Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Sajtófigyelő 2015.02.06-02.13.

 
Ahol nem csak nézelődni, megszólalni is lehet
Publikálás dátuma: 2015. február 13.

A sajtó, ezen belül a rádiózás rejtelmeivel ismerkedtek és barátkoztak általános és középiskolások a Sorsocskák Alapítvány „A munkád öröme” programjának keretében. A fiatalokat a Smile Rádió fogadta február 13-án. A média iránt érdeklődő gyerekek nem csak nézelődhettek a stúdióban, de a mikrofonokat, az élő adás varázsát is kipróbálhatták.

Diáksiker a megyei úszódöntőben
Publikálás dátuma: 2015. február 13.

Kecskeméten rendezték meg február 4-én az úszó diákolimpiai megyei döntőjét, melyen a félegyházi tanulók az iskoláik színeiben álltak rajthoz. A diákok összesen hét arany, öt ezüst és hat bronzérmet szereztek. Az első helyezettek bejutottak a diákolimpia országos döntőjébe, amit márciusban Győrben rendeznek meg.

Pályázat beruházási ügyintéző munkakör betöltésére
Publikálás dátuma: 2015. február 13.
Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal a köztisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. tv. 45 § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet beruházási ügyintéző munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony 3 hónap próbaidő kikötésével. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. A munkavégzés helye: Bács-Kiskun megye, 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1.
A hűségre nincs jel
Publikálás dátuma: 2015. február 12.

A világ számos országában, köztük Magyarországon is ezen a héten tartják a Házasság hetét. A kezdeményezés célja, hogy ebben az időszakban koncentráltan felhívják a társadalom figyelmét a házasság, a család értékeire. Kiskunfélegyházán ez alkalomból a Sarlós Boldogasszony és a Szent István Egyházközség február kilencedike és március hetedike között „Az elkötelezett szerelem ünnepe” címmel indított rendezvénysorozatot. Szerdán a művelődési központban Forgács János és Zsuzsanna család- és párterapeuták tartottak előadást Házasság-szövetség címmel.

A Kiskun Múzeum igazgatója tart előadást délután Kiskunfélegyházán a városi könyvtárban
Publikálás dátuma: 2015. február 12.
Február 12-én a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Kulturális Szalon sorozatában Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatójának előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A rendezvény címe ezúttal Millenniumi ünnepségek és a Városligeti Néprajzi Falu lesz. Bevezetőt dr. Pallagi Mária történész mond. A 17 órakor kezdődő programot Kállainé Vereb Mária a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatónője ajánlja hallgatóink figyelmébe.
Anyakönyvi hírek
Publikálás dátuma: 2015. február 12.

A Kiskunfélegyházán és környékén 2015. 6. hetében elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Elindult a próbaüzem Kunszálláson a Kiskőrösi Ivóvízjavító program keretin belül
Publikálás dátuma: 2015. február 12.
Elindult a próbaüzem Kunszálláson a Kiskőrösi Ivóvízjavító program keretin belül. Számolt be a részletekről rádiónknak Kovács Imre, a település polgármestere, aki hozzáfőzte február első hetét követően már fogyasztható a település ivóvize. A próbaüzemet követően, várhatóan 3 hónap múlva hivatalosan is befejeződik a település ivóvíz minőségjavító projektje. A részletekről Kovács Imre számol be.
Farsangi mulatság a művelődési központban
Publikálás dátuma: 2015. február 12.

Farsangi mulatságra és táncházba várják az érdeklődőket február 13-án, pénteken a Móra Ferenc Művelődési Központba. 

16 órától a gyerekeknek kézműves foglalkozást tartanak. 18 órakor kezdődik Gulyás László vándormuzsikus interaktív előadása, majd 19 órától az aprók tánca veszi kezdetét Kátai Tibor vezetésével. Télboszorka elégetése várja a kicsiket és nagyokat. 20 órától Táncház, a talpalávalót Samu Zoltán és barátai húzzák. A rendezvény belépődíjas.

Influenza: ezekben a kórházakban van látogatási tilalom
Publikálás dátuma: 2015. február 12.

Az országos influenzajárvány miatt további egészségügyi intézményekben rendeltek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat.

 

Ki micsoda a mezgében?
Publikálás dátuma: 2015. február 12.

