Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Sajtófigyelő 2015.07.17-07.24.

 
Szinte naponta kiolvas egy könyvet Erzsike
Publikálás dátuma: 2015. július 27.

Gondosan rendezgeti a buszmegállónál álló OlvasLak tartalmát Judit Erzsébet. A benne lévő könyveket egyenként a kezébe veszi, átnézi, majd katonás sorba rendezi.
– Talált kedvére valót? – szólítom meg.
– Van itt egy, amit még nem olvastam – szalad mosolyra a szája. – Mindjárt át is futom a tartalmát. Gyakran járok ide, meg a könyvtár mellé, hozok is, viszek is könyveket - meséli örömmel.

Lótortával kínálták kedvenceiket a gyerekek
Publikálás dátuma: 2015. július 24.

Szénaágyra készített korpagombóc, zabkörettel. Többek között ilyen lótortával kínálták a Mezőgazdasági Szakiskola Lovastáborának résztvevői kedvenceiket az első napon, miután megtanulták, hogy mivel kell takarmányozni négylábú barátaikat. A táborban 19 gyermek (6-tól 10 éves korig) tanul lovagolni és fogatot hajtani.

A Kiskun Nemzeti Parkban tűz keletkezett
Publikálás dátuma: 2015. július 24.

A katasztrófavédelem tűzoltó erői a legmagasabb riasztási fokozatban dolgoznak a Kiskunsági Nemzeti Parkban keletkezett tűz oltásán.
A nyolcszázt hektárt meghaladó területből mintegy tizenhét hektáron ég a borókás, a lángok pedig a fenyőerdőbe is belekaptak. Mivel a terület nehezen járható a tűzoltójárművekkel és az erősödő szél miatt intenzíven terjednek a lángok légi felderítésre is szükség van.

A legjobb barátaim a lovak
Publikálás dátuma: 2015. július 24.

"Nem szeretem a várost, a nagy nyüzsgést, a sok autót. Imádok a tanyán lenni simogatni a lovakat, a teheneket, játszani a kutyákkal. A legjobb barátaim a lovak és az oktatómat is nagyon szeretem. Járok ide lovagolni, de táborban először vagyok, és nagyon jó". Így nyilatkozott Vidéki Blanka, az Albus Unicornis Lovarda nyári táborának egyik résztvevője. Blanka azt is elárulta, hogy lovász szeretne lenni.

A víz mellett, távol az internettől
Publikálás dátuma: 2015. július 24.

Idén 11. alkalommal szervezte meg az Izgő-Mozgó Kölyökklub a strandtábort. A négy turnusban közel 120 gyermek tölti mindennapjait úszástanulással, játékkal. Ezen a héten 15 fiatal az éjszakát is a strandon töltötte. Július 31-én tartják meg záró programjukat a táborozó gyerekek, ahová várják szüleiket és tesóikat is.

Arany- és bronzérem a terepíjász OB-n
Publikálás dátuma: 2015. július 24.

Az Alsóörsi SE Íjász Szakosztálya rendezte meg július közepén a 2015. évi Terepíjász Országos Bajnokságot. A KHTK –Fénypárducok Íjász Szakosztálya három fővel vett részt a kétnapos rendezvényen, ahová 139 fő nevezett az ország minden tájáról. Az alsóörsi Kőszínház melletti erdőben építettek fel a szervezők a 24 célos pályát. Az első napon méretlen, a második napon mért távokról lőttek az indulók. A 30-40 méteres távolságok és a 15-20 méteres szintkülönbségek is próbára tették az íjászok tudását.

Debrecenben edzőtáboroztak az ökölvívók
Publikálás dátuma: 2015. július 24.

Július 17-19. között háromnapos edzőtáborban vettek részt Debrecenben a Kiskunfélegyházi HTK Ökölvívó Szakosztályának tagjai. A regionális táborba Debrecenből és a környező településekről, városokból érkeztek bokszolók. A program délelőtt erőnléti futással, délután kesztyűzéssel telt a fiatalok számára. Emellett a szabadidőre is jutott idő, a tábort a közeli strand mellett rendezték meg.

