Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Sajtófigyelő 2014.06.20-27.

 
(M)értékek lettünk!
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

A Natura Hungarica Alapítvány fiataljai az Uniós fotófalak kihelyezésével lezárta a Fiatalok Lendületben Program (M) érték vagy című projektjét. A projekt során 22 középiskolás fiatallal különböző tréningeken vettünk részt, melyen önismeretet, kommunikációt és projektmenedzsmentet tanultunk, majd az elsajátított tudás birtokában elindultunk a város iskoláiba és a diáknapokon ‘Free hug’ akciót szerveztünk, beszélgettünk az a Fiatalok Lendületben Programról és annak lehetőségeiről.

A Félegyházi Hangya Szociális Szövetkezet megalapításáról döntött a kiskunfélegyházi képviselőtestület
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

A Félegyházi Hangya Szociális Szövetkezet megalapításáról döntött június 26-i ülésén a kiskunfélegyházi képviselőtestület, amivel a Félegyházi Hangya- 2010 Termelőiskola című pályázat által elindított tanfolyam résztvevőit segíti az önkormányzat.
A június 26-i döntés értelmében az önkormányzat tagként részt vállalhat a szociális szervezetben, melynek alakuló közgyűlését várhatóan július elején tartják. A további részletekről Juhász Miklós projektmanager nyilatkozott rádiónknak.

A tánctudás önbizalmat ad
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Az Ipartestület székháza fogadta be a táncoslábú fiatalok táborát. A Siver Step Táncstúdió fiataljai az évközi szigorú próbák és fellépések mellet ezúttal szabadon gyakorolták a show tánc elemeit. Csatlakoztak hozzájuk olyan gyermekek is, akik kíváncsiságból töltötték szabadidejüket a tánccal. A tábor végén valamennyien úgy fogalmaztak: ez jó buli volt, táncoltunk, játszottunk, vetélkedtünk és hasznosan töltöttük az időnket. Kovács Sándor táborvezető elmondta: a fiatalok mozgásigényét szeretnék kielégíteni elsősorban, emellett fontos, hogy a tánctudás önbizalmat is ad a fiúknak és lányoknak.

A Vasutas SK alapítójáról írt könyvet Szász András
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Elkészült Szász András legújabb kötete, a Miskolczy István életét bemutató kiadvány. A szerző évek óta kutatta a sportember életét, akinek tevékenységére elsősorban korabeli újságcikkekből derült fény. Miskolczy István 1930-ban Kálmán Ernővel és Rizzányi Istvánnal közösen alapította meg a Kiskunfélegyházi Vasutas SK-t. A labdarúgó szakosztálynak kezdetben játékosa, majd edzője volt. A kötet részletesen kitér gyermekkorára, pályafutására, de bepillantást enged a város korabeli sportéletébe is. Az előszót Balla László alpolgármester írta. Szász András a közelmúltban jelentette meg a Boczonádi Szabó József életét bemutató helyismereti könyvét, ezt megelőzően Huszka József és Krizsanóczy János életútja előtt is kiadvánnyal tisztelgett a Pilinszky-díjas író.

Állásajánlat
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének jelenlegi állásajánlatai. További információk: Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltség, 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5. Tel: 76/461-745.

Átadás előtt a főutca, Kazinczy-Zrínyi utca közötti járdaszakasza
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Napokon belül befejeződik a főutca, Kazinczy és Zrínyi utcai járdaszakaszának felújítása. A beruházás során a szakemberek a jelenlegi aszfaltburkolatot térburkolatra cserélik a Kossuth utca páratlan oldalán. A több mint 600 négyzetméternyi felület újraburkolása 4,3 millió forintba kerül – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Kapus Krisztián polgármester.

Egészségnap az IBV-nél
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Közel kétszázan vettek részt az IBV Hungária egészségnapján. A dolgozók és családtagjaik ingyenesen vehették igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, amelyek egy általános állapotfelmérésre irányultak. Közel húsz vizsgálaton estek át a jelentkezők a vércukor-, a koleszterinszint mérésétől a szemvizsgálatig. Annak érdekében, hogy a várakozás se teljen tétlenül, ezt a napot családi összejövetellé alakították. A gyerekeket népi játékokkal, kerékpározással, ugrálóvárral foglalkoztatták, a végén pedig egy finom, az egészséges életmódhoz igazodó ebéddel, majd palacsintapartival vendégeltek meg minden résztvevőt.

Eredeti helyére kerül vissza a felújított Dózsa György szobor
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

A nyár folyamán megújul a Dr. Holló Lajos út – Oskola utca sarkán álló Dózsa szobor. Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész alkotásának tisztítását, patinázását, a talapzat rendbetételét a Bozóki Testvérek Kft. szakemberei végzik el. A felújítás az adósságkonszolidációból adódó megtakarításból valósul meg. A bronzból készült szobor állaga az idők folyamán rendkívül leromlott, így szükségessé vált a műalkotás letisztítása, patinázása. A képviselő-testület a lakossági és a képviselői megkeresésre tekintettel döntött a Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész alkotásának rekonstrukciójáról. A felújítás kapcsán szóba került a park rendbetételének kérdése, és a szobor áthelyezésének lehetősége is.

FELHÍVÁS – Köztisztviselők Napja
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy – a Köztisztviselők Napja alkalmából – a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadása 2014. június 30-án (hétfőn) és július 1-jén (kedden) szünetel.

Gálakoncerteket adnak a Rocktábor résztvevői
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

A Borsihalmi Művésztelep helyett a Rocktárban tartja meg a Plain-Rock Egyesület nyári táboruk harmadik turnusát június 30-tól. A döntést az előző két, teltházas turnus sikere indokolta. Az idei év különlegesnek mondható, mivel öt éves jubileumot ünnepelnek a könnyűzenei oktatásuk történetében. A második turnus ingyenes zárókoncertjét június 28-án szombaton 15 órától tartják meg, a harmadik turnus nagyszabású gálakoncertjére pedig július 4-én 19 órakor kerül sor a Rocktárban. A sztárvendég a Nova Prospect zenekar lesz.

Kedden ne akarjon orvoshoz, vagy patikába menni!
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és szakrendelők is július 1-jén, kedden, az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közölte: kedden ügyeleti rend lesz az egészségügyi ellátásban, így a háziorvosi és a kórházi ellátásban is.

Költözik a Tourinform iroda
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Új helyre, a városháza árkádjai alatt található üzlethelyiségbe (korábban kávézó) költözik hamarosan a Korona utcából a Tourinform iroda. A tervek szerint a helyiségben egy helyi termék bolt is helyet kap. Az iroda és a bolt kialakítására 480 ezer forintot biztosítanak. Minderről legutóbbi (június 26.) ülésükön határoztak a városatyák. A kiskunfélegyházi Tourinform iroda 2012 óta működik szezonális irodaként a Korona utcában a volt Borozó helyén a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ fenntartása alatt. Korábban 2005-2011-ig éves irodaként várta az érdeklődőket az Innovációs Központban. A tapasztalatok alapján éves nyitva tartású iroda kialakítására van igény, hiszen a helyi lakosok körében nagy az érdeklődés szezonon kívül is (Erzsébet program, aktuális kiadványok, térképek, stb.)

