Heti online sajtófigyelő 2024.05.24-05.31.
Gátér Község Önkormányzata szeretettel vár minden érdeklődőt, községük önállóvá válásának 100. évfordulóján szervezett ünnepségre, május 31-én és június 1-jén. Az ünnepségsorozat pénteken veszi kezdetét kiállításmegnyitókkal, eredményhirdetéssel és este a zsombói amatőr színjátszók előadásával.
A szombat reggel 8 órakor kezdődő szentmise után a Tanítók emlékfájának koszorúzása következik az általános iskola udvarán, majd 10 óra 30 perckor veszi kezdetét a központi ünnepség a Faluházban. Az eseményen beszédet mond Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármester, majd a testvértelepülések köszöntése és irodalmi műsor következik. A születésnap alkalmából meghirdetett versíró pályázat műveit is hallhatja a közönség, de elhangzik Gátér dala is, amelynek szövegét Bálint Gyula, zenéjét pedig Kisgyőri Krisztián szerezte.
Éneklő Ifjúság Minősítő Hangversenyt rendeztek a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskolában május 23-án.
A II. Kiskunfélegyházi Éneklő Ifjúság Énekkari Találkozó a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és a Gyermekeinkért Alapítvány szervezésében, valamint a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének szakmai útmutatásával valósult meg az iskola Kodály-termében.
Régi hagyományt felelevenítve rendezték meg ismét a Kiskun Expót Kiskunfélegyházán. A nagyszabású esemény a település várossá nyilvánításának 250. évfordulója tiszteletére rendezett programsorozat része. A péntektől vasárnapig tartó kiállításon hetvenöt félegyházi és környékbeli vállalkozás, intézmény, civilszervezet mutatkozik be.
Győzött az asztalitenisz NB I keleti csoportjában a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola csapata. Játékosaik mind a 18 mérkőzésüket megnyerve, mintegy 10 ponttal előzték meg a Debrecen együttesét – számolt be az eredményekről Karsai Ferenc, a szakosztály elnöke.
– A csapat tagjai, akik ezt a sikert kiharcolták: Kovács Gábor, Pengő Gábor, Benkő Ákos, Gombola Bence. Néhány fontos mérkőzésen Boján Crepulja szerb idegenlégiós is segített a győzelemben. Ő régebben is szerepelt már Félegyháza csapatában. A csapat akkora fölénnyel diadalmaskodott, hogy az
egyéni ranglistán az első két helyet Kovács Gábor és Pengő Gábor foglalja el fölényesen. Előbbi 51 mérkőzést nyert és csak három mérkőzést veszített, utóbbi csak ötöt. Pengő Gábor viszont tavasszal veretlen maradt. Benkő Ákos a fontos mérkőzéseket megnyerve 74 százalékos teljesítményt ért el Gombola Bence 43 százalékos teljesítménnyel végzett a bajnokságban. Crepulja Boján 22 mérkőzést játszott, ebből kettő mérkőzést veszített.
A rendőrség és a tűzoltóság tavalyi évről szóló beszámolója állt a félegyházi képviselő-testület csütörtöki ülésének középpontjában. A városatyák pozitívan nyilatkoztak a város közbiztonsági helyzetéről és a tűzoltók munkájával is elégedettek voltak, így egyhangú szavazattal fogadták el a beszámolókat.
Egy napig lehet még jelentkezni a Virágos Félegyházáért eseményre idén. Május 31-én még elfogadják a kitöltött jelentkezési lapokat a városi könyvtárban, a művelődési központban vagy a Tourinform irodában.
A jelentkezési lap beszerezhető a fenti helyeken és letölthető a www.kiskunfelegyhaza.hu, ill. a www.psvk.hu honlapról. Kérik, hogy ügyeljenek a pontos kitöltésre!
Csányiné Pap Andrea, az esemény fővédnöke elmondta, hogy minden évben örömmel tesz eleget a feladatnak, hiszem maga is rajong a virágokért. Kertjében évről évre nagy szerepet kapnak a növények, a virágok, amelyek között a petúniák, fűszernövények, egzotikus fajták a hangsúlyosak. A mozgalom kapcsán hangsúlyozta, hogy tapasztalata szerint Kiskunfélegyháza egyre virágosabb és színesebb, jól esik a szemnek ez a sokszínűség.
– Jó látni, hogy egy-egy építkezés befejeztével a tulajdonosoknak igénye van arra, hogy az előkertet is beültessék, széppé és virágossá téve környezetüket – fogalmazott. Hozzátette: jó érzés a rendezvény során meglátogatott kerttulajdonosokkal beszélgetni, tapasztalatot cserélni. Mindenhol szívesen látják a zsűri tagjait, vannak új és rendszeres jelentkezői is a felhívásnak minden évben.
Déli meleg főétkezést nyújt Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata – június 16-ától, augusztus 31-éig – 5 hónapos kortól 18 éves korig a szünidei gyermekétkeztetés keretében a nyári szünet munkanapjaira a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, kiskunfélegyházi lakóhellyel rendelkező kiskorú gyerekek részére.
Úrnapja volt május 30-án, csütörtökön. A jeles katolikus ünnepet az eucharisztia (oltári szentség) tiszteletére tartják, és gyakran díszes körmenet, virágszőnyeg tartozik hozzá. Kiskunfélegyházán is nagy hagyománya van az úrnapi körmenetnek, amit ezúttal az esős időjárás miatt az Ótemplom falain belül tartottak meg csütörtökön este, a 18 órás misét követően.
Úrnapja volt május 30-án, csütörtökön. A jeles katolikus ünnepet az eucharisztia (oltári szentség) tiszteletére tartják, és gyakran díszes körmenet, virágszőnyeg tartozik hozzá. Kiskunfélegyházán is nagy hagyománya van az úrnapi körmenetnek, amit ezúttal az esős időjárás miatt az Ótemplom falain belül tartottak meg csütörtökön este, a 18 órás misét követően.
