Heti online sajtófigyelő 2021.01.29-02.04.
Nemcsak a fiatalokat, hanem az idősebb korosztályt is megviselte a pandémia miatt bevezetett számos korlátozás. Ez természetesen kihat a szabadidős tevékenységek eltöltési módjaira is. Kollégánk az utca embereit kérdezte arról, hogyan töltik a szabadidejüket.
Örömünket szeretném megosztani a város lakosságával. Közterületet neveztek el dr. Magyari Béla kiképzett űrhajósról, városunk szülöttjéről. Sokunknak még személyes ismerőse volt, büszkék vagyunk rá. 2021 januárja óta a Horváth Zoltán utca elején lévő sportpark dr. Magyari Béla nevét viseli.
A Magyar Triatlon Szövetség Szakmai bizottsága 2021-es Héraklész válogatottba meghívta Papp Laurát, Csontos Dórát és Trungel-Nagy Zalánt.
A Gyulai Color elleni kiütéses sikert követően ezúttal is győzelemre készült hazai környezetben a Kiskunfélegyházi KC, amely február 2-án a még nyeretlen Mezőberényi KK-t látta vendégül. A félegyházi győzelem egy percig nem forgott veszélyben. A KKC könnyedén nyert 113-67-re.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatással valósult meg a „Napelemes kiserőmű építése a Busa Kft-nél” elnevezésű projekt. A vállalkozás a „Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program” keretében 8,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a cég székhelyén napelemes kiserőmű telepítésére.
Télen a csúszós, fagyos, esetenként havas utak egyaránt próbára teszik a járműveket és a vezetőiket is – hívta fel a téli útviszonyok veszélyeire a figyelmet Fekete-Setény Tamara, városi baleset-megelőzési előadó, címzetes rendőr zászlós. Ilyenkor nem szabad rutinból vezetni, gyorsítani, fékezni és kanyarodni. A havas, latyakos útfelületek sokkal jobban csúsznak még a vizes úttestnél is, ezért óvatosabban kell bánni a fék- és gázpedállal, valamint a kormányzással is.
1. Most vasárnap a ½ 11-es szentmisében gyertyaszentelés lesz.
2. Szerdán, február 3-án, az esti szentmise előtt ½ 5-kor kezdik a lourdesi kilencedet.
3. Február 4-én, csütörtökön délután 4 órakor szentségkitétellel csendes szentségimádás kezdődik papi és szerzetesi hivatásokért.
4. Az egyházközség képviselő-testülete elfogadta a 2020. évi zárszámadást és 2021. évi költségvetést, ezek a plébánián átnézhetőek.
5. A Közösségi Ház felszentelése és ünnepélyes átadása a koronavírus-járvány miatt egy későbbi időpontban fog megtörténni, amiről tájékoztatást adunk.
6. Várják a plébánián azokat a jegyespárokat, akik ebben az évben a Szent István Templomban szeretnének egyházi házasságot kötni. Részükre február 6-án, szombaton délután 2 órától előkészítő jegyesoktatást tartanak a Közösségi Házban.
Arra kérik a résztvevőket, hogy készítsenek farsangi maskarát a család minden tagja számára és küldjék el róla a csoportképet! A legtöbb szavazatot kapott család értékes családi belépőjegyet (2 felnőtt, 2 gyerek) nyer Lovászi Edina és zenekara 2021-es koncertjére a Móra Ferenc Művelődési Központba.
Elindultak a szakmai munkák Petőfiszálláson, az Idősek Nappali Klubjában. A Bács-Szinkron Kft. kivitelezésében megvalósuló beruházás keretében egy 20 fő befogadására alkalmas nappali ellátású klubépület valósul meg, ahol helyet kap a közösségi színtér mellett a mozgáskorlátozott, valamint a férfi és női vizesblokk, de lesz pihenőszoba és teakonyha-ételmelegítő helyiség is. A szépkorúak tartalmas időtöltését egy nagyobb fedett kerthelyiség is szolgája majd, ahol az idősek a tavasztól őszig friss levegőn múlathatják az időt.
Szerencsére idén is megtalálhatók városunkban a madarak. Ifjabb Udvardi István fotói segítségével pedig Önök számára is láthatóak ezek a csodálatos teremtmények.
Nehezen érkeznek a szavak, a gondolatok, amivel elmondhatnánk a megmagyarázhatatlant, ami segítene elfogadni az elfogadhatatlant. Városunk ismét egy olyan nagyszerű embertől búcsúzik, aki hosszú évtizedeken keresztül képviselte a közigazgatásban a szociális érzékenységre, empátiára és segítő szándékra épülő szakmai munkát.
Fotósunk a Bajcsy-Zsilinszky utcában kapta lencsevégre a tavasz hírnökeként ismert és tisztelt hóvirág első példányait. A hóvirágnak egyébként mintegy 75 faja és fajtája ismert, de nálunk a kikeleti hóvirág őshonos. Kedvelt még a kertekben is nevelt úgynevezett pompás és a redőslevelű hóvirág is. A hagymás, évelő növény tél végén, kora tavasszal hajt. Amint a neve is mutatja, akár a hó alól is kikandikál, hirdetve: erőlködhet még a tél, de a tavasz már a kertek alatt jár… Ez az egyszerűségében is szépséges virág ősidők óta lenyűgözi az embert. Szívet melengető reményként a tavasz üzenetét, a természet újjászületésének törvényszerűségét üzeni.
Ulrich Antal, Kiskunfélegyháza egykori főjegyzője, a félegyházi vasúti étteremben ült egyszer, s csöndesen iddogált. Tudni kell pedig, hogy Ulrich Antal az iddogálásban rekordot tartott a Duna-Tisza közén.