Heti online sajtófigyelő 2019.06.08-06.14.
Nyárköszöntő családi közösségi napot tartott a Móra Ferenc Művelődési Központ június 8-án a Korona utcában.
Negyedik alkalommal rendezik meg idén, június 15-én, szombaton a nagysikerű Tréfás Békás Forgatag című rendezvényt. Balla László alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője ezúton is szeretettel invitál minden korosztályt az eseményre.
A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban még két hétig, június 28-áig tart a jubileumi, 90. Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom legnagyobb ünnepe.
Egész napos programsorozat várja június 14-én, pénteken 18 óráig a kiskunfélegyházi Egészségközpont és a környező, megújult Korond utca ünnepélyes átadása kapcsán az érdeklődőket
A rendezvény kapcsán kialakított egészségutcán szűrővizsgálatok, az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékbemutatók, kóstolók találhatók, amely mellett az ország legnagyobb mobildiagnosztikai szűrőkamionjában 37 féle vizsgálat végeztethető el.
Aktuális árak a félegyházi zöldség-gyümölcs piacról.
A verseny célja a nevezés és indulás és kvalifikáció jogának megszerzése a Történelmi Országos és Nemzeti Bajnokságra. A program a festői helyszínen lévő Öregvár udvarán és a tóparton volt kialakítva.
A következő eredmények születtek:
-Bicskeiné Csányi Mária 360 ponttal a 3. helyen zárt. Csányi József 474 ponttal a 9. helyen, Keserű Szilvia 276 ponttal a 15. helyen zárta a versenyt. Mindhárman modern pusztai íjjal lőttek.
A június eleji csapadékos, rossz időjárás miatt elmaradt az elsejére tervezett János vitéz előadás Bugacpusztaházán.
Június első hetében, Balatonbogláron rendezték meg a Magyar Tenisz Szövetség szervezésében az Országos Tenisz Diákolimpiát. A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola I. korcsoportos lány csapata aranyérmet szerzett az igazolt versenyzők között. A csapat tagjai: Rekedt-Nagy Panni, Kószó Dóra. A nem igazolt versenyzők a B kategóriában versenyeztek, ahol a Tarjányi Áron, Preisz Csaba kettős (Platán u. tagintézmény) bronzérmes lett a népes mezőnyben.
Május elején rendezték meg Magyarország Ifjúsági és Serdülő Ügyességi és Gátfutó csapatbajnokságát. Kiskunfélegyházát a József Attila Általános Iskola jelenlegi és volt diákjai képviselték és szép eredményeket értek el.
Sporteredményei elismeréséül díszoklevelet vehetett át Kecskeméten Tóth Szilveszter félegyházi atléta június 12-én a "Középiskolás kiválóságok" köszöntése alkalmából. A díjat Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere adta át az önkormányzat nevében. Tóth Szilveszter korábban a dózsa tanulójaként ért el komolyabb atlétikai sikereket. Idén már a kecskeméti Katona József Gimnázium színeiben szerepelt az országos atlétikai diákolimpia döntőjében, ahol 3 ezer méteren bronzérmes lett.
Magyarország számára a gyermek az első. A felnövekvő generációk jelentik a nemzet jövőjét. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma köszönetet mond a nemzetközileg is egyedülálló Magyar Védőnői Szolgálatnak, amely tevékenységével a jövő nemzedékeinek egészségét szolgálja az 1915. június 13-i alapítása óta immár 104 éve.
Új múzeumi kiállítóterekkel várja látogatóit a félegyházi Kiskun Múzeum az idei Múzeumok Éjszakáján, június 29-én, szombaton.
A 16 órai kapunyitást követően a múzeumudvarban felállított szabadtéri színpadon művészeti csoportok lépnek fel. Műsort ad többek között a Félegyházi Táncszínház, a Jászfényszarui Fortuna Együttes színjátszó csoportja, a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa, a Swing Cats és a Budapest Marching Jazz Band.
18.15-kor Lezsák Sándor országgyűlési képviselő és Csányi József polgármester jelenlétében ünnepélyes keretek között adják át a Tudástár-élmény-tér múzeumi tanulmánytárakat, valamint a Kincsek a raktárból című régészeti kiállítást. A házigazda Mészáros Márta múzeumigazgató lesz.
A Malomudvarban most is gyermekbirodalom lesz, kemencés sütéssel, bábelőadással, családi programokkal. Az új múzeumi kiállítóterek megtekintésére 20, 21 és 22 órakor indítanak tárlatvezetést. 19 órától játékos vetélkedő indul Élmény a tárban - múzeumi hétpróba címmel. A Börtönmúzeumban 16 és 22 óra között Antibetyár - interaktív nyomozó játék, 22 és éjfél között lámpás tárlatvezetés várja az érdeklődőket. De lesz börtöntetoválás és kiállításbemutató is.