Sajtótájékoztatón mutatta be Kollár László, a Válasszon Jövőt! Kiskun Lokálpatrióta Egyesület polgármesterjelöltje az egyesület színeiben induló képviselőjelölteket. Hangsúlyozta: pártoktól független, helyi szakemberekből álló civil csapat állt össze, akik elkötelezettek a város fejlődésének fellendítése mellett.
– Azon értékek mentén szeretnénk haladni, amit én az utóbbi 14 évben közéleti szerepvállalásommal képviseltem. Fő céljaink közé tartozik az egészségügy fejlesztése Félegyházán, a helyi televízió visszaállítása, a szociális férőhelyek számának bővítése, fiatal házasok lakhatásának támogatása.
Kerületi jelöltjeik:
1. számú választókörzet: Endre János Józsefné, 2. vk.: Juhász Zoltán, 3. vk.: Kollár László, 4. vk.: Kollár András, 5. vk.: Szládik József, 6. vk.: ifj. Molnár László, 7. vk.: Molnár László, 8. vk.: Varga Zoltán, 9. vk.: Kollár Zsófia, 10. vk.: Rózsa József.
Éneklő Ifjúság Minősítő Hangversenyt rendeztek a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskolában, május 23-án. A II. Kiskunfélegyházi Éneklő Ifjúság Énekkari Találkozó a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és a Gyermekeinkért Alapítvány szervezésében, valamint a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének szakmai útmutatásával valósult meg az iskola Kodály-termében.
Három generáció Mórái találkoztak városunkban május 25-én. Az utódok és a város polgárai együtt emlékeztek a két Mórára, Ferencre és 15 évvel idősebb bátyjára, Istvánra. A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és az önkormányzat közös programján felavatták a háromméteres Móra-mellszobrot, és bemutatták a Portrévázlatok Móra Ferenc és Móra István tanárairól című könyvet.
A Móra-leszármazottak első találkozóját 2014 májusában szervezték meg városunkban, akkor a családból 47-en jelentek meg. A második, 2019-es Móra-találkozó – csakúgy, mint az első – élővé tette a kapcsolatot a Móra-családdal, közel hozta annak tagjait a város lakosságához. Az idei, harmadik találkozó vendégfogadással kezdődött a polgármesteri hivatalban, ahol – többek között – a város 250. évfordulójára kiadott könyvet is kezükbe vehették a résztvevők.
A Petőfi-téren tartott ünnepélyes megnyitón Kállainé Vereb Mária, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Csányi József polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait.
– Móra Ferenc szelleme nap mint nap körbejár bennünket, de az, hogy a leszármazottai is itt ünnepelnek velünk, még életszerűbbé teszi számunkra Móra személyét – fogalmazott a polgármester, majd hozzátette, Kiskunfélegyháza mindig úgy merül fel a történelemben, mint Petőfi és Móra városa, de neki inkább mindig Móra és Petőfi városa. – A homokból készült szoborra sokan mondták az elmúlt napokban, hogy olyan zord a tekintete. Szerintem jobban meg kell nézni, hiszen nem zord. Móra Ferenc mindig is komoly ember volt. Ő az irodalom gyermeke volt, és ebből adódóan nem lehetett komolytalan módon ábrázolni. Hiszem, hogy ez a szobor azt a maga valóságát mutatja, ami Móra műveiből is kisugárzik. Még ha szórakoztatóak is voltak a művei, akkor is a maga komolyságát, a társadalom számára tartogatott üzeneteit adta át. Az élet bölcsességét kaptuk Mórától, hiszen műveiben az élet igazságai, tanításai örökérvényűek, és mára is útravalót adnak nekünk – fogalmazott.
Május 24-26. között rendezték meg Kiskunfélegyházán a Kiskun Expót. Ebből az alkalomból hagyományőrző jurtafalut építettek a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület tagjai a Kossuth Lajos Szakképző Iskola előtti füves terület teljes hosszán.
Az építkezést május 23-án, csütörtökön kezdték, és másnap, pénteken délután 4 órára fejezték be. A jurtafaluban 3 kiállító jurta, a jurták között a gyermekeknek játszóudvar lett berendezve. A falu végében kapott helyet az íjászat, ott volt lehetőség a sport kipróbálására, és a bemutatókat is ott tartották a Koppányok. A jurtafaluban sok-sok látnivaló várta az érdeklődőket.
A rendezvénysorozat a pénteki látványos felvonulással vette kezdetét, amely a városházától indult a Kossuth utcán végig a sportcsarnokig. Itt került sor a Kiskun Expo rendezvény megnyitó ünnepségére, ahol színvonalas fellépők után Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere mondta el köszöntő beszédét, majd átadta az emlékplaketteket.
Május 24-26. között rendezték meg Kiskunfélegyházán a Kiskun Expót. Ebből az alkalomból hagyományőrző jurtafalut építettek a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület tagjai a Kossuth Lajos Szakképző Iskola előtti füves terület teljes hosszán.
Gyerekeknek szóló közlekedésbiztonsági és balesetmegelőzési programokkal is készültek a szervezők a Városalapítók hete eseménysorozat részeként. Május 26-á, a városi sportcsarnok előtt a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai különféle érdekességekkel várták az érdeklődőket: kvízek, kirakók, színezők és kerékpáros ügyességi feladatok mellett számos további izgalmas elem is helyet kapott, amelyek mind a biztonságos közlekedés fontosságára hívták fel a figyelmet. A részletekről Fekete-Setény Tamara zászlós, bűn- és balesetmegelőzési előadó számolt be.
Május 11-én, szombaton rendezte meg a Mezőberényi Íjász Hagyományőrző és Sportegyesület a Sólyompróbák VS. IV. fordulóját. A verseny helyszínéül a mezőberényi Madarász Lovastanya szolgált. A pályán 12 célt helyeztek el, amelyet két körben lőttek meg. A második kört kis módosítással alakították ki. Nem lehet azt mondani, hogy könnyű pálya volt, de ilyen terepen lehet igazán fejlődni. Mind az öt Koppány a 8-as csapatban versenyzett.
