Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Heti online sajtófigyelő 2017.03.24-03.31.

 
Eltüntetik a kátyúkat az önkormányzati kezelésű utakról
Publikálás dátuma: 2017. április 1.
Bár a rendkívül kemény tél miatt a tavalyinál lényegesen több kátyú keletkezett a félegyházi utakon, a kijavításra szánt 12 millió forint várhatóan elegendő lesz a feladatra – véli Sipos Róbert, a városüzemeltetési osztály munkatársa, akit annak apropóján kérdeztünk a részletekről, hogy az önkormányzati kezelésű utakon megkezdődött a téli felfagyás okozta hibáik, kátyúk kijavítása tartós, meleg aszfaltos technológiával. A szakember hangsúlyozta: a gyors és rugalmas munkakezdés annak köszönhető, hogy az útjavításokat a kivitelező az önkormányzattal kötött három éves szerződés alapján végzi, így elkerülhető a közbeszerzési eljárás miatt késlekedés.
 
A Péteri-tó fotósok és kirándulók paradicsoma lesz
Publikálás dátuma: 2017. március 31.
A Pálmonostora, Petőfiszállás és Csengele határában található egykori szikes tó több mint kétszáz madárfajnak ad otthont. A fejlesztés megvalósításával a tó különleges vízi világába nyerhetnek majd bepillantást az érdeklődők.
A beruházásról csütörtökön közös sajtótájékoztatón számolt be Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője, Cseszkó László, Pálmonostora és Szász János, Petőfiszállás polgármestere, illetve Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park területkezelési igazgatóhelyettese.
Április elsejétől két új tanyagondok kezdi meg munkáját Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2017. március 31.
Április elsejétől két új tanyagondok kezdi meg munkáját Kiskunfélegyházán. A tanyagondnoki szolgálat létszámának emelkedésével régi vágya teljesül a az önkormányzatnak és a tanyákon élőknek is. A tanyagondoki szolgálat eddig is bizonyította, hogy munkájuk nagy jelentőséggel bír, a mostani bővüléssel pedig a külterület jelentős részének ellátását biztosítani tudják majd, erről Ván Jenő önkormányzati képviselő nyilatkozott a Sirius Rádiónak. 
 
Jótékonysági birkózó bál
Publikálás dátuma: 2017. március 31.

A birkózók jótékonysági bálját rendezik meg április 8-án, szombaton 19 órától a Constantinum Sportcentrumban. Vacsora: aperitif, sültestányér vagy marhapörkölt. Közreműködik a Hangulat Zenekar. A szervezők tombolatárgyak felajánlását szívesen fogadják. Belépőjegy 4 ezer forint, amely a Tourinform Irodában kapható a Kossuth utca 1. szám alatt. A bál bevételét a birkózó egyesület növendékei edzési feltételeinek javítására fordítják. További információ kérhető Ván Jenőtől a 06-20-9369-703-as és Szabó Józseftől a 06-20-9413-452-es telefonszámon.

Kitűnő dózsások
Publikálás dátuma: 2017. március 31.

Számos országos és megyei tanulmányi versenyen bizonyították tudásukat, felkészültségüket - az előző tanévekhez hasonlóan - a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola diákjai. A tanulók matematika, történelem, a természettudományok és az idegen nyelv területén jeleskedtek. Az iskola fontosnak tartja a tanulók iskolán kívüli megmérettetését, valamint azt, hogy a gyermekek képességeiknek, érdeklődésüknek és személyiségüknek megfelelően fejlődhessenek, ezért rendszeresen készíti fel diákjait tanulmányi versenyekre.

Látogatók Braunfelsből
Publikálás dátuma: 2017. március 31.
Háromtagú német delegáció érkezett Kiskunfélegyházára március közepén Braunfelsből. Peter Schneider volt polgármestert, Ingo Habermannt, Bonnbaden városrész polgármesterét és Romina Kassener polgármesteri asszisztenst Balla László alpolgármester fogadta.
A két város együttműködéséről szóló tárgyaláson jelen volt Dobák Sára, a Tourinform Iroda vezetője és Szűts Tamás szekcióvezető is. A megbeszélésen szó esett egyebek mellett a kapcsolatok elmélyítéséről a sport és a művészetek terén, és javaslatok merültek fel a két város barátságának 25 éves évfordulójának megünneplésével kapcsolatban is. Erre egyébként májusban kerül sor, a német testvérvárosban.
Óvodai beiratkozások
Publikálás dátuma: 2017. március 31.

A Kiskunfélegyházi Járási Hivatal értesíti az érintett szülőket, hogy a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda tagintézményeibe a 2017/2018. nevelési évre április 24-én, hétfőn és április 25-én, kedden 8 és 17 óra között lehet beíratni a gyerekeket.

