Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Sajtófigyelő 2016.02.05-02.12.

 
A második világháború egyik legvéresebb katonai akciójára emlékeztek
Publikálás dátuma: 2016. február 12.

A második világháborús eseményre, a budavári kitörésre emlékeztek Félegyházán a Felsőtemetőben a háborús emlékműnél február 11-én. A budapesti német-magyar csapatok kitörési kísérlete a háború egyik legvéresebb katonai akciója volt. Kevesebb, mint öt nap alatt húszezer katona pusztult el, ugyanennyien estek fogságba, míg az átjutás legfeljebb 700 embernek sikerülhetett. A harcoknak leventeként a kiskunfélegyházi Vitéz Görög János is részese volt. 

Hamvazószerda, vége a farsangnak, kezdődik a nagyböjt
Publikálás dátuma: 2016. február 12.

Idén február 10-ére esett hamvazószerda napja. Hamvazószerda, a farsang és a húsvét közötti választónap, a keresztény vallásban a húsvét előtti nagyböjt kezdete. Ezen a napon a katolikus egyház hívei hamvazkodást tartanak, amikor az előző év virágvasárnapján megszentelt, majd elégetett barka hamujával a pap keresztet rajzol a hívek homlokára, ezzel emlékeztetve a bűnbánatra és az elmúlásra. A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje. A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közti három nap neve pedig "semmihét", "csonkahét" volt. Egyes helyeken a hamvazószerda utáni csütörtököt nevezték "kövércsütörtöknek" vagy "zabálócsütörtöknek", mert e napon ismét szabad volt húst enni, hogy elfogyasszák a farsangi maradékot.

Körkérdés: Ön mit fejlesztene 2016-ban Kiskunfélegyházán?
Publikálás dátuma: 2016. február 12.

Egy város működésében, értékeinek meghatározásában az adott településen élők véleménye, tapasztalata is számít. Félegyháza lakosait ezúttal arról kérdeztük, hogy a városvezetés helyében mit fejlesztenének, mire hívnák fel a figyelmet, milyen esetleges problémákkal találkoztak, vagy milyen javaslatot tennének egy-egy adott kérdés megoldására.

Közmeghallgatással egybekötött falugyűlést tart március elsején Fülöpjakab képviselőtestülete
Publikálás dátuma: 2016. február 12.

Közmeghallgatással egybekötött falugyűlést tart március elsején, kedden 17 órakor Fülöpjakab Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Teleházban, ahol a helyi lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselői a helyi közügyeket érintő kérdéseket és javaslatokat tehetnek. 

Közmunka a közért?
Publikálás dátuma: 2016. február 12.

Hibás irányba terelik országosan és helyben is a közmunka programot a JOBBIK Kiskunfélegyházi szervezete szerint.Bár a programnak vannak kétségkívül jó elemei, mégis a munkavégzés helyével és mikéntjével utóbbi időben problémák adódtak. 

Nem elégedett a helyi FIDESZ frakció a költségvetéssel
Publikálás dátuma: 2016. február 12.

Nem elégedett a helyi FIDESZ frakció a költségvetéssel. Véleményük szerint nem volt egyeztetés. Jankovszky Zoltán képviselő rádiónknak elmondta, hogy bár érződik a fellendülés, amit az állami adósságátvállalás is elősegített, de ellentétben a többi ellenzéki párttal, úgy érzik nem hallgatják meg ötleteiket, így nem támogatták a február 3-án elfogadott városi költségvetést. 

Próbára teszik a szerelmet a művelődési központban
Publikálás dátuma: 2016. február 12.

Negyedik alkalommal nyílik lehetőség közösségi filmvetítésre, ezúttal a Házasság hete rendezvénysorozat keretében. A művelődési központ filmklubjában, február 12-én, pénteken a Szerelempróba című, 2008-ban készült amerikai filmdrámát mutatják be. A belépés ingyenes.

Sportolj velünk!
Publikálás dátuma: 2016. február 12.

Sportágbemutató és népszerűsítő programot szervez a KSZC Középiskolája, Szakiskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma február 16-án, kedden, 8 és 14 óra között, két helyszínen. A rendezvényt Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere nyitja meg, 8 órakor a KÉSZ Aréna Sportcsarnokban.

Valentin-napi esküvő kiállítás
Publikálás dátuma: 2016. február 12.

Február 14-én, Valentin-napon rendezik meg idén az Esküvő Kiállítást Kiskunfélegyházán. A szerelmesek napján 9-től délután fél 6-ig várják a házasulni készülő párokat és más érdeklődőket.

Gazdikereső
Publikálás dátuma: 2016. február 11.

Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.

Gyönyörűen szólt a hegedűje
Publikálás dátuma: 2016. február 11.

Egy igazi fiatal virtuóz, Pusker Júlia hegedűjátéka bűvölte el az Alapfokú Művészeti Iskola növendékeit és a felnőtt közönséget február 9-én. A nemzetközileg ismert hegedűművész a londoni zeneakadémián tanul. Azért érkezett haza, hogy koncertet adjon Budapesten, a Bartók Béla emlékházban. A fővárosi fellépés előtt, mintegy főpróbaként, Félegyházán is hangversenyt adott a zeneszerető közönség nagy örömére. Júlia nem akármilyen hangszeren szólaltatta meg Bach, Schubert és Hubay Jenő műveit.

Házasság hete - rajzpályázat
Publikálás dátuma: 2016. február 11.

Rajzpályázatot és szavalóversenyt hirdetett Kiskunfélegyházán a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház a Házasság Hete programsorozathoz kapcsolódva a Petőfi Sándor Városi Könyvtárral közösen.

Közhírré tétetik! Szerelmes vagyok, sőt…
Publikálás dátuma: 2016. február 11.

A lánykérés szokatlan, de izgalmas módját használta egy szerelmes férfi. A város legforgalmasabb csomópontjában, a városháza és a Petőfi tér között feszítette ki „hálóját”, pontosabban egy molinót. „Kicsi cicám, édes Edit! Kérlek, gyere hozzám feleségül!!!” – kérte kedvesét J. A Valentin naphoz, és a házasság hetéhez közeledve szívmelengetően kedves megoldás ez, de kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit szól ehhez a kérés címzettje.

Látogass a testvérvárosunkba!
Publikálás dátuma: 2016. február 11.

2016. májusában 40 fős küldöttséget vár Kiskunfélegyházáról egyik francia testvérvárosunk Bagnols sur Céze.

Múzeumtúra Budapestre
Publikálás dátuma: 2016. február 11.

A Kiskun Múzeum Baráti Köre múzeumlátogatást szervez február 13-án, szombaton Budapesten, a Hadtörténeti Múzeum /belépő: nyugdíjas 750 Ft, 70 év felett ingyenes/, a Telefónia Múzeum /belépő: nyugdíjas 250 Ft, 70 év felett ingyenes/ és a Sziklakórház /belépő: nyugdíjas 1.620 Ft, 70 év felett ingyenes/ nevezetességeinek megtekintésére.

Nálunk, nőknél van a DURENTE
Publikálás dátuma: 2016. február 11.

Mi is az a Durente és hogyan működhet egy házasság, hogyan nem veszíti el varázsát egy kapcsolat évek múltán sem? Minderre választ kaptunk február 10-én Schaffer Erzsébet újságíró, író előadásán.

Pályázzon - Könytár igazgatói állásra
Publikálás dátuma: 2016. február 11.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár (6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9.) igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására.

Tehetséggondozás a József Attila iskolában
Publikálás dátuma: 2016. február 11.

A Kiválóan Akkreditált Tehetségpont címmel rendelkező patinás intézményben több évtizedes hagyományokkal rendelkezik a tehetséggondozás. A sport mellett egyre hangsúlyosabbá válik a reáltárgyak oktatása. Ezt bizonyítják az elmúlt 11 év sikerei a különböző természettudományos versenyeken. A 2013/2014. tanévben bevezették a nagy népszerűségnek örvendő természettudományi gyakorlatok, illetve a sakk oktatását.

Továbbra is otthont keres a háromgyermekes anyuka
Publikálás dátuma: 2016. február 11.

Szülők és tanárok is összefogtak, hogy segítsenek Tímár Diánának és három gyermekének. Hétfőn adták át a családnak a létfontosságú inhaláló készüléket.

A lakodalmak hangulatfelelősei
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

Több mint ötszázan gyűltek össze azon a jótékony célú vőfély és zenész találkozón, amit harmadik alkalommal rendeztek meg a hétvégén Kiskunfélegyházán. A hagyományőrző esemény legfiatalabb vőfélye a tizenegy éves Dávid Kitti volt, aki a vajdasági Madarasról érkezett.

Alkalmassági elbeszélgetés vár a felvételizőkre a Szent Benedek Iskola, Kiskunfélegyházi PG Tagintézményébe
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

Alkalmassági elbeszélgetést tart február végén a Szent Benedek Iskola, Kiskunfélegyházi PG Tagintézménye azoknak a diákoknak, akik felvételt szeretnének nyerni az iskolába. A kiskunfélegyházi tagintézmény, a felvételi eljárás során, figyelembe veszi a központi írásbeli vizsga eredményét is. 

Az igazgatónő, aki mer nagyot álmodni
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

Január 1-jétől Kovács-Csonka Szilvia vezeti az immár újra önálló intézményként működő Móra Ferenc Művelődési Központot. Az egykor hírneves Korona Szálló épületének, a mai művelődési központnak az aulájában beszélgetünk. Ott, ahol ki tudja hány művész időszaki kiállításával, hagyománytisztelő, vagy éppen merészen új alkotásával találkozott már a félegyházi nagyérdemű. Azzal az igazgatónővel, aki e megszólítás hallatán nevetve rázza meg zabolátlanul göndör fürtjeit. Mint mondja, még szoknia kell, hogy őt illetik így.

Büszkék voltunk rá, hogy sokat tett az emberekért
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

Harmincöt esztendeje hunyt el Szabó István őrnagy. Szabó István az ötvenes évektől nyugdíjba vonulásáig a félegyházi kommendáns hivatal vezetője volt. Példamutatóan helytállt a nehéz politikai időszakokban is, munkáját több rangos kitüntetéssel ismerték el. A Néphadsereg Halottjaként 1981 januárjában elsőként kapott díszsírhelyet a felsőtemetőben.

Felolvasómaraton erdélyi és magyar írók műveiből
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

15 órás felolvasást tartanak Wass Albert, Reményik Sándor, Tamási Áron, Sütő András és más erdélyi magyar írók, költők műveiből február 26-án, pénteken 18 és 22 óra, valamint február 27-én, szombaton 8 és 19 óra között a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az intézmény hetedik alkalommal csatlakozik az országos kezdeményezéshez.

Háromszázezer forinttal támogatja a kiskunfélegyházi kórházat Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzata
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzata háromszázezer forinttal támogatja a Kiskunfélegyházi Városi Kórház és Rendelőintézetet. Alpáron január végén ülésezett a település képviselő- testülete, melyen a Városi Kórház háromszázezer forintos anyagi támogatásáról határoztak.

Játszva tanulnak
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

Aki dudás akar lenni Félegyházán, nem kell annak pokolra menni, mint a Dudás Kreatív és Játszóház névadó nótája mondja. Itt ugyanis nem csak azt tanulhatják meg a kicsik, hogy miként kell a dudát fújni, de garantáltan a ház oldalát sem kell berúgni a jó mulatsághoz.

Közmeghallagtás lesz Tiszaalpáron
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

Közmeghallgatást tart március 7-én, Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzata, a Művelődési Házban, este 17:30 perctől. A közmeghallgatáson szó lesz, egyebek mellett az önkormányzat 2015-ös évben végzett munkájáról, illetve az idei évre vonatkozó tervekről is. A részletekről dr. Vancsura István, Tiszaalpár polgármestere számolt be rádiónknak. 

Napelemes áramfejlesztő épül Petőfiszálláson
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

Önerőből valósítja meg a napelemes áramfejlesztő kiépítését egy, a tanyavilágban lévő ingatlanon Petőfiszállás Község Önkormányzata. A település képviselő- testülete legutóbbi ülésén döntött arról, hogy önerőből építi ki azt a napelemes áramfejlesztőt, mely biztosítani tudná az érintett ingatlanok árammal való ellátását.

Porta vásárlása Petőfiszálláson
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

Petőfiszálláson ingyen kapnak portát azok, akik a településen építkeznek. Petőfiszállás Község Önkormányzatának képviselő- testülete január végén tartotta testületi ülését, melyen a képviselők döntöttek, a községben található porták kedvezményes oda ítéléséről. A döntés értelmében, azok, akik Petőfiszálláson a porta vásárlását követően, befejezik ingatlanuk építését, vissza kapják a telek teljes értékét.

Saját lábunkon kellene megállni a JOBBIK szerint
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

Saját lábunkon kellene megállni a JOBBIK szerint, amelyre való törekvést hiányolják Kiskunfélegyháza 2016-os költségvetési rendeletéből. Ami a költségvetést és annak végrehajthatóságát illeti sok ponttal egyet értettek, de mégis számos kritikát fogalmazott meg a február 3-i testületi ülést követően a JOBBIK Kollár László képviselőn keresztül. 

Szeptemberben ismét gyermekzsivaj tölti ki a Petőfi iskola falait
Publikálás dátuma: 2016. február 10.

Ünnepélyes sajtótájékoztatón írták alá azt a dokumentumot, amelynek értelmében az önkormányzat 2026. július 31-éig ingyenes használatba adja a Kiskunfélegyházi Waldorf Egyesületnek a volt Petőfi Sándor Általános Iskola épületét. Ez a döntés szeptembertől lehetővé teszi, hogy a Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda egy épületegyüttesben, jó feltételek közepette végezhesse oktatási-, nevelési feladatait.

Állásajánlatok
Publikálás dátuma: 2016. február 9.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének jelenlegi állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. Az ajánlatokról további információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/461-745.

Érzelem, értelem, akarat
Publikálás dátuma: 2016. február 9.
E címmel tart előadást Rónaszéki Gábor, az Ótemplom plébánosa február 11-én (csütörtökön) 17 órakor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A Házasság Hete alkalmából február 9-től sok érdekes programmal várják az érdeklődőket a könyvtár dolgozói, többek között Rónaszéki Gábor plébános érdekességekben és információkban gazdag előadásán is részt vehetnek.
Georgia, a Kaukázus gyöngyszeme
Publikálás dátuma: 2016. február 9.

A Földrajzi Szabadegyetem című sorozat újabb előadására kerül sor február 18-án, csütörtökön 17 órakor a Hattyúházban. Dr. Tarjányi József Georgia, a Kaukázus gyöngyszeme címmel tart előadást. Bevezetőt mond Bense Zoltán hegymászó.

Megyei Sakk Diákolimpia Soltvadkerten
Publikálás dátuma: 2016. február 9.

Február 6-án, Soltvadkerten rendezték meg a Bács-Kiskun Megyei Sakk Diákolimpia Egyéni döntőjét. A versenyre Kiskunfélegyházán kívül többek között Bugacról, Kunszállásról és Fülöpjakabról is érkeztek játékosok.

Nyúlvessző a díszüvegen
Publikálás dátuma: 2016. február 9.

A Kárpát-medence legjobb kézműves alkotói közé választották Bene Ircsit a kiskunfélegyházi kosárfonó népi iparművészt. Munkásságát Gránátalma-díjjal jutalmazták a legutóbbi Országos Népművészeti Kiállításon. Az elismerést a világon is egyedülálló díszüvegfonással érdemelte ki.

OB éremmel kezdték az évet a Fénypárducok
Publikálás dátuma: 2016. február 9.

Kecskemét adott otthont a II. Történelmi Terem Országos Bajnokságnak a KIE és a HISZE közös szervezésében. A 21 célos versenyen a történelmi szabályzatnak megfelelően 3D-s, lőlapos és ügyességi célokat kellett leküzdeniük a versenyzőknek. A megmérettetésen mintegy százötven íjász vett részt, akik pusztai és vadászreflex kategóriában mérhették össze tudásukat.

Félegyházi gazda lett -Az év Agrárembere-
Publikálás dátuma: 2016. február 8.
Czakó Szabolcs János február 6-án (szombaton) vehette át kemény munkájának gyümölcsét az „Év Agrárembere 2015” díjat „Fiatal gazda kategóriában”. Az Agrárrendezvények Kft. szervezésében a herceghalmi Abacus Hotelben egy nagyszabású gálaesten a zsűri hosszas és megfontolt döntése után adták át a tíz kategória győztesének járó kitüntető címet.
Objektíven látja a világot Horváth Péter fotói a Művelődési Központ aulájában
Publikálás dátuma: 2016. február 8.

A Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában február 5-én, pénteken egy különleges kiállítás megnyitójára került sor. A kiskunfélegyházi születésű Horváth Péter fotóit mutatták be a művészetkedvelő érdeklődők számára.

Teadélután a Múzeumban
Publikálás dátuma: 2016. február 8.

A Kiskun Múzeum Baráti Köre szeretettel vár minden múzeumtúrázót és kirándulót február 22-én, hétfőn, 15 órakor a Kiskun Múzeumban tartandó teadélutánra. A rendezvényen bemutatják a tavalyi év múzeumtúráiról és kirándulásairól készült felvételeket, közösen felelevenítik az élményeinket. Mindenkit szeretettel várnak.

Ülésezett a Móra Ferenc Társaság elnöksége
Publikálás dátuma: 2016. február 8.

A február 5-e és 9-e között zajló Móra Ferenc-emléknapok nyitórendezvénye után tartotta meg soros elnökségi ülését a tavaly újjáalakult Móra Ferenc Társaság Kiskunfélegyházán.

„ Hiányzó Diákok”
Publikálás dátuma: 2016. február 8.

Emléktáblát avatnak a MAZSIHISZ kezdeményezésére a második világháború végén elhurcolt félegyházi zsidó tanulók tiszteletére a Kiskunfélegyházi Szakképző Intézményben, február 10-én, szerdán 9 órától. Az ünnepségen beszédet mond, dr. Ónodi Izabella önkormányzati képviselő, Ágoston Tibor tagintézmény-vezető és dr. Feldmajer Péter, a MAZSIHISZ Közép-Magyarországi Területi Csoportjának elnöke.

„Bál a javából”
Publikálás dátuma: 2016. február 8.

Február 6-án tartotta III. Jótékonysági Bálját a Félegyházi Waldorf Iskola és Óvoda. A színvonalas estélynek a Művelődési Központ adott helyet. A bál hangulatáról a Pécsi Waldorf közösségből érkező Hangerdő Társulat humorral fűszerezett zenés műsora, és a Veracruz Zenekar gondoskodott. Természetesen az idei évben sem maradhatott el a bál nyitó táncház. A svédasztalos vacsorát a Sirius Club étterem szervírozt

A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2016. február 7.
Vasárnap délután 5 órakor kezdődik az elsővasárnapi szentségimádás. Folytatódnak a lourdesi imaórák, délután ½ 5-kor kezdődnek. Február 11-én, csütörtökön lourdesi vízzel fognak áldást adni.
A szép írás még mindig erény
Publikálás dátuma: 2016. február 7.

A szép írásnak van még méltósága, jelentősége. Ezt bizonyítja, hogy a kiskunfélegyházi járás 10 iskolájából több mint 82 tanuló nevezett a Göllesz Viktor Általános Iskolában ötödik alkalommal megrendezett „Szépen író” versenyre. A gyermekek a verseny során bizonyították, hogy a számítógépes, billentyűzethez és nyomtatott szövegekhez szokott világunkban is meg lehet fogalmazni pontosan és szépen mondanivalónkat kézírással.

Emléknapokkal tisztelgett a szülőváros
Publikálás dátuma: 2016. február 7.

Móra Ferenc halálának évfordulójára emlékezve, minden évben február elején Móra Ferenc Emléknapokat tartanak Kiskunfélegyházán. Idén erre a rendezvénysorozatra február 5-e és 9-e között került sor, melyet Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Móra Ferenc Társaság vett a szárnyai alá.

 

http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kultura/mora-ferencre-emlekeznek-650438

Farsang van most ne feledd el, maskarádat fürgén vedd fel!
Publikálás dátuma: 2016. február 7.

A farsang nem csak a gyerekek ünnepe, hanem a felnőtteké is. Még jobb, ha az egész család részt vesz a kicsik örömében. Ezért a Petőfi Sándor Városi könyvtárban a már hagyományossá vált Családi szombat délelőttöt most a farsang jegyében rendezték meg, ahol a kicsik és szüleik együtt szórakozhattak.

Titkok a levéltárból - Kerékpárosok közlekedési szabályai 1930-ból
Publikálás dátuma: 2016. február 7.

A közúti forgalmat szabályozó 1929-es belügyminisztériumi rendelet külön kitért a kerékpáros közlekedésre is. 1930-ban a Félegyházi Közlöny le is közölte az ide vonatkozó passzusokat, melyek között találhatunk néhány, ma már elavultnak tűnő kitételt is. A szabályokon látszik azonban, hogy alkotói minél körültekintőbben, gondosabban igyekeztek eljárni, s próbáltak minden lehetséges balesetet megelőzni. A számunkra ma már furcsának tetszhető előírások közül álljon itt néhány.

A budavári kitörésre emlékeznek
Publikálás dátuma: 2016. február 6.

A második világháború egyik jelentős harci eseményére, a budavári kitörésre emlékezik a Jobbik Magyarországért Mozgalom Kiskunfélegyházi Szervezete és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata február 11-én, csütörtökön a Felsőtemetőben. A megemlékezésen máglyát gyújtanak és valamennyi félegyházi háborús áldozat sírhelyénél gyertyát helyeznek el.

A hitel nélküli fejlődés hívei
Publikálás dátuma: 2016. február 6.

Stabil és átlátható a város idei költségvetése – fogalmazott Csányi József polgármester a testületi ülést követő sajtótájékoztatón. Elmondta, a  költségvetés főösszege 5 milliárd 959 millió 331 ezer forint. Ebből az általános tartalék 467 millió forint, ami bármilyen rendkívüli esemény kezelésre alkalmas – hangsúlyozta a városvezető. Hozzátette: idén a megnövekedett feladatok ellenére 14,5 millió forinttal kevesebb állami támogatást kap a város.

Macuka néni élete képekben
Publikálás dátuma: 2016. február 6.

Mosolyogva, fitten, szép új frizurával érkezett a 95. életévét ünneplő Macu néni a születésnapi köszöntésére. A Csanyi úti Idősek Otthonában családtagjai, messziről érkezett barátai, gondozói, valamint a város nevében Balla László alpolgármester köszöntötte a szépkorú hölgyet. A köszöntés kezdetekor a vidám mosolyt némi pityergés, a könnycseppek törlése váltotta fel, amikor levetítették azt a filmet, amely Macuka néni fiatal- és felnőtt kori élményeit idézte régi és újabb kori fotók bemutatásával.

Mórás szalagozó
Publikálás dátuma: 2016. február 6.

A félegyházi Móra Ferenc Gimnázium 122 negyedikese kapta meg a végzősöknek járó kék szalagot február 5-én este, a Kész Arénában megrendezett szalagozó ünnepségen.

Örök kérdés: A film, vagy a könyv a jobb?
Publikálás dátuma: 2016. február 6.

Sokan mondják, és már-már közhellyé is vált, hogy „a könyv mindig jobb, mint a film!” Többen szeretik bevetni a fantáziájukat és arra esküsznek, hogy nagyobb élmény elképzelni a szereplőket és a történetet, mint megnézni egy más valaki által megálmodott verziót. Azonban mi van akkor, ha a film készült el előbb, és ezután írták meg a könyvet? Valóban sikeresebbek a könyvek a filmeknél? Vagy a mozi varázsolja el jobban a fiatalokat? Ezekre a kérdésekre próbáltam megtalálni a választ, a kiskunfélegyházi fiatalok segítségével.

Táncos, maskarás farsang a Mezőgazdasági Szakiskolában
Publikálás dátuma: 2016. február 6.

Évtizedes hagyomány a mezgében a farsangi mulatság. Idén azonban nemcsak a diákok, hanem tanáraik is szereplőként jelentkeztek a maskarás mulatságra. Ezúttal nem csupán a jelmezeket vonultatták fel az osztályok és a tanárok , hanem egy zenés, táncos produkcióval is szórakoztatták az iskola közösségét. A tornacsarnoki bemutatóban megfáradt diákokat egy-egy jutalom-pizza és üdítő várta a produkció végén.

120 éve született Gampel Béla lelkész, egyházi író, majsajakabszállási plébános
Publikálás dátuma: 2016. február 5.

1896. február 5-én Kiskunfélegyházán, a Jókai utca 37-es számú házában született. Édesapja, Gampel János Vasvárról vándorolt a városba, kezdetben épületasztalos, később temetkezési vállalkozó volt, édesanyja Toldi Rozália. Tíz testvére közül ő volt a hatodik. Ismerősei alacsony, finom arcú, jó kedélyű, vérbeli szónokként emlékeztek rá, aki a szó és a beszéd igazi mestere volt.

480 millió forint támogatás a Félegyházi Malom Kft-nek
Publikálás dátuma: 2016. február 5.

Beruházásunk nem csak száz új munkahelyet, de értéket is teremt Magyarországon – szögezte le Gulyás István, a Félegyházi Malom Kft. tulajdonosa február 4-én, csütörtökön, a társaság telephelyén rendezett ünnepségen, ahol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 480 millió forint vissza nem térítendő támogatásról szóló tanúsítványt adott át a félegyházi vállalkozásnak. A cégtulajdonos azt is elmondta, hogy ez az első alkalom, amikor pályázati pénzt nyert el fejlesztési tervei támogatásához a társaság. A jelenlegi projekt eredményeként 2014 és 2016 között összesen két milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre.

Csongrádi versmondók a könyvtárban
Publikálás dátuma: 2016. február 5.

Csütörtökön este, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban a Csongrádi Versmondók Köre mutatta be Litánia című műsorát. A rendezvényt Kállainé Vereb Mária a könyvtár igazgató asszonya nyitotta meg, majd köszöntötte az ének- és versmondókat Csák Lászlót, Pozsár Ferencet, Surján Attilát, Varga Nándort és Varga Zsuzsannát.

Esküvő Kiállítás 2016. Kiskunfélegyháza – Esküvő karikacsapásra
Publikálás dátuma: 2016. február 5.

Február 14-én, Valentin-napon a szerelmet ünnepeljük. Ezen a napon rendezik meg idén az Esküvő Kiállítást Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központban. A Félegyházi Közlöny azzal szeretné megkönnyíteni a házasságkötés előtt állók ezer teendőjét, hogy választásukat segítve bemutatunk néhány profi szolgáltatást és szakembert. Összeállításunkban elsőként a Bugaci Karikás Csárda szolgáltatásait ismerhetik meg.

Folytatódik a kupakgyűjtés
Publikálás dátuma: 2016. február 5.

Továbbra is gyűjtik Török Jánoska támogatására a műanyag kupakokat a félegyháziak. A szülők, Török János és Törökné Varga Julianna ezúton is köszönetüket fejezik ki annak a sok helyi és környékbeli családnak, közösségnek, akik összegyűjtik és a gyűjtőpontokon rendszeresen leadják a műanyag kupakokat. Egy félegyházi vállalkozás jóvoltából ezért pénzt kapnak, amit gyermekükre fordíthatnak.

Főszerepben az asszonyok, sodrófával és a gyúródeszkával
Publikálás dátuma: 2016. február 5.

A jó tészta titka: a tapasztalat. Így összegezték röviden a fülöpjakabi asszonyok a tésztagyúrás legfontosabb tudnivalóját. Fülöpjakabon bárki elsajátíthatta a tésztakészítés alapjait a helyi piacon, ahol az egykori tésztaüzem asszonyai mutatták be praktikáikat.

Megbírságolták Kiskunfélegyházát
Publikálás dátuma: 2016. február 5.

Közel 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a kiskunfélegyházi önkormányzatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Móra Ferenc Gimnáziumban három éve megvalósult természettudományos oktatás fejlesztésére irányuló projekt során feltárt szoftver- és tananyag fejlesztési szabálytalanságok miatt.

TOVÁBB JUTOTT A ROCKTÁBOR ZENEKARA
Publikálás dátuma: 2016. február 5.
SIKERÜLT! A Rocktábor zenekara a mai napon a zsűri egyértelmű, elismerő és gyors döntése alapján továbbjutott a TV2 gyermek tehetségkutatóján. Február 13-án már nagyobb közönség előtt, több dallal mutathatják meg tudásukat a második fordulóban, lehet újra szorítani nekik! Köszönjük kis zenészeink és felkészítő tanáraink munkáját, valamint a szülők odaadó támogatását! Folyt. köv!
 
Utánpótlástorna „Csiki” Csikós József emlékére
Publikálás dátuma: 2016. február 5.

2016-ban immár negyedik alkalommal rendezi meg a Kiskunfélegyházi HTK Labdarúgó Szakosztálya a Csikós József „Csiki” utánpótlás emléktornát. A tornasorozat keretében az egyesület összes utánpótlás csapata pályára lép. A korosztályos versenynek a mezgé tornaterme, valamint a Constantinum Sportcentruma ad otthont. Elsőként február 6-án az U19-es csapatok mérkőznek meg, majd február 7-én az U16-os korosztály tornáját bonyolítják le a mezgé termében. A versenysorozat egészen márciusig eltart, hétvégente más-más korosztályok részvételével.