Elkészült a részletes program
Publikálás dátuma: 2015. július 24.

A Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola első alkalommal rendezi meg a Kalász Kázmér nemzetközi asztalitenisz versenyt szeptember 5-én, szombaton. Az eseménynek a Kész Aréna városi sportcsarnok ad otthont, ahol a tervek szerint 30 asztalnál küzdenek meg a résztvevők. A tornán a felnőttek és az utánpótláskorúak külön kategóriákban indulnak el. Nevezni augusztus 28-ig lehet.

I. Félegyházi Jótékonysági Sörfesztivál
Publikálás dátuma: 2015. július 24.

Július 25-én, szombaton a Kiskun Múzeum ad otthont az I. Félegyházi Jótékonysági Sörfesztiválnak. Nem csupán a sörfőzés rejtelmeivel lehet megismerkedni. Öt sörfőzde 16 csapolt söre kóstolható annak igazolására, hogy értékesek és ízletesek a kézműves sörök. A 16 órakor kezdődő fesztiválon zenei programok is szórakoztatják a nagyérdeműt, és a család legkisebb tagjainak elfoglaltságáról is gondoskodnak a szervezők.

Lovas-nomád seregszemle és haditorna
Publikálás dátuma: 2015. július 24.

Ünnep, emlékezés, szellemimuníció-gyűjtés – így jellemezték a harmadik Ősök napját a fő szervezők, a rendezvényt beharangozó kecskeméti sajtótájékoztatón.
Bugacon, augusztus 14-15-16-án a magyar hagyományőrzők színe-java találkozik köztük lovasok, íjászok. Céljuk méltóképpen megemlékezni a magyar nép honfoglaló őseire, valamint a hun, avar és honfoglalás kori harcosokra. A Magyar-Turán Alapítvány rendezvényén lesz lovas-nomád seregszemle, gyalogos harci bemutató, jurtatábor, régészeti kiállítás.

Pénteken kezdődött a Jehova Tanúi éves kongresszusa
Publikálás dátuma: 2015. július 24.

Pénteken délelőtt kezdődött meg a városi sportcsarnokban a Jehova Tanúi háromnapos kongresszusa. A nyitó napon a zene és ima után a kongresszuselnök „Miért és hogyan kövessük Jézus példáját?” című előadását hallgatta meg a több mint 2000 résztvevő.

Félegyházán tartja éves kongresszusát a Jehova Tanúi gyülekezete
Publikálás dátuma: 2015. július 23.

Kiskunfélegyházán, a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnokban rendezik meg a hétvégén a Jehova Tanúi éves kongresszusát. A program témája: „Kövesd Jézus példáját!”.

In memoriam Fürge: Összefogás a félegyházi mentőkutya-képzésért
Publikálás dátuma: 2015. július 23.

A Szent István napi programok keretében rendezik meg Kiskunfélegyházán a Petőfi téren a VI. Jótékonysági kutyakiállítást augusztus 20-án, 8 órától.

Ismét meghosszabbították a hőségriadót
Publikálás dátuma: 2015. július 23.

Meghosszabbította a harmadfokú, azaz a legmagasabb hőségriasztást Dr. Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos július 26-án, vasárnap éjfélig. Rádi Rudolf, az önkormányzat városüzemeltetési osztályának vezetője arról számolt be, hogy - tekintettel a hőségriadóra - pénteken vizet osztanak a városháza árkádja alatt, valamint hét végén a Béke téri piacon, a VSZKSZ pedig locsolja a főbb útvonalakat a városban, illetve több helyen is párakapukat állítanak fel, így nyújtva némi enyhülést a kánikulában.

Ismét szúnyogirtás lesz Félegyházán
Publikálás dátuma: 2015. július 23.

Július 31-én, pénteken, napnyugta előtt ismét szúnyogirtás lesz Kiskunfélegyházán. A felhasznált vegyszer kizárólag a szúnyoglárvákat pusztítja el, a környezetre nincs káros hatással.

