Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Sajtófigyelő 2016.11.04-11.11.

 
"Szociális Háló" program a kiskunfélegyházi roma gyerekekért
Publikálás dátuma: 2016. november 11.

"Szociális Háló" programhoz csatlakozik a Kiskunfélegyházi roma közösség, erről tartottak közös műhelymunka megbeszélést november 2.-án a kiskunfélegyházi Csillag Szolgáltató Központban. A cél, hogy a gyermekeket, a szülőket és ez által a közösséget is elérjék, az eszközök tekintetében pedig ezúttal valóban a hatékonyságot helyezik előtérbe. A megyében számos településen ténylegesen sikeres felzárkóztatást elért programot Búza Flórián a Kiskunfélegyházi Roma Kisebbségi Önkormányzat vezetője is támogatja. 

50 éves a Móraváros
Publikálás dátuma: 2016. november 11.

A megyei napilap 1966. november 25-i száma rövid cikkben tudósít a félegyházi városi tanács üléséről, melyen a Közelszőlő területén kialakuló új városrészt Móravárosnak nevezték el. Ekkor kapott nevet az itt létesítendő 16 utca is, amelyek virágok, fák neveit viselik. Csupa derűs, hangulatos elnevezés, örülhet neki az amúgy is népszerű szaktudomány, a növénytan, írta az egykori krónikás. Az épülő új kertváros Kiskunfélegyháza legszebb része lesz, ahol földszinti családi házak, négylakásos kétszintes épületek és több szintes bérházak kapnak majd helyet – záródik az újságcikk.

A konyhában is a teremtés érdekli
Publikálás dátuma: 2016. november 11.

Teológiát tanult, de vendéglátós lett a kiskunfélegyházi Kovács Katalinból, aki a csúcsgasztronómiában is kipróbálná magát.

Belopózott a középiskolások közé is a boldogság
Publikálás dátuma: 2016. november 11.
Kiskunfélegyházán immáron már 4 iskola viselheti a Boldog Iskola címet. Tavaly már a Platán iskolában elindultak a boldogságórák. A mai napon (november 11-én) a Darvas József Általános Iskola és a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma mellett a Móra Ferenc Gimnázium mind a 16 osztálya bekapcsolódott a programba. Ez azt jelenti, hogy több száz fiatalnak nyílik lehetősége megismerkedni a pozitív életszemlélettel, és kap segítséget ahhoz, hogy megtanulja értékelni a mindennapokban rejtőző boldogságot.
Boldogok, akik a Darvasba járnak
Publikálás dátuma: 2016. november 11.

November 11-én ünnepélyes keretek között avatták „Boldog Iskolává” a Kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskolát, ahol már nyolc osztály csatlakozott a boldogságprogramhoz

Decemberi véradások Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2016. november 11.

Decemberben is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezenkívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.

Falu Tamásra emlékeztek
Publikálás dátuma: 2016. november 11.

Falu Tamás születésének 135. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést november 10-én, a Petőfi tér 6. szám alatti emléktáblánál. A rendezvényen dr. Luchmann Zsuzsanna tanár, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagja tartott beszédet, amelyben ismertette a jelenlévőkkel a költő, prózaíró élettörténetét, és méltatta kiskunfélegyházi munkásságát. A megemlékezést a Dózsa György Általános Iskola diákjainak szavalatai tették emlékezetesebbé, akik Falu Tamás verseiből készítettek összeállítást.

Idén is megrendezik a népszerű Mezgés Bált
Publikálás dátuma: 2016. november 11.
2016. november 25-én (pénteken), 19 órai kezdettel, idén is megrendezésre kerül a nagy népszerűségnek örvendő alapítványi MEZGÉS BÁL.
Menü:
- csikós tokány vagy
- csülök pékné módra vagy
- bőségtányér a gazda kertjéből
Helyszín: Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola tornaterme.
Kiskunfélegyházán folytatódott a toborzás
Publikálás dátuma: 2016. november 11.

A Bács-Kiskun megyei toborzó csoport tartott tájékoztatást a diákoknak Kiskunfélegyházán, a Constantinum Katolikus Szakgimnáziumban. A végzős rendészeti fakultációban résztvevő fiatalok személyesen kaphattak információt a határvadász-képzésre történő jelentkezés feltételeiről, a szolgálatellátás részleteiről.

Közönségdíjas Aranyanyu lett Garai Erzsébet
Publikálás dátuma: 2016. november 11.

Kilenc nő, köztük orvos, egészségügyi szakdolgozó, pedagógus és szociális területen dolgozó szakember vehette át idén az Aranyanyu díjat. Egyikük a félegyházi Garai Erzsébet. Az Aranyanyu díjat az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nők munkájának elismerésére alapították hat évvel ezelőtt.

