Heti online sajtófigyelő 2018.03.09-03.16.
Április 1-jén, vasárnap 19 órától rendezik meg a Lakitelek Népfőiskolán a Húsvéti locsolóbálat. A népfőiskola lakodalmas házában négyfogásos, svédasztalos vacsorával, büfével, valamint élőzenés mulatsággal várják a vendégeket. A zenét Belicza András és barátai szolgáltaják. Jegyár: 7 ezer forint. További információ kérhető a csingerandrea@nepfolakitelek. hu e-mail címen, vagy a 06-30-487-8940-es telefonszámon.
Ellátottjai jelölték dr. Reznyák Béla kiskunfélegyházi sebészt, a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra. Jelöléséről a főorvos annyit mondott: - Nagyon meglepődtem, ugyanakkor örömteli érzés is volt, éppen azért, mert olyanok javasoltak a kitüntető díjra, akiket kezeltem. A sebész főorvos kitüntető díját március 31-éig lehet támogatni a www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu oldalon.
Március közepe a kokárdák és a nemzetiszínű lobogók időszaka. A magyar forradalom és szabadságharc évfordulója egy olyan ünnep, amelyre gyerekek és felnőttek egyaránt szívesen készülnek. 14-én délelőtt a Darvas iskola tornaterme is ünnepi díszbe öltözött. A jelképekben gazdag díszletek közé ötven negyedikes tanuló varázsolt pezsgő, forradalmi hangulatot. A modern, sok zenével és mozgással tarkított előadás felidézte a márciusi ifjak szabadságvágyát, lelkesedését, a kivívott jogok feletti örömét, de a szabadságharc bukása miatti fájdalmát is. A megemlékezésen vendégként vettek részt a Százszorszép Óvoda nagycsoportosai, valamint a kikindai Fejős Klára Általános Iskola pedagógusaiból és diákjaiból álló delegáció tagjai. Történelmünk nagy alakjainak és eseményeinek felelevenítése így a határon túli barátságok elmélyítését is segítette.
Kiskunfélegyháza tanácsa 1902. december 7-én alapította városunk múzeumát, a Kiskun Múzeumot az akkori gimnáziumi gyűjteményre alapozva. Az esemény évfordulója alkalmából nyílt meg még decemberben az az emléktár-kiállítás, amely a félegyháziaktól kapott tárgyakat mutatja be. A kiállításon többek között régi kosarakat, órákat, fényképeket, térképeket, bakelitlemezeket, könyveket, használati tárgyakat, bútorokat lehet megtekinteni március 24-éig.
“Ne félj attól, hogy kudarcot vallasz! Még mindig jobb, mintha meg se próbálod!”
Március 10-én nagyszabású pályaorientációs rendezvényen vehettek részt a Móra Ferenc Gimnázium tanulói. Az iskola volt diákjai közül idén 12-en tértek vissza egykori osztálytermeikbe, és fogadták a jelenlegi mórásokat előadásaikon, workshopjaikon.
Egy igazán érdekes előadáson ismerkedhettek meg az érdeklődők Görgei Artúr szerepével az 1848-49-es szabadságharcban. Az előadás apropója – amelyet dr. Hermann Róbert történész, egyetemi tanár tartott két nappal az ünnep előtt a félegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban – történelmünk kiemelkedő eseményének közelgő évfordulója volt. Az eseményen sok más érdekesség mellett megtudtuk azt is, hogy Görgei nem csak a szabadságharc oszlopos tagja volt, hanem külföldön is jegyzett kémikus. A ma is széles körben alkalmazott kókuszdió olajának zsírsavairól végzett kutatásokat.