Parlamenti Ifjúsági Napon vesznek részt ma a Natura Hungarica Alapítvány fiataljai
Publikálás dátuma: 2017. március 31.
Parlamenti Ifjúsági Napon vesznek részt ma a Natura Hungarica Alapítvány fiataljai egy nyertes pályázat keretében.
Sikeresen pályázott a Natura Hungarica Alapítvány a Tempus Közalapítvány és a Parlament közös pályázatán, melynek keretében részt vesznek ma a Parlamenti Ifjúsági Napon. Kárpáti Rita, a Natura Hungarica Alapítvány projekt menedzsere rádiónknak a pályázat részleteiről számolt be. 
Polgármestertalálkozó Pálmonostorán
Publikálás dátuma: 2017. március 31.
Pálmonostorán tartottak tanácskozást a 4. számú választókerület polgármesterei március 30-án, amelyet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő hívott össze.
A jelenlévőket házigazdaként Cseszkó László György, Pálmonostora polgármestere köszöntötte, aki röviden bemutatta települését.
A találkozó vendége dr. Viski József, agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár volt. Előadásában a vidékfejlesztési pályázatokról és azok kifizetésének rendszeréről beszélt. A helyettes államtitkár előadását követően a polgármesterek kérdéseket tettek fel pályázatokkal kapcsolatban, valamint elmondták a térségük aktuális problémáit, azok megoldásait, tapasztalatokat.
Továbbra is vállalja Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a KÉSZ Aréna üzemeltetését
Publikálás dátuma: 2017. március 31.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának képviselő-testülete, március 29-én tartotta ülését, ahol egyebek mellett határozott a testület a KÉSZ Aréna üzemeltetése tárgyában is, melynek keretében az önkormányzat biztosította a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy a város, a továbbiakban is vállalja a sportcsarnok üzemeltetését illetve annak járulékos költségeit. A részletekről Csányi József polgármestert hallják. 
Változik a hulladékszállítás időpontja
Publikálás dátuma: 2017. március 31.

A Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) tájékoztatja a lakosságot, hogy a húsvéti ünnepek miatt április 14-én, pénteken esedékes kommunális hulladékszállítást, előző nap csütörtökön, illetve az április 17-én, hétfőn esedékes kommunális hulladékszállítást április 18-án, kedden végzi el a szolgáltató. Az április 14-én, pénteken esedékes szelektív hulladékszállítás rendje nem változik. Kérik, hogy akiket érint a változás, a fent említett napon reggel 7 óráig helyezzék ki a hulladékgyűjtő edényzetüket a megszokott helyre.

A Csólyosi út aszfaltozására nyújtott be pályázatot Kiskunfélegyháza önkormányzata
Publikálás dátuma: 2017. március 30.

A Csólyosi út aszfaltozására, és a külterületi utakat karban tartó új munkagép beszerzésére nyújtott be pályázatot Kiskunfélegyháza önkormányzata. Amennyiben a pályázat sikeres lesz a Csólyosi út és az északi elkerülő közötti szakasz kaphat szilárd burkolatot. A tervezett új munkagép pedig a külterület földútjainak karbantartását szolgálhatja. Erről nyilatkozott a Sirius Rádiónak Ván Jenő, a 10. számú választókerület önkormányzati képviselője. 

A városi kitüntetésekről is határozott a képviselő-testület
Publikálás dátuma: 2017. március 30.
19 napirendről, többek között a sportcsarnok kiváltásával kapcsolatos döntéssel összefüggésben hozott határozatot március 29-i, szerdai ülésén a félegyházi képviselő-testület. Mint azt Csányi József polgármester elmondta, a városvezetés folyamatos kapcsolatban van a minisztériummal, és együttműködésével igyekszik segíteni, felgyorsítani azt a folyamatot, amelynek során Kiskunfélegyháza végleg megszabadulhat a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnok PPP konstrukciója kapcsán kialakult pénzügyi tehertől.  
 
Adományok érkeztek német testvérvárosunkból
Publikálás dátuma: 2017. március 30.
Testvérvárosunkból Braunfelsből kaptunk összegyűjtött adományokat, melyek március 29-én érkeztek meg a Máltai Szeretetszolgálat Kiskunfélegyházi Szervezetének telephelyére.
 
A Venesz József-díjas Peter Schneider akkor volt polgármester Braunfelsben, mikor testvérvárosi egyezményünk aláírásra került.
 
Ő olyan komolyan veszi ezt a kapcsolatot, hogy az elmúlt egy év során már másodszorra jött Félegyházára. Látogatásakor a 25 éves barátság megünnepléséről, másrészt a Braunfelsben összegyűjtött adományok városunkba való szállításáról egyeztettek Szűts Tamással a Testvérvárosi Egyesület braunfelsi szekciójáért felelős vezetőségi tagjával.
Áprilisi zöldjárat
Publikálás dátuma: 2017. március 30.

A Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény (KVI) tájékoztatja a lakosságot, hogy április 3-án, hétfőn indul a városban a zöldjárat. Kérik, hogy a zöldhulladékot az adott utca háztartási hulladékszállítását megelőző nap (legkésőbb a szállítás napján 6 óráig) rakják ki, mert a gyűjtőautó csak egy alkalommal végzi el a szállítást. Csak a 70 cm hosszúra vágott, összekötegelt gallyat, valamint átlátszó zsákban lévő egyéb zöldet (fű, levél, gyom) szállítják el. Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak a KVI vezetői és a Hulladékgazdálkodási részleg dolgozói!

Búcsú Valachné Kiss Katalin tanárnőtől
Publikálás dátuma: 2017. március 30.

Gyászol a Móra Ferenc Gimnázium… Életének 76. évében elhunyt Valachné Kiss Katalin kémia-fizika szakos tanárnő, a Dolgozók Önálló Gimnáziumának igazgatója, később a Móra Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese.

Csábító mesterségek a félegyházi Mezgé Suliban
Publikálás dátuma: 2017. március 30.
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola a Foglalkozások Hete elnevezésű program egyik fő állomása volt március 29-én.
A program az Agrárgazdasági Kamra és a Pedagógiai Szakszolgálat kezdeményezésére született azzal a célzattal, hogy az élelmiszeripari, mezőgazdasági szakmákat, illetve az agrár szakképzést népszerűsítsék a felnövekvő generáció számára. A legfőbb célközönség a különböző általános iskolák hetedikesei voltak, akiket már kell, hogy foglalkoztassa a pályaválasztás.
Erdélyi élményeiket osztották meg diáktársaikkal a dózsások
Publikálás dátuma: 2017. március 30.

Amint arról korábban már beszámoltunk, márciusban a „Határtalanul” pályázat keretében Erdélybe utaztak a Dózsa iskola 7. osztályos diákjai. Ellátogattak Félegyháza testvértelepüléseire, nemzeti ünnepünkre korondi társaikkal közösen emlékeztek, végigjárták a Petőfi-emlékhelyeket, és még túrázásra is jutott idejük. Látogatásukról március 28-án képekkel, videofelvételekkel gazdagított élménybeszámolót tartottak iskolatársaiknak.

Fizessenek a gazdagok!
Publikálás dátuma: 2017. március 30.
A fenti mondatot egyre többször fogjuk hallani a választások közeledtével. Mesterházy Attila országgyűlési képviselő március 29-én, városunkban tett látogatásán ezen jelmondatot körbejárva tartott fórumot.
Az MSZP Kiskunfélegyházi szervezete elnökének, Horváth Tamásnak meghívására érkező országgyűlési képviselő a Móra Klubi Esték közéleti klubdélután keretei között beszélt az MSZP jövőbeni terveiről a luxusadó bevezetésének lehetőségéről.
Holló László grafikáiból nyílt kiállítás Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Művelődési Központban
Publikálás dátuma: 2017. március 30.

Kiállítás nyílt március 3-án Holló László születésének 130. évfordulója alkalmából Kiskunfélegyházán a Móra Ferenc Művelődési Központban, mely április 3-ig látogatható. A kiállított képekről, Holló László munkásságáról, alkotásairól Dr. Lovas Kiss Antal habitált egyetemi docenst, kultúrantropológust kérdeztük. 

Megalakult a Jobbik Kiskunfélegyházi Ifjúsági Tagozat
Publikálás dátuma: 2017. március 30.

Megalakult a Jobbik Kiskunfélegyházi Ifjúsági Tagozata, amely április 1-jén, szombaton délután 4 órakor a Jobbik Irodában tartja alakuló ülését, ahol a szervezethez való csatlakozásra is lehetőség lesz. A részletekről Molnár Lászlót, a Jobbik Ifjúsági tagozat Bács-Kiskun megyei 4. számú választókerületi szervezőjét kérdeztük. 

Örömíjász versenyen vettek részt a Koppány íjászok
Publikálás dátuma: 2017. március 30.
2017. március 25-én szombaton Nagykőrösön vettek részt a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület tagja örömíjász versenyen.
A csipkelődős időjárás ellenére egy kellemes hangulatú és magas színvonalú versenyben volt részük ahol a teljesítménymércét is igen magasra szabták az indulók.
Csankovszik Anna, Bense László, Szeibert Imre, Gulyás László, Kis Csaba, Kiss János nevezett a versenyen.

 

A város egészségügye volt a fő téma Balla László lakossági fórumán
Publikálás dátuma: 2017. március 29.