Jótékonysági vásár Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2015. július 23.

A Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Nagycsaládos Alapszervezete sok szeretettel hívja a félegyháziakat "A két kezemmel" című jótékonysági vásárra július 31-én, pénteken 17 és 19 óra között a Szakmaközi Művelődési Házba.

Legyen a Kiskunfélegyházi Strand és Uszoda Az Év Fürdője
Publikálás dátuma: 2015. július 23.

Összecsapnak a magyar fürdők - Szavazzon, hogy a Kiskunfélegyházi Strand és Uszoda legyen Az Év Fürdője
Az Év Fürdője versenyben, melyben közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron a Kiskunfélegyházi Strand és Uszoda is megméretteti magát.

Megváltozott a háziorvosi ügyelet telefonszáma
Publikálás dátuma: 2015. július 23.

A felnőtt-, és gyermek háziorvosi ügyelet telefonszáma megváltozott Kiskunfélegyházán.
Új telefonszámok: 76/777-628, 76/403-104

A szeretet határtalan
Publikálás dátuma: 2015. július 22.

Az Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Nemzeti Együttműködési Alap és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő döntése alapján sokadik alkalommal sikerült eljuttatni adományokat Kárpátaljára a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kiskunfélegyházi csoportjának július elején.

Aláírásgyűjtés az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen!
Publikálás dátuma: 2015. július 22.

Csányi József, városunk polgármestere az alábbiakban szeretné felhívni a lakosság figyelmét az Élő Bolygónk világméretű klímavédelmi nemzetközi összefogásra és az ahhoz történő csatlakozási lehetőségre.

Egy apa, aki példamutatással tanít
Publikálás dátuma: 2015. július 22.

"Én az edzőimtől a személyes példamutatást tanultam” – mondja erőt sugárzó csendes szavakkal Iványi László. Én pedig, míg beszélgetésünk fonalát tovább szőjük, arra gondolok: jól megtanulta a leckét.

Félegyházáról indul szombaton a Kiskunság Maraton
Publikálás dátuma: 2015. július 22.

Kiskunfélegyházáról indulnak és ide is érkeznek vissza a BRM 200 - Kiskunság Maraton teljesítménytúra résztvevői.

Fórum az otthonteremtési lehetőségekről a Sorsok Házában
Publikálás dátuma: 2015. július 22.

A családok otthonteremtési kedvezményeiről hatályba lépett új törvényről tartottak előadást és fórumot a kiskunfélegyházi Sorsok Háza Pszichiátriai Betegek Nappali Intézményében. Hegedűs Iván előadó, az ingatlanszakértői és jogi tapasztalatai alapján értelmezte a törvényt, hogy ki és milyen feltételekkel veheti igénybe a támogatásokat, valamint ismertette a kizáró okokat is. A fórumon a legtöbb kérdés válaszra talált, néhány kérdés azonban nyitva maradt. Hegedűs Iván felajánlotta, hogy ezekre két-három héten belül visszatérnek, és az addig felmerülő problémákat is megvitatják.

Igazgatási szünet és munkarend-változás a Városházán
Publikálás dátuma: 2015. július 22.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatalban július 27-én hétfőtől augusztus 7-én péntekig igazgatási szünetet tartanak. Ezen időszak alatt az ügyfélfogadás szünetel!

Műszaki cikket lopott
Publikálás dátuma: 2015. július 22.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki július 19-én betört egy lakóházba és onnan műszaki cikkeket lopott el.

Növényvédelmi permetezés
Publikálás dátuma: 2015. július 22.

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy a város belterületén elvégzik a vadgesztenye- és platánfák növényvédelmi permetezését

Szigorú feltételek, kevés versenyző
Publikálás dátuma: 2015. július 22.

A pálmonostori fogathajtó verseny ma már több, mint amatőr hajtók megméretése. Olyan közösségi eseménnyé nőtte ki magát, amihez ragaszkodnak a helybeliek. Ám a verseny megszervezése egyre nehezebb a szigorodó feltételek miatt.