Petőfi Sándor szobránál állva, emlékezzünk a 170 évvel ezelőtti eseményekre. Mi már örökségbe kaptuk a szabadságot azoktól, akik vérükkel, életükkel fizettek ezért. Mérhetetlen hálával tartozunk nekik, és kötelességünk úgy élni, hogy méltók lehessünk a tőlük kapott szabadságra, hogy ne legyen hiábavaló szent áldozatuk. Ezekkel a mondatokkal köszöntötte Csányi József polgármester március 15-én, a forradalom és szabadságharc évfordulójának megünneplésére összegyűlteket a Petőfi-téren. Az ünnepségen Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet. A tisztelgés koszorúinak elhelyezése után a sárospataki 8kor Színház „Zúg március” címmel tartott előadást.
http://felegyhazikozlony.eu/sa_hirek/i_helyi_hirek_2/i_bem_tab...
http://felegyhazikozlony.eu/sa_hirek/i_helyi_hirek_2/i_faklyas...
http://felegyhazikozlony.eu/sa_hirek/i_program_7/i_emlekezzunk...
http://www.infokiskunfelegyhaza.hu/hirek/olvas/petofi-es-barat...
http://www.infokiskunfelegyhaza.hu/hirek/olvas/bem-tabornok-me...
http://www.infokiskunfelegyhaza.hu/hirek/olvas/faklyas-felvonu...
http://www.infokiskunfelegyhaza.hu/hirek/olvas/szabadsag-szere...
https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/forradalom-hoseire-e...
A Bács-Kiskun Megyei Kórház közleményben tájékoztatja a lakosságot, hogy március 15-től megszűnik a látogatási tilalom a kórház telephelyein.
A javuló influenza járványügyi helyzetre való tekintettel, a Bács-Kiskun Megyei Kórház teljes területére elrendelt – beleértve a kecskeméti, kiskunfélegyházi, kalocsai telephelyeinket is - látogatási tilalmat Dr. Svébis Mihály főigazgató, saját hatáskörben, 2018. március 15. (csütörtök) naptól megszünteti.
A Kiskun Múzeum Baráti Köre múzeumlátogatást szervez a Semmelweis Emlékév alkalmából Budapestre március 17-én, szombaton. Az utazás vonattal történik. A vonatjegyeket és a belépőjegyeket mindenki egyénileg rendezi. Jelentkezni a múzeumtúrára a 06/70/221-1608-as telefonszámon lehet. Indulás időpontja: március 17., szombat, 8.30-kor. Találkozunk az állomáson 8.15-kor. Kérik, hogy a vonatjegyeket, ha lehetséges, mindenki a pénteki napon vásárolja meg.
Kiemelkedő országos sikert hozott a Dózsa György Általános Iskolának a Bolyai Természettudományi Csapatverseny. A március 10-én, Budapesten rendezett döntőben a Dudás Tamás, Szabó Árpád, Szabó Zsombor, Zsígó Zsombor alkotta hatodikos csapat ezüstérmet szerzett, és a dobogó II. fokára állhatott fel.
Az idei tanévben második alkalommal rendezték meg az OTP BANK Bozsik Intézményi Program közös Grassroots Szabadidős Labdarúgó Fesztiválját március 12-én a Constantinum Sportcentrumban. Az eseményhez Kiskunfélegyháza és kistérsége iskolái és óvodái csatlakoztak, amelynek keretében játékos gyakorlatokkal ismertették meg a gyerekeket.
Az elmúlt évek nagy sikere után idén 14-dik alkalommal rendezik meg Félegyházán, a Kiskun Múzeum és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár összefogásával, a helyismereti vetélkedőt. A téma – amely adódott a Petőfi Emlékévből – Petőfi, a „halhatatlan dalnok” és Félegyháza az 1848-49-es szabadságharc idején lesz. A szervezők felhívására három korcsoportban, rekord mennyiségű, 147 csapat jelentkezett. A vetélkedő résztvevői betekintést nyernek a helyi levéltárban fellelhető korabeli dokumentumokba, feljegyzésekbe, és azokból megtanulnak önálló következtetéseket levonni.
A Móra Ferenc Művelődési Központ és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szervezésében 2018. április 21-én, szombaton 8-16 óráig megrendezésre kerül a tavaszi virágünnep a KORONA utcában.
A Félegyházi Termál Parkfürdő tájékoztatja vendégeit, hogy az ünnepek alatt az alábbi nyitvatartással várja látogaóit.
A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban március 9-én tartották meg a Weöres Sándor területi szavalóversenyt általános iskolás tanulóknak. A Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola által szervezett megyei fordulóra jelentkező diákok bármely magyar költő – szabadon választott – versének előadásával nevezhettek. Az alsósok és felsősök legjobbjai jutottak tovább a március 24-ei, kiskunhalasi döntőre.