Több év után, a hagyományhoz visszatérve a Pulszky Társaság az újra megrendezett Múzeumok Majálisa megnyitó ünnepségén adta át Az Év Múzeuma 2024 pályázaton részt vett intézmények elismeréseit: az okleveleket, a szakmai szervezetek díjait, valamit két kategóriában Az Év Múzeuma címet. A „nagy múzeum” kategóriában a miskolci Herman Ottó Múzeum, a ”kis múzeum” kategóriában a Soproni Múzeum nyerte el Az Év Múzeuma 2024 díjat május 25-én. A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége különdíját a solymári Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége különdíját Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának Kiskun Múzeuma vehette át.
Folytatódott a koncertek sora május 25-én, délután a Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál nagyszínpadán.
15 órakor Peter Šrámek vendégszerepelt az eseményen, aki javarészt kedvence és példaképe, Zámbó Jimmy dalaival szórakoztatta a nagyszámú közönséget. A megjelentek szívesen vettek részt az éneklésben, amire az énekes folyamatosan biztatta is őket.
17 órakor Palcsó Tamás vette át a mikrofont. Tamás, aki eredetileg repülőgép-műszerésznek tanult, végül mégis a zene mellett tette le a voksát. 2004-ben került be a Megasztár című tehetségkutató versenybe, ahol az ezüstérmet szerezte meg. A szombat délutáni koncerten az elmúlt 20 év dalaiból válogatott.
A nagyszínpadi programok folytatódnak, 19 órakor Radics Gigi, 21 órakor a Wellhello lép fel.
Három érdekes témát dolgoztak fel a szakemberek a Családi értékek a XXI. században című minikonferencián, május 29-én. A Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesületének szervezésében megvalósult tanácskozás helyszíne a Móra Ferenc Művelődési Központ színházterme volt, ahol több mint 100 résztvevő gyűlt össze és hallgathatta meg Uzsalyné dr. Pécsi Rita PhD neveléskutató és pedagógiai szakértő, Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő, perinatális szaktanácsadó és Bendig Borbála koragyermekkori intervenciós szakgyógypedagógus, mozgásterapeuta előadását.
Az Alma együttes koncertjével nyitottak a nagyszínpadi programok május 25-én, szombaton a Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztiválon.
A népszerű gyermekzenekar nagyon sok városi és környező településen élő családot vonzott, megtelt a sportcsarnok melletti parkoló gyermekzsivajjal. A több évtizede pályán lévő formáció tagjai kitettek magukért, nemcsak a kicsiket, hanem még a szülőket is táncra bírták egyórás koncertjük alatt.
A nagyszínpad programjai délután folytatódnak Peter Šrámek produkciójával.
Indokoltan marad el a május elején rendezendő Szivárvány Majális a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény Csanyi úti telephelyén.
Az épület tetőszerkezete elöregedett, a tavaszi esőzéseket követő beázások és cseréphullások miatt balesetveszélyessé vált, ami azonnali beavatkozást igényel. Ezért döntött úgy a városvezetés, hogy az önkormányzat általános tartalékának terhére 163 millió forintból az épület teljes tetőszerkezetét újjáépítik, kicserélik a hőszigetelést, lecserélik az elkorhadt fa és erkélykorlátokat, valamint a tetőtéri szobák javíthatatlan, elöregedett fa nyílászáróit műanyagra cserélik.
Csányi József polgármester elmondta, hogy a munkálatok az ott élő idősek mindennapjaira nem lesznek hatással és azt a lehető legrövidebb időn belül, a legkisebb kellemetlenségek mellett próbálják megvalósítani.
A trianoni békediktátum emlékére rendez városi koszorúzást és megemlékezést a Nemzeti Összetartozás Napján Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata június 4-én, kedden. Az eseményre mindenkit szeretettel várnak.
Program:
9 óra Ereklyés zászlófelvonás a városháza előtt
Kossuth utca 1.
14 óra Megemlékezés és koszorúzás Magyarok Nagyasszonya-szobornál az Ótemplom előtt. Műsorral közreműködik Gombás Bende, a Kiskun Múzeum munkatársa és Seregély Csilla.
Fiatalokról, de nem csak fiataloknak szól a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár május 28-án megnyílt kiállítása, amely Molnár Ferenc nagysikerű könyvét, A Pál utcai fiúk történetét dolgozza fel. A tárlat 11 tablóval, installációkkal és könyvhöz kötődő tárgyakkal várja a látogatókat június 21-ig az intézmény kölcsönzői terében.
Molnár Ferenc híres regénye, A Pál utcai fiúk, 1907-ben jelent meg először könyv alakban, és azóta is az egyik legolvasottabb mű hazánkban és világszerte. A regény alapvető kérdéseket feszeget: barátság, hűség, bátorság, haza és áldozat. Grund, einstand, gittegylet, nemecsekség – mindannyiunk számára ismerősen csengő szavak, amelyek a gyermekkor tiszta lelkű világát idézik. Molnár Ferenc kortársairól mintázta a karaktereket, akik a századfordulón Budapest még szabad tereit védték. A helyszínek ma is léteznek, hűen őrizve a történet mozzanatait. A regény adaptációi világszerte sikert arattak, Fábri Zoltán 1969-es filmjét Oscar-díjra jelölték. A Vígszínház 2016 óta telt házzal játssza a musical változatot.
A kiállítás anyaga a Petőfi Irodalmi Múzeum korábbi tárlatára épül, interaktív tartalmakkal kiegészítve, amelyeket a Nemzeti Múzeum, a Vígszínház és a Móra Kiadó Zrt. közreműködésével alakítottak ki. Az NKA támogatásával megvalósult tárlat első helyszíne a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára volt 2017 májusában, azóta számos intézménybe eljutott.
Az iskolás csoportok a 76/461-429 telefonszámon, vagy a psvk@psvk.hu e-mail címen előzetesen bejelentkezhetnek,. A diákok számára mobiltelefon használata ajánlott, mivel QR-kódok beolvasásával további információkhoz juthatnak.