Labdarúgó bál Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2016. november 11.

November 19-én, szombaton rendezi meg hagyományos labdarúgó bálját a Kiskunfélegyházi Honvéd TK. A helyszín ezúttal is a Csillag Vendéglő lesz. A 19 órakor kezdődő rendezvényen értékes tombolanyereményeket sorsolnak ki. A bál teljes bevételét az utánpótlás csapatok működésére fordítják. A vacsorajegy 3000, míg a támogatói jegy 1000 forintba kerül. Érdeklődni lehet ifj. Busa Imrénél, a +36/20-934-9188-as telefonszámon vagy az imre.busa@gmail.com e-mail címen. Szeretettel várják a sportbarátokat és hozzátartozóikat a rendezők.

Staféta – Életbölcsességek a boncmestertől
Publikálás dátuma: 2016. november 11.

Rovatunkban „kézről kézre” adják a képzeletbeli stafétát Félegyházához kötődő emberek. Legutóbb Kis László a kihalóban lévő címfestő szakmáról mesélt, most az ő kérésére kerestük fel Molnár Attila boncmestert, hogy életről és halálról kérdezzük. A legjobb helyen tettük: a félegyházi városi kórház mellett szabadnapjain a kecskeméti mentőállomáson teljesít szolgálatot. Így aztán – ahogy ő fogalmaz – életében jelen van az alfa és az ómega is. Talán ez lehet az egyik oka annak, hogy Molnár Attila mindkettőre az élet természetes velejárójaként tekint.

A sport legyen a tied!
Publikálás dátuma: 2016. november 10.

A sport legyen a tiéd címmel sportdélelőttöt tartanak november 17-én, csütörtökön 8.15 és 11.15 között a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnokban. A program a félegyházi sportegyesületeket kívánja bemutatni, amelyre magánszemélyeket, de elsősorban általános és középiskolai osztályokat várnak.

Az Alsótemető rendezése, új ravatalozójának megépítése volt a fő téma Bense Zoltán lakossági fórumán
Publikálás dátuma: 2016. november 10.

A 2. számú választókörzet lakóit tájékoztatta az elmúlt időszak fejlesztéseiről, és a tervezett fejlesztésekről Bense Zoltán önkormányzati képviselő a városházán november 9-én megtartott lakossági fórumán. Az összejövetelen Csányi József polgármester a városban megvalósult beruházásokról és a várható fejlesztésekről számolt be. A körzetet, de a város egészét is érintő egyik legfontosabb beruházást, az Alsótemető felújítását, az új ravatalozó megépítését látványtervekkel is bemutatták.

Dél-Lengyelországban jártak a Constantinum diákjai
Publikálás dátuma: 2016. november 10.

Lubliniec után most Kiskunfélegyháza testvérvárosa, a lengyelországi Rabka-Zdrój volt az ERASMUS+ program következő állomása a Constantinum diákcsoportja számára.

Ezüstérmet szerzett Mátrai Klaudia az országos magyar bajnokságon
Publikálás dátuma: 2016. november 10.

Az ezüstérem is szépen csillog, kiváló bokszolással második lett Mátrai Klaudia az Érden megrendezett (11.02-05.) junior női országos magyar bajnokságon. A Kiskunfélegyházi HTK Ökölvívó Szakosztályának 16 éves versenyzője 52 kilogrammban lépett ringbe. Előbb egy ceglédi, majd egy egri bokszolót búcsúztatott. A fináléban véleményes ítélet után egy vecsési versenyzővel szemben maradt alul.

Lakossági fórumot tart dr. Ónodi Izabella
Publikálás dátuma: 2016. november 10.

Dr. Ónodi Izabella, a 8. számú választókörzet önkormányzati képviselője, a Művelődési- és Szociális Bizottság elnöke tart lakossági fórumot november 23-án, szerdán 17 órakor Kiskunfélegyházán, a Bercsényi utcai Óvodában.

Óvodások és kisiskolások ismerkedtek a Bozsik-programmal
Publikálás dátuma: 2016. november 10.

A 2016/17-es tanév első intézményi fesztiválját szervezték meg a Bozsik-program keretein belül november 9-én és 10-én a Kész Aréna Városi Sportcsarnokban. A gyerekek előre meghatározott edzésterv alapján labdaérzék fejlesztő feladatokon vettek részt. A játékos gyakorlatokat a mindennapos testnevelési órákba építik be - mondta el Siber Rita szervező.

„Tök jó nap” a Darvasban
Publikálás dátuma: 2016. november 10.