Kurultájra várva
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Büszkék lehetünk arra, ahonnan jöttünk – erről is szól a Kárpát-medence legnagyobb, 3 napos hagyományőrző ünnepe.
Augusztus 8-9-10-én kivételezett helyzetbe kerül Bugac, a község immár 3. alkalommal adhat otthont a magyar összefogás legnagyobb ünnepének, a Kurultájnak. 27 nép mutatja majd be saját kultúráját a település és a térség életében is meghatározó rendezvényen. Felépül a világ legnagyobb jurtája, a résztvevők élő, sztyeppei lovasviadalon csapnak össze, és több más látványosság, érdekesség is várja a látogatókat – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Már most kaszálni kell a parlagfüvet
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Július elsejétől bírságot szab ki az illetékes megyei növény- és talajvédelmi hatóság a parlagfűvel szennyezett földterületek tulajdonosaira, használóira – jelentette be Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese. A földterületek tulajdonosai vagy használói 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságra számíthatnak, elsősorban a terület nagyságától függően. Az ellenőrzést az illetékes földhivatal végzi, eljárást azonban csak akkor indít, ha a gyomnövény már bimbós, vagy annál fejlettebb állapotban van – fogalmazott Szalkai Gábor.

Nyeregszemle kupa eredmények - 2014
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Sikeresen lezárult a 2014. évi Nyeregszemle Kupa. Az utolsó fordulót Hortobágyon tartották meg a Nyeregszemle és Hortobágyi Lovasnapok keretein belül. A nagy érdeklődésre való tekintettel pénteken és szombaton zajlottak a selejtezők és vasárnap pedig a döntő.

Pénteken este elsősegélynyújtó előadást rendeznek Tiszaalpáron
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Elsősegélynyújtó előadást szervez a Tiszaalpári Motoros egyesület.
Június 27-én 19 órától a Művelődési házban tartandó interaktív előadás a motoros balesetekre irányuló elsősegélynyújtásra épül. A szervezők fő célja, hogy az érdeklődők, elsősegélynyújtásban szerzett tudásukat felfrissítsék. Rádiónknak Novák Gábor a motoros egyesület elnöke számolt be a részletekről.

Táncházat rendeznek a Rocktárban
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

Táncházat rendeznek Szentiván Éji Kutykurutty címmel pénteken a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt a Rocktárban.
A programok 16 órakor kezdődnek, melynek keretében lesz aprók tánca, bábelőadás, tűzugrás, tánctanítás és kézműves foglalkozás is. A részletekről Kátai Tibor, a Padkaporos Táncegyüttes vezetője, és egyben a táncház szervezője nyilatkozott rádiónknak.

Zöldségfeldolgozó épül a helyi terményeknek
Publikálás dátuma: 2014. június 27.

A helyi termelők erősítése, illetve a helyi önellátás megszervezése céljával indított mintaprojektet a kiskunfélegyházi önkormányzat.
Kétszázmillió forintot nyert a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ, az önkormányzat, és a mezőgazdasági szakközépiskola közösen. Aranykalászos gazdaképzést indítottak főként munkanélküliek, illetve gyesről, gyedről visszatérő kismamák számára.

Csodák és Kószák a könyvtárban
Publikálás dátuma: 2014. június 26.

Az olvasás megszerettetése, a könyvtár megismertetése volt a célja a könyvtár olvasótáborának. Az első és második osztályos gyerekek Czigány Zoltán: Csoda És Kósza meseregényét olvasták a foglalkozásokon. De nemcsak olvastak, hanem a két főszereplő lovacska történetét feldolgozva, Dobos Matild táborvezető irányításával ellátogattak egy tanyára, ahol lovagolhattak és megismerkedhettek a háziállatokkal. Kézműveskedtek is a múzeumban, ahol minden gyermek megmintázta textilből Csodát és Kószát. A lurkók mindegyike könyvtári tag lett, és úgy nyilatkoztak a tábor zárásakor, hogy a lovacskákról megjelent további regényeket is szeretnék elolvasni.

Fiatal véradók az Ipartestületben
Publikálás dátuma: 2014. június 26.

Véradó napot tartott ma (június 26-án) a Magyar Vöröskereszt az Ipartestület Móra téri székházában. A véradók között nagyon sok volt a fiatal, közülük az első épp, hogy betöltötte a tizennyolcadik életévét.
A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítésmentes véradás szervezésében. A biztonságos hazai vérellátáshoz évente több mint 430 ezer egység vérre van szükség. Ehhez évente közel fél millió önkéntes embertársunk véradományát, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink. Az elmúlt évben (2013) több mint 13.000 véradó eseményen 417.022 véradó jelent meg, hogy segítsen beteg embertársain. 2013-ban 55.672 volt az új véradók száma. A Magyar Vöröskereszt szervezői prioritásként kezelik a lakosság részvételi arányának emelését, ezen belül is a 18. életévüket betöltött fiatalok megnyerését.

Kevesebbe kerül a háziorvosi ügyelet
Publikálás dátuma: 2014. június 26.

Öt esztendeig az Emergency Service Kft., a közbeszerzési eljárás nyertese látja el a központi háziorvosi ügyeletet, melyhez hét települést (Gátér, Bugac, Bugacpusztaháza, Pálmonostora, Petőfiszállás, Kunszállás, Kiskunfélegyháza) tartozik. A szolgáltatási szerződést június 25-én írta alá Rédei Józsefnek, az Emergency Service Kft. igazgatója és Kapus Krisztián polgármester. A becslések szerint a szolgálat ellátásának költsége éves szinten több mint 10 millió forinttal lesz kevesebb a jövőben.

Lezsák Sándor fogadóórája
Publikálás dátuma: 2014. június 26.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Lezsák Sándor országgyűlési képviselő június 26-án (csütörtök) 16.00 – 17.00 óra között országgyűlési képviselői fogadóórát tart. A fogadóóra helye: Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal (Kossuth u. 1.) I. emeleti tárgyalóterme Minden érdeklődő megjelenésére számítunk!

 

Lovas gyerekparadicsom egy hétre
Publikálás dátuma: 2014. június 26.

A tóban kacsa úszkál, a kutyák farkcsóválással üdvözlik a látogatót, kicsit távolabb három ló hátán cserélődnek a gyerekek a haleszi, Unicornis Lovarda területén. Akár egy népes család, a nagyobb gyerekek segítenek a kicsiknek meggyet szedni, vagy éppen fonalból pókhálót szőni, miután elfogyasztották a palacsinta-tízórait. Mindezt nem főprogramként teszik, csak amíg – sorszámmal a kézben – várakozni kell a lovaglásra.

