Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Heti online sajtófigyelő 2023.11.24-12.01.

 
A Láng van szívemben sorozat záró előadása volt a könyvtárban
Publikálás dátuma: 2023. december 1.

Petőfi, a vándorszínész címmel dr. Tarjányi József lokálpatrióta, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja tartott előadást a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, november 30-án, csütörtökön. Az esemény a Láng van szívemben sorozat befejező epizódja volt.
A megjelenteket Abonyi Szilvia, a könyvtár igazgatója köszöntötte és felhívta a figyelmet egy rögtönzött kiállításra, amit Oriskó Norbertnek köszönhetnek. Az alkotó elmondta, hogy az általa megálmodott és városunkba hozott rollup kiállítás címe: Ahogy Petőfi szeretett. A tárlat 12 darabból áll, amely Petőfi egy-egy jellemét örökíti meg, odaillő versekkel, történettel és híres emberekkel. Oriskó Norbert elárulta, hogy dr. Tarjányi Józsefhez évtizedek óta tartó szoros barátság fűzi és jelen kiállítás megvalósításában is számíthatott a segítségére. A rollup tárlat a könyvtár kiállítóterében látogatható.

Dr. Tarjányi József előadása kezdetén a Petőfiről elterjedt szóbeszéd nyomába eredt, miszerint költőnk nem volt jó színész. Ezt az állítást, – amit több életrajzíró is papírra vetett – több ténnyel is cáfolta. Részletesen bemutatta Petőfi Sándor életének azon mozzanatait, amelyek a színészi pálya felé sodorták őt. Megtudtuk, hogy apja ellenállása dacára hogyan csatlakozott vándortársulatokhoz és hogyan lobbant szíve lángra több alkalommal is ebben az időben. A vándorszínészi létében több álnevet használt: Rónai majd Borostyán Sándor néven láthatjuk a műsorfüzetben és csak 1843-ban, amikor a társulat Kecskeméten vendégszerepelt, ott olvasható a neve először Petőfi Sándorként.

Áll már a város karácsonyfája: ünnepi díszbe öltöztették Kiskunfélegyháza központját
Publikálás dátuma: 2023. december 1.

Nagy volt a sürgés-forgás szerdán reggel Kiskunfélegyháza központjában, ahová megérkezett a város karácsonyfája. Még a forgalmat is megállították, amíg a teherautóról emelődaruval a helyére rakták a hatalmas Nordmann-fenyőt, amelyet Nánássy János és családja ajánlott fel a városnak. Az örökzöld fenyő több évtizeden át a család Széchenyi utcai udvarát ékesítette, most a félegyháziak adventjét ragyogja be.

Ismét látogatható a Kiskun Múzeum megújult büntetéstörténeti kiállítása
Publikálás dátuma: 2023. december 1.

„Bűn és bűnhődés magyarhonban” címmel nyílt meg november 30-án a Kiskun Múzeum állandó büntetéstörténeti kiállítása. A megújult tárlat a korábbiaktól eltérően nem a büntetések kegyetlenségére, a megtorlásra helyezi a hangsúlyt, hanem a magyar történelem nagy jogalkotóira, reformereire. A tablókon olvasható információk és a különböző vallató-, kivégző eszközök mellett QR-kódos táblák, szilikonbábuk és AR-tartalom teszi élményszerűvé a kiállítást.

Meghökkentő térképekről lesz szó a Hattyúházban
Publikálás dátuma: 2023. december 1.

Az előadás november 28-án, kedden kerül megrendezésre Kiskunfélegyházán.

Megújulhat jövőre a Horváth Zoltán utca egy szakasza
Publikálás dátuma: 2023. december 1.

21 napirendi pontban hozott határozatot Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete november 30-án, csütörtökön. Az ülést Csányi József polgármester távollétében Balla László alpolgármester vezette le.
Döntés született többek között a Horváth Zoltán utca Attila utca felőli, 111 méter hosszú, rendkívül rossz állapotú szakaszának burkolatfelújításáról. Amint az az előterjesztésben is szerepel, az érintett útfelület egyenetlen, toldozott-foldozott, bitumenhiányos, egységesen lesoványodott, kátyús. A burkolat lokális javítása már műszakilag és gazdaságilag sem indokolt.

A beruházás során részben a meglévő aszfaltburkolatú út felújítására kerül sor, a meglévő aszfaltburkolat megerősítésével, a tervezési szakasz elején és végén a szintbeli csatlakozások megoldása érdekében a meglévő burkolat elbontásával és új, méretezett pályaszerkezet építésével, valamint a csatlakozó burkolatok szintbehozásával. Az útépítési feladatokat az utca társasházak felőli oldalában található parkolók, valamint járdaszakasz új betonkő-burkolattal történő rekonstrukciója egészíti ki. A meglévő garázsbejárók helyreállítása is megtörténik új, méretezett beton pályaszerkezet építésével. Az előterjesztés szerint a fejlesztéssel minimálisra csökkenthető a jelenlegi leromlott állapotból és az útszakasz számottevő gyalogos- és gépjárműforgalmából adódó közlekedésbiztonsági kockázat. A tervezői költségbecslés alapján a kivitelezés becsült költsége bruttó 95 millió forint, a műszaki ellenőri feladatok ellátásának forrásigénye pedig bruttó 2,54 millió forint. A beruházás a tervek szerint 2024. első felében megvalósulhat.