Október 28-án rendezték meg a Darvas Általános Iskolában a már hagyománnyá vált tök napi rendezvényt. Az iskola ezen a napon vendégül látta a Százszorszép Óvoda gyermekeit és óvónőit is.

A Szociális Munka Napja
Publikálás dátuma: 2016. november 9.

Ünnepséget rendez a szociális munka napja alkalmából Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata. November 10-én, csütörtökön 14 órakor a művelődési központ színháztermében Csányi József polgármester köszöntője után adják át a bizottsági dicséreteket és jutalmakat, majd ünnepi műsorra kerül sor.

Építsük meg Kiskunfélegyháza karácsonyi mézeskalács mesevárosát!
Publikálás dátuma: 2016. november 9.

A Karácsony meghitt hangulatát és közösségi örömét szeretné még ünnepélyesebbé tenni a Kiskun Múzeum azzal, hogy harmadszor is megépül mézeskalács házikókból a meseváros. Várják családok, nagyszülők és unokák, kicsik és nagyok, barátok, alkotó kedvű közösségek valamint mindazok jelentkezését, akik szeretnek süteményt sütni, és szívesen készítenek mézeskalács házikót jótékonysági célú felhívásukra.

Karácsonyi Fény Alapítvány felhívása
Publikálás dátuma: 2016. november 9.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, ebben az évben is lehetőségünk van arra, hogy a kiskunfélegyházi rászorulókat támogassuk élelmiszer utalvánnyal. Ebben az évben is lehetőségünk van a támogatóink jóvoltából, a kuratórium döntése alapján, hogy a kiskunfélegyházi rászorulókat támogassuk élelmiszer utalvánnyal.
Kocsis Marcell győzelme Lengyelországban
Publikálás dátuma: 2016. november 9.

November 5-én és 6-án, a lengyelországi Gliwice adott otthont a Junior Uszonyos Úszók Európa Kupájának. A Bácsvíz-KVSC uszonyos szakosztályát a kiskunfélegyházi Kocsis Marcell képviselte a versenyen, aki három versenyszámából mindháromban érmet tudott nyerni.

Kunszálláson rendezik a falumegújítók országos konferenciáját
Publikálás dátuma: 2016. november 9.

Kunszállás 2011-ben és 2015-ben nyerte el a Magyarországi Falumegújítási Díjat, a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért, egyben a dél-alföldi régió első helyezését is megszerezte. Ezúttal a település lesz a házigazdája a Magyarországi Falumegújítók IX. Országos Találkozójának november 10-én és 11-én.

Lehet élesíteni a korikat!
Publikálás dátuma: 2016. november 9.

Már épül a városi könyvtár mögötti parkírozóban a korcsolyapálya. A tervek szerint november 26-án birtokba vehetik a csuszingálás szerelmesei, és január végéig akár naponta használhatják. A jégpálya a tavalyihoz hasonló feltételekkel működik. Az üzemeltető a szervezett iskolai csoportoknak idén is kedvezményeket biztosít.

Módosult a Bursa Hungarica pályázat beadási határideje
Publikálás dátuma: 2016. november 9.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja az érintetteket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése értelmében meghosszabbították a 2017. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat beadási határidejét és az önkormányzati döntési határidőt.

Nyílt napokat és Állásbörzét rendez a Mezgé
Publikálás dátuma: 2016. november 9.
Szeretettel várják az érdeklődőket, szülőket, nyolcadikos diákokat, tanáraikat 2016. november 17-én és 18-án 9 órától az iskolába.
 
260 éve született Mozart
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját Wolfgang Amadeus Mozart születésének 260. évfordulójából megrendezett hangversenyre ma (november 8-án) 17 órai kezdettel.

A játszóterek éves fölülvizsgálatára kerül sor, Tiszaalpáron
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

Tiszaalpáron idén is ellenőrzik a játszóterek állapotát, melyre minden évben sort kerítenek a településen. Számolt be rádiónknak a részletekről dr. Vancsura István, Tiszaalpár polgármestere, aki hozzáfűzte, Alpáron szükség lenne még egy játszótérre, melynek anyagi költségeit egy esetleges nyertes pályázatból finanszíroznák.

A Móra Ferenc-díjas művészettörténész gyűjteményéből nyílt kiállítás
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

A Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában elsőként mutatták be ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész magángyűjteményéből válogatott tárlatot. A kiállításmegnyitón a gyűjtő munkásságát ismertette, és a kiállított alkotásokat ajánlotta Balanyi Károly Ferenczy Noémi-díjas garafikus- és zománcművész. A tárlat december 2-áig látogatható.