A terhesség és a szoptatás időszaka tele van örömteli pillanatokkal, de ugyanakkor jelentős fizikai kihívásokkal is járhat. Ahogy a női test alkalmazkodik az új élet kialakulásához és táplálásához, számos változás megy végbe az izmok, az ízületek és a testtartás terén. Ezek a változások gyakran fájdalommal és kényelmetlenséggel járhatnak, amelyeket megfelelő gyakorlatokkal és testtartási technikákkal lehet enyhíteni.
Május 28-án a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár által szervezett Betűbölcsi programon ezekről a témákról beszélt Kürtösi Zoltán csontkovács, Balog-Hunyadi Enikő gyógytornász és gyógymasszőr, illetve Czirkó Nárcisz gyógymasszőr. Egy műanyag gerincmodellen szemléltették az esetleges deformitásokat, azok kezelési módszereit, így az édesanyák könnyebben el tudták képzelni, milyen jelentős változások mennek végbe testükben, miközben egy kisbaba növekszik bennük, vagy éppen a természetes szülés, illetve a császármetszés után lábadoznak.
Különleges vendégek látogattak el Dániából a Platán iskola diákjaihoz. A három szakértő Bagdi Bella, a Boldogságóra alapítója, Józifek Zsófia szakmai koordinátor kíséretében érkeztek, hogy megismerkedjenek a program sajátosságaival és az iskola mindennapi életében tapasztalt jótékony hatásaival.
Horváthné Katona Judit és Tarjányi Zita tanító nénik vezetésével az 1. a osztályos gyerekek nagy lelkesedéssel meséltek a sportolás előnyeiről a boldogságórán. Interaktív játékok segítségével találták ki egymás kedvenc sportágait, végül vidáman perdültek táncra és énekelték el Bella egyik dalát.
A felső tagozatban Tarjányi Xénia vezetésével a 6.a osztály tanulói példaértékű civil emberek illetve profi sportolók életével, emlékezetes pillanataival ismerkedtek meg, akiknek a sporthoz való hozzáállása motiválja a gyerekeket a mindennapi életben céljaik elérésében. Olyan erényekkel ismerkedtek meg és hoztak példát, amelyeket ők is alkalmazhatnak a hétköznapi tevékenységeik során. Útravalóul Bagdi Bella Pozitív Gyerek vagyok motivációs kártyájából húztak a gyerekek, amelyet Tarjányi Xénia illusztrált.
Csütörtökön 17 órakor folytatódik a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Félegyházáról indultak helytörténeti beszélgetés-sorozata.
Az éghajlatváltozás nem egy a jövő fenyegetései közül, hanem mindennapi valóság, különösen Bács-Kiskun vármegyében Tény, hogy a Föld felszíni átlaghőmérséklete napjainkban már mintegy 1 °C-kal meghaladja az ipari forradalom előtti szintet. Vármegyénkben azonban ennél is jóval gyorsabb a változás: Bács-Kiskun vármegye évi középhőmérséklete jelenleg már körülbelül 1,5 °C-kal magasabb a XX. század elején mért értékeknél.
Bizonyára sok félegyházi lakos kedves emlékként gondol vissza az 1970-es, ’80-as és ’90-es években megrendezett Kiskun Napok eseményeire. A kiállításokkal, koncertekkel, sportbemutatókkal színesített hagyományőrző és idegenforgalmat serkentő rendezvények számos látványos, tartalmas programot kínáltak. Ám a Kiskun Napok története sokkal régebbre nyúlik vissza, városunk tizenkét esztendőben (1934, 1935, 1942, 1947, 1948, 1959, 1970, 1974, 1980, 1985, 1993, 1996) rendezett ilyen ünnepséget.
A múltidézés jegyében, valamint a településünkön először, azaz 1934-ben megrendezett Kiskun Nap 90., illetve Kiskunfélegyháza várossá nyilvánításának 250. évfordulója tiszteletére 2024-ben Kiskun Napok-témájú kiállításokat rendezünk. A kiállítások gerincét a kiskunfélegyházi közgyűjtemények (helyi levéltár, Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Kiskun Múzeum) őrizetében lévő dokumentumok, fényképek, újságcikkek, plakátok, meghívók, képeslapok, programfüzetek adják. Szeretnénk azonban a lakosság segítségét is kérni, hogy minél teljesebb, minél sokszínűbb anyagot tudjunk összeállítani. Szeretettel fogadunk az 1934 és 1996 között megrendezett bármelyik Kiskun Napokkal kapcsolatos oklevelet, emléklapot, fényképet, étlapot, emblémás használati, illetve dísztárgyat; továbbá a kiskun napi kiállításokon, rendezvényeken készült családi fotókat, emblémás pólókat, plaketteket, jelvényeket, reklámtáskákat. A Kiskun Napok egyik fő látványosságát mindig is a különböző kiállítások jelentették. Várjuk a korabeli kiállító ipari és kereskedelmi cégek, termelőszövetkezetek – akár a jogutód intézmények által megőrzött, akár azóta magánkézbe került – brigádnaplóit, kiskun napi vendégkönyveit, krónikáit, fotóalbumait.
A Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola játékosai pontveszteség nélkül nyerték az NB I országos bajnokságát, így szeptembertől a kiemelt extra ligában fognak szerepelni. A részletekről Karsai Ferenc, a szakosztály elnöke számolt be.
FASI I. – Dunakeszi: 8:6
A városi könyvtár helyismereti beszélgetés-sorozatának vendége Cseh János animációs operatőr lesz május 30-án, csütörtökön 17 órától a Hattyúházban. Beszélgetőtársa dr. Tarjányi József, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja.
Borítókép: Részlet Az Árpádok emlékezete – III. Béla király című filmből
Monumentális méretű, háromméteres homokszobor készült Móra Ferencről Kiskunfélegyházán. A hatalmas alkotás Monostori Ferencnek, a hazai homokszobrászat nagy mesterének keze munkáját dicséri.
A Moziklub következő vetítésén Kardos doktorral és Ötvös Csöpivel nézhetünk körbe a Balaton napsütötte partjainál, ahol pofonokból és poénokból sem lesz hiány! Bujtor István és Mészáros Gyula 1981-ben készült klasszikusát május 29-én, szerdán 18 órától vetítik a Móra Ferenc Művelődési Központban. A program ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Munkácsy Mihály több mint nyolcvan alkotását mutatják be a szegedi Móra Ferenc Múzeum új képzőművészeti kiállításán, amely június 22-től látható – jelentette be Fogas Ottó igazgató egy sajtótájékoztatón.