Döntés született arról is, hogy a 3-as számú vegyes fogorvosi körzetet a jövőben dr. Horváth Vanda, míg a 6-os számút dr. Néma Viktória látja el. Az évek óta helyettesítéssel ellátott 6-os számú gyermek háziorvosi körzetben pedig dr. Preisz Fanni gyermekorvos várja 2024. január 1-jétől a kis betegeket.

Megújulhat jövőre a Horváth Zoltán utca egy szakasza Képgaléria
Publikálás dátuma: 2023. december 1.

21 napirendi pontban hozott határozatot Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete november 30-án, csütörtökön. Az ülést Csányi József polgármester távollétében Balla László alpolgármester vezette le.
Döntés született többek között a Horváth Zoltán utca Attila utca felőli, 111 méter hosszú, rendkívül rossz állapotú szakaszának burkolatfelújításáról. Amint az az előterjesztésben is szerepel, az érintett útfelület egyenetlen, toldozott-foldozott, bitumenhiányos, egységesen lesoványodott, kátyús. A burkolat lokális javítása már műszakilag és gazdaságilag sem indokolt.

A beruházás során részben a meglévő aszfaltburkolatú út felújítására kerül sor, a meglévő aszfaltburkolat megerősítésével, a tervezési szakasz elején és végén a szintbeli csatlakozások megoldása érdekében a meglévő burkolat elbontásával és új, méretezett pályaszerkezet építésével, valamint a csatlakozó burkolatok szintbehozásával. Az útépítési feladatokat az utca társasházak felőli oldalában található parkolók, valamint járdaszakasz új betonkő-burkolattal történő rekonstrukciója egészíti ki. A meglévő garázsbejárók helyreállítása is megtörténik új, méretezett beton pályaszerkezet építésével. Az előterjesztés szerint a fejlesztéssel minimálisra csökkenthető a jelenlegi leromlott állapotból és az útszakasz számottevő gyalogos- és gépjárműforgalmából adódó közlekedésbiztonsági kockázat. A tervezői költségbecslés alapján a kivitelezés becsült költsége bruttó 95 millió forint, a műszaki ellenőri feladatok ellátásának forrásigénye pedig bruttó 2,54 millió forint. A beruházás a tervek szerint 2024. első felében megvalósulhat.

Őzikék szaladgáltak Kiskunfélegyháza központjában
Publikálás dátuma: 2023. december 1.

Nem mindennapi videót tett közzé közösségi oldalán Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere.

Szigorodó látogatási és maszkhasználati szabály lépett életbe
Publikálás dátuma: 2023. december 1.

Az egyre szaporodó felső légúti megbetegedések miatt december 1-jétől a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház mindhárom telephelyén (Kecskemét, Kalocsa, Kiskunfélegyháza) kérik az alábbiak betartását.
Borítókép: Getty Images

Légúti panasz esetén – amennyiben állapota engedi – viseljen az intézménybe érkezéskor orrot és szájat eltakaró maszkot.

A panaszait vizsgálata megkezdése előtt jelezze a vizsgáló orvos felé.

A látogatási időt kérik, hogy pontosan tartsák be (részletesen a www.kmk.hu honlapunkon megtalálható).

Egy beteghez egy fő látogató érkezhet ezen időszakban, maximum 30 percre és orr-szájmaszkot viselve (ettől csak rendkívüli esetben, dr. Horváth Zsolt orvos igazgató írásos engedélyével lehet eltérni).

Légúti tünetek esetén az első tünetes naptól számított 5 napig ne menjen a kórházba látogatóként – írta közösségi oldalán a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház.

Tűzzsonglőrök előadásával nyílt meg a városközpontban az adventi vásár
Publikálás dátuma: 2023. december 1.

A főtéri adventi vásár december 1-jén a késődélutáni órákban a Lángoló Leguán tűzzsonglőrök műsorával megnyílt. A lenyűgöző ügyességi bemutató után a gyerekek az Ótemplom előtti labirintus közepén álló karácsonyfát közösen díszíthették fel barátaikkal, családtagjaikkal. Az eseményre nagyon sok család volt kíváncsi, akik már lélekben is felkészülhettek az ünnepeket megelőző időszakra.

2.287.130 Ft-tal zárult a sütivásár
Publikálás dátuma: 2023. november 30.


Félegyháza ismét összefogott. Ezúttal két súlyosan beteg gyermeket nevelő családnak rendeztek sütivásárt.

A háromgyermekes családnak nagy szüksége van a segítségre, hiszen a 13 éves Márió kétéves kora óta kerekesszékben éli mindennapjait egy gyógyíthatatlan izombetegség következtében, hároméves húgánál, Majánál, pedig októberben mellkastumort állapítottak meg. Maját azóta már megműtötték, most pedig utókezelésre hordják a kislányt. A család harmadik gyermeke, Patrik mindössze 4 éves.

A kuruc kor zenéje
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

2023. november 21-én a kecskeméti Dóbiás Péter és zenekara volt a Batthyány Lajos Általános Iskola vendége.

Az általános iskolai közönség kuruc dalokon és Rákóczi nótákon keresztül ismerkedett a kor zenéjével és régi magyar hangszerekkel.

Forrás: Molnár Elvira, Nagyné Mészáros Erika, batthyanysuli.hu

A zeneiskola is csatlakozott a Sulizsák-programhoz
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

A Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola is csatlakozott a Sulizsák elnevezésű programhoz, amelynek célja a háztartásokban feleslegessé vált ruhaneműk és háztartási textilek begyűjtése és újrahasznosítása.
Ezzel a kezdeményezéssel nemcsak a környezetet kímélhetjük, hanem az iskolát is támogathatjuk, ugyanis a zsákok lemérése után a cég pénzösszeggel jutalmazza az intézményt. Az iskola december 18-áig várja a zsákokat, amiket az intézmény portáján lehet kérni. Egy-egy zacskóba körülbelül 10 kilogrammnyi textil fér bele. Bővebb információ Magyari-Benkő Gabriella igazgatóhelyettesnél kérhető.