Állásajánlatok
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének jelenlegi állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. Az ajánlatokról további információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/461-745

Anyatejes csoport segíti a hatékonyabb információ áramlást az édesanyák körében
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

A Félegyházi tejtesók csoport pár hónappal ezelőtt jött létre a közösségi oldalon, melynek célja, hogy gyorsabb és hatékonyabb információ áramlást biztosítson azon édesanyák körében, akiknek túl kevés vagy éppen túl sok anyatejük van.

Csütörtökön ismét baba-mama klubra várják az érdeklődőket a Szakmaközi Művelődési Házban
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

Kiskunfélegyházán, november 10-én, ismét baba-mama klubot tartanak a Szakmaközi Művelődési Házban. A foglalkozás témája: a szülés hatása a szoptatásra. Tájékoztatta rádiónkat a részletekről dr. Sinkó Melinda, szoptatási tanácsadó, a csoport vezetője.

Egy hektár gyümölcsös kialakítását tervezik Petőfiszálláson az önkormányzati konyhakertben
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

Petőfiszállás Község Önkormányzata a tulajdonában lévő konyhakertben, a három hektáron megtermelt zöldségek mellé további egy hektáron gyümölcsös kialakítását terezi. Minderről Szász János, Petőfiszállás polgármestere számolt be rádiónknak, aki hozzáfűzte, a képviselő-testület tagjai már jóváhagyták a területet így szeretnének még idén ősszel hozzáfogni a gyümölcsös kialakításához. 

Fölülvizsgálják Tiszaalpáron a közvilágításokat az elkövetkezendő időszakban
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

Tiszaalpár közvilágítása jónak mondható, mégis akad a településen olyan szakasz, mely nincs kellően kivilágítva. Ilyen volt az I. Géza Király út 4. szám előtt is, ahol a lakosság kérését a képviselő testület elfogadta, ennek értelmében rövid időn belül felállításra kerül az érintett területen a lámpatest. 

Író-olvasó találkozó a gimnáziumban „Nyiss ajtót, ha kopogok…” – amit a cigányokról tudni kell
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

Helyek, képek, hangulatok címmel író-olvasó találkozót szerveznek az V. Roma-magyar Diák Kulturális Fesztivál keretében november 9-én, szerdán 13.30-kor Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Gimnáziumban. Vendég: Nagy Gusztáv író, költő, műfordító, tanár, akivel Nagy Renáta, a Bács-Kiskun Megyei Család Esélyteremtési és Önkéntes Ház irodavezetője beszélget.

Jótékonysági bált rendez a József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézményének Szülői Közössége
Publikálás dátuma: 2016. november 8.
A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézményének Szülői Közössége 2016. november 19-én 19 órai kezdettel rendezi hagyományos JÓTÉKONYSÁGI BÁLJÁT. Minden kedves szülőt, érdeklődőt és baráti társaságot szeretettel a várunk AZ ÚJ HELYSZÍNEN, A KOSSUTH LAJOS KÖZÉPISKOLA TORNATERMÉBEN!
Jótékonysági bált rendez, a Fülöpjakabi Napsugár Óvoda szülői közössége
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

November 12-én, jótékonysági bált rendez a Fülöpjakabi Napsugár Óvoda szülői közössége, az iskola tornatermében. A bálon befolyt összeget az óvodás gyermekek javára fordítják majd. Tájékoztatta rádiónknak a részletekről Nagy Erika, a Fülöpjakabi Napsugár Óvoda vezetője.

Príma díjra jelölték a Kiskunfélegyházi Mazsorett Csoportot
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

Príma díjra jelölték a Kiskunfélegyházi Mazsorett Csoportot, akikre november 15-ig szavazhatunk. A 2017-es díj elnyeréséhez kell a szimpatizánsok segítsége nagyon, így a Kiskunfélegyházi Mazsorett Csoport vezetője Jankovszky Zoltánné Andrea mindenkit arra kért, hogy a primadij.hu weboldalon is támogassa a mazsoretteket szavazatával. 

Programok a KÉSZ Arénában
Publikálás dátuma: 2016. november 8.
A KÉSZ Aréna városi sportcsarnok programajánlata. 2016. november 9 és 10. ( szerda-csütörtök),10:00 és 14:00-tól Bozsik Program – Intézményi fesztivál. 2016. november 11. (péntek), 19:00-tól Félegyházi TSI – Nagykőrösi Sólymok. Regionális U16-os bajnoki fiú kosárlabda mérkőzés.
Sok a kóbor kutya Tiszaalpáron
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

Egyre több a kóbor kutya Tiszaalpár utcáin, melyek elszállítása a kiskunfélegyházi menhelyre nem kis költséget jelent az önkormányzat számára. Dr. Vancsura István, Tiszaalpár polgármestere rádiónknak elmondta, a kóbor ebek elszállítása 20-30.000 forintos költséggel jár, éppen ezért kéri az állattartókat, hogy felelősségteljesen, a kerítésen belül tartsák kutyáikat.