Nagy volt az érdeklődés Balla László alpolgármester, az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselőjének lakossági fórumán március 28-án. Nem véletlenül telt zsúfolásig a volt Bajcsy iskola aulája, hiszen ezúttal a város egészségügyi helyzete volt a téma. A fórumon dr. Körtvélyessy András igazgató adott részletes tájékoztatást a kórházi fejlesztésekről, az ellátások bővüléséről és a további tervekről. Csányi József polgármester arról szólt az összejövetelen, hogy a város a továbbiakban is mindenben támogatja az egészségügyi ellátás fejlesztését. Szólt arról is, hogy szeretnék elérni a volt SZTK épületének felújítását, ami újra az egészségügyet szolgálhatná. A tájékoztatót követően a kórház igazgatója és a polgármester is részletes választ adott minden lakossági kérdésre, felvetésre.

Húsvét, Belmondoval
Publikálás dátuma: 2017. március 29.

Április 13-án, ezúttal csütörtökön folytatódik a művelődési központ filmklubja. Este 7 órakor az 1984-ben készült, nagysikerű Kellemes húsvéti ünnepeket! című francia vígjátékot vetítik, Jean-Paul Belmondo főszereplésével. Az előadás ingyenes.

Kitelepülő árusokat várnak a Városalapítók hetére
Publikálás dátuma: 2017. március 29.
Kézművesek, népművészek, iparművészek, kézműves élelmiszert készítő árusok jelentkezését várja Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a május 20-án és 21-én rendezendő Városalapítók hete alkalmából. A jelentkezéshez szükséges adatlap a www.kiskunfelegyhaza.hu oldalról tölthető le. A jelentkezési anyagot legkésőbb április 10-én, hétfőn 12 óráig várják a dobak.sara@kiskunfelegyhaza.hu e-mail címre, vagy személyesen a polgármesteri hivatal árkádjai alatt működő Tourinform Irodába.
 
Munkaerőpiaci fórum
Publikálás dátuma: 2017. március 29.

Munkáltatói fórumot szervez a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya a GINOP-projektekből elnyerhető támogatásokon felül a hazai forrásból megvalósuló támogatási formák, valamint a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések tapasztalatairól. A rendezvényre március 30-án, csütörtökön 10 órától kerül sor a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal tárgyalójában.

Pásztorórák Félegyházán
Publikálás dátuma: 2017. március 29.

„Pásztorórák Félegyházán” címmel mutatkozik be a kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület április 8-án, szombaton 14 és 18 óra között a Kiskun Múzeumban.

Segesváron jártak a Darvas iskola diákjai
Publikálás dátuma: 2017. március 29.
Segesváron járt a testvériskola nevelőtestületének meghívására a Darvas iskola küldöttsége március 14-e és 17-e között. A 2015. november 6-án szentesített testvériskolai kapcsolat óta többször megfordultak már magyar diákok és tanárok az erdélyi városban, de a segesvári tanulók és pedagógusok is többször jártak már városunkban. Március 15-én, nemzeti ünnepünkön együtt emlékezett a forradalom hőseire az „Aurel Mosora” Állami Általános Iskola és a félegyházi közösség. A Segesváron töltött napok még tovább erősítették a két iskola közötti testvéri kapcsolatot.
A Darvas iskola március 15-i rendezvénye után a pedagógusok csoportja ellátogatott a segesvári kollégáikhoz. A Segesvári Polgármesteri Hivatal vendégeiként megtekinthették a dísztermet, ahol az alpolgármester, Tóth Tivadar történelmi fordulatként említette meg a júliusi választásokat, hiszen elsőként lett magyar alpolgármestere a városnak.
Délután Segesváron és Fehéregyházán vettek részt egy megemlékezésen. Este a Gaudeamus Alapítvány ünnepi összeállítását nézték meg. Március 15-ei ünnepi műsorral a kiskunfélegyházi PG tanulói léptek fel (akik már régóta ápolnak testvériskolai kapcsolatot a segesvári gimnáziummal), majd a helyi iskolák táncegyüttese kápráztatta el a nézőket. Az előadás végén a gyerekek ajkáról egyszerre csendült fel a dal magyar nyelven az összetartozásról és az összefogásról.
Másnap meglátogatták a berethalmi erődtemplomot, a keresdi Bethlen-kastélyt és a környező nevezetességeket. A nap végén a vendéglátók búcsúvacsorával köszöntek a kiskunfélegyházi csoporttól, akik apró ajándékokkal kedveskedtek a segesvári diákoknak. Hazafelé még egy rövid túrát tettek a tordai sóbarlangban.
A minőségi zenehallgatásról konzultáltak a Kaporka-találkozón
Publikálás dátuma: 2017. március 28.

A minőségi zenehallgatás elkötelezettjei jöttek össze március 25-én a művelődési központban megszervezett IX. Kaporka Open Audio Kulturális találkozón. A rendezvényre az ország számos településéről, többek között Budapestről, Nagykőrösről és Egerből is érkeztek vendégek, akik magukkal hozták zenéiket, és azt a technikát, amelynek egy részét maguk építették. A találkozó célja az, hogy megmutassuk egymásnak, hogy miről is szól a hifi, a nagy hanghűséggel hogyan lehet teljesebbé tenni a zenehallgatás élményét – mondta el Dora Gábor főszervező.