Hercegnővé, vagy herceggé változott az iskola igazgatója? A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola diákjai sokat meditáltak erről hagyományos farsangi mulatságukon. Persze hamar túltették magukat a rejtvény megfejtésén, hiszen volt éppen elég gondjuk saját maskaráik, zenés-, táncos produkcióik bemutatásával, egymás felismerésével is. Az idő mindenesetre gyorsan és jó hangulatban telt. A diákok jelmezeit és előadásait a tanárok értékelték, a pedagógusok fantáziáját pedig tanítványaik minősítették. A végén persze mindenki nyert. Kit nagyobb, kit szerényebb pizzával vendégeltek meg.

Minden diák jusson el a múzeumba!
Publikálás dátuma: 2015. február 12.
2014-ben egy régész-történésszel, idén március 1-jétől pedig egy múzeumpedagógussal bővül a félegyházi Kiskun Múzeum személyi állománya. Mészáros Márta igazgatót arról kérdeztük, milyen változást hoz ez az intézmény szakmai munkájában, és milyen új lehetőségeket a város életében.
 
Móra-téri társasházak is részt vesznek a 60 lakásnál kisebb társasházak felújítására kiírt pályázaton
Publikálás dátuma: 2015. február 12.
Idén újabb komoly összegeket szán a kormány a 60 lakásnál kisebb társas házak felújítására uniós forrásból. Az elérhető összeg a felújítások esetében a támogatott költségek akár 50%-a is lehet. Mindezen támogatás mellé Kiskunfélegyháza önkormányzata 10%, kéményfelújítást is tartalmazó pályázatok esetén 15% plusz támogatást biztosít nyertes pályázatok esetében. Az ígéretek szerint, ha több a nyertes pályázó, mint amennyivel kalkuláltak előre, abban az esetben újabb forrásokat teremtenek erre a célra. Természetesen Kiskunfélegyházán is vannak olyan személyek akik eddig is sokat tettek a már kiírt és nyertes pályázatok megvalósulásáért. Bense Zoltán képviselővel beszélgettünk a témáról, a Móra téri házak közgyűlését követően, ahol 13 társasház már eldöntötte, hogy indul
Panaszok az orvosi ügyeletre
Publikálás dátuma: 2015. február 12.

Nem szűnnek a panaszok az orvosi ügyelettel kapcsolatban Kiskunfélegyházán. A folyamatos lakossági bejelentések miatt hívta össze az érintett települések vezetőit és a szolgáltatás képviselőjét Csányi József, Félegyháza polgármestere. A napokban ültek tárgyalóasztalhoz, hogy megoldást keressenek a panaszokra.

Sikeres előadások Esztergomban
Publikálás dátuma: 2015. február 12.

Hatalmas sikert aratott a kiskunfélegyházi Dudás csapat a "Kinek nincsen szeretője, menjen ki a zölderdőbe!" című mesejátéka az Árpád-házi Szent Erzsébet iskola színháztermében. Esztergomban közel 800 gyermeknek mutatták be előadásukat. A darabot január közepén Kiskunfélegyházán is bemutatták óriási sikerrel. Az esemény létrejöttében nagy szerepet vállalt Varga Tímea, aki megszervezte az előadók és gyermekek számára kellemes napot.

Tízmilliós beruházás indult el a KHTK pályán
Publikálás dátuma: 2015. február 12.

Férfi, női mellékhelyiségek és a mozgáskorlátozottak számára külön WC épül a Kiskunfélegyházán, a Honvéd Sporttelepen. A beruházás keretében a korábbi szolgálati lakást alakítják át, felszerelik vizesblokkokkal, valamint a játékvezetők számára külön öltözőt hoznak létre. Emellett a főépület folyosójának üvegezését is lecserélik, ami az elmúlt időszakban balesetveszélyessé vált. A felújítási munkálatok február elején kezdődtek el. Erről Katona Andor, a Félegyházi Térségi Sportiskola ügyvezetője számolt be.