Panni (4) először vesz részt lovas táborozáson, eddig nézőként ismerkedett a lovakkal, és pónin ült már:

– Bolygó a kedvenc lovam. Ma már megnéztünk egy lovas rajzfilmet, és itt mindjárt sorra kerülök.

– Nekem is első táborom, a szüleim választották, de én akartam. Ültem már lovon – mesélte Bíborka (6) a haladó csoportból.

A három csoportban 2-3 gyereknél több sosem várakozik, a többiek kézműves foglalkozáson vesznek részt, játszanak, gyümölcsöt szednek, vagy ismerkednek a lószerszámokkal, és a lovak tulajdonságaival.

Már a Libafesztivált szervezi a művelődési központ
Publikálás dátuma: 2014. június 26.
Elkezdődött a Móra Ferenc Művelődési Központ nyári tábora. A gyerekek ezekben a napokban kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, de ellátogatnak a kecskeméti Katona József Könyvtárba is. Az intézmény már az őszi programokat tervezi, a Libafesztivál keretében hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendezik meg a kiskunsági néptáncegyüttesek találkozóját, amelyre a határon túlról is érkeznek fellépők.

A Kincskereső táborral a szülőknek kíván segíteni az intézmény abban, hogy hasznosan teljen a szabadidő a gyermekek számára. Különböző kézműves technikákat ismerhetnek meg a legkisebbek, ráadásul még agyagozásra is lesz lehetőség.

Pályázati felhívás - Zöldségfeldolgozó tanüzem üzemvezető
Publikálás dátuma: 2014. június 26.

Kiskunfélegyháza Város Polgármestere (6100, Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1.) pályázatot hirdet a Félegyházi Hangya – 2010. Termelőiskola – a Vidék Iskolája projekt keretében létrehozni kívánt (6100, Kiskunfélegyháza, Csongrádi út 1.) Zöldségfeldolgozó Tanüzem Üzemvezetői álláshelyének teljes munkaidőben történő betöltésére.

Rendbe teszik az első világháborús emlékmű talapzatát
Publikálás dátuma: 2014. június 26.

Az első világháborús történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételére, renoválására, helyreállítására írt ki pályázatot a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. A képviselő-testület döntése értelmében a város is élt a lehetőséggel, így az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Hősök Parkjában található emlékmű felújítására. A pályázat sikeresnek bizonyult, így a város 400 ezer forint önerőt nem igénylő, vissza nem térítendő támogatást nyert. A rendelkezésre álló összeget az emlékmű talapzatának felújítására költik – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Kapus Krisztián polgármester.

Szent Iván Napi Táncház
Publikálás dátuma: 2014. június 26.

Szentiványi Kutykurutty címmel rendez táncházat kicsiknek és nagyoknak a Félegyházi Táncszínház június 27-én pénteken a Rocktárban.

Programok:

- 16 órától kézműves foglalkozás
- 17 órától PROFI-L Bábcsoport előadása gyerekeknek, Csizmás kandúr címmel
- 18 órától Aprók tánca
- 20 órától tűzgyújtás, majd kezdődik a felnőtt táncház: moldvai, dél-alföldi és szatmári táncok tanítása
- 22 órától a szerelmes párok és barátok tűzugrása.

Több rendőr teljesít szolgálatot a közterületeken
Publikálás dátuma: 2014. június 26.

Tovább erősíti a közterületi szolgálatot a rendőrség. Júliustól az észak-magyarországi régióban tavaly szeptemberben bevezetett, 24 órás rendőri jelenlétet biztosító mintaprogramot az ország minden megyéjére kiterjesztik. Ezt az országos rendőrfőkapitány jelentette be A civil bűnmegelőzés hazai és nemzetközi tapasztalatai című konferencián. Papp Károly az MTI kérdésére kifejtette: a megyei rendőr-főkapitányságok és a Készenléti Rendőrség fogja biztosítani a 24 órás jelenlétet. A szolgálat 95 százalékát a közterületen teljesítik. Az ORFK tájékoztatása szerint a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden településen a bűnügyi és közbiztonsági igényeknek megfelelően biztosít járőrszolgálatot a rendőrség. Lesz olyan település, ahol visszatérő ellenőrzésekre lehet számítani, de olyan is, ahol állandó rendőri jelenlét lesz mindaddig, amíg indokolt. A Készenléti Rendőrség szükség esetén továbbra is biztosít megerősítő erőket a megyei főkapitányságok számára.

Új víztorony épül Félegyházán
Publikálás dátuma: 2014. június 26.

Ezerötszáz köbméteres víztorony épül rövidesen a Petőfi lakótelep mellett a Tanyasori és a Körösi út által körbezárt területen. A létesítmény a „Kék-víz” Észak-Bács-Kiskun Megyei ivóvízjavító program keretében készül el. A víztorony tervdokumentációjában szereplő építészeti megoldások közül választotta ki a városüzemeltetési bizottság a településképi szempontból legmegfelelőbbet. A megépülő 54,5 m magas, 1500 köbméteres víztorony Kiskunfélegyháza és térsége biztonságos vízellátását fogja szolgálni.

Baba-mama csoportfoglalkozást tartanak csütörtökön délelőtt a Szakmaköziben
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

Baba-mama csoportfoglalkozást tartanak június 26-án délelőtt 10 órától Kiskunfélegyházán a Szakmaközi Művelődési Házban.
A találkozó témája ezúttal a csecsemő -és kisgyermekkori veszélyhelyzetek lesznek, a témában Dr. Ozvald Anna Gyermekgyógyász szakorvos tart előadást. A foglalkozásra mindenkit szeretettel várnak.

Bécsben jártak a Kiskunfélegyházi Amatőr Királyi Szakács csoport képviselői
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

Bécsben jártak a Kiskunfélegyházi Amatőr Királyi Szakács csoport képviselői a múlt héten.
Ismét sikerült elvinniük külföldre a hazai ízeket, egy olyan rendezvényre, ahova, csak az igazán jók juthattak el. A gasztronómia mellett természetesen a kapcsolatépítés sem szorulhatott háttérbe. Az esemény részleteiről és jelentőségéről Bojtor Tibor, a Királyi Szakácsok csapatának tagja számolt be rádiónknak.

Befejeződött a volt kommendáns hivatal felújításának második üteme
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

Nem kell már félni a Kossuth utca járókelőinek attól, hogy a volt kommendáns hivatal előtt fejükre hullik a vakolat, vagy baleset éri őket. Befejeződött ugyanis az épület főutcára néző homlokzatának felújítása. A 150 millió forint értékű honvédségi ingatlan 2012-ben került a város tulajdonába. Az épület részleges felújítását tavaly októberben kezdték el. A külső rész megújulása mellett a belső tereket is átalakították, ennek köszönhetően már itt működik a felnőtt- és gyermek háziorvosi ügyelet, valamint a védőnői szolgálat.