Sterilszobára gyűjtött a tanyaszínház
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

Még egy tűt sem lehetett leejteni Bugaci Tanyaszínház október végi jótékonysági előadásain. A társulat egymás után három este, három telt házas előadást tartott a helyi művelődési házban. Fellépéseiken egy bugacpusztaházi beteg kislány gyógykezelésére gyűjtöttek.

Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzata ismét kezdeményezi a település várossá nyilvánítását
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete az elmúlt testületi ülésen határozott a település várossá nyilvánításának kezdeményezéséről. A pályázatot 2017. január 15-ig kell benyújtani. 

Tiszaalpáron várhatóan jövő tavasszal fognak hozzá az utak aszfaltozásához
Publikálás dátuma: 2016. november 8.

Tiszaalpár azon települések egyike, amely nem részesült adósságkonszolidációban, így pályázat révén, az elmúlt két évben több, mint 300 millió forint állami támogatásban részesült, melyet az utak aszfaltozására fordítanak. Dr. Vancsura István, Tiszaalpár polgármestere rádiónknak a részletekről számolt be. 

A békés Jordánia
Publikálás dátuma: 2016. november 7.
Folytatódik a városi könyvtár Földrajzi Szabadegyetem című sorozata. Ezúttal dr. Karancsi Zoltán egyetemi tanár (SZTE JGYPK Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék) A legbékésebb közel-keleti ország - Jordánia című előadására kerül sor november 10-én, csütörtökön 17 órakor a Hattyúházban. Bevezetőt mond Bense Zoltán földrajztanár, hegymászó.
 
Állampapírt vásárolt a félegyházi önkormányzat
Publikálás dátuma: 2016. november 7.
A szeptemberi adóbevételekből keletkezett, átmenetileg szabad pénzeszközök elhelyezéséről döntött legutóbbi ülésén a félegyházi képviselő-testület. A városatyák határozata értelmében és a számlavezető pénzintézettel történt egyeztetés alapján – törekedve a legnagyobb biztonságra és kamat mértékre – az önkormányzat 500 millió forint értékben vásárolt féléves Kincstárjegyet.
Aranyérmes lett a félegyházi cukorszobrász
Publikálás dátuma: 2016. november 7.

A világ legjobbjai között állt versenybe Kovács János Németországban, a Nemzetközi Gasztronómiai Kiállítás és Versenyen, ahol több mint 40 országból 2500 versenyző mérte össze tudását csapatban és egyéniben. Az október 22-e és 25-e közötti erfurti bajnokságon 800 egyéni induló közül az úgynevezett D2 artisztika kategóriában egy arany- és egy ezüstéremmel díjazott cukorszobrot készített el a félegyházi mestercukrász.

Idén is megrendezik a Nagycsaládos karácsonyt
Publikálás dátuma: 2016. november 7.

Tisztelt Szülők! Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata az idén is megrendezi karácsonyi ünnepségét, amelyre szeretettel meghívja a város nagycsaládosait, valamint a 2016. évben született gyermekeket és azok családját. Az ünnepség várható időpontja december 14-e, szerda, 14 óra, helyszíne a Móra Ferenc Művelődési Központ.

Jótékonysági Bál a Constantinum Sportcsarnokában
Publikálás dátuma: 2016. november 7.

2016. november 19-én 19 órai kezdettel rendezi hagyományos jótékonysági vacsoráját a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium Szülői Közössége.

Láthatatlan fény Egy szelet Félegyháza - Ha nem volna a csoda igaz, nem tudnál róla.
Publikálás dátuma: 2016. november 7.

November 25-én, pénteken 17 órakor nyílik meg Bucsu Alinda kiskunfélegyházi művész Láthatatlan fény című kiállítása a Hattyúházban. A tárlatot Szabó Ildikó, Holló László-díjas képzőművész ajánlja a közönség figyelmébe. Kulturális csemegékkel közreműködik Zsirmik István, Könyves Mirjam és Nemes Levente. A kiállítás 2017. január 13-áig látogatható.

Megyei elismerés Petőfiszállásnak
Publikálás dátuma: 2016. november 7.

Bács-Kiskun Megye Közszolgálatáért Díjjal ismerték el Petőfiszállás polgármesterének munkáját. Szász János a megyei közgyűlés ünnepi ülésén vette át a kitüntető díjat Rideg Lászlótól, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökétől. Ennek apropóján beszélgettünk.