A bábjáték gyermekekre gyakorolt jótékony hatásairól szerezhettek információt a Betűbölcsiben
Publikálás dátuma: 2015. február 11.
A bábjáték gyermekekre gyakorolt jótékony hatásairól szerezhettek információt február 3-án, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Betűbölcsi tagjai. A baba-mama klub tagjainak Dobos Matild, gyermek könyvtáros adott tájékoztatót mely bábtípusok azok, amelyek a legközelebb állnak a gyermek érzelmi világához. A gyermek könyvtáros rádiónknak elmondta, szülői felügyelet mellett már egészen csecsemőkortól adhatunk bábot a gyermekek kezébe. A részleteket Dobos Matildtól hallják.
 
A budavári kitörésre emlékeztek
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

A második világháború egyik jelentős harci eseményére, a budavári kitörésre emlékezett a Jobbik helyi szervezete február 11-én a Felső-temetőben. A megemlékezésen máglyát gyújtottak, és valamennyi félegyházi háborús áldozat sírhelyénél gyertyát gyújtottak.

A szülők együttműködése nélkül nem megy
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

A szülők bevonása, interaktív tájékoztató előadások megtartása, pontos helyzetfelmérés. Ezek lennének a legfontosabb megoldandó feladatok a kábítószer-fogyasztás megelőzésében, megakadályozásában – fogalmazták meg a drogprevenciós kerekasztal résztvevői február 10-én a városházán összehívott megbeszélésen.

Álláspályázat - Múzeumpedagógus
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

Pályázatot hirdet Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának Kiskun Múzeuma a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján múzeumpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő.

Felhívás a szabálytalan csatornahasználat megszüntetésére
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a szennyvízcsatorna hálózat ellenőrzése során több ingatlannál tapasztaltuk a talajvíz és csapadékvíz szennyvízcsatornába történő bevezetését.

Lakossági fórum
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

Lakossági fórumra várják az érdeklődőket a „Kékvíz” Észak-Bács-Kiskun Megyei Ivóvízminőség-javító Programmal kapcsolatban február 24-én, kedden 15 órai kezdettel, a polgármesteri hivatal dísztermébe.

Mérleget vontak a nyugállományú klubok
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

Programokban zsúfolt, eredményes évet zártak az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának illetékességi területéhez tartozó honvédségi nyugállományú klubok. Ezekben a napokban tartják évzáró-évindító közgyűléseiket a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-alföldi Régiója szervezetéhez tartozó nyugállományú klubok. A közelmúltban négy Bács-Kiskun megyei szervezet taggyűlése értékelte a 2014-ben végzett közös munkát, s beszélte meg az idei év feladatait: a Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre, a Honvéd és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesületet, a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Egyesülete és a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület.

Nem csak adni, kapni is jó - avagy a Kun Kurutty bankó nyomában
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

Kiskunfélegyháza Interneten működő hírvideó portálja a -Kun Kurutty- a közösségi filozófiájával teljesen megegyező elképzelést valósított meg a napokban. Létrehozta saját pénznemét, a Kun Kurutty bankót. Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez egy fizetőeszköz, téved. A Kun Kurutty bankóval nem fizetni, hanem adni lehet. A szervezők reménye szerint a saját készítésű "mintabankók" hamarosan egyre több kiskunfélegyházi és környékbeli helyen megtalálhatók lesznek. Népszerűsítve azt, hogy a pénz nem minden, adni pedig igen is jó!

Pályázat hulladékgazdálkodási részlegvezető munkakör betöltésére
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

A Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet hulladékgazdálkodási részlegvezető munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony 3 hónap próbaidővel.

Pályázat ügyintéző munkakör betöltésére
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

A Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet ügyintéző (titkár) munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony három hónap próbaidővel.

Rejtett értékek az indonéz szigetvilágban
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

Az indonéz szigetvilágba invitálta hallgatóságát dr. Szilassi Péter a városi könyvtár földrajzi szabadegyetemének legutóbbi előadásán. A fotókkal, élménybeszámolókkal színesített bemutatón azonban nem a turisták által kedvelt és látogatott tengerpartot mutatta be. Bali és Celebesz szigetének földrajzi hátterét, természeti és kulturális értékeit ismertette a jelenlévőkkel.

Sokáig szeretnék élni
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

Szerető családja társaságában várta a városvezetés köszöntését Kutasz Istvánné 95. születésnapján. Margitka néni fitten, vidáman kínálta üdítővel és süteményekkel látogatóit és szívesen mesélt élményeiről, mindennapjairól

Szavalóverseny
Publikálás dátuma: 2015. február 11.