Bezáratná a hivatal a Rózsakert kerthelyiségét
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

„53,5 négyzetméter területű zöldfelület kialakításának 2014. július 15-ig a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően tegyen eleget! Továbbá a gazdasági udvar fogadótérként kerthelyiségként történő használatát jelen végzés kézhezvételét követő öt napon belül szüntesse meg!” – áll a félegyházi építési hatóság levelében, amit a napokban kapott kézhez Erkiné Rózsa Márta, a patinás Rózsakert Vendéglő tulajdonosa.

Egyre többen kérik a Víziközmű Társulat igazolását
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

Az elmúlt hetekben már sokan kérték a Kiskunfélegyházi Víziközmű Társulattól azt az igazolást, amely ahhoz szükséges, hogy a lakosok szerződést tudjanak kötni a Bácsvíz Zrt-vel a szennyvízcsatorna-szolgáltatás igénybe vételére. A rákötéseket december végéig el kell végezni, ez ugyanis törvényi kötelezettség, aki nem teszi meg, komoly pénzbüntetésre számíthat. A Víziközmű Társulat a teljes felületű burkolat-felújítási munkálatok koordinálásával a projekt lezárásában is közreműködik.

Félegyháza egykori és mai közlekedésével ismerkedtek
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

Jó volt, amikor a múzeumba elmentünk, tetszett a kocsikázás és kedvemre való volt a kézműveskedés is. A legjobb az volt, hogy együtt voltam a barátaimmal és mindennap jól szórakoztunk – összegezte élményeit Csányi Bernadett a könyvtár helyismereti táborának zárásakor. Az egyhetes program idén a „Kiskunfélegyháza közlekedése régen és ma” címet viselte.

Fórum a mezőgazdaságról és a vidékfejlesztésről
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

Mezőgazdasági és vidékfejlesztési fórumot tartottak ma (június 25-én) az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szervezésében a kecskeméti városháza dísztermében. A fórum témája az 2014 – 2020-as Európai Uniós tervezési időszak gazdákat érintő kérdései, és a tanyagazdaságok jövője volt – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Kapus Krisztián polgármester. A részvevők a fórum első felében előadásokat hallgathattak meg a magyar mezőgazdaság jövőjéről, a vidékfejlesztési támogatások rendszeréről, a közvetlen támogatási lehetőségekről, a Homokhátság vízpótlásának alternatíváiról, az integráció vidék fejlődésére való hatásairól, a kistermelői élelmiszer- előállítás és értékesítés helyzetéről, valamint jövőbeni lehetőségeiről Dr. Feldmann Zsolt helyettes államtitkár, Dr. Maácz Miklós főosztályvezető, Dr. Vásáry Miklós EU referens (Földművelésügyi Minisztérium), Dr. Szabó József, a Duna – Tisza Közi Hátság Vízpótlásért Egyesület elnöke, Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke és Tószegi – Faggyas Katalin vidékfejlesztési igazgató, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke tolmácsolásában.

Kézműves technikákkal ismerkedés közben kincsre lelnek a táborozók
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

„Selyemre festem a tavirózsát, és a tábor végén hazavihetem, az asztalomon fogom tartani” – mesélte a 10 éves Zoé alkotás közben.
Az időjárás csak a délutáni programokat tudja befolyásolni, a Móra Ferenc Művelődési Központ „Kincskereső” táborozásán résztvevők délelőttönként népi kismesterekké válnak. A 6-11 éves és a 8-16 éves korosztályok számára szervezett nyári táborba könnyű odatalálni: a folyosó végén, a hang irányába kell menni. Mert a gyerekek játszva ismerkednek olyan anyagokkal és technikákkal, amelyekkel az iskolában nem találkoznak.

Megöregedni humorral, méltósággal
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

– Én nem hallok, Rózsika meg nem lát. Így aztán jól kiegészítjük egymást – mondja egészséges öniróniával, nevetve a 94 esztendős Dam Ottóné, vagy ahogy a többiek nevezik a Csanyi úti idősek otthonában, Macuka. Rá, és a szomszédos szobában élő, hasonló korú barátnőjére a ház minden rendezvényén biztos fellépőként lehet számítani. Macuka szaval, Rózsika pedig énekel. Egyébként sétával, pihenéssel, beszélgetéssel ütik el az időt.

Nem lopás történt, karbantartják a táblákat
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

Leszerelték és karbantartják a városba bevezető utakon elhelyezett rovásírású helységnév táblákat.
A fa vége picit megrepedt, ezért megerősítik amivel tartósabbá tehető. Frissítik a faragást, valamint minden tábla több soros pácolást kap. Az eddigi két tábla mellett, további négy új is elkészül, így minden, Kiskunfélegyházára bevető úton lesz rovásírásos helységjelző tábla.
A munkálatokat több fázisban, néhány hét alatt végzik el a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület tagjai: Kurucz Zoltán, Szeibert Imre és Dinnyés Gyula.

Péntekre halasztódik a szúnyogirtás
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

Elmarad Kiskunfélegyházán a mai napra (jún. 25-re) tervezett szúnyogirtás. Ennek oka a kedvezőtlen időjárás – mondta el Páli Attila. A szúnyogritkítással megbízott cég munkatársa hozzátette, hogy az előrejelzések szerint várhatóan pénteken, az esti órákban tudják elvégezni a munkálatokat.

Szorosabbra fűzi kapcsolatait a Szakképző Intézmény
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

Sikeres tanévet zárt a Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium. A tanulmányi versenyeken kiváló eredményeket értek el a diákok, ráadásul a fenntartó Dicsérő Oklevélben részesítette az iskola négy tanárát. Az elmúlt héten szakmai beszélgetésre várták azokat a cégeket, amelyek részt vesznek a szakképzésben. Ezt egyebek mellett azzal a céllal szervezték meg, hogy könnyen munkát találjanak a szakmával rendelkező tanulók.

„Zöldfaló" Helyi termék a konyhából!
Publikálás dátuma: 2014. június 25.

Gasztrokulturális rendezvénynek ad otthont június 28-án szombaton a kunszállási Petőfi Sándor Rendezvény- és Faluház. Délután 4 órától várják az érdeklődőket a Kunszállási Petőfi Faluházba, akik szeretnének egészségesen táplálkozni, megismerni lakókörnyezetük helyi termékeit. Versenyt hirdetnek kunszállási családok részére, kiknek a konyhájából, kamrájából saját, házi készítésű termékek kerülnek ki.

Az elmúlt évben végzett kiváló munkájáért elismerő oklevelet vehetett át a kiskunfélegyházi Tourinform Iroda
Publikálás dátuma: 2014. június 24.

Elismerő oklevelet vehetett át a kiskunfélegyházi Tourinform Iroda 2013-ban végzett kiváló munkájáért.
Az elismerést az országos Tourinform találkozó keretében adták át Dongó Anita irodavezető részére, és természetesen idén nyáron is törekednek a minőségi munkára. Hogy pontosan hogyan mérik a tourinform irodák hatékonyságát, erről kérdeztük Dongó Anitát.