Újrajátszák a filmklubban az évszázad mérkőzését
Publikálás dátuma: 2016. november 7.

A Móra Ferenc Művelődési Központ filmklubjában ezúttal Tímár Péter rendezésében 1998-ban készült 6:3 avagy, játszd újra Tutti! című filmet vetítik november 11-én, pénteken 19 órától. A belépés továbbra is ingyenes.

Városi asztalitenisz verseny az Ipartestület Székházában
Publikálás dátuma: 2016. november 7.

Szeretettel meghívnak minden asztaliteniszezni tudó és szerető amatőr sportembert Kiskunfélegyházán a Vállalkozók Ipartestületében rendezendő Városi Asztalitenisz Versenyre.

A römi társasági kártyajáték
Publikálás dátuma: 2016. november 6.

A kártyajáték szeretete, a tepertős pogácsa és a szíves vendéglátás évről évre összehozza a römiseket Kiskunfélegyházán, a Desperádo Kupa römi bajnokságon. Idén november 5-én, 15. alkalommal rendezték meg a versenyt. A Desperádoban 8 város 32 versenyzője ült asztalhoz, hogy próbára tegye szerencséjét és játéktudását.

A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
Publikálás dátuma: 2016. november 6.

Évközi harminckettedik vasárnap - 2016. november 6. A hét ünnepei: Szerda: A Lateráni Bazilika felszentelésének ünnepe. Csütörtök: Nagy Szent Leó pápa és egyháztanító ünnepe. Péntek: Tours-i Szent Márton püspök emléknapja. Szombat: Szent Jozafát püspök és vértanú emléknapja.

A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2016. november 6.

Évközi harminckettedik vasárnap - 2016. november 6. A hét ünnepei: Szerda: A Lateráni Bazilika felszentelésének ünnepe. Csütörtök: Nagy Szent Leó pápa és egyháztanító ünnepe. Péntek: Tours-i Szent Márton püspök emléknapja. Szombat: Szent Jozafát püspök és vértanú emléknapja.

Falu Tamásra emlékeznek
Publikálás dátuma: 2016. november 6.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár szeretettel hív mindenkit Falu Tamás író, költő születésének 135. évfordulója alkalmából tartandó rendezvényeire.

Múzeumtúra Budapestre
Publikálás dátuma: 2016. november 6.

A Kiskun Múzeum Baráti Köre múzeumlátogatást szercvez Budapestre november 12-én, szombaton a Zwack Unicum Múzeum és Látogatóközpontba (belépő: 1700 Ft/fő, 2 kóstolóval), illetve a Művészetek Palotája: Teremről-teremre c. programjának megtekintésére (a belépővel a Ludwig Múzeum is látogatható).

Állat- és Kirakodóvásár Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2016. november 5.
Ne feledje! November 13-án (vasárnap) Állat- és Kirakodóvásár Kiskunfélegyházán a Vásártéren. Mint minden hónap második hétvégéjén, most is lehet nézelődni-vásárolni, sőt sült kolbászt, lángost és egyéb vásári csemegéket kóstolgatni.
Az irgalmasság cselekedetei a bibliában és napjainkban
Publikálás dátuma: 2016. november 5.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak Rónaszéki Gábor plébános atya előadására 2016. november 9-én 17 órára az Ótemplom Közösségi Házába.

Irodalmi nagyhatalom vagyunk!
Publikálás dátuma: 2016. november 5.

400 éve, hogy William Shakespeare, az angol nyelvű drámaírás legnagyobb alakja elhunyt. A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban az íróra emlékezve „Színház az egész világ, és színész benne minden ember és nő…” címmel Juhász István, Kiskunfélegyháza díszpolgára tartott előadást.

Karácsonyi ajándék a rászorulóknak
Publikálás dátuma: 2016. november 5.

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár valamint a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat kéri mindazok segítségét, akik megunt, feleslegessé vált gyermekkönyveket, játékokat tudnak felajánlani. A Kapocs Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény közreműködésével a rászoruló családoknak szeretnék az összegyűjtött ajándékokat eljuttatni, örömet szerezni vele a gyermekeknek. Kérik, hogy december 13-áig vigyék el adományaikat, jótékony ajándékaikat a könyvtárba.

Közmeghallgatást tartanak Félegyházán
Publikálás dátuma: 2016. november 5.

Közmeghallgatást tart Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete november 8-án, kedden 16 órakor a városháza dísztermében. Az eseményen a város lakói és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Lezsák Sándor fogadóórája a Haleszi iskolában
Publikálás dátuma: 2016. november 5.