A szakember a tárlatról rendezett sajtótájékoztatón elmondta, már hagyomány, hogy a Múzeumok éjszakáját az intézmény országos vagy akár nemzetközi érdeklődésre számot tartó kiállítással köszönti. Ez elmúlt években ezek jellemzően régészeti tárlatok voltak, idén azonban képzőművészeti kiállítást rendeznek, a 180 éve született Munkácsy Mihály festményét, grafikáját, rajzát mutatják be.
A tárlat gerincét Pákh Imre tulajdonában álló képek adják, melyekkel mivel magángyűjteményben találhatók jóval ritkában találkozhat a közönség, mint a közgyűjteményekben őrzött művekkel – közölte a muzeológus.
A Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál zárószáma Caramel élő nagykoncertje volt május 26-án, vasárnap.
A szervezőknek volt egy meglepetés produkciója a főkoncert előtt. A DanceFolk nevű formáció érkezett a színpadra, egy live act dj show-t láthatott a közönség, ahol egy hangszer is fontos szerepet kapott. Dj TomX szettjét Nagy Teodóra kísérte hegedűn, a remek hangulatot megteremtve az esti eseményhez.
Este nyolc óra után kevéssel Csányi József polgármester lépett színpadra. Megköszönte a nagyszámú közönségnek a részvételt, és ő konferálta fel Caramelt, valamint nagyzenekarát a színpadon.
Már hagyományosnak mondható, hogy gyermeknap alkalmából megnyitják szertárkapuikat vármegyénkben a hivatásos, az önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok a nagyközönség előtt.
Borítókép és további fotók: Kovács Andrea tű. főhadnagy
A gyermekek – lehetnek óvodások, vagy kisiskolások – dédelgetik azt a vágyat, hogy tűzoltók lesznek. Több száz gyermek álma vált valóra a hétvégén, hiszen a távolból már oly sokszor látott tűzoltóautókra most fel lehetett ülni, ki lehetett próbálni azokat.
– Anyukám, én még maradni szeretnék! Ne menjünk még! – mondták kisfiúk és kislányok kipirult arccal a tűzoltóautókból integetve szüleik felé. A gyermekek beöltözhettek tűzoltónak, feltehették a fejükre a sisakot és a bátrabbak még a légzőkészüléket is kipróbálták. A próbariasztásokat gyermekek és szülők kíváncsian követték, hogy hogyan is lehet a csúszdán „igaziból” lecsúszni. Minden érdeklődőnek lehetősége nyílt arra, hogy megismerkedjen a tűzoltók hétköznapjaival a laktanyán belül, a beavatkozások mikéntjével és a felszereléseket is ki lehetett próbálni – számolt be weboldalán a vármegyei katasztrófavédelem.
Az Év múzeuma 2024 pályázatán különdíjat kapott a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum.
Az első és második világháború félegyházi hőseire emlékeztek május 27-én a kiskunfélegyházi Hősök parkjában, majd a Felsőtemetőben lévő első és második világháborús emlékműveknél.
A koszorúzási ceremóniákon Görög Anita oktatási- és közművelődési referens köszöntötte a megjelenteket, ahol a város vezetői, a pártok szimpatizánsai, valamint a civil szervezetek tagjai gyűltek össze, hogy tiszteletüket tegyék a háborúkban elesett félegyházi katonák előtt.
A Padkaporos táncegyüttes és a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola Néptánc tagozatának közös évzáró gálaműsorát rendezték meg Járd ki lábam, járd ki most… címmel május 25-én, szombaton a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermében.
A műsor egyfajta számadás volt a tanév munkájáról. A közönség ez alkalommal megtekinthette azt a győrfalvi táncokból összeállított, Kirch Zoltán és Podpácz Beáta vendégoktatók által a Padkaporos Táncműhely tagjainak betanított koreográfiát is, amiért nemrégiben ezüst minősítést kaptak Kiskőrösön. A műsorban zenével közreműködtek Inoka Győző és barátai.
A gálaműsor alkalmával a legkisebbeket összefogó Gyöngyvirág, a 3-6. osztályosok Pitypang, a középiskolás és fiatal felnőtt korosztály Ifjúsági és a szeniorok Naprózsa csoportja is színpadra lépett. A seregszemle alkalmával a közönség különböző koreográfiákat láthatott moldvai, szilágysági, nagykunsági játékokból, vajdaszentiványi, györgyfalvi, sárközi, bogrogközi, mezőföldi és magyarbődi táncokból. Ezeket Varga Andreas, Kátai Tibor, Papp Nóra és Forgó Edit oktatók tanították be a művészeti iskola és Padkaporos Táncegyüttes keretében működő kiskunfélegyházi, valamint Kunszállásról, Petőfiszállásról, Bugacról, Csongrádról az Alföld Táncegyüttesből érkező néptánccsoportoknak.
A műsort évzáró táncház követte a Padkaporos Házban. Itt valamennyi csoport táncosa és a vendégeik közösen ünnepelték meg a sikeres tanévet.
Két víz köze – Értékek a Duna-Tisza közén címmel rendezték meg a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület kiállítását a Móra Ferenc Művelődési Központban. A Városalapítók hete rendezvénysorozat részeként bemutatott tárlatot Berei Andrea, az egyesület elnöke népes közönség előtt nyitotta meg május 25-én, szombaton.
– A Petőfi-program keretében a Térségi kulturális szolgáltatások mintaprogram negyedik Bács-Kiskun megyei állomása Kiskunfélegyháza. A program megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Művelődési Intézet közösen támogatta, és a Hagyományok háza koordinálta a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület – mint a Hagyományok háza hálózat partnerszervezete – segítségével.