Március 10-én és 11-én a fővárosi Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok Tornacsarnokában rendezték meg a 2017/2018. tanév Torna „B” Kategória Diákolimpia Országos Döntőjét. A kétnapos rendezvényen az I., II., III-IV., V-VI. korcsoportba tartozó amatőr lány- és fiúversenyzői, valamint csapatai mérték össze tudásukat. A versengés végén a legjobb egyéni versenyzők és csapatok elnyerték a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet.
Hétfőn a kiskunfélegyházi Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola meghívásának tett eleget az Argos Állatvédelmi Egyesület. Három osztályban, a negyedik, ötödik és hatodikosoknál jártak az egyesület munkatársai négylábú barátaik – Eli, Balto és Haras – kíséretében.
Az engedélyt nyert üzemek között kiskunfélegyházi, bajai, kecskeméti, kerekegyházi, kiskunhalasi és kiskunmajsai székhelyű vállalkozás is található.
A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a Bercsényi utca lakóit, hogy március 19-étől folytatódik a gömbkőris fák metszése. Kérik az ott parkoló gépjármű-tulajdonosokat, hogy az úttesttel párhuzamos parkolókat a lezárt helyszíneken ne használják.
17 csapat teljesítette az ősszel indult 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedő hétlépcsős online fordulóját, amelynek során a fiatalok - mentoraik segítségével - a vállalkozói lét megismerésétől, az ötletgenerálás fogásain és a tervek részletes kidolgozásán át – többféle üzleti modellt megismertetve – egészen a piacra lépésig jutottak el.
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium két diákja is nagyon jól szerepelt a versenyen. Idén a Húsipari Termékgyártó Szakma Kiváló Tanulója Versenyének március 7-e és 9-e között az FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium adott otthont. A félegyházi diákok komoly szakmai felkészültséggel érkeztek a megmérettetésre, amelynek meg is volt az eredménye. Az ország huszonnégy legjobb húsipari termékgyártó tanulói közül Iancio Szilárd 1. helyezettként (94%-os összesített eredménnyel), Máté Zoltán pedig 3. helyezettként (92%-os összesített eredménnyel) állhatott fel a dobogóra, ami azt is jelentette számukra, hogy mindketten jeles szakmai bizonyítványt szereztek.
A legek és az egek ura, a vándorsólyom lett az év madara 2018-ban. Természetes, hogy a Madárbarát Klub vezetője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportjának vezetője, Meizl Ferenc részletes ismertetést adott róla a március 10-ei klubfoglalkozáson a városi könyvtárban, ahol jelen voltak a madárbarát óvodák és iskolák (Kossuthvárosi Óvoda, Móravárosi Óvoda, Kossuth Lajos Szakközépiskola és a Platán Utcai Általános Iskola) növendékei és nevelőik is. A klubvezető örömmel jelentette be azt is, hogy munkájuk elismerésének tekinti, hogy március 14-én, Budapesten, az Országos Széchenyi Könyvtárban Kállainé Vereb Mária könyvtárigazgató tart előadást egy nemzetközi konferencián, a félegyházi madárbarát klub eredményeiről Az „Ökoszemlélet kialakítása és erősítése egy városi könyvtárban” címmel.
Kecskemétre, a MÍSZ Terem OB Kvalifikációs Fita versenyre utaztak a Koppányíjászok március 11-én. A nagy létszám ellenére, a HISZE által kiválóan megszervezett kvalifikációs verseny zökkenőmentesen, lezajlott. A nagy létszám előnye, hogy nem egyszemélyes kategóriákban gyűjtöttek érmet a versenyzők, hanem konkrét képet kaptak a tudásukról.
Lezajlottak a Diák korosztály kötöttfogású magyar bajnokságai az elmúlt két hétvégén. A Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzői közül 9 fő szerzett indulási jogot a területi bajnokságokon, hogy részt vehessenek az országos döntőn.