December 10-éig lehet igényelni a Karácsonyi Fény támogatását
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

Harminckét éve teszi szebbé a rászorulók számára az ünnepeket a félegyházi székhelyű Karácsonyi Fény Közhasznú Alapítvány, amelynek megalapítása a nemrégiben elhunyt Marcényi Csaba és dr. Sulyok Miklós nevéhez kötődik. (Marcényi Csaba halálát követően Kollár László vette át az alapítói jogok gyakorlását.)
Alács Tibortól, az alapítvány elnökétől megtudtuk: a támogatást kérelmezni kell, és élelmiszer-utalvány formájában kapják meg az érintettek. A kérelmezéshez szükséges nyomtatványt a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatal aulájában elhelyezett információs pultnál lehet kérni, és kitöltés után ugyanitt kell leadni legkésőbb december 10-éig (a kitöltött nyomtatványokat az Esze Tamás utca 2. szám alatt, Alács Tibor postaládájába is be lehet dobni). A kérelmezőktől azt kérik, hogy a támogatás indoklásaként alapos okot jelöljenek meg, és egy család egy kérelmet nyújtson be!

A Karácsonyi Fény Közhasznú Alapítvány kuratóriuma ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik eddig és a jövőben e célra ajánlják fel adójuk 1 százalékát, vagy más formában juttatják el pénzügyi hozzájárulásukat. Aki az alapítvány céljainak megvalósítását segíteni szeretné, az támogatói csekket kérhet a félegyházi polgármesteri hivatal aulájában álló információs pultnál, vagy utalhat az alapítvány számlaszámra: K&H 10400638-50485655-53511021

Előremutató tervek a Kossuthvárosban
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

Az elmúlt év eredményeit és a jövő évi fejlesztési terveket ismertették november 27-én dr. Kiss Ákos Csaba, a 9. számú választókörzet önkormányzati képviselőjének lakossági fórumán.
A Szendrey Júlia utcai közösségi házban tartott fórumon dr. Faragó Zsolt jegyző elmondta, hogy az elmúlt években mind a koronavírus-járvány, mind a jelentősen megemelkedett energiaárak megterhelték a város költségvetését, de a példaértékű összefogásnak és a jól átgondolt döntéseknek köszönhetően jelenleg stabil a város anyagi helyzete. – A járvány ideje egyben a tervezés időszaka is volt, a 9. számú választókörzet esetében engedélyes tervekkel rendelkezünk a Bajza, a Bessenyei és a Verseghy utcák teljes felújításához. A Covid-időszak után viszonylag gyorsan sikerült stabilizálni a város anyagi helyzetét és több jelentős fejlesztés is megvalósult. A Móravárosban új, 28 férőhelyes bölcsőde épült, a városközpontban új parkolóhelyeket alakítottunk ki, megújult a Korona utca, és a Deák Ferenc utca első szakasza – fogalmazott. Szót ejtett az energiaválság várost érintő hatásairól és annak kezeléséről, amely miatt év elején ismét újra kellett gondolni a város működtetését és a fejlesztési terveket. 

Hírek a Szent István templomból
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

Most vasárnap a ½ 11-kor kezdődő szentmisét Egyházközségünk képviselőtestületéért ajánljuk fel, utána rövid találkozóra várjuk őket a Közösségi Házba.
Adventi kézműves délelőtt lesz december 2-án a Közösségi Házban. Tudnivalók a templomi hirdetőtáblán olvashatóak.
Szombaton este 5 órakor adventi gyertyagyújtás lesz a Polgármesteri Hivatalnál. A szervezők hívnak és várnak mindenkit.
Jövő vasárnap, advent 1. vasárnapjával új egyházi év kezdődik.
A Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes beteglátogatókat toboroz. Részletes tudnivalók a templomi hirdetőtáblán olvashatóak.
Jövő évi kalendáriumok, fali naptárak, karácsonyi képeslapok vásárolhatóak a Plébánián és a sekrestyében.
Vonatos és buszos zarándoklatot szerveznek a csíksomlyói búcsúra. Tájékoztató plakátok a templomi hirdetőtáblán láthatóak.

Idén is karácsonyi játék- és könyvadománygyűjtés a könyvtárban
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár idén is gyűjti azokat a jó állapotú játékokat és könyveket, amik rászoruló családok karácsonyát tehetik szebbé. Az adományokat december 9-éig várják.
A városi könyvtár hosszú évek óta teszi közzé karácsonyi játék és könyvgyűjtési felhívását. Az összegyűjtött ajándékokkal minden évben több mint száz család karácsonyát teszik szebbé.

Íróként is bemutatkozik Bucsu Alinda
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

A delamár című könyve bemutatójára várja az érdeklődőket a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba Bucsu Alinda. A december 13-án, szerdán 17 órakor kezdődő eseményen ezúttal íróként mutatkozik be a művész, akit Kiskunfélegyházán festőként ismerhettünk meg korábban.