Ne légy kocka! címmel tartottak interaktív programot a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Az alapötletet a programhoz az adta, hogy a nyáriszünethez közeledve a gyerekek egyre fáradtabbak, kevésbé leköthetők, illetve nagyon sok időt töltenek különböző elektronikai eszközökkel.
Június 14-én, pénteken 9 és 18 óra között rendezik meg a kiskunfélegyházi Egészségközpont és a környező, megújult Korond utca ünnepélyes átadását, amelynek kapcsán gazdag programokkal a helyszínre érkezik a BENU Egészségutca.
A Jogging Plus Sportegyesület szervezésében június 8-án rendezték meg a Magyar Tenisz Szövetség hivatalos versenyrendszerében "Jogging Kupa" Play and Stay tenisztornát Kiskunfélegyházán a Félegyházi Termál Parkfürdő melletti teniszpályákon 6 és 11 éves korú játékosok részére. Az ország minden pontjáról érkeztek gyermekek, 20 egyesület mintegy 40 „kis” versenyezője mérte össze tudását. Az eseményt Balla László, sportért felelős alpolgármester nyitotta meg.
Szúnyogirtás lesz a városban és külterületein június 18-án, kedden, napnyugta előtt. A felhasznált vegyszer kizárólag a szúnyoglárvákat pusztítja el, a környezetre nincs káros hatással.
Saját élményeiből megírt könyvből tartott beszámolót dr. Hajdu Zsanett biológus és gyógynövénykutató a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, június 5-én. A kötet, a Bolíviában eltöltött évek tapasztalatairól szól.
Árnyaim könyvei címmel író-olvasótalálkozót rendeztek a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, az Ünnepi Könyvhét keretében. A meghívott vendég Fekete Alíz félegyházi írónő volt, akinek a V'angel Trilogy első két kötetét, a Victoria – A jóslatot és az André – Diabolust köszönhetjük. Veres Borbála újságíró beszélgetett a mű szerzőjével a könyvekről, a megszületésükről és a további tervekről.
Szerdától hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ az MTI-vel. A legmagasabb szintű, harmadfokú intézkedés vasárnap éjfélig lesz érvényben.
Javában tart a városközpont felújítása Kiskunfélegyházán. A helyiek és a városba látogatók láthatják, hogy szinte mindenhol gőzerővel folyik az építkezés. Vannak, akik türelemmel viselik a város megújulását, de vannak olyanok is, akik háborognak. Véleményüknek a közelmúltban tartott lakossági fórumon is hangot adhattak volna, ám mégis alacsony érdeklődés kísérte a beszámolót.
A Kiskun Múzeum Baráti Köre múzeumlátogatást szervez 2019. június 15-én (szombaton) Kecskemétre.
Program:
Bozsó Gyűjtemény - Rippl – Rónai József művészete – válogatás az Antal-Lusztig gyűjteményből (belépő: 400 Ft/fő)
Benkó Zoltán Szabadidőközpont - Séta a dombnál (belépő 100 Ft/fő)
2019. június 6. és 10. között harmadik alkalommal került megrendezésre a III. Sarplaninac Tábor, a helyszín ezúttal is Petőfiszállás volt.
A résztvevők az ország minden részéről érkeztek, a legtöbben egy vagy több kutyát is hoztak magukkal - számolt be a jeles esményről Petőfiszállás község honlapja. A Sarplaninac Baráti Kör azzal a céllal szeretne hagyományt teremteni a rendezvényből, hogy összetartsa és bővítse ezen pásztorkutyafajta tartóit és tenyésztőit.
Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója nyitotta meg az idei pedagógusnapi ünnepséget június 7-én, pénteken, a Móra Ferenc Művelődési Központban. A félegyházi gyerekek oktatásában, nevelésében élen járók munkáját Csányi József polgármester méltatta, kiemelve szerepüket, példamutatásuk és emberi értékeik fontosságát a felnövekvő generációk erényeinek megszilárdulásában.
Kiskunfélegyházát lényegében már 5. éve a Nemzeti Fórum Egyesület önkormányzati képviselői irányítják. Azok, akik a 2014-es önkormányzati választásokon elsöprő sikert arattak a változásra szavazó félegyházi polgárok jóvoltából. Akkor az egyesület Csányi Józsefet, a Nemzeti Fórum tagját jelölte a város első emberének a tisztségére.