A reformáció 500. évfordulójára emlékeztek a könyvtárban
Publikálás dátuma: 2017. március 28.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából a nagy magyar protestáns költők életéről és munkásságáról tartott előadást dr. K. Csontosné Tompa Anna nyugdíjas pedagógus március 23-án a városi könyvtárban.
A zsúfolásig megtelt hattyúházi előadóteremben Kállainé Vereb Mária köszöntötte a megjelenteket. A rendezvény kezdetén Varga Katica előadásában Luther Márton egyik legismertebb éneke, az Erős vár a mi Istenünk hangzott el. Az előadás során kiderült, hogy ennek a dicséretnek több mint száz fordítása létezik, de az egyik legismertebb és legkedveltebb József Attila tollából származik.
Dr. K. Csontosné Tompa Anna vetítettképes előadásában a magyar nyelvű vizsolyi biblia kiadásától, az 1590-es évektől kezdődően sorra vette a szépirodalom protestáns képviselőit. Többek között beszélt Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Károli Gáspár, Kölcsey Ferenc és Arany János életművéről, munkásságáról.
Az évóra körbejár
Publikálás dátuma: 2017. március 28.

Hívják és várják az 55 éves KÖZGÉ nyitott rendezvényeire. 55 év - 55 tanóra megtartása mellett fáklyás futás a Kossuth utcán, közgazdász vetélkedő és a jelenlegi osztályok zenés-táncos bemutatkozása az iskolában.

III. Kiskunfélegyházi Egészségnap és Expo
Publikálás dátuma: 2017. március 28.
Harmadik alkalommal rendezik meg a Kiskunfélegyházi Egészségnap és Expo című programot a Móra Ferenc Művelődési Központban. Ezúttal április 1-jén, szombaton 10 és 17 óra között várják az érdeklődőket. Az Egészség Világnapja alkalmából köszöntőt mond Garai Erzsébet, az MFC Dialízis Központ főápolója, Aranyanyu-díjazott szakember.
A programok közt lesz véradás, szűrővizsgálatok, előadások, termékbemutatók, kóstolók, sportbemutatók, Jumping Fitness, Gymstick, Chen stílusú Tai Ji, karate, zumba- és Wing Tsun Kung Fu bemutató. Tánccal közreműködik Art Kingdom és a Silver Step Táncstúdió. A nap végén ajándéksorsolás és tombolahúzás várja a résztvevőket. 
Mindemellett megismerkedhetnek a gyakorlatcentrikus elsősegélynyújtás alapjaival, a mindennapok térrendezésével, de meghallgathatják Körmendi Klára életmód- és táplálkozási tanácsadó hasznos tippjeit is. 
 
Ismét Félegyházán Pusker Júlia
Publikálás dátuma: 2017. március 28.

Az idei tanévben már másodszor ad koncertet a művésznő Kiskunfélegyházán. A jelenleg Brüsszelben tanuló fiatal tehetség budapesti hangversenye előtt március 30-án, csütörtökön, 18.30-kor műsorának egy részét bemutatja a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola nagytermében (6100 Kiskunfélegyháza, Batthyány utca 12-16. III. emelet). A belépés díjtalan.

Szirák Ferenc Petőfi kutatóra emlékeznek március 28-án Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2017. március 28.

Szirák Ferenc Petőfi kutatóra emlékeznek március 28-án 16 órakor Kiskunfélegyházán, az Alsótemetőben, halálának 75. évfordulója alkalmából. Szirák Ferencről és a megemlékezés részleteiről Kállainé Vereb Máriát, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatónőjét kérdeztük. 

Születésnapot ünnepelt a 90 éves ikerpár
Publikálás dátuma: 2017. március 28.
Támogatásokról döntött a gazdasági bizottság
Publikálás dátuma: 2017. március 28.
A gazdasági bizottság javasolja, hogy a város 800 ezer forinttal támogassa a Szent István Templom ajtóinak és bejáratának felújítását, valamint az Ótemplom plébánia közösségi házának rendbetételét.
A bizottsági tagok egyhangú döntést hoztak arról is, hogy a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület kiadványához, amely Félegyháza díszpolgárainak életét mutatja be, és a városlapítók napján mutatják be, 500 ezer forinttal járuljanak hozzá. A bizottság attól sem zárkózott el, hogy az önkormányzat a Kiskunsági Horgász Egyesület, az úgynevezett „Lóúsztatón” kialakított tavainak bérletét meghosszabbítsák 2021. december 31-éig, havi 2000 forint+áfa bérleti díjért. A javaslatokról március 29-ei ülésén dönt a képviselő-testület.
Tavaszi virágünnep
Publikálás dátuma: 2017. március 28.