Kézilabdatorna Halason
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

A negyedik helyen végeztek a Batthyány Lajos Általános Iskola III. korcsoportos fiú versenyzői a november 29-én, Kiskunhalason megrendezett kézilabdatornán. A gyerekek nagyon lelkesen, igazi csapatként küzdöttek. A szervezők megdicsérték őket a kitartásukért és lankadatlan harcosságukért.
A csapat tagjai: Berecz Ábel, Dora Péter József, Fazekas-Szűcs Bence, Gríz Csanád Ernő, Ipacs Zoltán, Kecskeméti Balázs, Kovács Bence, Lantos Tibor, Menyhárt Áron, Nagy Máté, Pintér Hunor, Réczi Levente Sándor.
Felkészítő: Kis Barbara testnevelő.

Korszakváltó
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

Történelmi vetélkedőn jeleskedett a Batthyány Lajos Általános Iskola három nyolcadikos tanulója.

 

Különleges fények a város felett
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

Különleges fénycsodában lehetett része annak, aki október 31-én 16 óra után feltekintett a város egére. A felhők mögül előtörő napfény varázslatos látványt festett az égboltra, ahol dupla szivárvány tűnt fel.

Megnyitott az adventi kiállítás és vásár a művelődési központban
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

A kiskunfélegyházi advent eseményei között évről évre a Móra Ferenc Művelődési Központ által szervezett kézműves kiállítás és vásár megnyitója az elsők között szerepel.
Az intézmény aulájában idén november 24-én, pénteken tárta ki kapuit a varázslatos karácsonyi hangulatot árasztó, helyi és kistérségi kézműves mesterek portékáiból rendezett kiállítás, amely remek inspiráció lehet a karácsonyi ajándékokat keresőknek is. Kerámia- és textil-, bőr- és szalmatermékek, kézműves, természetes anyagokból készült ajándéktárgyak, dekorelemek, használati tárgyak, kozmetikumok, valamint grillázs és mézeskalács finomságok várják az érdeklődőket. A tárlatot és vásárt látogatókat hangulatos karácsonyi dallamok és a telet, az ünnepet időző illatok fogadják már a bejáratnál.

A kiállítás és vásár december 19-éig látogatható, hétfőtől szombatig reggel 8 órától 20 óráig, december 10-án, vasárnap 9 és 15 óra, december 17-én, vasárnap 9 és 12 óra között.

Mozgással a kisgyermekek fejlődéséért
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

A kisgyerekek állapotfelmérésről beszélt november 28-án Kállai Júlia gyógypedagógus, TSMT terapeuta, a városi könyvtár baba-mama klubjában. Előadásából az is kiderült, mikor érdemes szakemberhez fordulni és milyen eszközöket használnak a fejlesztések során.
– Az idegrendszeri éretlenséggel rendelkező gyerekek jól fejleszthetőek a különböző mozgásterápiákkal. A fejlesztést mindig egy összetett állapotfelmérés előzi meg. A hathónapos kortól kisiskolás korig végezhető „LongiKid” vizsgálat egy neuro-szenzomotoros felmérés, amely alkalmas az idegrendszer egyes területeinek összehangolt működését megfigyelni – tudtuk meg Kállai Júliától, a helyi pedagógiai szakszolgálat gyógypedagógusától. Hozzátette azt is, hogy a vizsgálat nem diagnosztizál, hanem azt figyelik meg a mozgáson keresztül, hogyan működik a gyermek idegrendszere. A felmérés a reflexek megfigyeléséből, mozgásos és kognitív részből, hallás és látás, izomtónus és tartásvizsgálatból és a grafomotoros készségek megfigyeléséből áll. A vizsgálatot különböző életszakaszokban végzik, a pici babáktól kezdve egészen nyolcéves korig.

Nem szélmalomharc
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

Pozsár Balázs történelmi modern férfi kadet verseny kategóriában 3. helyezést ért el.

Pozsár Balázs a Batthyány Lajos Általános Iskola 8.a osztályos tanulója Kiskundorozsmán az V. Szélmalom Teremkupán, történelmi modern férfi kadet verseny kategóriában 3. helyezést ért el.

Őszi Koppány eredmények Képgaléria
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

Tiszaföldváron versenyeztek az Aranyhegy Íjászok által szervezett történelmi íjászversenyen a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület tagjai, október 14-én. Az eseményt az Életfa-ligetben tartották 15 célon, 2 körben.

Petőfi személyében megalkottuk a saját szuperhősünket
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

Petőfree – ezt a nevet viselte az a nagyszabású gálaműsor, amelyre november 23-án került sor Kecskeméten, a Hírös Agórában. A Petőfi-emlékévek zárásaként az elmúlt két esztendő eredményeinek összefoglalója mellett zenés és színházi produkciókat élvezhettek a résztvevők – akik a költő kedvenc ételeit is megkóstolhatták.
– Petőfi Sándor a hite és szabadságszeretete miatt példakép lehet a fiatalok előtt – hangsúlyozta az eseményen Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke, aki felidézte, hogy amikor a Petőfi bicentenárium ötletét a kormány elé terjesztette, azzal érvelt, hogy sok nemzeti nagyságunknak volt már emlékéve, de legnagyobb költőnk két emlékévet is megérdemel. Ezt követően hosszasan sorolta azokat a programokat, amelyek a vármegyei önkormányzat és partnerei jóvoltából megvalósultak az elmúlt két évben – a Bács-Kiskun Megyei Petőfi Emlékbizottság munkájától és a Talpra, magyar! program megalkotásától az online tartalmakon, dokumentumfilmeken, animációs filmeken, nyomtatott kiadványokon, múzeumpedagógiai foglalkozásokon, tudományos konferenciákon keresztül a szavalóversenyekig, színházi előadásokig, sporteseményekig.