A felújítás után új helyre kerülhet a Dózsa-szobor
Publikálás dátuma: 2014. június 24.

Hétfői ülésén a Városüzemeltetési Bizottság is tárgyalta a Dózsa György-szobor esetleges áthelyezésével kapcsolatos előterjesztést. Kiskunfélegyháza képviselő-testülete májusi ülésén döntött arról, hogy felújítják a Dr. Holló Lajos utca mentén található köztéri alkotást, az viszont még kérdés, hogy a munkálatokat követően visszakerül-e az eredeti helyére a szobor. Az erről szóló előterjesztés két új alternatívát vázol. Lehetséges helyszínként a Dózsa György Általános Iskola udvarát, valamint a Kossuth utcát jelölték meg. A Városüzemeltetési Bizottság ezzel szemben úgy döntött, hogy az eredeti helyszínt támogatják. Végleges döntés a csütörtöki képviselő-testület ülésén lesz – tájékoztatta szerkesztőségünket Bense Zoltán, a bizottság elnöke.

A jelenben is meghatározóak az I. világháború eseményei
Publikálás dátuma: 2014. június 24.

Az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából hadtörténeti emlékülést szervezett a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület, együttműködve a város önkormányzatával. Megnyitó beszédében Szabó József ezredes, a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének osztályvezetője ismertette a háború történelmi jelentőségét. Az elhangzott előadások érintették egyebek mellett a fontosabb hadműveleteket, valamint a Trianoni Békeszerződés következményeit is.

Alkotás és örömködés hete a művelődési központban
Publikálás dátuma: 2014. június 24.

Gyakorlat és előképzettség nélkül is részt vehetnek a felső tagozatos tanulók a művelődési központ képzőművészeti táborában. A június 30-án kezdődő foglalkozásokon a Holló László Képzőművész Kör alkotóinak segítségével megismerhetik és kipróbálhatják a szakmai fogásokat, művészeti technikákat.

Nyáron is nyitva tart a Tiszaalpári óvoda
Publikálás dátuma: 2014. június 24.

56 óvodás ballagott el Tiszaalpáron, a Tündérrózsa napközi otthon óvodából május végén.
A családi nappal egybekötött ballagáson a szülők egész nap a gyerekekkel voltak és különböző ügyességi vetélkedőkön vettek részt. Az óvodánál már hagyománynak számít, hogy a ballagást családi nappal kössék egybe, mondta rádiónknak Kiss Mária óvoda vezető. A Tiszaalpári óvoda nyáron is nyitva van és várja a gyerekeket egészen augusztus végéig. A részletekről Kiss Máriát kérdeztük.

Szárnyuk alá veszik a rászorulókat
Publikálás dátuma: 2014. június 24.

Már korábban kellett volna! Ez az egyik jelmondata annak a Caritasz és Támogatói Csoportnak, amelyet nemrégiben Salma Ferenc és felesége, Betty hoztak létre a Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesületén belül. A házaspár azonban nem csak az egyesület tagjainak próbál segítséget nyújtani, minden rászorulót a szárnyuk alá vesznek.
– Feleségem révén akaratlanul is beleláttam a mozgáskorlátozottak egyesületének életébe. Megismertem a hozzájuk tartozó válsághelyzetbe került embereket. Láttam mennyire örülnek bárminek, amit kapnak, és amiért nem kell fizetniük. Ezért hoztuk létre az önsegélyező csoportot. Elsőként az egyesület tagjai között hirdettünk gyűjtést. Mindenki behozhatta a számára felesleges, ám mások számára még hasznos holmit. Kipakoltuk az így összegyűlt ruhákat, cipőket, könyveket és egyebeket, amiből az egyesület tagjai kedvükre válogathattak.

Szereti a függetlenséget 90 évesen is
Publikálás dátuma: 2014. június 24.

Görög József Sándornét köszöntötte 90. születésnapján, június 24-én a városháza dísztermében Kapus Krisztián polgármester. Esztike néni vidáman, jó hangulatban fogadta a virágcsokrot és oklevelet.
A szépkorú hölgy annyit mondott életéről: mindig kemény munkára, önálló életre kényszerült. Fiatal korában cselédnek adták, később a Habselyem Kötöttáru Gyárban dolgozott, ahonnan 25 év munkaviszony után került nyugdíjba. Férje elvesztése után magára maradt, gyermekük nem született. Az egyedüllétet 90 évesen is jól viseli. Úgy fogalmazott: senki nem parancsol neki. Reggel nem szólnak rá, hogy mikor keljen fel, kedve szerint főz, akkor eszik, és azt, amire rákíván, amikor megéhezik. Rendszeresen jár bevásárolni, sétálni. Televíziózásra is fordít időt, de kedvenc sorozata nincs. Inkább rádiót hallgat, mert azon ugyanolyan jól tud aludni. Szomszédaival évtizedek óta él együtt, kölcsönösen segítenek egymásnak, és soha senkivel nem vesztek még össze.

Teniszversennyel emlékeztek Bene Györgyre
Publikálás dátuma: 2014. június 24.
Tizenhetedik alkalommal került megrendezésre a Bene György Tenisz Emlékverseny Kiskunfélegyházán. A megmérettetésnek a városi strand melletti teniszközpont adott otthont. A versenyre tizenhét egyéni induló és tizennégy páros nevezett. A nézők kimondottan magas színvonalú, küzdelmes játéknak lehettek szemtanúi. Az első helyezetteket kupával jutalmazták a szervezők.
Az emlékversennyel Bene György előtt tisztelegtek a szervezők, aki meghatározó szerepet töltött be Félegyháza sportjában. A kiváló teniszező fia már többször megnyerte a tornát, hosszabb kihagyás után most ismét elindult a versenyen. Ifjabb Bene György úgy véli, ez a játék kortalan, nem lehet elfelejteni a teniszezést. A rendezvényen felidézte azokat az emlékeket is, amelyek Félegyházához kötik, édesapjával rendszeresen játszottak itt, ráadásul a családban ma is sokan teniszeznek.
Több szakmát kínál a kiskunfélegyházi Mezgé az oda jelentkezőknek
Publikálás dátuma: 2014. június 24.

Nem csak a Mezőgazdasági Szakközépiskola egyre népszerűbb, de az iskola által nyújtott szakmák is igen keresettek a munkaerő piacon.
A lehetőségek pedig tovább bővültek, nem is egy kurzussal. Egyes szakokra pedig még várják a jelentkezéseket. Az intézményben induló képzésekről Rózsa Pált, a Mezőgazdasági Szakközépiskola igazgatóját kérdeztük.
 

Történelmi nyári tábor a Kiskun Múzeumban
Publikálás dátuma: 2014. június 24.