Ismét megrendezi a tavaszi virágünnepet a Móra Ferenc Művelődési Központ Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatával közösen április 22-én, szombaton 8 és 15 óra között a Petőfi téren. A programhoz kapcsolódóan hetedik alkalommal hirdeti meg a helyi önkormányzat és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület a "Tegyük virágosabbá városunkat!" városszépítő versenyét. Jelentkezési lap letölthető a www.kiskunfelegyhaza.hu oldalról, leadható a művelődési központban, a könyvtárban és a Tourinform Irodában.

Véradást tart a Magyar Vöröskereszt április 1-jén Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2017. március 28.

Március végén rendhagyó, egészségüggyel foglalkozó lakossági fórumot tart Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője. A március 28-án, 16 órakor kezdődő fórumon a kórház igazgatójának a kórházban folyó új szakrendelésekről szóló tájékoztatója után ingyenes szűrővizsgálaton is részt vehetnek a fórumon megjelenő lakosok. A lakossági fórumról Balla László nyilatkozott a Sirius Rádiónak. 

Áprilisi programok a városi könyvtárban
Publikálás dátuma: 2017. március 27.

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár áprilisi programajánlója a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Az Élet Menete Alapítvány Utazó Vagonkiállítása Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2017. március 27.
2017. április 3-án 11:00-kor a megújult vagonkiállítás Kiskunfélegyházán nyitja meg kapuit a Pályaudvaron.
 
Alapítványunk 2005 óta utaztatja egyedülálló vándorkiállítását, amely egy korabeli tehervagonban mutatja be a holokauszt magyarországi történéseit. A kiállítás a Kárpát-medence közel száz városában járt már és több mint százezren tekintették meg határokon innen és túl. Több mint tíz év elteltével úgy gondoltuk, hogy tartalmilag és látványban is megújítjuk a vagonkiállítást.
Iskolaváró a Dózsa György Általános Iskolában
Publikálás dátuma: 2017. március 27.

A Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola alsós nevelői FÓRUMOT (SZÜLŐI ÉRTEKEZLETET ) TARTANAK 2017. április 4-én (kedden) 17 órakor azoknak az óvodásoknak, akik a jövő tanévben lesznek elsősök.

Kamarai segítség
Publikálás dátuma: 2017. március 27.
Kihelyezett ügyfélfogadási napot tart Kiskunfélegyházán a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozók ügyeinek gyorsabb intézése érdekében március 31-én, pénteken 9 és 12 óra között a polgármesteri hivatal 2. emeletén.
 
Kürti Lászlóné kiállítása
Publikálás dátuma: 2017. március 27.

Kürti Lászlónénak, a Holló László Képzőművész Kör alkotójának nyílik kiállítása március 31-én, pénteken 17 órakor a Szakmaközi Művelődési Házban. Műsorral közreműködik Zsirmik István és Fődi Ágnes. A tárlat április 10-éig látogatható hétköznap 9 és 18 óra között.

Látogatók Braunfelsből
Publikálás dátuma: 2017. március 27.
Nemzeti ünnepünket követő hétvégén háromtagú német delegáció érkezett városunkba.
 
A delegáció tagjai Romina Kassener polgármesteri asszisztens, Peter Schneider volt polgármester, Ingo Habermann, Bonnbaden városrész polgármestere.
 
A vendégeket – Csányi József polgármester elfoglaltsága miatt -, Balla László alpolgármester fogadta. Jelen voltak még Dobák Sára a TEK titkára és Szűts Tamás szekció vezető. A tárgyalás során beszéltek a német testvérvárosban, az előzetes igények alapján összegyűlt adományról. Ingo Habermann a további együttműködési lehetőségekre tett javaslatot a sport és a művészet terén. További elképzelések hangzottak el a két város barátságának 25 éves évfordulójának megünneplésére.
 
Móra Ferenc Művelődési Központ áprilisi programja
Publikálás dátuma: 2017. március 27.
A Móra Ferenc Művelődési Központ szeretettel meghívja és várja 2017.
áprilisi rendezvényeire.
 
Móra Klubi Esték, közéleti klub
Publikálás dátuma: 2017. március 27.

2017. március 29-én, szerdán Kiskunfélegyházára látogat Mesterházy Attila az MSZP országgyűlési képviselője.

Programok a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnokban
Publikálás dátuma: 2017. március 27.
Taroltak a Batthyány nyolcadikosai
Publikálás dátuma: 2017. március 27.

Első alkalommal rendezték meg a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolában, az általuk meghirdetett Országos Polip Természettudományos Verseny döntőjét.

Tavaszi nagytakarítást végeztek Halesz körzetében a civilek
Publikálás dátuma: 2017. március 27.