Szavalóversenyt hirdet a Magyar Írószövetség 9-12. osztályos középiskolás diákok számára. Téma: Kosztolányi Dezső és a Nyugat költői. Nevezni Kosztolányi Dezső egy szabadon választott költeményével valamint az alábbi költők egy szabadon választott versével lehet: Ady Endre, Kaffka Margit, Hajnal Anna, Juhász Gyula, Babits Mihály, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Füst Milán, Szabó Lőrinc, Zelk Zoltán, Áprily Lajos, Dsida Jenő, József Attila, Jékely Zoltán, Radnóti Miklós, Vas István, Weöres Sándor, Illyés Gyula.

 
A kossuthosok szalagozóján sem maradhatott el a keringő
Publikálás dátuma: 2015. február 10.

A Kossuth Lajos Szakközép és Szakiskola szalagozó bálján 250 végzősre tűzték fel diáktársaik a búcsúzást jelző szimbólumot. A sportcsarnokban megtartott rendezvényen a végzősök látványos műsorral szórakoztatták a nagyérdeműt. Zenés-táncos produkciójuk a szerelemről, a párválasztásról szólt. A modern táncokkal tarkított előadás után klasszikus keringővel búcsúztak.

Átadták a felújított, kibővített könyvtárat Tiszaalpáron
Publikálás dátuma: 2015. február 10.
Több mint nyolcvan települési könyvtárt újítottak fel az elmúlt időszakban, Bács-Kiskun megyében. A legutóbbi a tiszaalpári volt, amit nem csak felújítottak, de ki is bővíttek. Az átadó ünnepségen Sztakó Ildikó a Pejtsik Béla Nagyközségi és Iskolai Könyvtár vezetője elmondta: az elmúlt évben – éppen a könyvtár fennállásának 60. évfordulóján –nyújtottak be pályázatot a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiumához a könyvtár belső felújítására. A pályázat feltétele az volt, hogy az önkormányzat saját erőből bővítse az épület alapterületét. Az előző képviselő-testület vállalta a 6,2 millió forintos bővítést, a beadott pályázat pedig sikeres lett: a maximális összeget, a 2,5 millió forint támogatást, továbbá a tíz százalék önrészt fordíthatták a berendezésre. Az eredmény jól látszik: tágasabb lett, és a könyvtári környezet is korszerűbbé, esztétikusabbá vált.
Debrecenbe kéne menni…
Publikálás dátuma: 2015. február 10.

Szép sikerrel szerepeltek a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola és a Platán Utcai Tagintézményének tanulói a „Ne felejtsek!” országos anyanyelvi verseny döntőjén február 7-én Debrecenben.

Felpezsdültek az ingatlaneladások az ipari parkban
Publikálás dátuma: 2015. február 10.

Míg a 2009 évi ipari parkká minősítése óta 2014 októberéig mindösszesen 5 vállalkozás települt be a Kiskunfélegyházi Ipari Parkba, addig az azóta eltelt négy hónapban a negyedik ingatlan értékesítése van folyamatban - tudtuk meg Dósai Bencétől, az önkormányzat Polgármesteri és Fejlesztési Kabinetjének vezetőjétől.

Felújították a régi tűzoltó szertárt Kunszálláson
Publikálás dátuma: 2015. február 10.
Felújították a régi tűzoltó szertárt Kunszálláson. Nemrégiben pedig vele szemben, a faluház előtti téren megkezdték a munkát, hogy megépüljön az épület tükörmása. Az új beruházásnak köszönhetően megoldódik a faluház raktározási gondja, és egy szociális blokkal felszerelt irodát is kialakítanak. Kovács Imre Kunszállás polgármestere elmondta, hogy terveik szerint egy kormányablakot szeretnének itt működtetni. Az új épület segíti majd az újjáalakulásra készülő önkéntes tűzoltóság munkáját is.
Gazdikereső
Publikálás dátuma: 2015. február 10.

Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon gazdához juttatható.

Idén is lesz Esküvő Kiállítás Félegyházán
Publikálás dátuma: 2015. február 10.