A táborozók Móra Ferenc nyomába eredve megismerkednek Félegyháza híres szülöttének életével, munkásságával, valamint a korabeli város életével, amelyben a neves ember gyermekéveit töltötte.
A program részeként egy estét egy sátortáborban töltenek, a várostól 7 km-re, ahová kerékpárral jutnak el, valamint egy alkalommal Szegedre mennek kirándulni, Móra Ferenc választott városába.

A holokauszt félegyházi áldozataira emlékeztek
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

1944. június 15-én felszámolták a kiskunfélegyházi gettót, és megkezdődött az értékeiktől, és méltóságuktól megfosztott kiskunfélegyházi zsidók bevagonírozása, valamint útnak indítása Auschwitz-Birkenau felé.
Ezen esemény 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést és koszorúzást Kiskunfélegyházán Horváth Tamás önkormányzati képviselő kezdeményezésére. Az eseményről Horváth Tamást hallják.

Akciót indít a bankfalui és a Zöldmező lakótelepiek részére Dongó József, a körzet képviselője
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

A Bankfalu és a Zöldmező lakótelep térségében is befejeződtek a csatornázási munkálatok.
Az előkertek tekintetében azonban akadnak olyan helyek, ahol az addig kialakított füves, parkos részek sérültek, illetve eltűntek. Ezek helyreállítását igyekszik segíteni a területek önkormányzati képviselője, Dongó József, akit a részletekről kérdeztünk.

Aranykalászos képzést indított a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Szakközépiskola
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

Idén is útjára indul az aranykalászos képzés a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Szakközépiskolában.
A nyár folyamán megtartandó intenzív tanfolyamra még lehet jelentkezni. A képzés céljáról és részleteiről kérdeztük Rózsa Pál igazgató urat.

Diákmunka Kiskunfélegyházán is
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

Nyári diákmunka munkaerő-piaci program indul 2014. július 1-től augusztus 31-ig az országban. Ennek keretében a kiskunfélegyházi önkormányzat nappali tagozatos tanulói jogviszonyban lévő 16 és 25 év közötti fiatalokat foglalkoztathat a munkaviszony keretében teljes bérköltség támogatással. A foglalkoztatás az önkormányzat fenntartásában álló, alapfeladat ellátását szolgáló intézményekben történik. A program keretében Kiskunfélegyházán napi 4 órában, egy hónapos időtartamban foglalkoztatják a fiatal munkavállalókat a minimálbér 4 órára jutó összegéért. Jelentkezni június 25-én, szerdán 12 óráig lehet e-mailben: diakmunka@kiskunfelegyhaza.hu. A
jelentkezőktől rövid bemutatkozást és munkavégzésre megfelelő időszak megjelölést (július vagy augusztus) várunk.

Félegyházi lány a Miss World legszebbjei között
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

A tavalyi szanki meggykirálynő, Tímár Zsanett bejutott a Miss World Hungary 2014 legszebb 20 jelöltje közé!
Ez azt jelenti, hogy már csak egyetlen lépésre van attól, hogy az egész ország megismerje és a legszebb magyar lányok között mérettesse meg magát- írta Mára Krisztián, a szanki Méz- és Meggyfesztivál főszervezője, de ezt azért annyival kiegészítenénk: a szanki Ízek Háza átadásakor már megismerhette az ország, hiszen a televíziós bejelentkezéskor az ő segítségével vágták fel a tortát!
Krisztián még biztosít mindenkit arról is, hogy Zsanett az idei Méz és Meggyfesztiválon is ott lesz, hiszen átadja a koronáját a 2014-es Meggykirálynőnek.
 

Hétfőtől zárva tart a kiskunfélegyházi városi könyvtár
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

Rendhagyó nyitvatartási renddel várja a nyáron a Petőfi Sándor Városi könyvtár az olvasóit.
A nyári szünet ideje alatt a napilapok böngészésére vágyók nem maradnak információk nélkül. A részletekről Kállainé Vereb Mária igazgató asszony számolt be rádiónknak.

Július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatalok ügyfélszolgálatain
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

Július 1-je 2001-től a köztisztviselők, 2011-től már a kormánytisztviselők napja is, amely munkaszüneti nap, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai 2014. július 1-jén zárva tartanak.

Kiskunsági évezredek
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

Konferenciát rendez a Kiskun Múzeum 2014. október 15-16-án Kiskunsági évezredek címmel a Kiskunság és határterületeinek kutatói számára. A konferencián lehetőséget kívánnak biztosítani a különböző tudományágakban dolgozó szakemberek számára, hogy ismertessék kutatásaik eredményeit illetve megismerhessék más szakterületek kutatóinak eredményeit.

Ön milyennek tartja a félegyházi játszótereket?
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

Lehet egy kicsit a szobor körül szaladozni, esetleg sétálni vagy a parkban ücsörögni, de a városban, az ingyenes lehetőségek közül a játszótér a legfontosabb. A 2-6 éves gyerekeknek is van véleménye, de minden családban a szülő, vagy a nagymama válaszolt.

Petra    (34),    Csanád    (6),    Zétény    (2)
Hetente egyszer, vásárlással egybekötve, meglátogatjuk a Majsai úti játszóteret. Itt mindent megtalálunk, ez a kedvencünk, csak egy kút hiányzik nagyon, ahol lehetne inni és kezet mosni. Üvegben szoktunk vizet hozni. Az összes játszóteret ismerjük, több helyen csak fogynak a játékok, bár a Korond utcában úgy láttam, festik a megmaradt hintát.

Papírt és vasat gyűjtöttek a félegyházi cserkészek
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

Vas- és papírgyűjtést szervezett a szünidő első hetében a 871. sz. Szent Imre Cserkészcsapat. Az akcióban huszonöten vettek részt és mintegy három tonna papírt és négy mázsa vasat gyűjtöttek össze. A vas- és papírgyűjtésből befolyt összeget táboroztatásra fordítják – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Juhász Miklós, a cserkészcsapat vezetője.

Soha többet ne fordulhasson elő hasonló!
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

Kiheverhetetlen tragédia rázta meg 23 évvel ezelőtt Félegyházát: négy kisgyermeket temetett maga alá a homok alig egy héttel az iskolai évzáró után. Az évfordulóra Fekete Katalin olvasónk hívta fel a figyelmünket, miután hírt adtunk arról, hogy a templomhalmi ásatások helyszínén hamarosan egy emlékparkot alakítanak ki, ahol a tervek szerint a halálos balesetet szenvedett gyerekekre is megemlékeznek.

Szövetkezetet alapítana az önkormányzat
Publikálás dátuma: 2014. június 23.