A nyári virágok kiültetését május közepén szoktuk kezdeni, és általában június elején fejeződik be. Tavaly a nyár eleje hűvös, csapadékos volt, emiatt a nagyon melegigényes vinca megfázott és nagyobb része az ültetést követően megcsúnyult, elpusztult.
Június 10-én ünnepelte 90. születésnapját dr. Zarándi László félegyházi születésű olimpikon, atléta, városunk büszkesége, a helyi olimpikonokat bemutató képcsarnok tagja. Kitűnő rajtja lévén 1950-től állandó kezdőembere volt a 4x100 méteres váltónak, amely 1954-ben megnyerte a berni Európa-bajnokságot. Az 1952-es helsinki olimpián bronzérmet szerzett váltótársaival. A legjobb magyar vágtázóként tartják számon. A váltó tagjaként tizenkilencszer volt válogatott.
A Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Kormányablak Osztálya tájékoztatja a lakosságot, hogy július 2-án, kedden karbantartás miatt szünetel az ügyfélfogadás a Kormányablakban.
Lakossági fórumot tartottak a Zöldváros projekt kivitelezési munkálataival kapcsolatban június 5-én a Városháza dísztermében.
Kimagasló eredményekkel tértek haza az Itthon otthon vagy! elnevezésű földrajzverseny országos döntőjéről a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8. z osztályos tanulói.
Élményekben gazdag utazáson vettek részt a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hetedikesei. A „Határtalanul” program keretében Erdélybe látogattak, majd az ott szerzett élményeiket egy kiállítás és élménybeszámoló keretében osztották meg iskolatársaikkal.
Utcai futóversenyt rendez július 20-án, szombaton a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub Kiskunfélegyházán. A verseny célja a futás sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása a futás kedvelők számára, sportbarátságok ápolása. Előnevezési határidő: július 17., szerda éjfél.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének legfrissebb állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. További információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/795-065.
Az idei évben is megrendezték Kiskunfélegyházán az általános- és középiskolák horgászversenyét, amelyet a Kiskunság Horgász Egyesület rendezett meg június 9-én.
Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.
Több százan gyűltek össze pünkösdvasárnap Pálosszentkúton, hogy együtt ünnepeljék az egyház születésnapját. A fehér barátok meghívására sokan gyalog, de voltak akik lóháton érkeztek az Alföld egyik legszebb Mária-kegyhelyére.
Június 8-án rendezték meg az V. BÚI Országos Triatlon Ranglista Versenyt, másnap pedig a Triatlon Mix-váltócsapat Országos Bajnokságot Lengyeltótiban. Mindkét eseményen a DMTK-KVSE Aquasport Egyesület Triatlon szakosztály triatlonosai képviselték Kiskunfélegyházát.
1. Hétfőn a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának emléknapja, kedden Szent Barnabás apostol emléknapja, csütörtökön Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító emléknapja, pénteken a mi Urunk Jézus Krisztus, az örök főpap ünnepe, szombaton pedig Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő emléknapja lesz.
Pünkösd, a szentlélek eljövetele – 2019. június 9.
Az FVNP Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy június 10-én, hétfőn nem lesz hulladékszállítás. Az elmaradt munkát június 11-én, kedden pótolják. Kérik a lakosságot, hogy reggel 6 óráig helyezzék ki az edényzeteket.
Kiskunfélegyháza lakosságát a második világháború után 20 szabad kifolyású artézi kút látta el ivóvízzel. Ezek azonban nem működtek kifogástalanul, gyakran szorultak karbantartásra, felújításra.
Amikor az ember meghallja, hogy valaki az 50 éves házassági évfordulóját ünnepli, felkapja a fejét a tekintélyt parancsoló szám hallatán. Ötven év alatt sok olyan dolog történik, amely kitartásra, elfogadásra, szeretetre sarkallja a feleket. Mostani interjúalanyaim nyíltan beszéltek a közösen eltöltött fél évszázadról, két lányukról, három unokájukról és egy dédunokájukról.
Családi délutánt tartottak a kiskunfélegyházi Százszorszép Óvodában május végén. Az időjárás nem kedvezett a programnak, de ez nem vette el a jelenlévők kedvét. A rendezvényt a Moccanó zenés gyermekműsora tette vidámmá, amelynek költségeit a civil szervezetek számára kiírt pályázatból finanszírozták.