Pszichiátriai betegekért fogtak össze
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

Stigmán innen a teljesség felé címmel rendeztek gálaműsort november végén, Kecskeméten, az Ifjúsági Otthon Színháztermében. Az eseményen a félegyházi Holló László Képzőművész Kör tagjai is részt vettek.
A gálaműsorban levetített Lélek-út-mozaik című diaporámában többek között azon a maratoni festőversenyen született alkotások is feltűntek – a betegekkel készített fény-árnyék interjúk közben – amelyen ugyancsak képviseltették magukat a félegyházi alkotók. A műsort a Diridongók csoport dramatikus játéka és hangszeres műsor is színesítette.

A dr. Máttyássy Adrienn, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Pszichiátriai Osztálya osztályvezetője és a Főnix Madár Egyesület által szervezett megható ünnepségen jelen voltak a kisfilm szereplői is, akiket vastapssal üdvözölt a közönség. Ők voltak a figyelem középpontjában, érezhették az odafigyelést, a törődést, a feléjük áradó szeretetet, empátiát – fogalmazott Kissné Kovács Edit, a Kiskunfélegyházát képviselő csoport tagja hozzátéve: megtiszteltetés volt számukra, hogy részesei lehettek ennek a jótékonysági kezdeményezésnek, és kíváncsian várják a kiválasztott alkotásokból decemberben, Budapesten megrendezett kiállítást. Az ott eladott képek bevételét a pszichiátriai osztály támogatására fordítják.

Szép eredmények az informatika versenyen
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

November 21-én került megrendezésre a PG-ben a Szent Benedek Iskola Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének informatikaversenye, melyen a Batthyány Lajos Általános Iskola is részt vett.

A jelentkezés feltétele egy10-15 diából álló prezentáció elkészítése volt, melynek témája a mesterséges intelligencia alkalmazása.

A tanulók szövegszerkesztési-, táblázatkezelési-, és prezentációkészítési feladatok megoldásával, valamint egy teszt kitöltésével mérhették össze tudásukat.
Berecz Áron 8.a osztályos tanuló 5. helyezést ért el. Az élbolyban végeztek László Milán, Konkoly János 8.z osztályos tanulók. Az előkelő 11. helyezést érte el Nagy Dominik 7.a osztályos nebuló, közvetlen mögötte végzett Zsigó Attila a 8. z osztályból. Többen szerepeltek jól, a 7. a osztályból Varga Zoltán, Kulik Eszter, Rigó Klára, Radics Dominik, Fenyvesi Zsófia, Obora Dominik, és még a 8.a osztályos Kiss Ramóna.

Újabb fejlesztéseket adtak át és testvértelepülési kapcsolatot létesítettek Bugacon
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

Az elmúlt napokban adták át Bugacon az óvoda új tornaszobáját és a Községháza megújított épületét. Az ünnepségen beszédet mondott Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke és dr. Mák Kornél, a vármegyei közgyűlés alelnöke is. Az esemény végén testvértelepülési megállapodást írt alá a türk népek évi rendszeres találkozójának otthont adó Bugac és a törökországi Uchisar polgármestere.

Világító adventi kalendáriumot nyit Félegyházára a Kossuthváros
Publikálás dátuma: 2023. november 30.

Fénylő ablakok változnak élő adventi naptárrá egy országos kezdeményezés kapcsán, amelyhez idén Kiskunfélegyháza egyik városrésze, a Kossuthváros is csatlakozott Nagyné Tapodi Timea szervezésében – hívta fel lapunk figyelmét dr. Kiss Ákos Csaba önkormányzati képviselő.
Borítókép: hiros.hu illusztráció

A kezdeményezés lényege, hogy az advent napjaiban, azaz december 1. és Szenteste között minden este másik otthon felékesített ablakában gyúlnak fel az ünnepi fények, mintha egy városrésznyi adventi kalendárium ablakait nyitogatnánk.

Nagyné Tapodi Timea szervező munkájának köszönhetően állt össze a pontos címlista, akik vállalták, hogy ablakuk feldíszítésével csatlakoznak a kezdeményezéshez. Így családok, baráti közösségek az adventi időszak minden estéjén felfedező sétára indulhatnak ablakvadászként. A díszítésben az egyetlen elvárás, hogy benevezett ablakon fel legyen tüntetve annak sorszáma, vagyis az adventi naptárban elfoglalt helye.

Amint nyilvános lesz, oldalunkon is közzétesszük az élő adventi naptár címeit.

A Haleszi Gazdakörben is fórumra várták a körzetlakókat
Publikálás dátuma: 2023. november 29.

Ván Jenő, a 10. sz. választókörzet önkormányzati képviselője tartott lakossági fórumot november 28-án, kedden, a Haleszi Gazdakör épületében.
Az eseményen megjelent dr. Faragó Zsolt jegyző, valamint Juhász László, a városüzemeltetési osztály vezetője is.

A fórum kezdetén a képviselő köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a városrésszel kapcsolatos fejlesztéseket, karbantartási munkákat. Hangsúlyozta, hogy nagy volumenű beruházásra sajnos nem volt lehetőség, de az utak állapotának javítását, azok járhatóságának biztosítását egész évben prioritásként kezelték. Hozzátette: sok megoldásra váró feladat van, amit a jövőben be kell ütemezni: ilyen a vasút melletti szervizút problémájának megoldása és a földutak folyamatos javítási munkálatai. Beszélt a közeljövő eseményeiről, a Mikulás-ünnepségről és az idősek karácsonyáról is.
 

