Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Heti online sajtófigyelő 2023.05.05-05.13.

 
80 plusz
Publikálás dátuma: 2023. május 13.

Május 17-én, szerdán 18 órakor nyílik meg Papp Gáspár 80 plusz című kerámiakiállítása a Holló László Képzőművész Kör műterem galériájában, a Petőfi-tér 2. szám alatt. A tárlatot – amely május 17-e és 21-e között naponta 10 és 18 óra között látogatható – Szombathelyi Árpád festőművész mutatja be.

A falusi Félegyháza mindennapjai
Publikálás dátuma: 2023. május 13.

Az újratelepült Félegyháza első évtizedei címmel tartott előadást május 11-én, a városi könyvtárban, Bánkiné dr. Molnár Erzsébet, az MTA doktora, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagja. Az ismertetőből kiderült, kik voltak a város első lakói, hogyan éltek, milyen szokásaik voltak.
Az előadásból megtudtuk, hogy Félegyháza a tiszai átkelőhöz vezető utak közelében, a Budáról Szegedre vezető nagyút mentén terült el. 1424-ben Zsigmond király Borbála királynénak adományozta, majd a 17. században kecskemétiek bérelték a nádortól, így került 1699-ben kamarai összeírásba és lett a 18. századi újratelepítéssel kun jogú helység. A kiskunsági pusztákat jászságiak gondozták, a puszták benépesítését is jászok kezdték. Félegyháza 1743-tól népesült be, a lakosok az ország több mint 55 helységéből érkeztek. A falu életét két szervező erő foglalta rendszerbe: a hatalom oldaláról a Jászkun kerület, az erkölcsi élet rendező elve pedig a római katolikus vallás lett. A vallás szabályozó ereje az egyház hivatalos irányító tevékenységében és a liturgikus előírások követésében nyilvánult meg.

A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

Húsvét 5. vasárnapja – 2023. május 7.
1. Most vasárnap délután 5 órakor szentségkitétellel kezdődik az első vasárnapi szentségimádás.

2. Májusban minden nap az esti szentmise előtt ½ 6-tól a loretói litániát imádkozták a templomban a Szűzanya tiszteletére.

3. Jövő vasárnap délután 5 órakor kezdődik a Rózsafüzér-társulat találkozója a templomban.

4. A templom karitász csoportja tavaszi tartósélelmiszer-adománygyűjtést tart a kiskunfélegyházi  TESCO Áruház-ban, az egyházközségben élő szociálisan rászoruló családoknak. Amennyiben lehetőségük van, adományaikkal segítsék az akció eredményességét. A gyűjtés időpontja május 12-én, pénteken 11 és 19 óra, valamint május 13-án, szombaton pedig 10 és 19 óra között.

5. Május 20-án lejár a személyi jövedelemadó bevallási határideje. Kérik a kedves híveket, hogy személyi jövedelemadójuk egyik százalékával a katolikus egyházat, míg a másik egy százalékkal a Fülöp Atya Alapítványt támogassák.

6. Közös MAJÁLIST szervez a két plébánia május 20-án, szombaton a Városi Parkerdő kistisztásán, délelőtt 9 órától. Ingyenes ebédet kínálnak, de evőeszközt, tányért, poharat és innivalót mindenki vigyen magával. Az ebéd szervezése miatt a részvétel jelentkezéshez kötött. Jelentkezni május 14-éig a sekrestyében és a plébánián hivatali időben lehet. Mindenkit szeretettel várnak a rendezvényre.
          

Elballagtak a Mezgé végzősei is
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

Ballagási ünnepség volt a Déli Agrárszakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban május 6-án, szombaton délelőtt.
Az ünnepséget megelőzően, a hagyományokhoz hűen Rózsa Pál igazgató, irodájában külön is megköszönte a tanévben kimagasló eredményeket elért tanulóknak a részvételt, közreműködést és a szorgalmat. A tanulók névsora: Rigó Alex Adrián, Lovász János Tibor, Dósai Tibor Dániel, Németh László, Paul Zsolt, Fehér Liliána Anita, Géri Tímea, Kátai Viktória Virág, Gulyás Kamilla Dorottya, Seres Antónia és Szabó Viktória.

A ballagási ceremónián az igazgató köszöntötte a vendégeket, diákokat, valamit a pedagógusokat, külön kiemelte Hatvani Lászlót, a P&P Pékáru Kft. ügyvezető igazgatóját, hiszen az említett cég „Az év agrár duális képzőhelye”-díj, nagyvállalat kategóriájának győztese lett. A díjat a Szakma Sztár Fesztivál nyitóünnepségén, Orbán Viktor miniszterelnök adta át.

Elindult az árverés, szerveződik a sütivásár Jocikáért
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

Újra a lakosság segítségét kérik a szervezők, jótékonysági megmozdulás indult egy 14 éves fiúért, aki 12 évvel ezelőtt egy borzalmas baleset következményeként ma ágyban fekvőként, éber kómában éli mindennapjait. Serfőző Jocika, az addig cserfes, mozgékony, okos kétéves kisfiút áramütés ért, aminek majdnem végzetes következménye lett.

Hello Nyár – Kiskunfélegyházi Városi Gyermeknap
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

Május utolsó vasárnapja gyermekeké, kisebbekké és nagyobbaké. Ebből az alkalomból rendez városi gyermeknapot a Móra Ferenc Művelődési Központ Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatával közösen május 28-án, vasárnap a Petőfi- és a Béke-téren. Eső esetén a programokat a Móra Ferenc Művelődési Központban tartják meg. A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.

Hétvégi éremeső
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

A Kiskunfélegyházi Erőemelő Sportegyesület versenyzői 2023. május 6-án, Kiskunfélegyházán a Nyárindító Erőemelő kupán vettek részt és az alábbi eredményeket érték el.

Hírek az Ótemplomból
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

 

A hét ünnepei:
• csütörtökön Boldog Salkaházi Sára szűz és vértanú emléknapja,
• pénteken Szent Pongrác vértanú emléknapja lesz.

Jól pörgette Bence a kaucsuklabdát
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

Május 6-án, Kiskunmajsán rendezték meg a Bács-Kiskun vármegyei asztalitenisz bajnokságot.
Fenyvesi Bence, a Batthyány Lajos Általános Iskola 4.a osztályos tanulója sikeresen pörgette a kaucsuklabdát. Az U11-es egyéniben 2. helyezést, U13 egyéniben 3. helyezést ért el. Az U15-ben párosban indult, ahol ezüstérmet szerzett.

Forrás: batthyanysuli.hu

Jótékonysági limonádénapot és bolhapiacot rendeztek a félegyházi platános diákok
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

Jótékonysági limonádévásár és bolhapiac keretében ötszázezer forintot gyűjtöttek a Platán Utcai Általános Iskola diákjai, hogy így segítsék két félegyházi beteg gyermek, Tamási Izabella és Serfőző Jocika családját. Az adományt a gyerekek emléklap kíséretében adták át a két édesapának a Kiskunfélegyházi Tourinform Irodában a napokban. 

Látóként a természetjárás volt a mindene
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

A kiskunfélegyházi Ficzkó Juhász Mihály a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Vármegyei Egyesületének kistérségi területfelelőse. Az Esélyegyenlőség Napja alkalmából mindennapjairól kérdeztük. Elmondta, hogy egyesületükben zajlik az élet, klubdélutánokat, kirándulásokat szerveznek, ahol a sok jókedv mindig helyet kap szerencsére. Egy névsor áll rendelkezésére a klubtagokról, akiket rendszeren keres, érdeklődnek egymás hogyléte felől, tartják a kapcsolatot. Tulajdonképpen területi felelősként ez a feladata Mihálynak, összetartani a csapatot.

Nívódíjas verselő
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

Május 5-én a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskolában rendezték meg az I. Versek és Megzenésített Versek Találkozóját. A zsűri tagjai voltak: Farkasházi Réka, Csiszár Ferenc, Répa Mónika és Kis-Fekete Vilmos.
Nagy Dominik, a Batthyány Lajos Általános Iskola 6. a osztályos tanulója nívódíjas minősítésben részesült, aki Petőfi Sándor, „Füstbe ment terv” című versének megzenésített változatát adta elő. Felkészítő tanár: Fáber Judit.

Növényvédelmi permetezés
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy május 16-án, kedden – az időjárás és a rajzás figyelembevételével – elvégzik a közterületi díszfák növényvédelmi permetezését. Rossz idő esetén 17-én vagy 18-án pótolják az elmaradt munkát.

Ovis angol foglalkozás lesz a könyvtárban
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

Ovis angol foglalkozás tart május 13-án, szombaton 11 órától Horváthné Zombory Katalin a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a 06-70/249-8979 telefonszámon.

Szeretetnyelvek: az emberi kapcsolatok mélyebb megértésének kulcsa
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

A szeretetnyelvekről lesz szó a május 12-én, pénteken 17 órától a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ Nőszirom programján.
A szeretetnyelv az a hat különböző mód, amellyel az emberek kifejezik a szeretetüket. Ide tartozik: az érintés, az ajándékozás, a minőségi időtöltés, a szolgálat, a megerősítő szavak és az ajándékozás. Ezeknek  dominanciája fontos szerepet játszik az életünkben és segít a kapcsolataink erősítésében és mélyítésében.
Fontos megjegyezni, hogy az emberek eltérő szeretetnyelvvel rendelkezhetnek, és az, hogy melyik nyelvet értjük, illetve használjuk, gyakran a személyiségünktől és tapasztalatainktól függ.

Tisztújító és évértékelő ülést tartott a nyugdíjas klubok egyesülete
Publikálás dátuma: 2023. május 12.

Évértékelő és tisztújító ülést tartott május 9-én a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete a Szakmaközi Művelődési Házban. Juhász István jelenlegi elnök és bizottsága május 23-áig teljesíti hivatalos kötelezettségeit, utána mandátumukat átadják a megválasztott vezetőnek és segítőinek. A részletekről a következőképpen számolt be a leköszönő Juhász István.

A tudás a legnagyobb kincs
Publikálás dátuma: 2023. május 11.

A K&H „Vigyázz, kész, Pénz!” pénzügyi vetélkedő középdöntőjéban szerepelt sikeresen a Batthyány Lajos Általános Iskola 4.z „Toastok” csapata.

Tagjai: Bulyáki Áron, Czimer Patrik Balázs, Uljanics Ádám 4.z

Több száz csapat közül csakis a kiemelkedő eredménnyel végző csapatok juthattak el idáig. Időt és energiát nem sajnálva, okos válaszaikkal, gondolataikkal és remek csapatmunkával kiváló eredményt értek el. Elmondásuk alapján jól szórakoztak és sokat tanultak a pénzügyi tudatosság fontosságáról, így hasznos tudással gazdagodtak.

Felkészítő tanár: Bulyákiné Gubcsi Judit

Forrás: batthyanysuli.hu, K&H

Adományokat gyűjt Félegyházán a Katolikus Karitász
Publikálás dátuma: 2023. május 11.

Tartósélelmiszer-adománygyűjtést szervez a Kiskunfélegyházi Katolikus Szent István Karitász Csoportja a TESCO áruházban. Május 12-én, pénteken és 13-án, szombaton várják az adományokat. A pénztártól való távozás után adhatják le tartósélelmiszer-adományaikat, amelyeket eljuttatnak a rászorulóknak. Köszöni segítő szándékukat: Solymosi Lászlóné Terike Karitász vezető és Gyenes Attila önkormányzati képviselő.

Atlétikai sikerek
Publikálás dátuma: 2023. május 11.

Eredményesen teljesítette a Batthyány Lajos Általános Iskola a 3 napos körzeti atlétika versenyt.
A 4x100 váltó II. helyezést ért el. Tagjai: Bulyáki Bence, Bálint Milán, Juhász Benedek, Vidéki György.

A Csuka Nadin, Tóth Beatrix, Vidéki Noémi II, Gondi Tímea alkotta 4x100-as lánycsapat III. helyen végzett.

A 100 méteres síkfutásban II. lett Juhász Benedek, III. helyezést ért el Bálint Milán. A lányoknál II. Gulyás Réka, III. Kis Maja.

Az 1500 méteres síkfutás döntőjében a IV. korcsoportos László Milán III. helyezést ért el, a III. korcsoportban induló Varga Zoltán szintén III. lett.
A lányoknál III. helyen ért célba Varga Judit.

Távolugrásban III. helyen végzett Kis Maja, 60 méteres síkfutásban II. helyezett lett Tóth Beatrix.

A Batthyány több próba csapata bronzérmet nyert. Tagjai: Bulyáki Bence, Bálint Milán, Kincses Botond, Türkössy Botond, Vidéki György.

Kecskeméten, a megyei döntőn Juhász Benedek 100 méteres síkfutáson II. helyezést ért el, mellyel az Országos Diákolimpiára kvalifikálta magát. Edzőjük: Kis Barbara

Értékeink, nemzeti értékeink - Közgés turisztikás szemmel
Publikálás dátuma: 2023. május 11.

Ha a nemzeti értékeinket nézzük, számtalan területen találunk jelentős értékeket. A kultúra, a tudomány, a hagyományok, a táj, az épületek, az élővilág, de a tudás, és a szellemi értékek is rejthetnek olyan kincseket, amelyek a közösség számára is kiemelkedő jelentőségűek. Mészáros Márta a Kiskun Múzeum igazgatónője arról (néprajzos muzeológus, múzeumpedagógus) tartott előadást a KSZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum turizmus-vendéglátás ágazat 11. évfolyamos tanulóinak, hogyan lesz egy kiemelkedő értékből hungarikum.

 

Körkérdés – Ön segít-e nyilvános helyen sérült embertársainak?
Publikálás dátuma: 2023. május 11.

Május 5-én, az Esélyegyenlőség Világnapján 1992 óta Magyarországon is különböző rendezvényekkel hívják fel a figyelmet a fogyatékkal élő embertársaink – a mozgássérültek, a vakok és gyengén látók – jogaira, lehetőségeire, az esélyegyenlőség jegyében. Ennek apropóján kérdeztük a félegyháziakat arról, hogy miként segítenek rászoruló embertársaikon.

Madarak és fák napján a Batthyányban
Publikálás dátuma: 2023. május 11.

A Madarak és fák napján a 3.z osztály Nagy Zoltánné Gabi néni irányításával és Tóth Pali bácsi, iskolánk udvarosának segítségével elültették azokat a bokrokat, amit a Kistérségi Természetismereti Versenyen nyertek.
Az első levelezős fordulóra 4x4 fős csapat, a Vadállatok, a Viráglányok, a Pitypang lányok és a Vadlányok nevezett be a Batthyány 3. z osztályából, elkészítve a 9. oldalas, érdekes, kihívásokkal teli feladatokat. A Tiszaalpáron megrendezett döntőben a Pitypang lányok a 4. helyet szerezték meg.

Nagy élvezettel játszottak és rengeteget tanultak közben. Nyereményként többek közt 3 mályvabokrot ültethettek el iskolájuk előkertjében.
 

Madarak ünnepe a Gátéri Liget Óvodában Képgaléria
Publikálás dátuma: 2023. május 11.

Madarak ünnepe volt a Gátéri Liget Óvodában május 10-én, szerdán, a madarak és fák napja alkalmából.
Az eseményen megjelent és beszédet mondott Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármester és Meizl Ferenc nyugalmazott igazgató, a Madárbarát Klub és a Magyar Madártani Egyesület Helyi Szervezetének vezetője.

A megjelenteket Gulyásné Vida Gyöngyi intézményvezető köszöntötte. Kiemelte, hogy az óvoda 2014 óta elhivatott munkát végez a madarak védelmében és támogatásában, ezt a mindennapos óvodai nevelésben is alkalmazzák. Örömmel ismertette a madárhatározó tábla megvalósulásának történetét, amelynek páratlan tartóoszlopai Gellér Csaba fafaragó keze munkáját dicsérik.

Jánosiné Gyermán Erzsébet a madarak és fák napjának eredetét és célját ismertette, valamint az ünnep iskolákban betöltött szerepét is említette. Örömének adott hangot, hogy az elmúlt 10-15 évben a nap jelentőségét rendszeres eseményekkel teszik hangsúlyossá. Ahogy fogalmazott: a természethez való közelség, a természettel való együttélés alapja a minőségi emberi életnek.

Meizl Ferenc beszélt az óvodához fűződő, évekre visszanyúló kapcsolatáról, amikor madárodúkat és madárkápolnákat ajándékozott az intézménynek. Visszaemlékezett a madáretetésekre, amelyek sokszor nagyon megható pillanatokat okoztak számára is. Véleménye szerint a gátéri példa sikeres volt. Beszédében hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban már tilos a madarakat etetni, hiszen a fiókák csak hernyóval, szúnyogokkal, bogarakkal táplálkoznak, ha most napraforgót kapnak, attól meg is betegedhetnek.

Végül a madárhatározó tábla leleplezése következett, majd az óvoda udvarán új madárodúkat helyeztek el, valamint a gyermekek segítségével feltöltötték a madáritatókat.

Az esemény folytatásában a „Barkácsoljunk hulladékokból madarakat” pályázatra beérkezett munkák megtekintése és díjazása következett, majd a Gátéron élő madarak fotóiból készült összeállítást nézhették meg a megjelentek, Banosné Mónus Mónika vezetésével.
 

Szakmatörténeti kiállítás nyílik a kovácsmesterségről
Publikálás dátuma: 2023. május 11.

Gerencsér László kovács, népi iparművész kiállítása nyílik a Kiskun Múzeumban május 18-án, csütörtökön, 10 órai kezdettel. A Kovácsmesterségünk múltja és jelene című tárlatot Mészáros Márta, az intézmény igazgatója nyitja meg, valamint Gerencsér Alex, a család harmadik generációja képviseletében tart szakmai és családtörténeti előadást. A mintegy 40 évet felölelő értékes gyűjtemény augusztus 31-éig látogatható.

Szólóest a Waldorf gimnázium diákjaival
Publikálás dátuma: 2023. május 11.

Első szólóestjét tartja a Tiszta Forrás Waldorf Gimnázium a Móra Ferenc Művelődési Központban május 17-én, szerdán 17 órakor. A 11. osztály diákjai  a felnőtté válás útján keresik belső hangjukat… Mindenkit nagy szeretettel várnak, hogy együtt ünnepeljék a Waldorf gimnázium első SZÓLÓESTJÉT.

Tollaslabda diákolimpia Félegyházán
Publikálás dátuma: 2023. május 11.

Diákolimpia Országos Döntőt rendez Kiskunfélegyházán a Magyar Tollaslabda Szövetség május 12-e és 14-e között. A városi sportcsarnokban tartandó verseny célja a tanév „Diákolimpiai bajnoka” címek eldöntése; a tollaslabda sportág népszerűsítése, valamint az utánpótlás-nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése, segítve az MTLSZ utánpótlás-nevelési rendszerét. A verseny fővédnöke Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere, védnöke Kapitány Péter, a Magyar Tollaslabda Szövetség elnöke.

Aranyhold: digitális nevelés korai korban
Publikálás dátuma: 2023. május 10.

A digitális nevelést idejéről, módszeréről beszélgethetnek az anyukák szakemberrel és egymással, május 11-én, csütörtökön 10 órától a Móra Ferenc Művelődési Központ Aranyhold programján. Hasznos tanácsokat kaphatnak arra vonatkozóan, miként legyenek az elektronikai eszközök a gyermekek hasznára.

Az újratelepült Félegyháza első évtizedei
Publikálás dátuma: 2023. május 10.

Az 1743-1773 között újratelepült Félegyháza első évtizedeiről tart előadást Bánkiné dr. Molnár Erzsébet, az MTA doktora május 11-én, csütörtökön, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A 17 órakor kezdődő rendezvényt a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szervezésében tekinthetjük meg.

Kiskunfélegyháza kincsei
Publikálás dátuma: 2023. május 10.

Kiskunfélegyháza kincsei címmel helyi értéktár könyvbemutató és vándorkiállítás megnyitó lesz május 15-én, hétfőn 15 órakor a városháza dísztermében.
Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója elmondta, hogy a Félegyháza kincsei cím tulajdonképpen a helyi értékeinket takarja. 2013-ban alakult meg a Hungarikum törvényt követően városunkban is a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság. Később, 2014-ben és 2015-ben is készült egy összefoglaló kiadvány a helyi értékeinkről, ezek az évek során értelemszerűen gyarapodtak. Az igazgatótól megtudtuk, hogy egy nyertes Hungarikum pályázat adta meg most a lehetőséget, hogy ez a kötet megszülethessen. Ahogy fogalmazott, a cél az volt, hogy szép, színes, mutatós, képekkel teli és a legfontosabb információkat tartalmazó könyv jöjjön létre.

Petőfi-est a szülővárosvitáról
Publikálás dátuma: 2023. május 10.

Most is hallom e dalt... Ez volt a mottója annak a Petőfi-estnek, amit két kulturális egyesület közösen szervezett meg a költő születésének 200. évfordulója tiszteletére, még áprilisban. Az esemény helyszíne Szeged volt ugyan, de témája kitért a szülővárosvitára is, ezért bennünket, félegyháziakat is érint.
Dr. Horváth István Károlyné, az "Ötágú síp" Kulturális Egyesület elnöke köszöntőjében e szavakkal ütötte fel a témát: – Nem véletlen, hogy a rendezvény plakátján és meghívóin látható Petőfi-szobor keze a Szülőföldemen című vers első szakaszának egyik sorára mutat, miszerint "Ez a város születésem helye". A vers alá a következőket írta a költő: Félegyháza, 1848. július 6-8. Ő tehát ezt a várost tartotta szülővárosának, s egy másik alkalommal is – esküvőjén – szintén ezt tüntette fel születési helyének. A hosszú évtizedekig tartó vita – az "évszázados Petőfi-per" – végül nyugvópontra jutott, de nem zárult le, s talán sohasem fog lezárulni. Az elhúzódó kemény viták végül Kiskőrös javára dőltek el a több város által is folytatott "harcban". Így most is ezt a várost tartja a közvélemény a költő szülővárosának. Egy dolog kétségtelen: itt keresztelték meg. De a keresztelés és a születés helyszíne nem mindig esik egybe.

Versenyt rendez a Fekete Lovastanyán a Western Lovas Szövetség
Publikálás dátuma: 2023. május 10.

A Western Lovas Szövetség versenyt rendez a kiskunfélegyházi Fekete Lovastanyán május 12-14. között. Az OB I. forduló és amatőr western versenyen fordulói szombaton és vasárnap fognak zajlani. A szombati napon börzét is tartanak, ahol új és használt lovasfelszerelések cserélhetnek gazdát. A rendezvény egész ideje alatt a kitelepült vendéglátóipari egységekben felfrissülhetnek a versenyzők és a látogatók egyarát.

Anyák napi gyermekelőadás Képgaléria
Publikálás dátuma: 2023. május 9.

A Batthyány Lajos Általános Iskola matematika-informatika emelt óraszámú osztályai hetek óta szorgosan készültek a már hagyománnyá vált anyák napi ünnepségre. A gyerekek verseket, dalokat tanultak a tanító nénik segítségével az anyukák és a nagymamák köszöntésére.
Titokban folyt a készülődés, a meghívók és az ajándékok készítése. A gyönyörűen feldíszített Kodály-teremben adták elő az ünnepi műsorokat, amelyet néptánccal, népi gyermekjátékokkal színesítettek a gyerekek. Az édesanyák, nagymamák meghatottan gyönyörködtek a gyermekprodukciókban.

Forrás: batthyanysuli.hu

Bemutatkozik a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola
Publikálás dátuma: 2023. május 9.

A Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola jogelődje, az Állami Zeneiskola 1968 őszén nyitotta meg kapuit. 1989-ben költözött a Móra-térről a mai helyére, a Petőfi-tér 8. szám alatti épületbe.
A művészeti iskola növendékei rendszeresen részt vesznek országos és területi versenyeken. A vonószenekar, ifjúsági fúvószenekar, illetve a kamaracsoportok tanáraikkal a város és a régió számos társadalmi és kulturális eseményét gazdagítják fellépésükkel. Az idők során az iskola számos növendéke választotta hivatásként a zenei pályát és vált elismert zenésszé, tanárrá.

 

Jótékony Platán
Publikálás dátuma: 2023. május 9.

Félmillió forintot gyűjtöttek össze április 29-én a Platán iskola diákjai, limonádéárusítással és bolhapiaccal. A Tamási Izabella és Serfőző Jocika javára hirdetett jótékonysági megmozdulás bevételét május 8-án, hétfőn adták át Izabella és Jocika édesapjának a Tourinform irodában. A rövid eseményen az alsós és felsős platános kisdiákok csoportját Szunyi Anikó intézményvezető és Wolnerné Vidéki Szilvia intézményvezető-helyettes kísérte el.

Nyarat indítottak az erőemelők
Publikálás dátuma: 2023. május 9.

Nyárindító Erőemelő Kupán vettek részt május 6-án városunkban a Kiskunfélegyházi Erőemelő Sportegyesület versenyzői, ahol az alábbi eredményeket érték el.
 

Nyílt nap lesz a félegyházi mentőállomáson
Publikálás dátuma: 2023. május 9.

Hasznos, akár életmentő ismeretekkel gazdagodhatnak azok, akik ellátogatnak május 20-án, szombaton a félegyházi mentőállomás nyílt napjára.

Sikeres lövészet
Publikálás dátuma: 2023. május 9.

Városföldön rendezték meg az elmúlt napokban a Támogató Kupa lövészversenyt. A Batthyány Lajos Általános Iskola 4. z osztályos tanulója, Tóth Mária nagyszerűen versenyzett. A légpisztoly 20 lövés versenyszámban a serdülő leány korcsoportban 154 köregységgel I. helyezést ért el.

Tovább szépül az iskola
Publikálás dátuma: 2023. május 9.

Szép növényeket, új dekorációs elemeket és ládákat helyeztek ki, amelyek jelentősen növelik a Batthyány Lajos Általános Iskola komfortját. Szülői segítséggel megújultak a játszóeszközök is. Ezúton köszönik György Anita és a kiskunfélegyházi Görög Kertészet támogatását.
Ugyancsak köszönet illeti a játszóterek felújítását végző apukákat, a virágok ültetésében résztvevő gyerekek, pedagógusok és az iskola udvarosának munkáját. A cél továbbra is az, hogy még otthonosabbá, kényelmesebbé tegyék az intézmény udvarát, hiszen ez a gyerekek és a pedagógusok “második otthona”.

Képviselők munkában – Balla László
Publikálás dátuma: 2023. május 8.

Azt hiszem, ha nem tudnám is kitalálnám, hogy Balla László pedagógus végzettségű. Végtelen türelemmel magyaráz, a legapróbb részletekre is kiterjed a figyelme, és roppant aprólékossággal tervezi meg, majd váltja valóra, amit rábíznak. Ezeket a képességeit csaknem 30 esztendeig csiszolgatta általános iskolai tanárként, hogy 2006 ősze óta képviselői, 2010 óta pedig alpolgármesteri pozíciójában is kamatoztassa, Kiskunfélegyháza javára.

Kultúrsarok – Társas kikapcsolódás
Publikálás dátuma: 2023. május 8.

Május 13-án, szombaton 14 órától ismét várja a családokat és baráti társaságokat a kiskunfélegyházi Társasjáték Klub, hogy könnyed kikapcsolódást nyújtson a dolgos munkanapok után.
Borítókép: az első klub pillanata, 2022. január

Még napjainkban is sokan úgy gondolják, hogy a társasjátékozás elsősorban gyerekeknek való időtöltés, amit az emberek később lecserélnek más hobbikra. A közbeszédből valamiért kimaradt az a tény, hogy a társasjátékok az elmúlt évtizedekben rengeteg témában és nehézségben jelentek meg az üzletek polcain, hogy ne csupán a gyerekeknek, hanem az idősebb generációknak is szórakoztató perceket szerezzenek.

A Sarlós Boldogasszony Főplébánia hirdetései
Publikálás dátuma: 2023. május 7.

Húsvét 5. vasárnapja – 2023. május 7.
1. A hét ünnepei: csütörtökön Boldog Salkaházi Sára szűz és vértanú emléknapja, pénteken pedig Szent Pongrác vértanú emléknapja lesz.

2. Májusban minden esti szentmise előtt fél 6-tól imádkozzák a loretói litániát, kérve a Szűzanya közbenjárását.

3. Hétfőn, 17.30-kor Bibliaóra lesz a közösségi házban, várják szeretettel a testvéreket!

4. Május 12-én, pénteken délután 3 órakor lesz az elsőáldozók gyóntatása, majd a szertartáspróba. Az ELSŐÁLDOZÁS jövő vasárnap, május 14-én lesz a fél 11-es szentmisében.

Hamarosan itt a gyereknap: Ilyen fiús és lányos ajándékot válasszunk
Publikálás dátuma: 2023. május 7.

Idén május 28-ára esik a gyereknap, a legtöbb szülő pedig ilyenkor programokkal, kisebb-nagyobb ajándékokkal készül a kicsiknek és nagyoknak. Sokan azonban tanácstalanok, mi lenne a megfelelő ajándék a már meglévő kisautó vagy baba mellé, ráadásul a nagyobb gyerekek esetében még nehezebb megtalálni a megfelelő meglepetést.
A gyereknap a kicsik egyik kedvenc ünnepe, hiszen ilyenkor minden róluk szól. Olyan programokat szervez a család, ami a csemetéknek a legnagyobb örömet okozza és persze egy-két ajándékot is ki lehet bontani. A slágernek számító fiús vagy éppen lányos játékok mellett azonban van néhány olyan ötlet is, ami nem csak nagy örömet okoz a kicsiknek, de ügyességet, gondolkodást is fejleszt mindamellett, hogy szórakoztat. Ezúttal a szülőknek van feladva a lecke, hiszen – főleg egy bizonyos kor fölött – már egyre nehezebb kitalálni, minek is örülne a csemete igazán.

Szentesen rendezték meg a 28. Nemzetközi Szenior Úszóversenyt
Publikálás dátuma: 2023. május 7.

A versenyre öt országból érkeztek szenior versenyzők. A Kiskun Vízi és Szabadidő SE tizenkét fővel képviselte városunkat, akik kiválóan szerepeltek a találkozón, ugyanis 15 első, 15 második és 9 harmadik helyezést értek el.
Egyéni eredmények: Sebők János 4 ezüst- és 1 bronz-, Urbán Tamás 4 arany- és 2 ezüst- és egy bronzérmet nyert. Gyovai Balázs 3 arany- és 1 ezüstérem tulajdonosa. Provics András 2 aranyat harcolt ki magának. Barta Tibor 1 arany- és 1 bronzérmet gyűjtött. Megyesi László 1 arany- és 1 bronzéremmel lett gazdagabb. Drávucz Ervin 1 ezüst- és 1 bronzérmet nyert. Ónodi László 1 arany- és 2 ezüstéremért küzdött meg. Kalotai Zsuzsanna 1 arany- és 4 ezüstérem tulajdonosa. Csenki Klára 1 arany-, 1 ezüst- és 1 bronz-, míg Hercsel Adél 1 arany- és 3 bronzérmet nyert.

Váltóban a 3x33.13 mix vegyes váltó ezüstérmes lett, tagjai Kalotai Zsuzsanna, Hercsel Adél, Barta Tibor és Sebők János. A 4x33.13 férfi gyorsváltó bronzérmes, tagjai Barta Tibor, Gyovai Balázs, Provics András és Drávucz Ervin.

Ónodi László

Vezetéstechnikai tréning lesz a Tesco parkolóban
Publikálás dátuma: 2023. május 7.

Mopedes vezetéstechnikai tréninget tart a Városi Balesetmegelőzési Bizottság Kiskunfélegyházán, a Tesco parkolóban, május 13-án, szombaton.
A délelőtt 10 órakor kezdődő programra várják azokat a segédmotor kerékpárral közlekedőket, akik akár kezdő vagy rutinos motorosként szeretnék a tudásukat elmélyíteni. A vezetéstechnikai tréning után az utcai motorozásban előforduló váratlan szituációkat rutinosabban, gyorsabban, biztonságosabban tudják majd megoldani a résztvevők. A tréningen résztvevők KRESZ-oktatást, motorkezelési technikák elméleti részét és gyakorlás során (kikerülési, egyensúlyi gyakorlatok, manőverezési, szlalom, fékezési technikák elsajátítása) veszik át, valamint motoros szimulátorral is kipróbálhatják magukat.

A Constantinum gimnázium végzősei is megkapták ballagó tarisznyájukat
Publikálás dátuma: 2023. május 6.

A Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium két időpontban rendezett ballagási ceremóniát május 5-én, pénteken. A technikum 57 fő végzős diákkal 14 órakor, a gimnázium 66 fő végzős diákkal 16 órakor szervezte az eseményt.
A gimnáziumi búcsúztatáson Mindák József intézményvezető Izajás (Ézsaiás) próféta szavaival köszöntötte a megjelenteket: „Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.”

Ünnepi beszédében izgalmakkal teli időszaknak nevezte az eltelt diákéveket az intézményvezető, amely – fogalmazott – most a búcsúzáshoz ért el. Mindenkit emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években milyen szoros barátságok, szeretetkapcsolatok alakultak ki.

– Olyan úton jártunk együtt, ami a stabil cél felé vezetett. Meggyőződésünk az, hogy az elmúlt négy-öt évben nagyon erős, stabil jellemmé formálódtatok erkölcsileg, hitben, céltudatosságban. Bízom benne, hogy mindannyian, amikor ezen a kapun ma kiléptek, továbbra is jó úton fogtok haladni. Kívánom
számotokra, hogy ez az út jósággal, szeretettel és igaz értékekkel teli legyen – zárta ünnepi szavait Mindák József.

Az ünnepség folytatásában köszöntő beszédek, verses műsor és zongorajáték kapott helyet, majd a három végzős osztály felsorakozott és átvették ballagó tarisznyájukat.
 

Elbúcsúztak iskolájuktól a Móra Ferenc Gimnázium diákjai
Publikálás dátuma: 2023. május 6.

Végső búcsút vettek iskolájuktól, tanáraiktól, diáktársaiktól a Móra Ferenc Gimnázium diákjai május 5-én, pénteken. Az intézményben összesen 131-en fejezték be tanulmányaikat és készülhetnek fel a május 8-án, hétfőn kezdődő érettségi vizsgákra.
Az ünnepélyen dr. Kása Zsuzsanna igazgató kedves szavakkal és néhány gondolatnyi útravalóval támogatta a ballagó diákokat.

– Nem könnyű évről-évre okosat és szépet mondani, pedig bennünk van az igény az új és frappáns köszöntő megírására. Igyekszünk kerülni a sablonos szavakat: nagybetűs élet, felnőtté válás, megmérettetés, érettségi, de bizony, ez a nap ezekre az élethelyzetekre emlékezet bennünket. Mert az előttetek álló időszak a számot-adásról szól, amely után bejárjátok a felnőtté válás útját – és ha tetszik, ha nem, kikerültök a nagybetűs életbe. Most viszont, pár hétig még élvezhetitek középiskolás éveiteket, ahol eljutottatok ifjúságotok azon szakaszába, amikor lehetőségként egy hatalmas adományt kaptatok: magatok és társaitok megismerését. A gyermekkorhoz képest már érett fejjel tudjátok, hogy kik vagytok, honnan jöttetek és hová tartotok!

Az életben való helytálláshoz tanáraitok adták nektek a tudás megszerzésének néha keserű, de remélem, többnyire édes ízét, a sokoldalúság és a megújulás képességének megőrzését. Legyetek büszkék arra, hogy részesei lehettetek az általunk nyújtott tudás megszerzésének!

Az energiadetektív
Publikálás dátuma: 2023. május 5.

Kézműves foglalkozásokon vettek részt tanítójuk irányításával a Batthyány Lajos Általános Iskola fenntarthatósági témahetének keretében az 1-3. évfolyam tanulói. Kis szüneteket tartva – pihenésképp – a témához kapcsolódó figyelemfejlesztő játékokat játszottak. A 4-5. évfolyamban interaktív feladatokat oldottak meg a gyerekek, amely az energiatakarékosság témaköréhez kapcsolódott.

Étienne könyve
Publikálás dátuma: 2023. május 5.

Miklya-Luzsányi Mónika író, a Vérvonal-trilógia Étienne könyve című kötetének megszületéséről, tartalmáról beszélget dr. Luchmann Zsuzsanna irodalomtörténésszel május 4-én, csütörtökön 17 órától a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A Zöld könyvtári esték programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Konferenciát tartottak a családi értékekről
Publikálás dátuma: 2023. május 5.

Rekordszámú résztvevőt vonzott a Családi értékek a XXI. században című szakmai konferencia. A Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesületének programját május 3-án, szerdán a Móra Ferenc Művelődési Központban tartották, ahol Bendig Borbála kora gyermekkori intervenciós szakgyógypedagógus, mozgásterapeuta, Uzsalyné dr. Pécsi Rita phD neveléskutató, pedagógiai szakértő, valamint Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő, perinatális szaktanácsadó tartott előadást. Az esemény részleteiről Tarnóczki Sándorné, a főszervező egyesület elnöke számolt be.

Májusi áramszünetek
Publikálás dátuma: 2023. május 5.

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. továbbra is elvégzi a tervezett fejlesztési és karbantartási munkákat a megfelelő biztonsági intézkedések megtételével. Kiskunfélegyházán, egyes helyszíneken az ügyfelek igénye alapján történik hálózatépítés májusban is.
A legszükségesebb tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt rövid időre szükséges az egyes hálózati szakaszok kikapcsolása. Az MVM Démász Áramhálózati Kft. munkatársai minden esetben igyekeznek az áramszünetek időtartamát a lehető legminimálisabb mértékre csökkenteni azért, hogy az ügyfelek a legkevesebbet érezzék a munkavégzésből. Ahol lehetőség van rá, a cég szakemberei aggregátorral, vagy feszültség alatti munkavégzéssel teszik lehetővé, hogy a beavatkozások idején is folyamatos legyen az áramszolgáltatás. 

Májusi programok a művelődési központban
Publikálás dátuma: 2023. május 5.

A Móra Ferenc Művelődési Központ szeretettel meghív minden érdeklődőt májusi rendezvényeire.
Május 3., szerda 9-től 15 óráig
„Családi értékek a XXI. században” című X. minikonferencia a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesületének szervezésében
Jelentkezés és további információ kérhető a +36/70 311-9488-as telefonszámon.

Megvalósult a hazai banktörténelem legnagyobb fúziója
Publikálás dátuma: 2023. május 5.

Április 30-án megvalósult az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziója, május 1-jétől a létrejött hitelintézet MBH Bank Nyrt. néven új, egységes arculattal folytatja tevékenységét.
A mögöttünk álló hosszú hétvégén a fúzióhoz kapcsolódó technikai és informatikai átállás sikeresen lezajlott. Az alapos előkészületeknek és az átállás ütemtervszerű megvalósításának köszönhetően a bank az előre jelzett határidőre újra üzembe helyezte az érintett rendszereket és csatornákat. Így május 1-jétől az MBH Bank szolgáltatásai már zavartalanul működnek, május 2-a óta pedig a bankfiókok is a szokásos nyitvatartás szerint várják az ügyfeleket. Ezzel lezárult a Magyar Bankholding keretében több mint két éve tartó fúziós folyamat, amely révén létrejött Magyarország második legnagyobb, tisztán magyar tulajdonú hitelintézete.

Munkával a munka ünnepén
Publikálás dátuma: 2023. május 5.

Munkával ünnepelt Gátér május 1-jén. Közös összefogással sok szép virágot és rózsát ültettek el a falu központi részére a Lóca Hagyományőrző Egyesület, a községi önkormányzat, a Nemzeti Fórum helyi tagjai, a gátéri vállalkozók és magánszemélyek.
Az ötlet a Lóca egyesülettől származik, a szervezést is ők vállalták Gémes Anikó Rozália elnök vezetésével. A virágokat a Lóca Hagyományőrző Egyesület és a Nemzeti Fórum tagjai ajánlották fel. A virágföldet, az ültetéshez, locsoláshoz szükséges egyéb eszközöket, anyagokat a helyi vállalkozók és magánszemélyek adták össze. A területek előkészítésében az önkormányzatra hárult sok feladat, az ültetésre pedig összejött a falu apraja-nagyja. A legkisebbek a falu májusfájának díszítésében és a locsolásban segítettek. Jutott mindenkinek zsíros kenyér friss zöldséggel és innivaló is. Az idősebb nagymamák süteménnyel kedveskedtek az ültetőknek. Élménydús, szép nap volt ez a gátériak életében, különösen azért, mert ismét lehetőséget kaptak az együtt munkálkodásra, a beszélgetésre, a közösség építésére.

Sikerek a diákolimpia körzeti fordulóján
Publikálás dátuma: 2023. május 5.

A napokban tartották a Többpróba Atlétikai Csapatverseny Diákolimpia körzeti fordulóját a kiskunfélegyházi Honvéd-pályán.

A versenyszámok: 60 méteres futás, távolugrás, kislabdahajítás és 4x100 méteres váltófutás.

A versenyen a Batthyány Lajos Általános Iskola diákjai sikeresen szerepeltek.
A II. korcsoportos fiúk 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Kovács Bence 3.a, Nagy Máté 4.a, Lantos Tibor 4.a, Réczi Levente Sándor 4.a, Kecskeméti Balázs 4.a, Ipacs Zoltán 4.a.

Újabb sikerek a Batthyány iskolából
Publikálás dátuma: 2023. május 5.

Zongora-, informatika- és labdarúgó versenyen vettek részt az elmúlt napokban a Batthyány iskola diákjai, szép eredményeket elérve szereplésükkel.

Zöldnap – bolondos búcsú Képgaléria
Publikálás dátuma: 2023. május 5.

Május 4-én, csütörtök reggel megtelt a Kossuth utca jókedvű, felszabadult végzős diákokkal, akik bolondos, tarka ruhákba öltözve ünnepelték a középiskolás esztendők végét. A városi bolondballagást idén is nagy érdeklődés övezte, sokan tapsoltak, mosolyogtak a vidám csapat láttán. Holnaptól aztán megkezdődnek a ballagások, a jövő hét pedig az írásbeli érettségi vizsgák jegyében telik.