A vándorkiállítás célja vármegyénk tárgyalkotó népművészeti értékeinek bemutatása, és nagy örömünkre szolgál, hogy a záróhelyszín Kiskunfélegyháza, a megnyitó pedig a Városalapítók Hetére esik. Úgy állítottuk össze ezt a kiállítássorozatot, hogy leginkább a helyi értékeket tudjuk megmutatni, így a mostani tárlat anyagát is Kiskunfélegyháza és a környező településeken alkotó egyesületi tagjaink munkáiból válogattunk össze. Külön fel szeretném hívni a figyelmet a félegyházi alkotók: Ágostonné Bene Ircsi kosár- és díszüvegfonó, Samu Mónika ékszerkészítő, Pintér Gábor fafaragó játékkészítő és Vízi Jánosné bábkészítő munkáira. A többi alkotást pedig úgy választottuk ki, hogy mindenképpen kapcsolódjanak a városhoz. A kecskeméti Díszítőművész Szakkör tagjai már évekkel ezelőtt kutatták és feldolgozták a kiskunfélegyházi suba hímzés mintáit a Kiskun múzeumban, majd a felhasználásukkal olyan alkotásokat terveztek és készítettek, amelyeket most ezen a tárlaton is megtekinthetnek a látogatók. A szakkör itt bemutatkozó tagjai: Mucsi Jenőné, Fekete Erzsébet, Orbán Istvánné népi iparművészek és Szűcs Kálmánné hímző. A többi környező kisebb településen élő tagjainkat is szeretném megemlíteni: Kristóf Márta mézesbábos népi iparművész Tiszakécskéről, Kanalas János tiszaalpári kosárfonó, a népművészet mestere, két lakiteleki alkotónk, Szelesné Kása Ilona tojásfestő népi iparművész és Sánta Márton fiatal fazekas tehetség munkái is jelen vannak. A kecskeméti és Kecskemét környéki kiállítók közül Csáki Ildikó ágasegyházi szalmafonásai, Barcsik Sándorné szövő népi iparművész és Horváth László hetényegyházi fafaragó alkotásai mellett Szilágyi Áron hangszerkészítő néhány dorombja is látható az egyik vitrinben.
A Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál szombat esti attrakciója a Wellhello nagykoncertje volt.
A csapatot Radics Gigi fellépése előzte meg, aki bár késve érkezett a koncerthelyszínre, három dal erejéig a színpadra lépett. Őt követte 21 órakor a Wellhello, a csapat utoljára 2019-ben járt városunkban, akkor a Félegyházi Napok rendezvényre kaptak meghívást. Az idén 10 éves zenekar első dalait is felidézték szombat este, így a Rakpart című dalt a közönséggel együtt énekelték. A másfél órás élő koncert professzionális vizuális technika és hangzás mellett zajlott, táncosok közreműködésével.
A napot Dj TomX szettje zárta.
A Langaléta Garabonciások műsora nyitotta a gyereknapi programokat a Városalapítók Heti programsorozatban. A május 26-ai eseményre nagyon sok család kíváncsi volt, akik a Gulyás László vezetésével működő gólyalábasok humoros műsorát tekinthették meg a kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokának parkolójában.
A Langaléta Garabonciások szokásukhoz híven humorral, zeneszóval, a közönséget interaktív módon bevonva szórakoztatták a közönséget. A gyerekek és felnőttek hatalmas tapssal és mosollyal viszonozták a színvonalas műsort.
A Szentháromság vasárnapja – 2024. május 26.
1. Május 30-án, csütörtökön lesz Úrnapja. Este 6 órakor szentmise lesz az Ótemplomban, utána onnan indul az úrnapi körmenet a Szent István Templomhoz. Kérik, hogy a Móra Ferenc Gimnáziumhoz és a városházához vigyenek virágszirmot. Az elsőáldozókat és a ministránsokat ½ 6-ra hívják és várják az Újtemplom sekrestyéjénél.
2. Június 2-án, jövő vasárnap a 9 órai szentmise után megbeszélés lesz a hittanos táborba jelentkezett gyerekek szüleinek.
3. Ugyancsak június 2-án, délután 5 órakor kezdődik az első vasárnapi szentségimádás.
Ünnepi képviselő-testületi ülésen adták át az idei kitüntetéseket Kiskunfélegyházán, ahol már hagyomány, hogy a város legnagyobb kulturális és hagyományőrző eseménye keretében a települést alapító elődökre emlékezve köszöntik Félegyháza most élő kiválóságait. A városháza dísztermében vasárnap megrendezett ünnepségen Csányi József polgármester köszöntötte a díjazottakat.
Móra Ferenc Csicseri történetével ismerkedhettek meg a gyerek május 26-án, a Városalapítók hete programsorozaton a Rocktár előtti füves részen. A gyereknapi esemény sok családot vonzott, akik nevetéssel viszonozták a vándormuzsikus által előadott kedves történetet.
Gulyás László a közönségből kiválasztott gyerekekkel és szüleikkel játszotta el Csicser falu történetét, ami Nevenincsen túl, Nekeresden innen található. A falu lakói szegények, de rendkívül találékonyak és vidámak. A mindennapi életükben az apró dolgoknak is nagy jelentőséget tulajdonítanak: mezítláb járnak, hogy megkíméljék csizmáikat, rostával mérik a vizet és megaszalják a havat. Egy napon azonban különös esemény zavarja meg a falut: a bíróné nagyot sikolt, mert kendermagos tyúkja akkora tojást tojt, mint egy borsószem.
Ez a rendkívüli esemény az egész falut megmozgatja, és mindenki találgatja, mit kezdjenek a csudatojással. A falu bölcsei végül úgy döntenek, hogy ajándékba viszik a tojást a szolgabírónak. A bíró, a kisbíró és a harangozó elindulnak a szolgabíróhoz és útközben megtervezik, hogyan adják át az ajándékot. Amikor megérkeznek, a harangozó hirtelen tüsszentése miatt a tojás összetörik a szolgabíró előtt, ami hatalmas felháborodást vált ki. A falu bölcsei szégyenükben elszaladnak, és máig keresik a tojás párját.