Tíz hónapon át tanulták a boldogságot
Publikálás dátuma: 2015. július 22.

Közel tízezren csatlakoztak ahhoz a tíz hónapos boldogságprogramhoz, ami Bagdi Bella kezdeményezésére szeptemberben indult és a közelmúltban zárult.
Az elmúlt hónapok alatt sorra alakultak hazánkban a boldogságklubok, így Kiskunfélegyházán is. A tudatos jó cselekedeteket gyakorlók közösségének tagjai maguk és mások boldogságát szeretnék elősegíteni.

A külterületen élők közlekedését segíti a Csólyosi út felújítása
Publikálás dátuma: 2015. július 21.

Aszfaltburkolatot kap a Csólyosi út az 5. és a 9. dűlő 1 kilométeres szakaszán. A munkálatok már elkezdődtek. Az útszakasz rendbetételét, a padka megtisztítását, a fák kivágását, gyérítését közmunkások bevonásával megkezdték. Az aszfaltozásra ősszel kerül sor.

Az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság Jubileumi tárlata Félegyházán
Publikálás dátuma: 2015. július 21.

Az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság 25 éves jubileumi kiállítása nyílt meg július 17-én a művelődési központban és a Holló László Képzőművész Kör Petőfi téri kiállítótermében. A tárlat nem véletlenül került a fővárosi bemutató után Félegyházára. A társaság első elnöke ugyanis Dulity Tibor, a városhoz ezer szállal kötődő képzőművész, az amatőr mozgalom újkori atyja, mecénása volt.

Híres félegyháziak a világban – Nemes Koczka István
Publikálás dátuma: 2015. július 21.

"Egy félegyházi, akire érdemes megemlékezni” – így jellemezte Tarjányi József agrármérnök, Petőfi-kutató, az újjáalakult Petőfi Emlékbizottság elnöke Nemes Koczka Istvánt, aki a XVIII. század második felében alkotott, s akinek munkásságát a bécsi és kiskunfélegyházi levéltár adatai alapján, a közös szülővárosra való tekintettel különös gonddal fűzte csokorba.

Hőségben is remekeltek a Koppányok
Publikálás dátuma: 2015. július 21.

A DAR VS 3. fordulóját rendezte meg a HISZE tradi íjász szakága július 18-án Hetényegyházán.
A rekkenő meleg ellenére is nagy érdeklődést mutattak a régió íjászai. Gyönyörű környezetben, kiváló, változatos pályán küzdöttek az íjászok. Közel 150 előnevezővel, induló versenyt a Nyíri erdőben lévő Vackor Erdei Iskola területén fogadták a szervezők Kalmár József vezényletével.

Pályázat külkapcsolati referens munkakör betöltésére
Publikálás dátuma: 2015. július 21.

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Külkapcsolati referens munkakör betöltésére. A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.

Továbbra is Némedi irányítja a Kiskunfélegyházi HTK-t
Publikálás dátuma: 2015. július 21.

Elkezdte a felkészülést a tavalyi bajnok Kiskunfélegyháza is a megyei élvonalra. A gárdánál voltak érkezők és távozók is, ám a keret törzse megmaradt.
A KHTK-t továbbra is Némedi Norbert és Kádár Tamás edzői páros irányítja. Keretüket már nem erősíti Kiss Dániel, valamint Balog Máté aki munkahelyi elfoglaltság miatt csak a tartalékcsapatba tud játszani. Jelen Károly hosszú eltiltása miatt az őszi szezonban a KHTK II-es együttesét erősíti.

Élmények arzenálja a Strandtáborban!
Publikálás dátuma: 2015. július 20.

Remek nyári programot kínál a gyerekek számára a július 6-31-ig tartó Strandtábor, mely idén is négy turnusban indul(t) az Izgő-Mozgó Kölyökklub szervezésében.
Remek nyári programot kínál a gyerekek számára a július 6-31-ig tartó Strandtábor, mely idén is négy turnusban indul(t) az Izgő-Mozgó Kölyökklub szervezésében.