Haleszban tartott fogadóórát Lezsák Sándor, Bács-Kiskun megye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője november 3-án. A fogadóórán bárki közvetlenül tehetett fel kérdést és kérhetett segítséget problémája megoldásában az országgyűlési képviselőtől. A megjelent félegyházi és környékbeli lakosok körében leginkább a pályázati lehetőségekkel kapcsolatos kérdések voltak túlsúlyban, így ezekhez kértek tanácsot, segítséget Lezsák Sándortól.

Bács- Kiskun Megye Környezetvédelméért és Mezőgazdaságáért díjban részesült Pap Imre tiszaalpári falugazdász
Publikálás dátuma: 2016. november 4.

Bács- Kiskun Megye Önkormányzata, október 21-én ünnepélyes keretek között elismeréseket adományozott, azoknak a személyeknek, akik kiemelkedő munkát végeztek az elmúlt években, a megyében. A díjazottak között van Pap Imre, tiszaalpári falugazdász is, aki Bács- Kiskun Megye Környezetvédelméért és Mezőgazdaságáért díjban részesült. Az elismerésről Pap Imrét kérdeztük.

Életre kelt történetek KÖZGÉ-s kiadásban
Publikálás dátuma: 2016. november 4.
Ismét megrendezték a már 2006 óta folyamatosan nagy sikerrel megvalósított, a KÖZGÉ-s mindennapokat egy hét erejéig „mesevilágba” röpítő Nagy Könyv Kampányhetet. Az évek óta tartó szokás, miszerint a tizenegyedikes osztályok egy könyvet kiválasztva népszerűsítik az olvasást, már-már hagyományként rögzült a KÖZGÉ-sek életében. A választott könyvekből az osztályok tíz perces filmet forgatnak, a történethez illő terem- és folyosódíszítést készítenek, sőt a „finomságok” napja sem maradhat el.
Elkészült a tanulmányterv a galambosi városrész ivóvíz ellátására
Publikálás dátuma: 2016. november 4.

A galambosi városrész lakóit várta lakossági fórumra november 3-án Ván Jenő önkormányzati képviselő a Bugaci úti gazdaköri közösségi ház nagytermébe. A fórum fő témája Galambos ivóvíz ellátásának megoldása volt, de emellett szóba került az utak javításával, karbantartásával kapcsolatos feladatok megoldása is. A lakossági fórum résztvevőit Csányi József polgármester részletesen tájékoztatta a városban megtörtént fejlesztésekről, valamint az elkövetkező időszak fontos beruházásairól.

Értékőrzők Bács-Kiskunban
Publikálás dátuma: 2016. november 4.

Már lehet jelentkezni arra a versenyre, amelyet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hirdetett meg a megye összes iskolája számára „Értékőrzők Bács-Kiskunban" címmel. Nevezni két kategóriában lehet: általános iskola, felső tagozat (5. - 8. osztály) és középiskola (9. - 12. osztály).

Hangverseny Mozart születésének 260. évfordulójának alkalmából
Publikálás dátuma: 2016. november 4.
Szeretettel hívják Önt és kedves családját Wolfgang Amadeus Mozart születésének 260. évfordulójából megrendezett hangversenyre a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola koncerttermébe.
 
A hangverseny 2016. november 8-án, kedden, 17 órakor kezdődik.
Az est folyamán fellépnek a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárai és diákjai.
A belépés díjtalan, minden kedves Mozart kedvelőt szeretettel várunk!!
Könyvet írt szülőföldjéről a 90 éves Erzsike néni
Publikálás dátuma: 2016. november 4.

Szülőföldjéről, Alsópéteriről jelentetett meg egy kötetet a 90. születésnapját ünneplő Mihály Jánosné. Erzsike néni ezzel a kiadvánnyal ajándékozta meg Balla László alpolgármestert, aki a város nevében köszöntötte a szépkorú hölgyet november 3-án.

Lakossági fórumot tart Gyenes Attila
Publikálás dátuma: 2016. november 4.

Gyenes Attila, a 3. számú választókörzet önkormányzati képviselője, a gazdasági bizottság elnöke tart lakossági fórumot november 7-én, hétfőn 17 órakor Kiskunfélegyházán, a Dózsa György Általános Iskola ebédlőjében. Téma: A körzetet érintő fejlesztések, beruházások, tervek. 

Megközelítőleg egy 200 millió forintos forrás állhat Petőfiszállás rendelkezésére, a Péteri- tó megmentésére
Publikálás dátuma: 2016. november 4.

Az Európai Unió határon átnyúló támogatást nyújt minden megmenthető és fent tartható tó megmentésére. Ezt a lehetőséget megragadva szeretné Petőfiszállás Község Önkormányzata megmenteni a Péteri-tavat. A folyamatról illetve a kivitelezés részleteiről Szász János, Petőfiszállás polgármestere nyilatkozott rádiónknak.