Február 15-én, vasárnap, 9 és 17.30 óra között rendezik meg Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központ dísztermében az immár hagyományos Esküvő Kiállítás és Valentin napi vásárt.

Jászok vagy nem jászok? Adatok a Móczár család hitelességéhez.
Publikálás dátuma: 2015. február 10.

A Kiskun Múzeum szeretettel vár minden érdeklődőt dr. Katona Csaba történész Jászok, vagy nem jászok? című előadására. A rendezvényre február 18-án szerdán, 17 órakor kerül sor.

Kicsi hó, nagy öröm
Publikálás dátuma: 2015. február 10.

Nem sokat koptak a szánkók talpai az idei télen. A legkisebbeknek lehet, hogy még hó-élményük sem lesz. A korosabbak persze minden évben reménykednek a fehér karácsonyban, bár vágyaik már évek óta alig teljesülnek. A hét végén szerencsénkre elénekelhettük a dalt is: hull a pelyhes fehér hó…. Nem tartott sokáig az örömködés, de jól esett. Sokan ki is használták a rövid időt, hogy emlékművet építsenek a ritka havazásnak. Van olyan hóember, amelyik mára már összeomlott, de azért olyan is akadt, aki gazdájával együtt büszkélkedett a parkban, hirdetve, hogy nem ette meg a kutya a telet!

Kosárlabda toborzót hirdetnek
Publikálás dátuma: 2015. február 10.

A kosárlabdázás iránt érdeklődő első -és a második osztályos tanulók jelentkezését várja a Félegyházi Térségi Sportiskola a „Kenguru” korosztályú csapata toborzásához. Az edzésekre hétfőn és szerdánként 17-től 18 óráig a Constantinum Sportcentrumban kerül sor. A tréningeket Siber Rita irányítja.

Mosolygó Jótékonysági Sportnap az idősekért
Publikálás dátuma: 2015. február 10.

"Egészséges vagyok és az is maradok"- "Sportoljunk együtt a Mosolygó Jótékonysági Sportnapon az ezüsthajú, aranyszívű emberekért". - Ezekkel a mottókkal szervezi első jótékonysági sportnapját dr. Vargáné Mosolygó Kitti, a rendezvény ötletgazdája. Elképzelése szerint a március 14-i sportnapon Kiskunfélegyházáról Jászszentlászlóra "sportolhatnak ki" a résztvevők. A futás mellett gyalogosan, kerékpárral és görkorcsolyával is teljesíthető a 22 kilométeres táv, vagy annak egy meghatározott része.

Nem mindegy, hogy násznagy vagy vőfély
Publikálás dátuma: 2015. február 10.

Nagy érdeklődés kísérte a IV. Vőfély és Lakodalmas Zenekarok Találkozóját Tiszaalpáron. Bár menyasszony és vőlegény nem volt, lakodalmas hangulat igen. Negyedik alkalommal rendezte meg Tóth István tiszaalpári vőfély a lakodalmas zenekarok és vőfélyek találkozóját. Ezúttal is az általános iskola tornaterme adott helyet a mulatságnak. Indulóra vonult be a tizenkét vőfély, többségük kezében azzal a bottal, amelyre a szalagokat ifjú házaspárok kötöttel fel.

Településfejlesztési szakember a Polgármesteri Kabinetben
Publikálás dátuma: 2015. február 10.

- Nagyszerű érzés egy város fejlődését meghatározó döntésekben részt venni. Az öröm és sikerélmény megsokszorozódik, ha a szülőhelyedért teheted ezt. Azért a városért, ahol élsz, amely családod mindennapi élettere, ahol az elindított változások saját hétköznapjaid részévé is válnak. Ennek a lehetőségnek is nagy szerepe volt abban, hogy személyes találkozásunk első percében eldöntöttem: elfogadom Csányi József polgármester invitálását, és visszajövök dolgozni a félegyházi polgármesteri hivatalba. 

A Papp László box akadémia öklözőit látogatta meg pénteken Kiskunfélegyháza polgármestere és alpolgármesterei
Publikálás dátuma: 2015. február 9.
A Papp László box akadémia által is támogatott öklözőket látogatta meg február 6-án Kiskunfélegyháza polgármestere Csányi József, és Balla László valamint Rosta Ferenc alpolgármesterek. Az edzéssel egybekötött bemutatkozó edzésen Ramocsa Sándor mutatta be az ifjoncokat, valamint eredményeiket, ifj. Papp László pedig a box akadémia segítségnyújtásáról, és eredményeiről számolt be. Tőle kérdeztük a helyszínen, vajon mit is jelent számunkra a box, és miért fontos.
 