Éjszaka is a város dísze lesz a víztorony
Publikálás dátuma: 2015. július 20.

Díszvilágítás lesz Félegyháza új víztornyán. Az erről szóló döntés már megszületett, a kivitelezést megrendelték – tudtuk meg Rádi Rudolftól. Az önkormányzat városüzemeltetési osztályának vezetője elmondta: a belső részben 4 db LED reflektort szerelnek fel, amelyek alulról fölfele fogják megvilágítani az 54,5 méter magas építményt.

Elhunyt dr. Móczár László
Publikálás dátuma: 2015. július 20.

Életének 101. évében elhunyt dr. Móczár László, félegyházi születésű tudós. Édesapja, Móczár Miklós a Tanítóképzőben tanított, innen nevezték ki a jászberényi tanítóképző igazgatójának. Móczár László a 2000-es évek elején domborműves emléktáblát avatott édesapja emlékére a PG földszinti folyosóján.

Elkészült a csarnok
Publikálás dátuma: 2015. július 20.

Befejeződött a Kész Aréna városi sportcsarnok felújítása. Ezzel a fenntartási költségek csökkentése és az állagmegóvás volt elsősorban a 3P Kész Aréna célja. A több mint egy hónapig tartó munkálat során többek között a parketta újracsiszolása, újralakkozása történt meg, továbbá kicserélték a kazánégőfejeket, amitől a fűtési költségek jelentős csökkenését várják a jövőben.

Kedden gyertek ketten 1 jeggyel!
Publikálás dátuma: 2015. július 20.

Kedvezményes strandlátogatási akciót indít a félegyházi strand. Júliusban minden kedd délelőtt a ketten együtt érkező vendégek egyike nem fizet belépőjegyet! Az akció az olcsóbb jegyárra vonatkozik! A Kiskunfélegyházi Városi Strand és Uszoda mindenkit sok szeretettel vár!

Körversennyel zárták az évet
Publikálás dátuma: 2015. július 20.

A nyári leállást, pálya bezárást megelőzően házi körversennyel fejezték be a szezont a kiskunfélegyházi fallabdázók június 18-án. A tornán nem elsősorban az első helyért küzdöttek. Mindenki játszott mindenkivel, erőviszonytól, tudásszinttől függetlenül. Az összetartó esemény közös vacsorával, a Mozdulj Félegyháza SE gyűlésével zárult. A pálya a tervek szerint augusztus 10- 23. között zárva tart. Ősztől újult erővel -az idei évben megszokott módon -havi rendszeres tornákon küzdhetnek meg a fallabdázás szerelmesei.

Lakossági fórum Haleszban és Selymesben az ívóviz hálózatról
Publikálás dátuma: 2015. július 20.

Befejezéséhez közeledik az ivóvíz hálózat kiépítése a haleszi és a selymesi városrészben. A munkálatok jelenlegi állapotáról, a hálózathoz csatlakozás lehetőségéről és feltételeiről szervez lakossági fórumot Ván Jenő, a térség önkormányzati képviselője. Július 21-én, kedden 17 órakor a Haleszi Gazdakör épületében, Július 22-én, szerdán 17 órakor a Selymesi közösségi házban a kivitelező szakemberek adnak tájékoztatást és válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

Saját szerzemények is megszólaltak a záró koncerten
Publikálás dátuma: 2015. július 20.

Már-már érett előadók is színpadra léptek a Rocktár harmadik, középiskolás táborának záró koncertjén. A kurzus résztvevői között már akadtak, akik szövegírással és zeneszerzéssel is megpróbálkoztak, sőt - nem kis sikerrel - elő is adták műveiket.

Továbbra is ingyenesen igényelhető a sárgafedelű
Publikálás dátuma: 2015. július 20.