A Silver Step Táncstúdió táncosai is színpadra léptek a gyermeknapi programok sorában május 26-án, vasárnap a Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztiválon. A megszokott lendületes, remek hangulatú produkciókat láthatta a közönség a táncstúdió Manó, Gyerek 1, Gyerek 2, Tini kezdő és Tini haladó csoportjaitól. A megszokott lendületes, remek hangulatú produkciókat láthatta a közönség a táncstúdió Manó, Gyerek 1, Gyerek 2, Tini kezdő és Tini haladó csoportjaitól.Művészeti vezető: Kovács Sándor.
Gyermeknapi koncertek sora kezdődött a nagyszínpadon május 26-án, vasárnap délelőtt. A Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál zárónapján a gyermekek állnak a középpontban. Ennek szellemében a Langaléta Garabonciások megnyitó előadása után a Kicsi Gesztenye Klub produkciója szórakoztatta őket. Kicsi Gesztenye, Lufipofi, Napsugár és Olly, a rák zenés, táncos előadásán szemmel láthatóan kiválóan szórakoztak a kicsik.
A Kiflihajó zenekar koncertje is a gyermeknapi programok között szerepelt a Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztiválon május 26-án, vasárnap. Körmendy-Tóth Boglárka, Körmendy Dávid, Sas Szilárd és Székely Zoltán élőzenés gyermekelőadása megmozgatott kicsit és nagyot.
A koncert után a Padkaporos Táncegyüttes lépett a nagyszínpadra. Előadásukban vajdaszentiványi és györgyfalvi táncokat láthatott a közönség. Produkciójukat Borbély Zsuzsa hegedűn, Szabó János brácsán, Inoka Győző bőgőn kísérte. A műsoruk végén egy rögtönzött táncházban is részt vehettek a megjelentek.
Kitűnő szervezés, kiváló időjárás és rengeteg futó. Így lehetne jellemezni a XXXI. Kiskun Kupa futóversenyt, amire több mint hétszázan neveztek. A szervezők már harmadik alkalommal Petőfi Emlékfutamként is nevezik az eseményt.
Fussunk együtt Kiskunfélegyháza csodálatos belvárosában! Ezzel a szlogennel hívta és várta a szervező Jogging Plusz Sportegyesület a futás szerelmeseit, nemcsak a városból, a környező településekről, de az egész országból, sőt, a határon túlról is. A felhívásnak meg is lett az eredménye, mert soha ennyien, több mint hétszázan, álltak oda a rajtvonalhoz. Köztük Kiskunfélegyháza testvérvárosaiból is összesen harminchatan.
Az Ifjú titán futamon először a legkisebbek, az óvodások indultak, akiknek kétszáz métert kellett teljesíteni. Az életkor haladtával a távok is növekedtek a gyerekeknél, egészen ezer méterig. A Talpra magyar! váltóra háromfős csapatok jelentkezhettek, akiknek egyénenként valamivel több mint hatszáz méter volt a távjuk, így jött ki az 1848 méter. A Petőfi-futamnál három táv, öt, tíz és huszonegy kilométer közül választhattak az indulók. A nagy létszámra való tekintettel először a leghosszabb távot választók rajtoltak, néhány perc múlva a tíz kilométeresek, majd újabb pár perc múlva pedig az öt kilométeresek. Nekik az idejüket chippel mérték. Az öt kilométeres pályán több helyen is zenészek szórakoztatták nemcsak az érdeklődőket, de a futók is újabb lendületet kaphattak a dallamoktól.
A Városalapítók hetéhez kapcsolódóan ünnepi szentmisét mutattak be a városért, május 26-án. Isten áldását a városra, a közösségekre és családokra Geszler Péter, a Sarlós Boldogasszony Templom plébánosa kérte.
A Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál alkalmából ajánlott szentmisén részt vett – többek között – Csányi József polgármester és felesége, a város vezetői, képviselői és díszpolgárai is.
– Szentháromság vasárnapján kérjük együtt Isten áldását a városra, a közösségekre, a családokra, idősekre és gyermekekre. Imádkozzunk együtt elhunytainkért, elődeinkért, akiknek örökségét nekünk kell tovább adni az utódoknak – fogalmazott a plébános. Prédikációjában kiemelte, hogy az embereknek meg kell találniuk a helyüket és feladatukat a világban. – Ha jó helyen vagy, akkor Isten megadja a kellő erőt ahhoz, megvalósítsd azt az álmot, amit ő álmodott rólad, csak tudd, hogy hol a helyed, mi a feladatod és azt, hogy Isten segítségével sikerülni fog. Fontos, hogy imádkozzunk Istenhez, mert akkor épül az országa, akkor lesz közösség, város és akkor tudjuk megmutatni, hogy Krisztushoz tartozunk – mondta Geszler Péter.
Fanfárral vette kezdetét az ünnepi képviselő-testületi ülés, aminek ezúttal is a Kiskunfélegyháza jeleseit elismerő díjak átadása volt a fénypontja. Az alkalomnak – ami Félegyháza várossá nyilvánításának 250. évfordulója tiszteletére megrendezett Városalapítók hete ünnepségsorozat szerves része volt – május 26-án, vasárnap a városháza díszterme adott otthont.
A Kiskunfélegyháza történeti múltját, hagyományait ápoló, a városalapító elődök és a ma élő polgárok tiszteletére rendezett ünnepi képviselő-testületi ülésen Csányi József polgármester köszöntötte a megjelenteket: a képviselő-testület tagjait, a kistérségi településekről érkezett vendégeket, az egyházkerületek képviselőit, a város díszpolgárait, a kiskun kapitányokat, a testvérvárosok képviselőit, intézményvezetőket, civil szervezetek képviselőit, a város polgárait, a városalapító családok leszármazottjait, és minden megjelentet. A polgármester emlékeztetett arra, hogy Kiskunfélegyháza legnagyobb kulturális és hagyományőrző eseménye a Városalapítók hete. Ilyenkor arra a történelmi dátumra emlékezünk, amikor a redempciót engedélyező kiváltságlevelet Mária Terézia királynő a Jászkun kerület legfőbb bírájának, Magyarország nádorának, gróf Pálffy Jánosnak 1745. május 24-én átadta. 2000-től ez a nap Kiskunfélegyháza ünnepe.