Megújul a molnártelepi út, és környéke
Publikálás dátuma: 2016. november 4.

Egy sikeres ingatlanrész kiváltásnak köszönhetően a MÁV és a Kiskunfélegyházi Önkormányzat között, megújulhat a Molnártelepi út. Az ingatlan kiváltás egy jelenleg parlagon heverő terület megszerzését jelenti, mely lehetővé tenné az út menti szükséges infrastruktúra kiépítését. A tervek elkészültének ugyan még csak az elejénél járunk, de a városrész életét mindenképp meg fogják könnyíteni. Ez derült kis Csányi József polgármester szavaiból is, akit az október 27-én meghozott döntés részleteiről és a jövőről is kérdeztünk.

Mi hiányzik a környékről?
Publikálás dátuma: 2016. november 4.

Játszótér, mozi, szórakozóhely, éjjel-nappali bolt, orvosi rendelő, uszoda, futópálya – rengeteg ötletük van a megyebelieknek, milyen üzletet vagy szolgáltatást tudnának elképzelni a környékükön.

Az egyik bank nemrég indult programjában egy interaktív térképes felületen bárki megjelölheti, hogy számára  milyen üzlet vagy szolgáltatás hiányzik az adott környéken. Egyben minden ötletre lehet szavazni is, így egyfajta rangsor is kirajzolódik a javaslatok között. A pénzintézet a kezdeményezéstől azt reméli, hogy a térkép segít a vállalkozóknak, hogy a valós  fogyasztói igényekhez igazodó boltokat nyissanak, szolgáltatást indítsanak el.

Staféta - Az utolsó félegyházi címfestő
Publikálás dátuma: 2016. november 4.
Rovatunkban félegyháziak kérdeznek félegyháziaktól. Rádi András festőművész kérésére a címfestő Kis Lászlót kerestük fel, hogy beavassa a Félegyházi Közlöny olvasóit egy kihalóban lévő szakma kulisszatitkaiba.
 
Kis László képzőművésznek készült – a Petőfi Sándor Általános Iskolában Terescsényi Bandi bácsi mellett bontogatta szárnyait –, de miután nem sikerült művészeti szakközépiskolába bejutnia, olyan szakmát keresett, ahol hasznosíthatja kézügyességét és szépérzékét. Így lett Göblyös Simon címfestő mellett tanuló.
Szent Márton napi bál
Publikálás dátuma: 2016. november 4.
A Félegyházi Waldorf Iskola és Óvoda szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt és \"bálkedvelőt\" IV. Jótékonysági báljára.
 
Bál helyszíne: Móra Ferenc Művelődési Központ
Ideje: 2016. November 12. 19.00.
Vacsora: Sirius étterem
Tavaly még könyvet is írt a szépkorú Erzsike néni
Publikálás dátuma: 2016. november 4.

Mihály Jánosné, Erzsike néni a héten ünnepelte 90. születésnapját. Ez alkalomból városunk nevében Balla László alpolgármester köszöntötte fel otthonában november 3-án egy csokor virággal.

Túrázzunk!
Publikálás dátuma: 2016. november 4.
Fülöpjakab külterülete sok érdekességet tartogat, még az ott élők számára is. Túrázzunk felkiáltással mini túrára hívnak minden érdeklődőt november 5-én Fülöpjakabra délelőtt 10 órától. Az eseményre persze nem csak a helyieket invitálják szívesen. Kovács Mártával a Fülöpjakabi Falu Ház programszervezőjével beszélgettünk az eseményről, és az őszi aktivitásokról is, melyeket szerveznek. 
Új eszközök segítenek a rehabilitációban
Publikálás dátuma: 2016. november 4.

Kiskunfélegyházán a májusban megrendezett Richter Egészségnapon 6.057.000 forint támogatást tudtak a szűréseken és programokon résztevők a kórház számára összegyűjteni, melyből olyan terápiás eszközöket sikerült megvásárolni, mellyel a félegyházi kórház az országban egyedülálló rehabilitációs lehetőségeket kínálhat.

Új gyártósorral bővült az NT Kft.
Publikálás dátuma: 2016. november 4.

Ünnepélyes keretek között adták át november 4-én délelőtt a finomított napraforgó étolajat előállító NT Kft. kiskunfélegyházi üzemének új gyártósorát. A csúcstechnológiával működő Krones palackozósor a termelés megkétszerezését teszi lehetővé, biztosítva ezzel a kereskedelmi igények teljes mértékű kielégítését.