Az FBH-NP Nonprofit Kft., mint a térség hulladékgazdálkodási közszolgáltatója, ezúton tájékoztatja a Tisztelt lakosságot és a közületeket, hogy elindította a 2 kukás gyűjtési rendszert, annak érdekében, hogy a háztartásokban képződött hulladék mennyisége minél magasabb arányban hasznosuljon, csökkentve ezzel a lerakóba kerülő hulladékmennyiséget.

Híres emberek kéziratai a levéltárban – Móra Ferenc
Publikálás dátuma: 2015. július 19.

Móra Ferenc kultusza szülővárosában, Félegyházán, már az író életében elkezdődött. Ennek a tiszteletnek egyik sarkalatos állomását jelentette a város által adható legnagyobb elismerés, a díszpolgári cím adományozása.

Mezgé piknik
Publikálás dátuma: 2015. július 19.

A városlakók és érdeklődők számára is nyitott tangazdaságot szeretne üzemeltetni a Mezőgazdasági Szakképző Iskola. Ennek jegyében rendezték meg az első lovas, gasztro-, családi napot. A rendezvény keretében rendezték meg a megyei díjlovas bajnokság egyik fordulóját is. A kezdeményezés jó fogadtatásra talált. A szórakoztató programok több mint 500 látogatót vonzottak.

Véradások Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2015. július 19.

Véradásokat szervez július hónapban a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezenkívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.

„Helyettem írta Móra”
Publikálás dátuma: 2015. július 19.

Ezt a címet adták a nemrégiben megalakult Móra Ferenc Társaság tagjai annak az összeállításnak, amelyet a szülőház udvarán adtak elő július 18-án. A társaság tagjai olyan írásokat idéztek, amelyek közel állnak szívükhöz, gondolkodásmódjukhoz. Az előadás a családját, szülővárosát rajongással szerető írót, az elkötelezett muzeológust éppúgy felidézte, mint a közéletre fogékony kritikus , és sokszor iróniával és humorral fogalmazó publicistát. A rendezvényen a házigazdák a Mórák receptjei alapján készült süteményekkel kínálták a résztvevőket. A megemlékezést követően az író Móra téri szobránál helyezték el a megemlékezés, a tisztelet koszorúit, virágai

Egy nap az egészségtudatosabb gondolkodásért
Publikálás dátuma: 2015. július 18.

Az egészség- és környezettudatosabb gondolkodást és életmódot népszerűsítő rendezvényt tartott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat július 16-án a Szakmaközi Művelődési Házban. Az érdeklődőket ingyenes előadások, szűrővizsgálatok, termékbemutató és gyógytorna várta.

Felborult és kigyulladt egy terepjáró az autópályán
Publikálás dátuma: 2015. július 18.

Átrepülve a szalagkorláton felborult egy terepjáró az M5-ös autópályán, Kiskunfélegyháza térségében. A jármű ki is gyulladt, de a tüzet gyorsan eloltották, még a kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt - közölte a katasztrófavédelem. A balesetben nem sérült meg senki.

Zárva lesz a művelődési központ
Publikálás dátuma: 2015. július 18.

A Móra Ferenc Művelődési Központ és a Korona Kávézó kollektívája értesíti a kedves látogatókat, hogy az intézmény július 20-a, hétfőtől, július 26-a, vasárnapig zárva tart. Ezúton kívánnak mindenkinek kellemes pihenést és szép nyarat!

Bársony Mihály tekerőlantos előtt tisztelgett a Tiszaalpári Alkotótábor
Publikálás dátuma: 2015. július 17.

Az elmúlt évben szabadkezet kaptak a képzőművészek a Tiszaalpári Alkotótáborban a témaválasztásra. Idén azonban koncepcióval indult a félegyházi Holló László Képzőművészkör és a budafoki Mészáros László Képzőművészeti Egyesület tagjainak közös munkája. Alkotásaikkal elsősorban Bársony Mihály tiszaalpári tekerőlantosra, a hangszerkészítőre emlékeztek születésének 100. évfordulója alkalmából – mondta el Török Tamás művészeti vezető a tábor utolsó alkotó napján.

Darvasos sikerek
Publikálás dátuma: 2015. július 17.