Kiskunfélegyházán szeptember 7-én és 8-án rendezik meg a XX. Libafesztivált. Az idei rendezvény is gazdag programokat kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt, de a nagy népszerűségnek örvendő főzőverseny sem marad el. A fesztivál részleteiről március 9-én Csányi József polgármester, Lezsák Sándor, a rendezvény fővédnöke, az Országgyűlés alelnöke, dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója, Vajda Tamás, az Integrál-Group Kft. ügyvezető igazgatója, Kis Miklós Zsolt, agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója a városházán tartott sajtótájékoztatót.
1. Hétfőn este ½ 6-tól Bibliaórát tartanak a Jókai utcai Közösségi Házban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Nagyböjt negyedik vasárnapja - 2018. március 11.
Hódmezővásárhelyen bonyolították le a IV. korcsoportos Vidék Bajnokság „Kék” csoportjának 4. fordulóját március 10-én és 11-én, amelyen a DMTK-KVSE Aquasport Egyesület vízilabdázói négy találkozót játszottak. Felemásan sikerült a forduló a félegyháziaknak, a házigazda hódmezővásárhelyieket ugyan legyőzték, de egy góllal kikaptak a Szegedi Női Vízilabda Egyesülettől, így egy helyet hátrébb csúsztak a tabellán. A csoportot a nyíregyházi egyesület vezeti megelőzve a csongrádiakat. A bajnokság következő fordulóját április 21-én és 22-én Csongrádon rendezik meg.
Tankötelessé válnak a 2018/2019. tanév kezdetén a 2011. szeptember 1-je és 2012. augusztus 31-e között született iskolaérett gyermekek a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 45.§ (2) bekezdése értelmében. A beiratkozás időpontját a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatala a járás valamennyi településére egységesen határozta meg.
Korábban a dr. Holló Lajos utcában jó minőséget szolgáltatva működött a város közintézményeit ellátó központi konyha, amelyet megszüntettek. A konyha most megújult, nem is akármilyen színvonalon. Üzemeltetését a Suli-Host Vendéglátó és Szolgáltató Kft. vállalta, amely több mint 300 millió forintért újította fel az épületet és szerelte fel a kor követelményeinek megfelelő eszközökkel. Az ELŐ-SZER Kft. munkája során megújult konyhát, március 9-én ünnepélyes keretek között avatták, amikor valamennyi vendég megkóstolhatta azt is, hogy milyen ételekkel kívánják ellátni a későbbiekben Félegyháza fiataljait, intézményi dolgozóit.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének legfrissebb állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. További információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/795-065.
Hagyományteremtő célzattal, immár ötödik alkalommal rendezték meg a Constantinum Kupát a felső tagozatos általános iskolások részére március 7-én az intézmény sportcentrumában. A félegyházi diákok ezúttal három versenyszámban mérték össze tudásukat. A rendezvény sztárvendége, Kürtösi Zsolt olimpikon 7 próbázó, 10 próbázó volt, akivel személyesen találkozhattak a gyerekek és autógrammot is kérhettek tőle.
Dr. Karancsi Zoltán tanszékvezető egyetemi docens Grúziát mutatta be az érdeklődőknek a Földrajzi Szabadegyetem sorozatának legújabb előadásán, március 8-án, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az előadó mesélt a Fekete-tenger feltöltött partvidékéről, az állandó hótakaróval borított magashegységekről, de a grúzok történelmébe és kultúrájába is bepillantást engedegtt.
A numizmatikát háttérbe szorította a térség múltjáról árulkodó dokumentumok, képeslapok, tárgyi emlékek felkutatása és megvásárlása. Majd úgy döntött, hogy ezeket az emberöltőkön túlról mesélő emlékeket másokkal is megosztja. Így született meg az a közösségi színtér, ahol elkezdte nyilvánosságra hozni kincseit, másokat is erre buzdítva.
Nagyböjt 3. vasárnapja - 2018. március 4.
Az EDF DÉMÁSZ Hálózat Kft. tájékoztatja Kiskunfélegyháza és a külterületen élő lakosokat, hogy áramszünet lesz a szolgáltatás minőségének javítása érdekében végzett hálózati munkák miatt. Ezen munkálatok helyeinek és időpontjainak részletes ismertetője az alábbiakban olvasható.