A Félegyházi Hangya Szociális Szövetkezet megalapításáról dönt soron következő ülésén a város képviselő-testülete. Az önkormányzat korábban támogatta a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ Félegyházi Hangya-2010 Termelőiskola című pályázatának beadását. A szövetkezettel a projekt keretében elindult tanfolyam résztvevőit segítenék, a megalapításhoz szükséges egyeztetések tavasszal kezdődtek. Az önkormányzat területet is biztosítana a projekthez, az előterjesztés szerint a Családok Átmeneti Otthona melletti, közel két hektárt gondoznák a gazdák. A döntéssel alapító tag lenne a város, ami egyes pályázati konstrukciókban kifejezetten előnyt jelenthet.

Alföldi és erdélyi színek Kistelekről
Publikálás dátuma: 2014. június 22.

Alföldi és erdélyi színeket hoztak magukkal a kisteleki alkotók Félegyházára, a Holló László Képzőművész Kör Petőfi téri galériájába. A szomszédvár alkotóközösségének bemutatkozó kiállításán Rátkai Zsuzsa elmondta: rendszeres bemutatkozási lehetőséget szeretnének biztosítani a térség képzőművészeinek. Ennek célja, hogy városunk lakói megismerkedhessenek más települések alkotóinak törekvéseivel, a kör tagjai pedig művészi, szakmai kapcsolatokat tudjanak kialakítani.

Hírek az Ótemplomból
Publikálás dátuma: 2014. június 22.

Ma (június 22-én) 17:30-tól szentségimádást végzünk.
Június hónapban 18 órától Jézus Szentséges Szíve litániáját imádkozzuk.
Június 25-én, szerdán 17 órakor Medjugorjei engesztelő imaórát tartunk.
Pénteken Jézus Szentséges Szívének főünnepén szentmisék lesznek 6.30-kor, 8 órakor és 18.30-kor.
Szombaton Mária Szeplőtelen Szívének ünnepén szentmisék lesznek 7-kor és 18.30-kor.
Június 28-án, szombaton 10 órakor papszentelés lesz Kalocsán a Zárdatemplomban.
Templomunk búcsúja július 2-én, Sarlós Boldogasszony ünnepén lesz. Az egyházközség számára parancsolt főünnep. A templom legnagyobb ünnepe. A szentmisén való részvétel bűn terhe mellett kötelező. A búcsúi ünnepi érseki szentmise este 6 órakor kezdődik.

Hírek az Újtemplomból
Publikálás dátuma: 2014. június 22.

Június 22., évközi 12. vasárnap.
Most vasárnap a 9 órai szentmise után megbeszélés lesz azoknak a családoknak, akiknek gyermekei részt vesznek a hegykői hittanos táborban. A tábor költségét itt kell befizetni, 20,000 Ft. Kérjük a résztvevő gyerekek szüleit, hogy vegyenek részt a szülőértekezleten.
Jézus Szíve engesztelő hónapja, ezért minden pénteken az esti mise után elvégezzük a Jézus Szíve litániát.

Katasztrófavédelmi gyakorlat civilekkel
Publikálás dátuma: 2014. június 22.

Minősítő, rendszerbeállító gyakorlatot tartott a hét végén a Kecskeméti Járás Hírös Vakond Mentőcsoport és a Kiskunfélegyházi Járás Móra Mentőcsoport. Az elképzelt veszélyhelyzet egy 6,8-es erősségű, Kecskemét-Homokbánya epicentrumú földrengés volt.

„Hogyan mondjam el neked...”
Publikálás dátuma: 2014. június 22.

„A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondhatatlanul.” A félegyházi Rocktár nyári táborainak sikere azt mutatja, Victor Hugó gondolata mélységesen igaz, és a legfiatalabbak is magukévá teszik. A pénteken zárult első turnusban olyan gyermekek ismerkedtek a zenével és hangszerekkel, akiknek nem volt komoly előképzettségük, sokan először vettek kezükbe gitárt, dobverőt. Az egyhetes kurzust mégis sikeres koncerttel zárták, ahol egy világslágert és egy saját szerzeményt is előadtak.

Arcok a piacról
Publikálás dátuma: 2014. június 21.

Katonás rendben sorakoznak a sárgarépák, de ehhez a termelő-árusnak fél 3-kor van ébresztő.

– Ennél jóval nagyobb volt a kupac – mutatta Székesi Zsolt 38 éves őstermelő, aki előtt ezen a piaci napon a legtöbb sárgarépa tornyosult –, méret szerint válogatom őket, mert az áruk is az szerint van kiírva. Ezek a répák még a fólia alatt kezdték a pályafutásukat, most indul igazán a szezon. Különben én télen-nyáron árulok, szerencsére mindig van mit, még a legnagyobb zimankóban is kitart a zeller.

Herman Ottó emlékére
Publikálás dátuma: 2014. június 21.

„Értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindannyiunk szülőanyjához, a természethez.” – idézi Meizl Ferenc Herman Ottót, akinek június 26-án lesz születésének 179-dik, december 27-én pedig halálának 100-dik évfordulója. A centenáriumi Herman Ottó-emlékév keretében számos programmal emlékeznek meg a neves tudósról. Többek között ma este – a múzeumok éjszakája keretében – video animációt vetítenek a Gellért-hegy szikláira.

Ismét a megye legjobbjai a félegyházi hivatalnokok
Publikálás dátuma: 2014. június 21.

Bácsalmáson rendezték meg június 20-án a Bács-Kiskun Megyei Közszolgálati Dolgozók XII. Szabadidősport Napját. A résztvevők sport, ügyességi számokban, illetve sütésben, főzésben mérettették meg magukat egyéniben és csapatban. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatok Szabadidősport vándorkupáját idén is Kiskunfélegyháza (a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal) nyerte el.
 

Magyar pásztorkutyákat népszerűsítő rendezvényt tartanak Bugacpusztán vasárnap
Publikálás dátuma: 2014. június 21.

Magyar pásztorkutyákat népszerűsítő rendezvényt tartanak Bugacpusztán június 22-én 10 órától a Karikás csárda mellett.
A szervezők fő célja a rendezvénnyel, a magyar kutyafajok népszerűsítése. Az 5 magyar pásztorkutyafajta részére a fajtaklubok kiállítások mellett szépségversenyt is rendeznek, a hajtó kutyák számára pedig terelőversenyt tartanak. A program céljáról és annak részleteiről Keve Gábort a Duna Tisza Egyesület elnökét kérdeztük.

Az átmeneti otthon – átmeneti védelem
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

A törvény szerint június végén két családnak is el kell hagynia a családok átmeneti otthonát Kiskunfélegyházán. Lejár ugyanis az a másfél éves határidő, amit az otthonban tölthetnek. A válsághelyzetbe került két családnak nincs hová mennie. A hajléktalanszállóba mehetnének ugyan, de oda gyermekeiket nem vihetik magukkal.

Előadás a biztonságos internethasználatról
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

A biztonságos internethasználatról tartottak előadást, „Az infótechnológia kiskorú áldozatai” címmel június 19-én Félegyházán, a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat prezentációjának célja az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a világhálón rejlő veszélyekre. Így elsősorban gyermekekkel foglalkozó intézmények számára hirdették meg az eseményt, amelyen vetítéssel és rövid történetekkel mutatták be a résztvevőknek, mire kell figyelni, hogyan tanítsuk meg gyermekeinket a veszélytelen internethasználatra.