Országos, ötfordulós időutazó történelmi levelező versenyen vettek részt a Darvas Általános Iskola diákjai. 49 csapatból az iskola 5.a osztályos tanulói a 7. helyezést szerezték meg. A diákok - Fojt Balázs, Szólya Miklós és László Kitti - mind az öt alkalommal olyan feladatsort oldottak meg, mely többek között tablókészítésből, plakátkészítésből, prezentációból, egyéni fogalmazásokból és történelmi tárgyú alapfeladatokból állt.

Egy kikristályosodott félegyházi ügy margójára
Publikálás dátuma: 2015. július 17.

Bottal és ököllel ütötték és összerugdosták azt a drogdílert, aki egy tininek adott el drogot tavaly Kiskunfélegyházán. A fiatal rosszul lett a „kristálytól”, bátyja és ismerősei estek neki a kábítószer-kereskedőnek.

Hőségriasztás van érvényben
Publikálás dátuma: 2015. július 17.

Rádi Rudolf, az önkormányzat városüzemeltetési osztályának vezetője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy - tekintettel a hőségriadóra - pénteken vizet osztanak a városháza árkádja alatt, valamint a Béke téri piacon, a VSZKSZ pedig locsolja a főbb útvonalakat a városban, illetve több helyen is párakapukat állítanak fel, így nyújtva némi enyhülést a kánikulában.

Közös rendezvény a közösségépítés jegyében
Publikálás dátuma: 2015. július 17.

A „Komplex telep-program” részeként az utolsó „Családi Délután” elnevezésű rendezvényre került sor július 11-én a Csillag Szolgáltatópontban.

Nótás kedvét 90 évesen sem veszítette el
Publikálás dátuma: 2015. július 17.

Egy nóta is felcsendült a 90 éves Almási Imréné születésnapi köszöntőjén. Miután a város nevében Balla László alpolgármester átadta a virágcsokrot és oklevelet, a beszélgetésből kiderült, hogy Rozika néni imád énekelni. Egy kevés pezsgő után az ünnepelt - a köszöntésre érkező vendégekkel együtt - el is énekelte „A Maros-menti fenyves erdők aljában” című kedvenc nótáját.

Tankerületi vezetőket cseréltek le
Publikálás dátuma: 2015. július 17.

A hónap elejétől a kalocsai, a kunszentmiklósi és a kiskunmajsai tankerületek éléről váltották le a vezetőket.
A Bács-Kiskun megyei tankerületek közül háromnak az élén változott a vezető személye 2015. július 1-jével.
Egyik tankerület sem maradt azonban vezető nélkül: a KLIK Kiskunmajsai Tankerületének vezetését dr. Kása Zsuzsanna (Kiskunfélegyházi Tankerület), a KLIK Kunszentmiklósi Tankerületének vezetését Vágó Ferencné (Kiskunhalasi Tankerület), a KLIK Kalocsai Tankerületének vezetését pedig Varga Gyula (Kiskőrösi Tankerület) vette át – közölte a KLIK.

XXII. Dulity Tibor tájképfestő tábor
Publikálás dátuma: 2015. július 17.

Ezúttal Borsihalmon, a gyönyörűen felújított ifjúsági szálló művésztelepen tartották meg azt a tájképfestő tábort, amelyet 22 esztendővel ezelőtt Dulity Tibor és dr. Benkő Éva hívott életre. Az eredetileg Jakabszálláson indult festőtábor az évek során szépen körbelakta Kiskunfélegyházát.

„Csobbanó delfinek” lepték el a strandot
Publikálás dátuma: 2015. július 17.

Csikóhalakat, delfineket és cápákat képeztek a háromhetes vízilabda táborban júliusban a félegyházi strandon. Az elnevezések a gyermekek úszó- és vízilabda tudására utalnak. A kezdő „csikóhalak” még az alapokat tanulták, míg a legügyesebb „cápák” már a kapura lövést gyakorolták. A táborban 7-11 év közötti fiatalok vettek részt.