Az osztály a tanulmányait 1970. szeptember 1-jén, a Petőfi Sándor Gimnázium biológia-kémia szakos osztályában kezdte. 1972 szeptemberében azonban a Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola megnyitása miatt áthelyezték őket a Móra Ferenc Gimnáziumba. Az osztály 28 tagjából az osztályfőnök, 16 diák és hat családtag vett részt a találkozón. Négyen már nincsenek közöttük, rájuk egy-egy szál virággal és égő gyertyával emlékeztek. Többen betegségük miatt nem tudtak elmenni az összejövetelre.
A csoport mindig összetartó, egymást támogató és szeretetteljes közösség volt, ezért az érettségi óta ötévente találkoznak. Az eseményen felidézték a gondtalan ifjúság emlékeit, az iskolai csínyeket, mókákat, a vidám kirándulásokat és az azóta is tartó barátságokat, amelyek összekötik az osztálytársakat és örökifjú, kiváló osztályfőnöküket. Az esemény jó hangulatú ebéddel zárult, majd a résztvevők csatlakoztak a Városalapítók heti ünnepi programjaihoz – tudtuk meg Magonyné Kis Czakó Katalintól, a találkozó szervezőjétől.
A Városalapítók hete alkalmából fajátékokkal, kézműveskedéssel, körhintákkal, csúzlizdával és íjászbemutatókkal várják a család apraját és nagyját a Rocktár előtt. Kicsik és nagyok egészen vasárnap este 20 óráig játszhatnak a Gyermekbirodalomban.
Idén sem unatkoznak a gyermekek a Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztiválon. A Rocktár előtti területen a Kalandozó Komédium történelmi fajátékait próbálhatják ki. Az ügyességi feladatok mellett a varrás és vasalás fortélyaival is megismerkedhetnek, a meleg időben pedig horgolt és fából készült fagyikból, fánkokból és süteményekből válogathatnak kedvükre. Időutazásra hív mindenkit Kádár Ferkó fotószínháza, Paprika Jancsi csúzlizdája és Néder Norbi fakörhintái.
A kézműves sátorban több mesterséget is kipróbálhatnak az ügyes kezű gyerekek. Bárki készíthet magának gyöngyökből és fonalból nyakláncot, karkötőt, vagy tűzzománcmedált, de kavicsot és üveget is lehet festeni. A gyertyamártás technikáját és a tésztakészítés lépéseit is megismerhetik a fiatalok, a különféle lisztektől és a tésztagyúrástól kezdve egészen a csigatészta tekeréséig.
Sokak örömére idén sem hiányzik a Gyermekbirodalomból az arcfestés és a csillámtetoválás.
A Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium előtti zöldterületen a hagyományőrzés jegyében a Turul Koppány Íjászok látványos történelmi jurtafaluja csalogatja az érdeklődőket. A gyöngyfűző és makramé kiállításon túl íjászbemutatókkal, lövetéssel, történelmi kiállítással és gyermekfoglalkozásokkal várják a kicsiket és nagyokat.
A XXIV. Kiskun Országos Mazsorett Fesztivál résztvevőivel és az ő pompás felvonulásukra kíváncsi tömeggel telt meg a Kossuth utca május 25-én, szombaton délután. A színes ruhákba öltözött mazsorettek látványos bemutatókkal kápráztatták el a közönséget, miközben a fesztivál ünnepi hangulata töltötte meg a főutcát. A felcsendülő zenekari dallamok és a mazsorettek koreográfiái magukkal ragadták a nézőket, akik lelkes tapssal jutalmazták az előadókat.
A város 250. évfordulója alkalmából meghirdetett „Szeretett városom, Félegyháza” rajzpályázat eredményhirdetését 2024. május 23-án tartották a sportcsarnok parkolójában felállított színpadon.
A hétvégi kulturális eseményeinek sora ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét csütörtökön délután, melyen elsőként a város évfordulója alkalmából meghirdetett rajzpályázat eredményeit hirdették ki.
A megjelenteket Bajzák Andrea, az önkormányzat ifjúsági referense köszöntötte és örömét fejezte ki, hogy szinte minden iskola részt vett a rajzpályázaton. A gyönyörű alkotásokból rendezett kiállítást bárki megcsodálhatja a sportcsarnok üvegfelületén június közepéig.
A továbbiakban a zsűri elnöke Rosta Ferenc kultúráért felelős alpolgármester méltatta a pályázatra érkezett műveket. Megtudtuk, hogy mintegy 120 alkotás érkezett a felhívásra. A gyerekek változatos technikákkal örökítették meg a számukra értékesnek és érdekesnek talált motívumokat, épületeket, valamint a város életének színes mozzanatait.
A békepárti politika és az európai parlamenti választás fontosságára hívta fel a figyelmet Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti listavezetője május 23-án, Kiskunfélegyházán. A politikus Lezsák Sándorral, az Országgyűlés alelnökével, Kiskunfélegyháza és térsége országgyűlési képviselőjével és Csányi József polgármesterrel közösen tartott tájékoztatót.
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok – így a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság is – azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
Kiemelkedő eredményeket értek el a TITOK Oktatásszervező Bt. által meghirdetett országos angol és német nyelvi levelező versenyen a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 7/E osztályos tanulói. A verseny hat fordulóból állt és végigkísérte az egész tanév munkáját.
Koncertekkel zárt a Diákfeszt első napja május 24-én, este. Bíró Csongor Vitéz Greatest Hit műsora előtt azonban a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat képviselője, Jellinek Levente diákpolgármester a színpadra hívta Csányi József polgármestert és Keresztes Tünde kulturális referenst. Megköszönték a fesztivál megszervezését és köszönetük jeléül tiszteletbeli GYIÖK-ösnek fogadták őket, valamint ajándékkal is készültek számukra. Mindketten egy Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat logóval ellátott pólót kaptak emlékül, valamint személyes tárgyakkal is kedveskedtek a fiatalok.