Félegyházát is érinti az Aranyhíd Expressz
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

Szombattól életbe lép a MÁV nyári menetrendje. Június 21. és augusztus 31. között egyebek mellett klimatizált IC-vagonokkal és csökkenő menetidőkkel szolgálják ki azt a közel egymillió utast, aki a nyári hónapokban igénybe veszi a vasúti közlekedést. Az ország távolabbi térségeiből is átszállás nélkül juthatnak el az utasok a Balatonhoz. Az Aranyhíd Expressz Szeged és Keszthely között biztosítja hétvégenként a kényelmes közlekedést, a járat érinti Kiskunfélegyházát és Kecskemétet is.

Juniális tizenkettedik alkalommal
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

Tizenkettedik alkalommal rendeztek juniálist a Kossuthvárosban. Az elmúlt szombaton ismét benépesült az óvoda mögötti zöldterület, ahol a felállított színpadon énekesek és táncosok váltották egymást. Néhány méterrel odébb pörköltfőző verseny zajlott, a gyerekek pedig kézműves foglalkozásokon vehettek részt, a még kisebbek pedig ugrálóvárban múlathatták az időt.

Lovas ügyességi vetélkedőt rendeztek a Mezgé tangazdaságában
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

Első alkalommal rendeztek a hétvégén lovas ügyességi vetélkedőt a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Szakközépiskola tangazdaságában, ahol elsősorban az amatőr lovas gyerekeknek biztosítottak lehetőséget a megmérettetésre.
Hogy hogyan született az ötlet, és maga a kezdeményezés, erről is beszámolt rádiónknak Rózsa Pál a Mezőgazdasági Szakközépiskola igazgatója.

Sakkfesztivál kezdődött a művelődési központban
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

Negyvennégy versenyző ült asztalhoz ma (június 20-án) délelőtt a Honvéd Kupa 2014. KHTK Nyílt Rapid Sakkbajnokságán a művelődési központban. A verseny hétfordulós svájci rendszerben zajlik. A tét a „Kiskunfélegyháza Rapid Sakkbajnoka 2014. cím és serleg, valamint a KHTK különdíjának elhódítása, melyet a legeredményesebb versenyző vihet haza. Az eredményhirdetésre 16 órakor kerül sor.

Szélessávú optikai távközlési körzethálózati fejlesztést hajtanak végre Kiskunfélegyháza térségében, hat településen
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

Lakossági fórumot tartott június 19-én egy budapesti székhelyű cég (a Pannon Optikai Hálózatfejlesztő Kft.) Kiskunfélegyházán, mely az Új Széchenyi Terv keretében szélessávú optikai távközlési körzethálózati fejlesztést hajt végre Kiskunfélegyháza térségében, hat településen.
A fejlesztés célja, hogy az érintett településeken is kiépüljön az optikai, vagyis üvegszálas kábelhálózat, mely a gyors internet szolgáltatásra ad lehetőséget. A fejlesztés részleteiről Graur Tamást, a cég ügyvezetőjét kérdeztük.

Új elnök a helyi MSZP élén
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

Tisztújító közgyűlést tartott június 19-én az MSZP kiskunfélegyházi szervezete. Az elnöki posztra dr. Garai Istvánt és Horváth Tamást jelölték. A közgyűlés végül 23-17 szavazati aránnyal Horváth Tamást bízta meg a párt ügyeinek irányításával.Az újdonsült pártelnök ma sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a közgyűlésen a kongresszusi küldötteket és az elnökséget is megválasztották. Fontosnak tartották a fiatalítást és a változtatást, de emellett azt is, hogy a tapasztalt és rutinnal rendelkező párttársaik is szerepet kapjanak a vezetésben. Éppen ezért elődjét, dr. Garai Istvánt is elnökségi tagnak választották. Horváth Tamás úgy fogalmazott: nagyra értékeli Garai munkásságát, és biztos abban, hogy továbbra is eredményesen segíti a párt munkáját.

Új helyre költözhet a Tourinform Iroda
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

A megnövekedett lakossági érdeklődés miatt a Kossuth utca 1. szám alá költözhet a félegyházi Tourinform Iroda – erről dönt június 26-i ülésén a képviselő-testület. Az előterjesztés szerint az elmúlt két évnek pozitív a tapasztalata, a turisták nagy számban keresték fel az irodát, ezért indokolt az egész éves nyitva tartás, szemben a jelenlegi, időszakos ügyfélfogadással. Az iroda arra is lehetőséget biztosítana, hogy helyi termékek, valamint Kiskunfélegyháza feliratú ajándéktárgyak értékesítése is elkezdődjön. A Városháza bejárata mellett található helyiség azért tűnik ideálisnak, mert a város egyik legforgalmasabb pontján található, közel vannak a parkolók és a mozgáskorlátozottak is könnyen megközelíthetik. Az átköltözés után Félegyháza önkormányzata venné át az egész évben nyitva tartó iroda működtetését.

Úrnapi szentmise és körmenet
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

Úrnapja a katolikus egyház egyik főünnepe, az Eucharisztia (Oltáriszentség), vagyis Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe. Idén a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony templomban tartották az ünnepi szentmisét, melyet Kapás Mihály, a Szent István plébánia káplánja celebrált, a két egyházközség plébánosainak és káplánjainak koncelebrálásával. A szentmise után a hívek ünnepi körmenet keretében átvonultak a Szent István templomba. Útközben a négy sátor mindegyikénél megálltak, felolvasták a kijelölt evangéliumi részt, majd a papok felváltva áldást osztottak a szentségtartóval,azaz Oltáriszentség díszes tartójával.

Változik a nyitva tartás a kulturális intézményekben
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

Nyári nyitva tartási rend lép életbe a Móra Ferenc Művelődési Központban július 14-től augusztus 2-ig. Ebben az időszakban hétfőtől péntekig 13 és 20 óra között állnak az érdeklődők rendelkezésére. Szombatonként zárva lesz az intézmény. Ahogy arról csütörtöki híradónkban beszámoltunk, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár június 23-tól július 7-ig lesz zárva, majd augusztus 31-ig módosult nyitva tartással várják az olvasókat. Kedden és pénteken 8 és 17 óra között, szerdán és csütörtökön pedig 12 és 17 óra között tartanak nyitva. Hétfőnként és szombatonként zárva lesz a könyvtár.

Vonóshangverseny a könyvtárban
Publikálás dátuma: 2014. június 20.

A művészeti iskola vonós kamaraegyüttesei és vonószenekara adott hangversenyt június 18-án Hegyesi Judit zenetanár vezetésével a Hattyúkerti Zenés Esték sorozat keretében a könyvtárban. Zongorán kísért Szatmári Imre zenetanár.