A Nemzeti Fórum Egyesület polgármesterét, Csányi Józsefet támogatja az őszi önkormányzati választásokon a Fidesz kiskunfélegyházi szervezete. Erről Vakulya László, a párt helyi szervezetének újonnan megválasztott elnöke tájékoztatta lapunkat. Az elnök elmondta, hogy Csányi József nem tagja egyetlen pártnak, így a Fidesznek sem. Azonban azt pártpolitikai meggyőződéstől függetlenül el kell ismerni, hogy tevékenységével, az együttműködésen alapuló szemléletével nagyon sokat tett a város újkori felvirágoztatásáért.
Fekete Alíz – írói álnevén Alice C. Tarian három részből álló vámpírregényének már kiadott két könyvét mutatta be olvasó közönségének május 6-án a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
A Victoria – A jóslat című regény és folytatása az André – Diabolus
is mintegy lenyomata az író emberi vonásainak. A cserfes, sajátos humorral átitatott mondtatok és a kiszámíthatónak tűnő cselekmény egyik pillanatról a másikra vesz gyökeres fordulatot, mellyel felkorbácsolja az olvasó kíváncsiságát és szinte falni kezdi a betűket. Teheti ezt minden nehézséget mellőzve, hiszen Alíz regényei könnyen olvashatóak, a cselekménye sora gördülékenyen gurul előre finoman összefonva a kihalásra ítélt vámpírfaj létért való kemény küzdelmét a romantikával és lágy erotikával.
Székesfehérváron rendezték meg május 25-e és 31-e között a 2018/19-es tanév Atlétika Diákolimpia® Országos Döntőit. A II, III, IV, V, VI. korcsoportban a legjobbak megszerezhették „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. Az atlétika kiemelkedően közkedvelt sportágnak számít az iskolások körében. Mintegy 3800 csapat vett részt az előversenyeken, az egyéni pályabajnokságokon 23 300 fő, a váltókban 5750 fő szerepelt. Az Országos Döntőkön több mint 3000 fiatal atléta vette birtokba a székesfehérvári Regionális Atlétikai Központot. A „Diákatlétika Ünnepe” névre keresztelt, egyhetes rendezvénysorozat fantasztikus hangulatban telt. A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola és a Platán Utcai Tagintézmény tanulói hét számban is aranyérmet szereztek, emellett négy-négy ezüst - és bronzérmes helyezés fűződött a nevükhöz. Aranyérmes: III. kor. leány csapat: Dinnyés Lili, Lőrincz Nóra /Platán/, Kis-Czakó Eszter, Lőrincz Hanna, Nagy Petra, Kiss Petra. III. kor. fiú csapat: Lőrincz Mátyás, Görög Patrik, Páli Gergő, Páll Péter, Szabadkai Levente /Platán/, Fekete Botond /Platán/. IV. kor. leány csapat: Síber Glória, Síber Szófia, Retkes Réka, Szeri Noémi, Gulyás Janka, Kádár Kira. IV. kor. fiú csapat: Kovács Richárd, Stecenkó Nándor, Besze Kornél, Kovács Bálint, Preisz Csaba /Platán/, Kurgyis Kevin /Platán/. Egyéni összetett: Síber Glória. IV. kor. súlylökés: Retkes Réka, Kovács Richárd. Felkészítő edzők: Rekedt-Nagy Zoltán, Kurucz Kornélia, Nádasdi Péter, Dinnyés-Kis Zsuzsanna.
Az érett férfikor szerelmi költészetét testesíti meg Gubcsi Lajos legújabb verses kötete, mely az Április – havi ciklus címet viseli.
Gubcsi Lajos közgazdász, a közgazdaságtudományok kandidátusa, címzetes egyetemi docens, újságíró, író legújabb verseskötetét május 31-én (pénteken) mutatta be a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban a 90. Ünnepi Könyvhét nyitórendezvényeként.
Kállainé Vereb Mária könyvtárigazgató majd Csányi József polgármester köszöntőjét követően a kötet szerzője szólt a megjelentekhez.
Június 15-étől indul a balatoni turisztikai szezonhoz igazodó nyári menetrend – közölte a MÁV-Start az MTI-vel. Ebben az időszakban korszerű, légkondicionált motorvonatok, InterCity-kocsik, étkezőkocsik, hétvégén plusz vonatok és kerékpárszállítási lehetőség várja az utazókat.
Sok dicséretet kapott a június 3-án megnyílt Egészségközpont, amely modern környezetben központosított szolgáltatásokkal várja a betegeket. Akadt, aki a környezet megszépülését emelte ki, de pozitívan hatott a parkolóhelyek, a tágas, világos várótermek megléte is.
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár a kilencvenedik Ünnepi Könyvhét alkalmából számos érdekes programra és előadásra invitálta az érdeklődőket.