A karácsonyi menü hozzávalói a félegyházi piacról
Publikálás dátuma: 2023. november 29.

A hagyományos karácsonyi menü hozzávalóival tele a félegyházi piac. Mint minden évben, idén is kíváncsiak voltunk, hogy a dió, a mák, a méz vagy a savanyú káposzta milyen áron és választékban áll rendelkezésre.
Nem kellett hosszasan keresgélni, máris rátaláltunk a diót és mákot kínálók standjára. A mák 3000 forintért, a dió már szélesebb árskálán mozogva, 4000 és 5000 forintért kapható kilogrammonként.
Molnár László elmondta, hogy sajnos a diótermés idén sem elégít ki minden igényt, hiszen a fúrólégy jelenléte miatt kevesebb, vagy hibásabb hozammal kell számolni. 

A Széchenyi utcából érkezett a város karácsonyfája
Publikálás dátuma: 2023. november 29.

Megérkezett ma reggel a város karácsonyfája a Petőfi térre. A formás normand fenyő Nánássy János és családja Széchenyi utcai otthonának udvaráról, a VÉPFU Kft., mint szállító jóvoltából került a helyszínre. Itt teljesíti be küldetését Kiskunfélegyháza pompás karácsonyfájává nemesedve, s aranyozza be mindannyiunk ünnepét. Ehhez persze nagyon sok ember összefogása és munkája is kellett, akik díszekbe és fényárba öltöztették. Járuljon hozzá örömünkhöz az advent és az év végi ünnepek minden napján!

Megtartották a novemberi bizottsági üléseket
Publikálás dátuma: 2023. november 29.

Megtartották a városüzemeltetési és környezetvédelmi, a művelődési és szociális, valamint a jogi bizottságok üléseit november 27-én és 28-án a városháza tárgyalójában, hogy előkészítsék és megvitassák a november 30-ai képviselő-testületi ülés napirendi pontjait. A gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottság határozatképtelenség miatt elmaradt.
– A városüzemeltetési és környezetvédelmi bizottság az egyebekkel együtt öt napirendi pontot tárgyalt. A téma fontossága miatt első témaként a Horváth Zoltán utca Attila utca felőli, 111 méter hosszú szakaszának burkolatfelújítási terveiről döntöttünk. Ez a szakasz rendkívül leromlott állapotú, az útfelület egyenetlen és bitumenhiányos. A burkolaton a hosszanti és keresztirányú repedések mellett hálós repedések is megjelentek. A burkolat helyi javítása már műszakilag és gazdaságilag sem indokolt. Ezen felül az ülésen szó esett még az önkormányzati bérlakások hasznosításáról, valamint szociális lakástámogatási kérelmek elbírálásáról – foglalta össze az elhangzottakat Bense Zoltán bizottsági elnök.

Mozgással a kisgyermekek fejlődéséért
Publikálás dátuma: 2023. november 29.

A kisgyerekek állapotfelmérésről beszélt november 28-án Kállai Júlia gyógypedagógus, TSMT terapeuta, a városi könyvtár baba-mama klubjában. Előadásából az is kiderült, mikor érdemes szakemberhez fordulni és milyen eszközöket használnak a fejlesztések során.
– Az idegrendszeri éretlenséggel rendelkező gyerekek jól fejleszthetőek a különböző mozgásterápiákkal. A fejlesztést mindig egy összetett állapotfelmérés előzi meg. A hathónapos kortól kisiskolás korig végezhető „LongiKid” vizsgálat egy neuro-szenzomotoros felmérés, amely alkalmas az idegrendszer egyes területeinek összehangolt működését megfigyelni – tudtuk meg Kállai Júliától, a helyi pedagógiai szakszolgálat gyógypedagógusától. Hozzátette azt is, hogy a vizsgálat nem diagnosztizál, hanem azt figyelik meg a mozgáson keresztül, hogyan működik a gyermek idegrendszere. A felmérés a reflexek megfigyeléséből, mozgásos és kognitív részből, hallás és látás, izomtónus és tartásvizsgálatból és a grafomotoros készségek megfigyeléséből áll. A vizsgálatot különböző életszakaszokban végzik, a pici babáktól kezdve egészen nyolcéves korig.

Petőfi, a vándorszínész
Publikálás dátuma: 2023. november 29.

November 30-án, csütörtökön 17 órától folytatódik a városi könyvtár Láng van szívemben című sorozata. Ezúttal dr. Tarjányi József lokálpatrióta, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja tart előadást Petőfi, a vándorszínész címmel.

Adószakmai nap Szabó Gáborral
Publikálás dátuma: 2023. november 28.

A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara online részvétellel szervez adószakmai napot a vármegyei vállalkozások számára a 2024. évi adócsomag ismertetése címmel.
Előadó: Szabó Gábor, a NAV Dél-Alföldi Tájékoztatási Osztály szakértője

Időpont: november 30., csütörtök, 13 óra

Helyszín: online részvétel a Microsoft Teams felületén, a belépéshez szükséges linket az előadás előtt 1 órával – a regisztrációkor megadott email címre – küldik meg. A részvételi szándékát november 29-éig lehet jelezni a következő linken: JELENTKEZÉS

További információ Csáki Imrénétől a 06-70-7028412 telefonszámon, vagy csakine.ilona@bkmkik.hu email címen kérhető – adta hírül a keol.hu.

Eszter és Harriet
Publikálás dátuma: 2023. november 28.

Szép eredmény született a III. SZLSZ Döntőjén, a budapesti Nemzeti Lovardában.