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány 2018-ban 29. alkalommal rendezte meg a Zrínyi Ilona kétfordulós matematika versenyt. A megyei forduló eredményhirdetése 2018. március 3-án volt Kecskeméten a Református Általános Iskolában. Az ünnepségen részt vettek a díjazott versenyzők, a tanáraik, a meghívott vendégek és a szülők.
Rajzpályázatot hirdet a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület (KGME) Félegyháza - a város, ahol élek címmel. Két kategóriában, általános iskolás és középiskolás diákok pályázhatnak, bemutatva Kiskunfélegyháza értékeit, szépségeit, mire a legbüszkébbek, mint városunk kis polgárai. Az alkotások mérete és technikája szabadon megválasztható.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, az Országos Petőfi Társaság és a Szent Benedek középiskola a Petőfi nevét viselő iskolák számára háromnapos országos találkozót rendezett.
Holló László Munkácsy-díjas festőművészre, a város díszpolgárára emlékeznek Kiskunfélegyházán, születésének 131. évfordulója alkalmából március 6-án, kedden 15 órakor. Helyszín a Petőfi-téri szobor és a Korona utcai szülőház. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Holló László Kuratórium és a Holló László Képzőművész Kör szeretettel hív minden emlékezni kívánót a koszorúzási ünnepségre. A Móra Ferenc Gimnáziumban a délelőtti órák keretében tartják a megemlékezést.
2018. március 1-én téli időjárás közepette, de a lelkesedéstől fűtött ünnepi hangulatban került sor a Petőfiszállási Csicsergő Óvoda új épületének alapkőletételére.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Kecskeméti Tankerületi Központ és az iskolavezetés kiváló együttműködésének köszönhetően a 2018-as esztendőben komoly fejlesztések valósulnak meg a József Attila Általános Iskolában. A nyári szünetben 22 millió forintot költ az önkormányzat az épület lefolyórendszerének és vizesblokkjainak a felújítására. Ezzel a tanulók és a dolgozók régi álma valósul meg. Az új tanév kezdetére szeptembertől korszerű, a mai kor követelményeit kielégítő higiénés és esztétikai körülmények közé érkezik majd vissza az iskola közössége.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a 2018. március 15-i nemzeti ünnep kapcsán az alábbiak szerint változik a Polgármesteri Hivatal nyitva tartása és ügyfélfogadási rendje:
Március 9. (péntek) munkanap ügyfélfogadás: 8.00 – 16.00
Március 10. (szombat) pihenőnap nincs ügyfélfogadás
Március 15. (csütörtök) nemzeti ünnep nincs ügyfélfogadás
Március 16. (péntek) pihenőnap nincs ügyfélfogadás
Szíves megértésüket köszönjük!
Dr. Faragó Zsolt
jegyző
Kézműves foglalkozásokat szervez a tavaszi szünet idejére gyerekeknek a Móra Ferenc Művelődési Központ. A program keretében lehetőség lesz húsvéti díszek, dekorációk készítésére, valamint sok mese és játék vár a kicsikre és nagyobbakra március 28-án, csütörtökön és április 3-án, kedden délelőtt 8 és 12 valamint 13 és 16 óra között. Étkezést nem, de a gyermekfelügyeletet 12 és 13 óra között is biztosítják. Részvételi díj délelőtt 500 forint, egész nap 800 forint/fő. Információ és jelentkezés Bodor Mariannál a 20/292-6403-as és a 76/466-843-as telefonszámon. Ezen kívül a Tojások Napjára is várnak kicsiket és nagyokat március 30-án, pénteken 9.30 és 12 óra között. Program: tojásfestés, húsvéti dekorációk készítése. A szervezők kérik, hogy aki tud, vigyen magával tojást. A belépő 400 forint.
Februárban kezdte meg működését Kecskeméten, a megyei kórházban a Medical Emergency Team, rövid nevén MET, az a gyorsreagálású csoport, amely újraélesztés esetén segít a legmegfelelőbb ellátás – emelt szintű újraélesztés biztosításában. A csapat tagjai kifejezetten ezekre az esetekre képzett nővérekből és orvos illetve mentőtisztekből állnak, akik napi rendszerességgel látnak el hasonló betegeket. A MET létrehozásának célja a betegek mielőbbi és leghatékonyabb ellátása csapatmunkában.