Rólunk írták 2026.06.19-07.31.
Augusztus 11-ig várja az adományokat a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár a Fidó Bácsi Közhasznú Alapítvány számára. A kezdeményezés célja, hogy a menhelyen élő kutyák mindennapjai könnyebbé és biztonságosabbá váljanak, ehhez pedig a közösség segítségére is szükség van.
Tizenöt kisiskolás részvételével rendezte meg a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár a „Zöld nyomon járunk” öko élménytábort 2026. június 29. és július 3. között, amelynek célja az volt, hogy a gyerekek játékos, élményalapú programokon keresztül ismerkedjenek meg a természetvédelemmel, a fenntarthatósággal és térségünk természeti értékeivel. A tábort Tóth-Kovács Nikolett könyvtáros szervezte és vezette, a megvalósításban pedig Pálfiné Lajos Klára könyvtáros nyújtott nélkülözhetetlen segítséget. Munkájukat Hudák Zsuzsanna, Retkes Dávid és Szűcs Rita közösségi szolgálatot teljesítő diákok támogatták.

Már tizenhatodik alkalommal hirdették meg a Virágos Félegyházáért Mozgalmat, amely az évek során nemcsak kertszépítő kezdeményezéssé, hanem közösségépítő programmá is vált. Az idei zsűrizés a héten ért véget, amikor a zsűritagok az utolsó nevezett kerteket is felkeresték. Az egyik kertbejáráson lapunk is elkísérte őket, hogy megmutassuk, mi történik a kulisszák mögött.

Egy tábor, ahol az olvasás, a szövegértés, a beszélgetések és az írás kap főszerepet: a héten zajlik a könyvbarátság tábor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, ahol alsó tagozatos diákok töltik öt napon át nagyon hasznosan szabadidejüket. Az idei program alapjául szolgál egy kifejezetten korosztályuk számára szóló olvasmány: a Soma és Döme rejtelmes utazásai című művet Mogyorosi Márk két kisfia ihlette.
A múlt eseményei, jeles személyiségei és meghatározó történelmi pillanatai ma is formálják közösségünk emlékezetét. A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár ezúttal is összegyűjtötte a július hónaphoz kapcsolódó kiskunfélegyházi, valamint hazai és nemzetközi évfordulókat. Az összeállításban olyan személyekre, eseményekre és intézményekre emlékezünk, amelyek városunk történetében vagy az egyetemes kultúrában hagytak maradandó nyomot, és felhívják a figyelmet azokra a könyvtárban megtalálható művekre is, amelyek segítségével az érdeklődők még mélyebben megismerhetik ezeket a történeteket.

Kézműves és angol nyelvi táborok, családi programok, kiállítások, zenés estek, közösségi foglalkozások és jubileumi megemlékezések is színesítik a júliusi programkínálatot városunkban. A Móra Ferenc Művelődési Központ, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, a Kiskun Múzeum és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület egész hónapban változatos programokkal várja a városlakókat.

Fúrók pörögnek, csavarok kerülnek a helyükre, a gyerekek pedig izgatottan találgatják, vajon melyik madár költözik majd az általuk készített odúba. Néhány perccel később már az énekes rigóról beszélgetnek, memóriajátékban keresik a madárfajok párját, délután pedig különleges fotótechnikával alkotnak növények segítségével. Így kezdődött a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár idei Zöld nyomon járunk öko élménytábora, ahol ezen a héten nemcsak a könyvek nyitnak új világokat a gyerekek előtt, hanem maga a természet is.

A Láma Dalai adott koncertet a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Hattyúkerti Zenés Esték programsorozatának idei első alkalmán. A nyári rendezvénysorozat nyitóestje ezúttal is sok érdeklődőt vonzott, akik megtöltötték a belső udvart.

Újabb érdekes és hasznos témával várta az édesanyákat és kisgyermekeiket a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Betűbölcsi baba-mama klubja. A legutóbbi találkozó vendége Daróczy Anna pedagógus, dúla volt, aki a „Születésmesék – Mit meséljünk, ha kistestvér születik?” címmel tartott előadást.

Pénteken megkezdődött a jól megérdemelt vakáció a diákok számára, ami a gyermekeknek öröm, a szülőknek viszont nem kis fejtörést okoz, hogyan oldják meg csemetéik biztonságos felügyeletét. Az egyik kiváló lehetőségre az élményeket nyújtó szünidei táborok adnak megoldást, melyek bőséges kínálatából válogathatnak a félegyháziak. A hagyományoknak megfelelően a Petőfi Sándor Városi Könyvtár is szervez tábort az ifjú olvasói számára.

Mellbevágó, elgondolkodtató novellák életről, halálról, születésről, feltámadásról, melyek létezésünk elemi kérdéseivel szembesítenek. Így lehetne röviden jellemezni Ódor Fanna legújabb kötetét. Az Oldás-kötés. Születéstől a halálig és a feltámadásig című könyvet csütörtökön mutatták be a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

Kóruskoncertnek adott helyet a Petőfi Sándor Városi Könyvtár május 28-án, csütörtökön este. A fény és sötétség határán címet viselő, Parázs kórus műsora reneszánsz és kortárs darabokat vonultatott fel a közönség előtt. Az élmény valóban mediterrán salátához volt hasonlítható: az ensalada ibériai alapját katalán fűszerek és olasz árnyalatok tarkították.






