Lakossági fórumot tart Ván Jenő
Publikálás dátuma: 2023. november 28.

Ván Jenő, a 10. sz. választókörzet önkormányzati képviselője tart lakossági fórumot november 29-én, szerdán 16:30-kor a Selymesi Közösségi Házban. Meghívott vendégek: Csányi József polgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző, önkormányzati szakemberek. Téma: városfejlesztés, aktualitások, kérdések, javaslatok.

Adventi forgatag a Waldorf intézményben
Publikálás dátuma: 2023. november 27.

Ismét kinyitotta kapuit a Tiszta Forrás Waldorf Intézmény november 25-én, szombaton, hogy az adventi időszakhoz közeledve a szülők és gyerekek együtt készülődhessenek az év legszebb ünnepére.
Az Adventi forgatagon gyönyörű koszorúk születtek, szebbnél szebb díszek, az apró kezek angyalokat formáltak, és az elmaradhatatlan popcorn nyakláncok is elkészültek. Felnőtt és gyermekárusok hada várta portékáival a félegyházi Waldorf közösségét és az adventi készülődésre érkezett vendégeket. Aki a forgatag nyüzsgésében elfáradt, betérhetett a tizenkettedik osztály által berendezett sütizőbe, ahol teával, kávéval kínálták a nyugalomra, beszélgetésre vágyókat. A kicsiket régimódi moziban vártuk, a diavetítő szobában.

Az ötödik osztályosok termébe – amely Indiai Teaházzá varázsolódott – izgalmas illattok hívogatták a vendégeket, ahol csodás környezetben halk indiai zenét hallgatva, indiai teát kortyolgatva átadhatták magukat a régen vár baráti beszélgetéseknek. A gyerekek pedig India-epochájuk egyik csúcspontját élhették meg, megelevenedett a történelem. Sokan indai viseletben várták a teaházba betérőket.

Szombat estére aztán elcsendesedett az iskola. Falai őrzik a sok mosolyt, a meghitt találkozások hangulatát, az indiai füstölő illatát, a citera hangját. Hétfő reggel adventi énekekkel kezdtük közösen a napot, hangolódtunk a tanulós hétköznapokban az ünnepre.

Árvainé Volentér Éva

Meghökkentő térképekről lesz szó a Hattyúházban
Publikálás dátuma: 2023. november 27.

Az előadás november 28-án, kedden kerül megrendezésre Kiskunfélegyházán.

A Sarlós Boldogasszony Főplébánia hirdetései
Publikálás dátuma: 2023. november 26.

Krisztus király főünnepe – 2023. november 26.
Borítókép: iStock

1. A héten, csütörtökön Szent András apostol ünnepe lesz.

2. Hétfőn este, 17.30-kor Bibliaóra lesz a közösségi házban, szeretettel várják a testvéreket. A Szent József Kör találkozója november 27-én, hétfőn este fél 7-től lesz a közösségi kázban.

3. A héten lesz elsőpéntek, 24 órás szentségimádást tartanak reggel 6 órától, a férfiak zarándoklata Pálosszentkútra 17 órakor indul az Ótemplomtól. Elsőszombaton az esti szentmise előtt 17.30-tól a litániát imádkozzák.

4. Jövő héten, december 2-án, szombat este megkezdődik az adventi szent időszak. Adventi koszorú készítésre hívják a hittanosokat december 1-jén, pénteken 16 órától a közösségi házba. Koszorúalapot a főplébánia ad, a díszítőelemeket és gyertyákat a gyerekek vigyék magukkal. Várják őket is szeretettel, segítség, ha jelentkeztek a hitoktatóknál. Az elkészült koszorúkat, illetve a családok koszorúit advent első vasárnapján, vagyis jövő vasárnap a 9-es és az esti szentmisén áldják meg. Kérik a testvéreket, hogy ha tehetik, vigyék magukkal a szentmisére.

A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2023. november 26.

Krisztus király főünnepe – 2023. november 26.
1. Adventi kézműves délelőtt lesz december 2-án, szombaton a közösségi házban. Tudnivalók a templomi hirdetőtáblán olvashatók.

2. Ugyancsak december 2-án, szombaton este 5 órakor adventi gyertyagyújtás lesz a városházánál. A szervezők mindenkit szeretettel várnak a rendezvényre.

3. December 3-án, jövő vasárnap, advent első vasárnapjával új egyházi év kezdődik.

4. Önkéntes beteglátogatókat toboroz a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata. Részletes tudnivalók a templomi hirdetőtáblán olvashatók.

5. Jövő évi kalendáriumok, fali naptárak, karácsonyi képeslapok vásárolhatóak a plébánián és a sekrestyében.

6. Vonatos és buszos zarándoklatot szerveznek a csíksomlyói búcsúra. Tájékoztató plakátok a templomi hirdetőtáblán olvashatók.

Adventi készülődés a Női körben
Publikálás dátuma: 2023. november 26.

Adventi készülődést tartottak a Női körben november 25-én. A kifejezetten hölgyeknek szervezett programon csodás dekorációs kiegészítők születtek, mint például koszorúk, kopogtatók, asztaldíszek, de még grincsfák is.
A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ évszakonként megrendezett rendezvénye ezúttal is sok érdeklődőt vonzott, akik néhány órára otthon hagyhatták a hétköznapi gondolataikat és csak a jó társaságra, valamint az alkotás örömére figyelhettek. Az alkalomra a szervezők nemcsak kreatív
kiegészítőkkel, hanem finom teákkal és kekszekkel is készültek mindannyiunk örömére.

Éremhalmozó félegyházi karatékák
Publikálás dátuma: 2023. november 26.

Győrben, a Dana Cup Nyílt Nemzetközi Knock Down Kyokushin Karateversenyen vettek részt a Kiskunfélegyházi Kyokushin Kumite SE versenyzői, november 25-én. A megmérettetésen 10 ország (Svájc, Románia, Szlovákia, Németország, Japán, Spanyolország, Hollandia, Ausztria, Ukrajna, Magyarország) 281 indulója vett részt. Szervezetük 18 versenyzővel és 11 bíróval képviseltette magát a nyílt Európa-kupán. Sensei Kurucz László 3 danos mester a közösségi oldalán közzétett posztban kiválónak értékelte a versenyszezont, ráadásul a félegyháziak elnyerték a legjobb bírói csapat díját.

A Platán iskola KicsiNagykövete
Publikálás dátuma: 2023. november 25.

Kiss Kolos ötödik osztályos tanuló képviselte a Platán iskolát a Legyél te is a vármegyéd KicsiNagykövete címmel megrendezett műveltségi vetélkedőn.
A Magyarság KicsiNagykövete kihívás célja segíteni a diákok önfejlesztését, kreativitását, tehetségük kibontakoztatását, hogy sikerélményre és elismerésre tegyenek szert, motiváltabbak legyenek a tanulásban, és büszkék legyenek magukra és származásukra. A vármegyei döntőre Kecskeméten került sor a Hírös Agóra épületében. Bács-Kiskun vármegyéből több száz diák közül jutott be a vármegyei döntőbe Kolos, ahol kitartó munkája elismeréseként különdíjban részesült. Kolost felkészülésében szülei és történelemtanára, Takácsné Medveczki Zsuzsanna segítette.

Lelki hangolódás az adventre
Publikálás dátuma: 2023. november 25.

Az adventi időszakra hangolódó programot tartott a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete november 24-én, pénteken a délelőtti órákban a Szakmaközi Művelődési Házban.
Az eseményre a nyugdíjas klubok egyesületének tagjait várták, akik irodalmi és népdal előadásokat hallgathattak meg. Az esemény részleteiről Magonyné Kis-Czakó Katalin, a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesületének elnöke számolt be.

– A rendezvényünkkel szerettük volna a nyugdíjas klubok tagjait kicsit ráhangolni az advent szépségére, ünnepére, hiszen ez a várakozás, a remény és a szeretet időszaka. Ezen az alkalmon összegyűlve karácsonyi dalokat énekeltünk, Móra Ferenc történeteit hallgattuk meg és a tagjaink népdalokkal kedveskedtek nekünk. A legközelebbi általunk megszervezett esemény, a december 1-jei Adventi hangverseny lesz, amit a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskolában tartunk majd. Erre is várunk mindenkit szeretettel.

Nosztalgiázzon velünk az 1900-as évekbeli Kiskunfélegyházán!
Publikálás dátuma: 2023. november 25.

A fortepan.hu segítségével felelevenítjük, milyen volt Kiskunfélegyháza a múlt században.

A környezetvédelemről szól a következő hét a félegyházi könyvtárban
Publikálás dátuma: 2023. november 24.

A Zöld Könyvtár-díjas Petőfi Sándor Városi Könyvtár elkötelezett a környezetvédelem, a környezettudatos gondolkodás, a fenntarthatóság minél szélesebb körben való megismertetésében, népszerűsítésében. Így nem véletlen, hogy az intézmény csatlakozott a szombaton kezdődő Európai Hulladékcsökkentési Hét elnevezésű programhoz.

Hogyan közlekedjünk?
Publikálás dátuma: 2023. november 24.

A Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola elsőseinek tartott órát Nemcsok Alexandra iskolarendőr, rendőrhadnagy, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója a „Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra” program keretében.
A gyermekek tanórai keretek között havonta egy alkalommal foglalkoznak a biztonságos közlekedés szabályainak elsajátításával, a gyalogosokra, kerékpárosokra vonatkozó KRESZ előírások, a közlekedési táblák, a körültekintés, elsőbbségadás témaköreivel.

Az oktatási módszer lényege, hogy a rendőrök és pedagógusok egymást kiegészítve interaktívan, egymásra épülő jelleggel oktatják az általános iskolás tanulókat. A felmenő rendszerű projekt célja a diákok korosztályát, életkori sajátosságait figyelembe véve a közlekedési, balesetmegelőzési ismeretek átadása. A kidolgozott tematika szerint egy tanévben 10 alkalommal tartanak közlekedési tanórát. Az óra során a pedagógus átadja a tananyagot 30 percben, majd a jelenlévő egyenruhás rendőr a fennmaradt 15 percben ismétlés keretében visszakérdezi a hallottakat. Fontos a rendőri jelenlét ezeken a tanórákon, mert ez nyújtja a kezdeményezés hitelességét, komolyságát.

Forrás: batthyanysuli.hu

Programokban gazdag lesz a kiskunfélegyházi advent
Publikálás dátuma: 2023. november 24.

Az ünnepváró advent idején gazdag programokkal várják a félegyháziakat a város intézményei és a helyi önkormányzat. A programok sorát idén is az adventi kézműves kiállítás és vásár nyitja pénteken.

Versekkel és dalokkal hangolódtak az adventre a félegyházi nyugdíjasok
Publikálás dátuma: 2023. november 24.

Adventi ráhangolódó címmel rendezett ünnepi műsort a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete pénteken a Szakmaközi Művelődési Házban.