A haleszi civil szervezetek már több mint húsz esztendeje minden tavaszelőn megszervezik térségükben a szemétgyűjtési akciót. A Haleszi- és a Nagyszőlő úti Gazdakör, valamint a Róna Vadásztársaság 70 önkéntese idén március 25-én gyűjtötte össze a szemetet az út menti árkokból, az erdősávokból.

Városi könyvtár költészet napi műsora
Publikálás dátuma: 2017. március 27.

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt költészet napi műsorára 2017. április 6-án, csütörtökön 17 órára a Hattyúházba.

A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
Publikálás dátuma: 2017. március 26.

Nagyböjt negyedik vasárnapja - 2017. március 26.

A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2017. március 26.

Nagyböjt negyedik vasárnapja - 2017. március 26.

A veronai buszbalesetben szerencsétlenül járt sofőrök családjának segítésére szerveztek jótékonysági koncertet
Publikálás dátuma: 2017. március 26.
A Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület és a Pizolit Kft. jótékonysági hangversenyt rendezett március 25-én a Kossuth Lajos Szakképző Iskola tornacsarnokában a veronai buszbalesetben szerencsétlenül járt sofőrök családjainak megsegítésére.
A jótékonysági koncert előtt Csányi József polgármester így fogalmazta meg a tragédiával kapcsolatos gondolatait: 2017 januárjában egy szombati napon szörnyű reggelre ébredtünk. Minden média azt harsogta, hogy Verona mellett magyar diákok szenvedtek tragikus buszbalesetet. Akkor még nem tudtuk, hogy félegyházi érintettsége is van a tragédiának. Sajnos, azóta egy újabb áldozata is lett a balesetnek. Nehéz szívvel ugyan, de a félegyháziak összefogtak és nem olyan régen – 2017 márciusában – saját tragédiájuk ellenére a Zenebarátok Kórusa és a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai a Szent István- templomban csodálatos koncertet adtak annak okán, hogy segíthessünk a veronai buszbalesetben érintett családokon.
S mikor áldozatokról beszélünk, nemcsak azokra gondolunk, akik a balesetben elhunytak, hanem hozzátartozóikra is, akik a túlélték a tragédiát, és nehéz élethelyzetbe kerültek.
De arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy voltak a balesetnek olyan résztvevői, akiket felelősként neveztek meg a balesetben. Ez azonban dőreség volt bármely médiától. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy bárki is képes lenne szándékosan ilyen balesetet okozni – tette hozzá a polgármester.
A jótékonysági hangversenyen közreműködtek: a Félegyházi Koncert Fúvószenekar Tóth László vezényletével, a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola dráma szakos növendékei, Csordás Nóra és Gáspár Balázs.
Ebzárlat Bács-Kiskunban
Publikálás dátuma: 2017. március 26.

Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a megye területére április 1-jétől 21-éig. Az ebzárlatra a rókák tavaszi, veszettség elleni, országos orális immunizálási kampánya miatt van szükség.

Főegyházmegyei hittanverseny
Publikálás dátuma: 2017. március 26.

Április 1-jén, szombaton rendezi meg Kiskunfélegyházán az általános és középiskolások megyei hittanversenyét a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye – tájékoztatta szerkesztőségünket Hajagos Gyula, a Szent István Templom plébánosa.a

Harangjáték - mindenkinek
Publikálás dátuma: 2017. március 26.
Video- és hangfelvételeket készített a félegyházi ó- és újtemplom harangjairól egy lelkes és hozzáértő, fiatalokból álló csoport március 18-án. Az összeállítás a napokban került fel a legismertebb videomegosztó portálra – tájékoztatta lapunkat Szabó-Szűcs József.
 
Lakható marad-e a Föld?
Publikálás dátuma: 2017. március 26.
E címmel tartott ismeretterjesztő előadást Loksa Gábor meteorológus, környezetvédelmi szakmérnök a Kiskun Múzeumban. A rendezvényen a szakember megpróbált rávilágítani arra, hogy van megoldás erre a kérdésre, viszont ahhoz, hogy lakható maradjon a Föld, sokat kell tenni érte, és ez a mi kötelezettségünk is.
A meteorológus előadásában négy fontos alappillérre helyezte a hangsúlyt: a megismerés fontosságára, az alkalmazkodásra, az új szemlélet kialakítására és a megmaradásra. – Nagyon fontos, hogy a természeti közegünket jól megismerjük, és sokkal élőbbé, természetesebbé kell tennünk a viszonyunkat ezzel a közeggel – mondta a szakember, majd azzal folytatta, hogy meg kell valósítanunk egyfajta alkalmazkodást is.
POLIP Verseny, egyedülálló kezdeményezés a Józsefben
Publikálás dátuma: 2017. március 26.

 városban egyedülálló kezdeményezésként a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola két természettudományos tárgyakat oktató pedagógusa, Dinnyés-Kis Zsuzsanna és Csollár Géza hívta életre a POLIP Természettudományos Országos Versenyt. A 2016/17-es tanévben első alkalommal, hagyományteremtő céllal hirdették meg a versenyt felsős diákok részére. 14 város 17 iskolájából jelentkeztek diákok Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar és Pest megyéből.