Belvíz sanyargatja a külterületiek mindennapjait
Publikálás dátuma: 2015. február 9.

Félegyháza külterületein is egyre komolyabb gondot jelent a belvíz. A járhatatlan utak miatt nehezen tudják megközelíteni a mentők a tanyákat, a postások csak kerülőutakon tudják eljuttatni a küldeményeket. A napi odafigyelést biztosító tanyagondnokok is csak nehezen jutnak el a rászorulókhoz, és a tanyabolt sem tudja ellátni a belvizes területen élőket.

Félegyházának televízió kell!
Publikálás dátuma: 2015. február 9.

A városvezetés érzékeli a városi televízió iránt mutatkozó fokozott lakossági igényt, és keresi a megoldást - jelentette ki Csányi József polgármester, miután elmondta: hosszú tárgyalási folyamatot követően sajnos nem sikerült megegyeznie az önkormányzatnak a Trió Televízió tulajdonosával.

Felolvasó maraton
Publikálás dátuma: 2015. február 9.

15 órás felolvasás Wass Albert, Reményik Sándor, és más erdélyi írók, költők, valamint városunk neves szülöttei Móra Ferenc és Petőfi Sándor műveiből február 20-án és 21-én. Magyarországon csak halála után fedezték fel az erdélyi magyar irodalom nagy alakját. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet saját ősi nemzetségének történetén szűrve, 1050-től egészen a jelenkorig.

Kik seprik majd a kéményeket?
Publikálás dátuma: 2015. február 9.

Az önkormányzatoktól a katasztrófavédelem venné át 2015. novemberétől a kéményseprési közszolgáltatást egy törvénytervezet szerint. A belügyminisztérium akár közmunkásokkal is elvégeztetné a feladatot. A szakma nem tartja ezt jó ötletnek.

Kiváló ételeket készítettek sertésből
Publikálás dátuma: 2015. február 9.

Tizedik alkalommal rendezték meg a kárpátaljai Mezőgecsén a böllérfesztivált. Megyénket az Amatőr Királyi Szakács Klub kiskunfélegyházi csoportja képviselte, és ezúttal sem tértek haza üres kézzel. 

Nem értettem egyet az iskolák összevonásával
Publikálás dátuma: 2015. február 9.

A városházán február 6-án sajtótájékoztatón mutatták be dr. Kása Zsuzsannát, a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ Kiskunfélegyházi Tankerületének új vezetőjét. Az újdonsült igazgató így összegezte legfontosabb feladatát: természetesen meg kell felelnem a tankerületiséget meghatározó jogszabályi előírásoknak, ugyanakkor Kiskunfélegyháza lakosságát, tanulóit és a pedagógus kollégákat kell szolgálnom.

Szüleik nélkül farsangolnak a gyerekek
Publikálás dátuma: 2015. február 9.

Az alsó tagozatosok szüleik nélkül farsangolnak Kiskunfélegyházán a József Attila Általános Iskolában. A hatvanéves iskola történelmében idén elsőként rendeznek zárt körű farsangot. Ennek legfőbb oka, hogy csak így tudnak megfelelni a szigorú katasztrófavédelmi előírásoknak.

Véradás
Publikálás dátuma: 2015. február 9.

Véradást szervez a Magyar Vöröskereszt 2015. február 12-én a Szakmaközi Művelődési Házban 9-12 óráig. Vért adhat minden 18-65 éves egészséges ember, aki 50 kg felett van. Nagy szükség van új véradókra, mivel 35 %-kal kevesebb véradás történik, mint ami a biztonságos vérellátáshoz szükséges lenne!

A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
Publikálás dátuma: 2015. február 8.

Évközi 5. vasárnap -2015. február 8. Kedd: Szent Skolasztika szűz ünnepe. Szombat: Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, Európa társvédőszentjeinek ünnepe.