Május 30-án például az egykor közismert tévébemondó Endrei Judit volt a könyvtár vendége, akit rajongói sokasága várt a nagyteremben, köztük egykori, félegyházi főiskolás társával, Makányné Óvári Évával.
Kilencvenöt éve önálló település Gátér
Június 1-jén, a szombati falunapon ünnepelték Gátér község önállóvá válásának kilencvenötödik évfordulóját. A szórakoztató programok mellett méltó ünnepségen emlékeztek meg a jeles évfordulóról.
Bár az emberi élet és munkálkodás nyomait az avarkori leletek is bizonyítják ezen az alföldi pusztán, önálló közigazgatással rendelkező településsé csak 1924. május elsején válhatott - számolt be a baon.hu. Addig a történelem viharai, a környékbeli nagybirtokosok és városok hatalmi igényei szerint ide-oda csatolták ezt a pusztát. Azért ragaszkodott hozzá mindenki, mert az alföldi kereskedelmi és közlekedési útvonalak egyik csomópontját jelentette. A vasútállomással szembeni egykori csárda, vásári útvonal, postakocsi útvonal kereszteződésében állt, lóváltó állomás is volt. A történelem szerint Petőfi Sándor édesapja, Petrovics István is bérelte egy ideig. Közeledési előnyeit a mai napig megőrizte a község, hiszen vasúton is, közúton is könnyen megközelíthető – fogalmazott köszöntőjében Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármester asszony.
Nyárköszöntő fúvószenekari hangversenyt tartanak június 2-án, vasárnap 17 órakor a Szent István Templomban.
Fellép a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar és a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar Tóth László és Kis-Fekete Vilmos vezényletével.
Köszöntőt mond Csányi József polgármester.
Az est háziasszonya Vargáné Rácz Judit.
A koncert ingyenes, de adományaikkal támogathatják a Fúvószenekari Egyesületet. A befolyt összeg egy részét a Szent István Templom javára ajánlják fel.
Június elsején Pálmonostorán, a Kiss Tanyán tartották meg a Sólyompróbák elnevezésű íjász versenysorozat döntőjét. A Turul Koppány Íjászok 6 fővel neveztek.
Eredmények:
Felnőtt férfi, Balanyi Sándor 4, Szeibert Imre 6., felnőtt nő, Fetterné Nagy Tünde 4., gyermek pusztai kategóriába Zoboki Botond Zorán 3., mini fiú, ifjú Fetter Tamás 3., a tiszteletreméltó nők között Bicskeiné Csányi Mária 2. lett. Mindannyian pusztai íj kategóriában voltak érdekeltek.
Összesített eredmény:
Balanyi Sándor 3., Szeibert Imre 4., Fetterné Nagy Tünde 2., ifjú Fetter Tamás 3., Zoboki Botond Zorán 2., Bicskeiné Csányi Mária 2. helyen zárta a négyfordulós sorozatot.
Pünkösdölő, amikor lóháton születik a király! Június 9-én és 10-én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kétnapos rendezvény keretében ismerhetik meg a pünkösdi hagyományokat. Ekkor lesz látható először az emlékpark új attrakciója, a Szer története c. 3D-s film, amely Szer monostorának történetét mutatja be a nézőknek.
Pünkösdi motocross verseny a Parkerdőben
Évről évre többen látogatják Kiskunfélegyházán a Fekete Lovastanyát: lovasok, lovagolni vágyó felnőttek és gyerekek, bértartó lótulajdonosok, kiránduló csoportok. Fekete Benő tulajdonos 2010 óta építí, szépíti a családi gazdaságot. A látványos fejlesztésekre a Magyar Lovasszövetség is felfigyelt, így lett a farm 2018-ban az Amatőr Western Versenysorozat, 2019-ben pedig az országos bajnokság egyik versenyhelyszíne.
A már-már aszályos március-április után a meglepően csapadékos május színes virágözönnel búcsúztatta a tavaszt. Lassan elköszönünk a – sok-sok fajtájával tündöklő színekben majd két hónapja virító – nőszirmoktól, a királynői megjelenésű pünkösdi rózsáktól, a vagány díszhagymáktól. A színről levonulók a nem kevésbé szépséges nyárköszöntőknek adják át a helyüket: az egymással versengő milliónyi fajta rózsának, a bájos harangvirágoknak, könnyed szarkalábaknak, a figyelemre méltó zsályáknak… És persze kedvesen, meg-megbújva színre merészkednek a nyári virágok is: finom színekben a kerti évelők és harsányan a frissen kiültetett egynyári virágok.