Sanyi bácsi 90 évesen is boltba jár, füvet nyír és galambokat nevel
Publikálás dátuma: 2017. március 26.

Korát meghazudtoló fiatalossággal fogadta 90. születésnapján a város köszöntését Nagy Sándor március 25-én Semmelweis utcai otthonában. Sanyi bácsi a ragyogó napsütésben már a kapuban várta a vendégeket, ahol rögtön el is kezdődött a vidám beszélgetés. A szépkorú férfi örömmel újságolta Balla László alpolgármesternek, hogy egy héttel ezelőtt 17 fős családi közösségben ünnepeltek. Életútjáról is derűsen szólt, pedig kiderült, nem is volt az olyan könnyű.

A félegyháziak elkezdték újra felfedezni kis mozijuk adottságait
Publikálás dátuma: 2017. március 25.

Több mint két évig voltak megfosztva a félegyháziak a mozi élményétől. A bezárt filmszínházat már egyéb célokra akarták hasznosítani, amikor jelentkezett egy vállalkozó, aki úgy döntött, van még jövője Félegyházán a széles vászonra vetített mozgóképnek. Reményi Richárd ennek feltételeit is megteremtette. A Petőfi Mozi három esztendeje, 2014. március 21-én nyílt meg újra a filmek rajongói előtt.

Az internet használatára bátorítják olvasóikat
Publikálás dátuma: 2017. március 25.
Internet Fiestára várják a félegyháziakat március 29-ig a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
 
Az előadásokon hasznos tudnivalókkal, tanácsokkal szeretnének segíteni olvasóiknak, hogy minél magabiztosabban mozogjanak az internet világában és tudjanak élni a világháló nyújtotta lehetőségekkel.
 
Az idősebbeket a közösségi oldalak bátrabb használatára buzdítják, és hasznos tanácsokkal látják el például a repülőjegy- és szállásfoglalással kapcsolatban. A könyvtárosok helytörténeti oldalak bemutatásával hívják fel a figyelmet Félegyháza szépségeire.
Hazajáró közönségtalálkozó
Publikálás dátuma: 2017. március 25.

Közönségtalálkozót szervez a Petőfi Sándor Városi Könyvtár március 30-án, csütörtökön 17 órától a Móra Ferenc Művelődési Központban. A földrajzi szabadegyetemi sorozat keretében a Duna Tv Magyar Örökség-díjas Hazajáró című honismereti magazinműsor alkotóival, Kenyeres Oszkárral és Jakab Sándorral találkozhatnak az érdeklődők. A vendégeket Csányi József polgármester köszönti, bevezetőt mond Bense Zoltán hegymászó, földrajztanár. A rendezvényre előzetesen a 76/461-429/11-es melléken részvételi jegyet kell igényelni.

Portrék Holló László emlékére
Publikálás dátuma: 2017. március 25.
Ingyenes, kreatív portrérajzoló foglakozást tartottak március 25-én a Kiskun Múzeumban. A rendezvénnyel a 130 éve született Holló László portréfestészetére kívánták felhívni a figyelmet.
 
A foglalkozásra a Holló László Képzőművész Kör tagjain kívül mások is jelentkeztek, és mondhatni a közösen eltöltött idő meghozta gyümölcsét. A rendhagyó alkalmon két portrét készítettek a művészek: délelőtt egy férfi, délután pedig egy hölgy arcképét vetették papírra.
 
A közös alkotást Molnár István, Holló László-díjas félegyházi festőművész vezette, aki útmutató tanácsaival szívesen segítette a jelenlévőket. Elmondta, hogy a portrérajzolás csak az első állomás volt, április 29-én ismét találkoznak a művészek, amikor újabb portréfestményeket készítenek, ki-ki a saját kreativitása szerint.
Szabó Magda írónőre emlékeztek a Kiskun Múzeumban
Publikálás dátuma: 2017. március 25.

A múzeum a gyűjteményekről szól. Arról a sok-sok emlékről, kincsről, amelyeket őrzünk. Ezt a kincsestárat gyarapította az elmúlt évben Mészáros Jenőné, amikor felajánlotta számunkra a Szabó Magda írónővel folytatott levelezését. Ennek feldolgozására Dr. Szabó Imrét kértük fel. A Kiskunfélegyházi Író-olvasó Klub vezetője szívesen vállalta, hogy Erzsike néni levelezését, valamint a 100 éve született, és 10 éve elhunyt Szabó Magda írói munkásságát bemutatja Félegyháza közönségének –mondta el bevezetőjében Mészáros Márta március 22-én a múzeumban megtartott emlékesten.