A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2015. február 8.
Évközi 5. vasárnap - 2015. február 8.
- Vasárnap délután 5 órakor kezdődik a rózsafűzér társulat összejövetele.
- Hétfőn, kedden és szerdán délután ½ 5-kor kezdjük a lourdesi imaórát, szerdán lourdesi vízzel fogunk áldást adni.
- Folytatódik a jegyes oktatás szombaton délután 2 órakor a Constantinumban.
Belvízmentesítés: szívattyúznak, medret tisztítanak a csatornáknál
Publikálás dátuma: 2015. február 8.

Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) jelentése szerint folyamatosan zajlanak a belvízvédelmi munkák az általuk ellenőrzött területeken. A helyi önkormányzatok is bekapcsolódtak a védekezésbe, Kömpöcön pedig szerdától II. fokúra emelték a belvízvédelmi készültséget

Emlékmű és közterület-szépítés
Publikálás dátuma: 2015. február 8.

Meizl Ferenc szerint Félegyháza kiemelt helyet foglal el a madárbarát program működtetésében, és ebben meghatározó szerepe van a Kossuthvárosi óvodában Timafalvi Lászlóné Gabikának, a Százszorszép Óvodában Fricska Györgyinek, a Natura Hungrica Alapítvány munkatársainak, közöttük Kárpáti Ritának, és programhoz nemrégiben csatlakozó Kossuth Lajos Szakközépiskolának.

Ismét várossá szeretne válni Tiszaalpár
Publikálás dátuma: 2015. február 8.
A település többször próbálkozott már a rang megszerzésével, mindeddig sikertelenül. Dr. Vancsura István polgármesterrel beszélgettünk a tervekről.
 
Jótékonysági bált szerveztek a Waldorfosok
Publikálás dátuma: 2015. február 8.

Kiváló hangulatban, családias, baráti légkörben telt a Félegyházi Waldorf Iskola és Waldorf Óvoda II. Jótékonysági Bálja a Művelődési Központban február 7-én. A szombat esti mulatságon elsőként Csernik Szende székely mesemondó, majd a Padkaporos Táncegyüttes bemutatója szórakoztatta a jelenlévőket. A vacsorát követően Gulyás László derítette jókedvre a közönséget, ami után bálnyitó táncház kezdődött Kátai Tibor vezetésével.

Kiskunfélegyháza is részt vesz a roma nők képzésére irányuló projektben
Publikálás dátuma: 2015. február 8.
2012-ben indult útjára az az uniós projekt, mely roma származású nőknek igyekezett szakmát adni, és ezzel javítani a helyzetüket. A programhoz Kiskunfélegyháza is csatlakozott, így 8 fő városunkból is részt vehetett a programon. Ipacs László projektmanager beszélt a részletekről rádiónknak.
 
Alakulóban a félegyházi jégkorong válogatott?
Publikálás dátuma: 2015. február 7.

Természetes vizeinken aligha lehetett volna hódolni korcsolyázási szenvedélyünknek az idei télen. A városközpontban megépült jégpálya szerencsére a plusz fokok ellenére is folyamatosan használható volt. A lehetőséggel több ezren éltek idáig. De nem csak a korcsolyák kerültek elő. A nappali csuszingálók után este már a hoki ütőkkel és koronggal felszerelt fiatalok és felnőttek is birtokba vették a pályát.

Farsangi hangulat a könyvtárban
Publikálás dátuma: 2015. február 7.

A vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek időszakát éljük, azaz farsang van. A Petőfi Sándor Városi Könyvtár családi szombatján is erről szóltak a foglalkozások. A kézműves szekcióban álarcok és szemüvegek készültek. Sokan kihasználták az alkalmat arra is, hogy farsangi maskarájukat bemutassák, lemérve a tetszési indexet.

Félegyházi lett a Societas országos alelnöke
Publikálás dátuma: 2015. február 7.

A Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom hétvégén rendezett országos tisztújító kongresszusán a kiskunfélegyházi Eszik Bencét választotta alelnökké. A városi önkormányzat Művelődési és Szociális Bizottságának tagját, a helyi közélet aktív résztvevőjét terveiről és célkitűzéseiről kérdeztük.

Fénycsapdák
Publikálás dátuma: 2015. február 7.

Szeretettel várja az érdeklődőket a Kecskeméti Fotókör február 13-án, 17 órakor kezdődő kiállítás megnyitójára a Művelődési Központ aulájába.

Górcső alatt az ipari termelés
Publikálás dátuma: 2015. február 7.

Év eleji helyzetjelentés az iparból - 3 jellemző hiba, ami oka sok ipari kkv sikertelenségének. Az iparban dolgozó gyártó, termelő, kereskedő kkv-k legalább 65%-a nem fejlődik úgy, ahogyan szeretne – derült ki az Együttműködő Vállalkozók Szervezetének év eleji felméréséből.

Magyar Kupa finálé Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2015. február 7.

Az MLSZ székházában kisorsolták a futsal Magyar Kupa elődöntőinek párosításait.Péntek délben az MLSZ székházában kisorsolták a futsal Magyar Kupa elődöntőinek párosításait, ahol megismétlődik a tavalyi Berettyóújfalu–Rába ETO finálé, a másik mérkőzésen a Veszprém a Rubeola Csömörrel játszik majd. Az MVFC-Berettyóújfalu–Rába ETO találkozón szoros mérkőzésre számíthatunk, hiszen ebben a bajnokságban az ETO még nem tudta legyőzni a tavalyi bajnokot.

A határban a belvíz az úr
Publikálás dátuma: 2015. február 6.

Szinte lehetetlen közlekedni a belvíz miatt a külterületi földutakon. Folyamatosan érkeznek a bejelentések a kiskunfélegyházi önkormányzathoz és a területi képviselőkhöz.

A Móra-család Félegyházához köthető, és őket nem adjuk
Publikálás dátuma: 2015. február 6.

A Constantinum és a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola diákjainak közös műsorával zárult Kiskunfélegyházán a Móra–emléknapok rendezvénysorozata. Az ünnepi megemlékezésen Rosta Ferenc alpolgármester mondott köszöntőt.

Elfogadta a képviselő-testület Félegyháza költségvetését
Publikálás dátuma: 2015. február 6.

Harmincnál több napirendi pontot tárgyaltak meg az idei első, maratonira sikerült testületi ülésen a városatyák február 5-én, csütörtökön. A több mint három és fél óra alatt egyebek mellett öt évre kinevezték Szatmári Andreát a VSZKSZ vezetőjének, döntöttek a Kiskun Múzeum valamint a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ részére egy-egy fő, a polgármesteri hivatalhoz pedig további két fő létszámbővítésről, és a város 2015 évi költségvetését is elfogadta a testület.

Erdélyi és vajdasági vendégeinkkel közösen emlékeztünk Móra Ferencre
Publikálás dátuma: 2015. február 6.

Az iskolarádió ünnepi műsorával kezdődött ma a tanítás a Móra Ferenc Gimnáziumban. Ezt követően a zimándújfalui testvériskola képviselőivel közösen koszorúzták meg névadójuk emléktábláját. A Móra-emléknapok programja ezt követően a nagy mesemondó Daru utcai szobránál folytatódott rövid megemlékezéssel és koszorúzással. Ezt követően a Móra megemlékezésre érkező erdélyi és vajdasági vendégeket a városházán fogadták a város előljárói.

Legyen más a szenvedélyed!
Publikálás dátuma: 2015. február 6.

Több száz gyermek részvételével rendezték meg tegnap Kecskeméten, majd Kiskunfélegyházán a Legyen más a szenvedélyed program roadshow-ját. Kecskeméten Talmácsi Gábor motorversenyzőt is láthatták a diákok, akiknek a program arra kívánja felhívni a figyelmét, hogy keressenek maguknak „tiszta szenvedélyt”.

Lemondott Simicska Lajos médiabirodalmának több vezetője
Publikálás dátuma: 2015. február 6.

A mai nappal a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió alább olvasható vezetői lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat.

Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke,
Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője,
Élő Gábor, az MNO főszerkesztője,
Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese,
Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese,
Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.
 

Pályázat beruházási ügyintéző munkakör betöltésére
Publikálás dátuma: 2015. február 6.
Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal a köztisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. tv. 45 § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet beruházási ügyintéző munkakör betöltésére. A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony 3 hónap próbaidő kikötésével. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. A munkavégzés helye: Bács-Kiskun megye, 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1.