12.
Az országos rozé borversenyen aranyérmes lett a kunszállási Polyák Borászat Cabernet Sauvignon rozéja. A pincészetnek tavaly is ez volt a meglepetésbora, mindenhol taroltak vele. December 6-án, Miklós napján a gyönyörűen felújított Kunszentmiklósi Városházán került megrendezésre immár 16. alkalommal az országos rozé borverseny. A verseny célja a rozé és siller borok, pezsgők minőségének megmérettetése.
 
Adventi hangverseny a Szent István templomban
Publikálás dátuma: 2014. december 12.

Idén is megrendezte hagyományos adventi hangversenyét a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. A koncertre ma (december 12-én) került sor az Újtemplomban.

Az elkövetkező időszak uniós és hazai pályázati lehetőségeiről, valamint a sikeres pályázás módszertanáról tartottak tájékoztatót
Publikálás dátuma: 2014. december 12.
Az elkövetkező időszak uniós és hazai pályázati lehetőségeiről, valamint a sikeres pályázás módszertanáról tájékoztatták a félegyházi civil szervezetek képviselőit és az önkormányzat dolgozóit december 8-án. Az önkormányzat különtermében, és az Ipartestület székházában megtartott tanácskozásokon Molnár Elvira a Civil Információs Centrum megyei irodájának vezetője és Huber Helga szakértő mondta el az érdeklődőknek, hogy milyen feltételei vannak annak, hogy támogatással valósíthassák meg elképzeléseiket. 
Bravúros Mórás sikerek
Publikálás dátuma: 2014. december 12.
A Móra Ferenc Gimnázium sok-sok évre visszanyúló rendkívül sikeres „hagyománya” a „Beszélni nehéz” diákkörének országos Péchy Blanka versenyeken való eredményes részvétele. Így volt ez a december 6-án 26. alkalommal megrendezett emléknapon is, melyet ezúttal is a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában rendeztek meg, az ország számtalan helyéről érkező középiskolás diákok számára. A Móra gimnazisták 3 fős csapata két első és egy második helyezést ért el.
December 6-án nyitotta meg kapuit Kiskunfélegyházán az adventi kézműves vásár
Publikálás dátuma: 2014. december 12.

December 6-án nyitotta meg kapuit Kiskunfélegyházán a művelődési központban az adventi kézműves vásár. A decemberi programok egyértelműen az advent jegyében telnek, melyekről Fekete Beatrix intézményegység vezetőt kérdeztük.

Közösségi ház a kossuthvárosiaknak
Publikálás dátuma: 2014. december 12.

Régi igénye a városrész lakóinak egy közösségi ház létrehozása. A célnak a Szendrey Júlia utcában lévő, évek óta üresen álló faház felet meg leginkább. Az elképzelés rövidesen valóra válik, a létesítmény kialakítása a tervek szerint a jövő évben elkezdődik. Az előzetes felmérés szerint az épület felújítása minimális ráfordítással megoldható. A közösségi ház amellett, hogy helyet biztosít a rendezvények lebonyolításához, a képviselői fogadóórák helyszínül is szolgálhat. A tereprendezést a költségvetési üzem dolgozói már elvégezték, a közművek beüzemelése, az épület átalakítása a jövő év elején elkezdődhet – mondta el a december 9-re összehívott sajtótájékoztatón dr. Kiss Ákos Csaba.

„A legnehezebb téma, amelyről egy kamasz fiatallal beszélgetni lehet” (dr. Zacher Gábor)
Publikálás dátuma: 2014. december 12.
Az egészség és az egészséges életmód jegyében számos kötelező és szabadon választható programot szerveztek a tanulóknak – az Egészségnap keretében – a Kossuth Lajos Középiskola és Szakiskola 7 tantermében, a tornateremben és az aulában. Tánc, röplabda, foci, bőrápolás, sajtkészítés, önismeret és önbizalom, biogazdálkodás és még sok témával lehetett ismerkedni, illetve ilyeneken részt venni.
A legkényesebbnek a „Droghelyzet van!” című program ígérkezett, dr. Zacher Gábor főorvos, előadása előtt maga is így fogalmazott: