Joseph-Maurice Ravel

(Ciboure, 1875. március 7. – Párizs, 1937. december 28.) francia zeneszerző, zongorista.

Ifjúsága

A család Ciboure-ból még a zeneszerző kiskorában Párizsba költözött. Ravel 1889-től a párizsi Konzervatórium hallgatója lett. Ravel már igen korán kitűnt egyedi és összetéveszthetetlen stílusával.

Ravel fiatal korában társaságkedvelő, gyakran bohém életvitelű művész volt. 1901-től kezdve próbálkozott a fiatal francia zeneszerzők nagy álmának számító Római díj elnyerésével, de a bizottság minden alkalommal elvitatta tőle az első díjat. 1905-ben aztán még a további jelentkezéstől is eltiltották, mondván, hogy túllépett a megengedett koron (ekkor töltötte be 30. évét). Ez olyan közösségi botrányhoz vezetett, hogy az akkori konzervatóriumi igazgatónak le kellett mondania. Maga Ravel súlyos csalódásként élte meg a történteket, s hiába állt mellette közönségének szeretete és elismerése, az addigi társasági ember sértett büszkeségében magányossá, visszahúzódóvá vált.

Az első nagy alkotói korszak]

1908-ban Szergej Gyagilev társulata bemutatta Muszorgszkij Borisz Godunov című zenedrámáját. Ez több szempontból is jelentős hatással bírt Ravelre. Először is maga Muszorgszkij hatott rá, melynek következtében 1913-ban Stravinskyjal együtt hozzáfogott az orosz mester másik, torzóban maradt operájának, a Hovanscsinának áthangszereléséhez, valamint 1922-ben elkészítette Muszorgszkij zongoraművének, az Egy kiállítás képeinek zenekari átiratát. Másrészről ekkor találkozott a Borisz cárt alakító Saljapinnal, aki az életmű záródarabjának, a Don Quijoténak lett inspirátora. Végül, de nem utolsósorban a Gyagiljevvel való találkozás bizonyult a leggyümölcsözőbbnek: a két művész együttműködésének a modern zene több kiemelkedő alkotása köszönheti létét (Daphnisz és Chloé, Lúdanyó meséi). Ravel zenekritikusi tevékenységének kibontakozása is erre az időszakra tehető.

A világháború idején

Az első világháború fordulópont Ravel életében. A német offenzíva felébresztette benne a hazafiságot, mindenáron a francia hadsereg tagja akart lenni. Az egészségügyi vizsgálatokon eleinte megbukott nem megfelelő fizikai állapota és kis testmagassága miatt. Miután mégis bekerült, repülőgép-pilóta szeretett volna lenni, de végül teherautó-sofőrnek osztották be. A háború ideje alatt személyiségét megviselték a megpróbáltatások és az emberi szenvedés. Pesszimizmusát tovább fokozta anyja halála.

Az 1916-ban a „francia zene védelmére” megalakult soviniszta művészliga Ravelt is meginvitálta tagjai közé. A válasz egy rendkívül intelligens, a szakmai féltékenységtől mentes, a legújabb irányzatokra kíváncsi és azokat értékelő művészé: a külföldtől való elzárkózás veszélybe sodorja a francia zenekultúrát, melynek éppen hogy nyitottnak kellene lennie más országok művészi törekvéseire. Elismeri Richard Strauss és Arnold Schönberg munkásságát. Ravel külön megemlíti Bartók és Kodály népdalgyűjtését, melyet szintén üdvös jelenségnek tart.

A háború utáni korszak

A háború után telepedett le a Párizs közelében lévő csendes kisvárosban, Monfort l'Amauryban. A zene mellett egzotikus kertjének művelésével és macskák tenyésztésével foglakozott. Továbbra sem nősült meg; ha nem barátaival töltötte az időt vagy nem koncertezett, otthonának magányában élte mindennapjait. Stílusának végső beérése, letisztulása is erre az időszakra tehető. Debussy 1918-ban bekövetkezett halála után a francia zenei élet vezérének címe akaratlanul is az ő fejére szállt. 1920-ban mutatták be La Valse című zenekari darabját. A mű eredetileg balettnek készült ugyan, de Gyagiljevnek nem tetszett, ezért annyira összevesztek, hogy emberi és szakmai kapcsolatukat egyaránt megszakították.

A húszas évek Párizsának szellemi pezsgése Ravelre is hatott. Az éjjeli lokálokban játszott dzsesszel is ekkor került kapcsolatba. Egyben ekkor kezdődtek Ravel nagy külföldi utazásai, turnéi: először Bécsbe (1920), utoljára Közép-Európába (1931). 1935-ben tett még ugyan egy nagyobb körutat Spanyolországban és Észak-Afrikában, ez azonban már nem művészetét, hanem súlyos betegségének enyhítését szolgálta. Ezen utazások közül az egyik legfontosabb amerikai látogatása 1928-ban. Ekkor, a texasi Houstonban került sor „Korunk zenéje” című előadására, amely érett zeneesztétikájának legteljesebb összefoglalása. Megemlíti a blues jelentőségét, valamint ismét méltányolja Bartók és Kodály gyűjtőmunkáját. Ugyancsak 1928-ban történt a Bolero keletkezése és a komponista díszdoktorrá avatása Oxfordban.

Az utolsó évek

A harmincas évek elején megszületett a két zongoraverseny. A zeneszerző utolsó koncertturnéja során Budapestre is eljutott (1932). Az eseményre a pesti Vigadóban került sor. Műsorra került a Bolero, a Couperin sírja, az Egy kiállítás képei, a G-dúr zongoraverseny Marguerite Long szólójátékával és a La Valse. A koncertet részben Ravel dirigálta.

Egy elvetélt terv eredményeképpen született meg 1932-ben a Don Quijote Dulcineához című három dal. Ez volt az életmű utolsó alkotása. A szerzőt ugyanis egy súlyos autóbaleset érte 1932 októberében. Sérüléseiből felépült ugyan, ám agyát egy mind a mai napig nem egészen tisztázott kór támadta meg, amely fokozatos és könyörtelen szellemi leépüléssel járt. Egy idő után leveleit is csak szótár segítségével volt képes megírni. 1937-re állapota odáig súlyosbodott, hogy agyműtéttel próbáltak meg segíteni rajta. Az operáció azonban kudarcot vallott: beszámolók szerint az agy nem mutatott kóros elváltozást, a beteg pedig kómába került. Csaknem egyhetes eszméletlenség után Maurice Ravel 1937. december 28-án távozott az élők sorából. December 30-án temették el Levallois-ban.

Forrás:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Maurice_Ravel

Könyvtárunkban megtalálható művei:

·         Bolero

·         Daphnis et Chloé

·         Egy kiállítás képei

·         Lúdanyó meséi

·         Piéce en forme d’Habanera

·         Rhapsodie Espagnole No. 4.

·         Tzigane – Rhapsodie für Violine&Klavier

Könyvtárunkban megtalálható róla szóló könyvek:

·         Pándi Marianne: Maurice Ravel

·         Petrovics Emil: Ravel