Heti online sajtófigyelő 2021.05.21-05.28.
Véget ért a Bugaci Kispöfögő harmincnyolc éves kecskeméti tartózkodása. A keskeny nyomtávú mozdonyt a MÁV elszállította a Kecskeméti Kisvasút Halasi úti állomásáról, ahol 2009 decembere – a Kiskunmajsáig tartó vasúti szárny megszüntetése óta – nyugodott. Nagy József, a szegedi székhelyű Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi titkárának évtizedes kötődése van a kispöfögőhöz. Vele idéztük meg emlékét.
A koszorúk elhelyezése előtt Keresztes Tünde kulturális referens így fogalmazott: – Ezen a napon fejet hajtunk mindazok előtt, akik hősi halált haltak a hazáért folytatott harcok során. Történelmünk bővelkedik küzdelmekben, amelyek során ezrek áldozták életüket a hazáért, népünkért. Szüleink és nagyszüleink küzdése, fáradozása előtti tisztelgés is, aminek az ad igazán értelmet, ha lesznek olyan nemzedékek, amelyek méltó módon, békés körülmények között folytatják és teljesítik be az elődök örökségét.
A gátéri helyi értékek bemutatását teszi lehetővé az a kiállítóterem, amelyet május 27-én, csütörtökön délután ünnepélyes keretek között adtak át rendeltetésének. Az eseményen megjelent Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, Varga Ferencné, Szank polgármestere, Szász János, Petőfiszállás polgármestere, Cseszkó László, Pálmonostora polgármestere, Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park területkezelési igazgatóhelyettese, Tamás Sándor atya, a község lelkipásztora, dr. Toldi Zsolt jegyző, valamint a helyi képviselő-testület tagjai és az értékőrzők.
Immár ötödik alkalommal várja a gyerekeket a Felszínrehozó Alkotótáborába Tarjányi Xénia alkotóművész-tanár. A gyerekek számos képzőművészeti technikával, izgalmas rajzi trükkökkel ismerkedhetnek meg a napközis táborban.
Miután eltörölték a kötelező közterületi maszkviselést, újra szabadtéri rendezvények helyszíne lehet a megújult félegyházi városközpont.
Az FBH-NP Nonprofit Kft., mint hulladékkezelő és szállító cég a közszolgáltatásként a környezettudatosság jegyében, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést is végez a lakosság részére. Ez azt jelenti, hogy a településen meghirdetett járatterv szerint összegyűjtik az ingatlanok elé, a szolgáltató által forgalmazott emblémás, lebomló zsákokban kihelyezett zöldhulladékot (levágott fű, lágyszárú növények, lehullott falevél, ágnyesedék), valamint a 70 cm hosszú és 50 cm átmérőjű kévéket.
Gyermeknap alkalmából vehették birtokba a gyerekek a Petőfi Sándor Városi Könyvtár megújult gyermekbirodalmát pénteken. Elsőként az ünnepélyes átadáson szereplő Constantinum Móra Ferenc Általános Iskola tanulóit próbálhatták ki azt az olvasó kuckót, amelyet a megyében egyedüliként a félegyházi könyvtárban alakítottak ki.
Bugacon a térségben az elsők között, 2014-ben építettek gördeszkapályát a fiataloknak, mégpedig helyi összefogással. Az aszfaltpályát Sutus János helyi vállalkozó támogatásával Bugac Nagyközségi Önkormányzat építtette meg, az eszközöket pedig – egy sikeres pályázatnak köszönhetően – a Bugaci Futóhomok Ifjúsági Egyesület vásárolta meg és telepíttette le.
Júniusban négy héten át várja a gyermekeket az Izgő-Mozgó Kölyökklub strandtábora. Lesz úszásoktatás, edzés, rengeteg játék és kvalitásos művészek által vezetett kézműves foglalkozások. Augusztus első két hetében pedig művészeti tábort tart Kis Virág keramikus művész és Kis Judit kurátor és médiaművész, aki éppen akkor tér haza New Yorkból, ahol most mecénási meghívásának tesz éppen eleget alkotómunkájával.
A Kiskunfélegyházi Holló László Képzőművész Kör tagjai minden csütörtökön 17 és 20 óra között tartják összejövetelüket műterem-galériájukban, ahol rendszeres alkotómunka folyik vagy a közeli terveiket szövögetik, az előkészületeket végzik. Az utóbbi idők zárt ajtókra kényszerítették a csoportot, de eljött a szabad programtervezések ideje.
A kéthetes táborba már 6 éves kortól részt vehetnek a gyerekek és egészen 18 éves korig várják a fiatalokat egy nyári, sportos kikapcsolódásra.
A napközbeni foglalkozások középpontjában természetesen a pingpong áll, de az asztalitenisz mellett egyéb játékos feladatokra, illetve strandolásra is jut idő.
A programokat szakképzett edzők és tanárok vezetik. Megtanulhatóak és elsajátíthatóak az asztalitenisz alapjai és nem utolsósorban megszerethetik a gyermekek a sportágat. A pingpongon kívül koordinációs feladatok, illetve egyéb játékok képezik a tábor részét.
A tábor tervezett ideje: július 26-30. és augusztus 2-6.
További információ és jelentkezés:
Bene Györgyi +36/70/439-0536
Pengő-Mura Renáta +36/20/417-8595
Június 1., kedd 17 óra
A Félegyházáról indultak című előadássorozaton dr. Tarjányi József, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagjának vendége prof. dr. Tóth Csaba urológus, akinek fotóiból az előadás alkalmával kiállítás nyílik Madarak fotókon és nemzetközi bélyegeken címmel a Hattyúházban.
Egyes felnőttek inkább gyermekre hasonlítanak, ők az igazi emberi lények – mondta a lakota indián. Azt mondják, az a boldog felnőtt, aki felnőtt létére is olyan szeretettel és szenvedéllyel tud játszani, mint egy gyermek. Az pedig kivételes nagy adomány, ha a versenyt is játékként és boldogsággal éli meg az ember.
Felkérjük a házasulandókat és a vendégeket, hogy biztonságuk érdekében azon személyek, akik nem egy háztartásból érkeznek a másfél méteres távolságot a lehetőségekhez képest tartani szíveskedjenek!
A vendégek részére a maszk használata nem kötelező, de ajánlatos.
A lakodalmakon 200 fő vehet részt, maszk és védettségi igazolvány nélkül.
Az Anyakönyvi Hivatalban az ügyintézés továbbra is időpontfoglalással történik, az alábbi telefonszámon lehet érdeklődni: 76/562-051
Csányiné Mészáros Ágnes
anyakönyvvezető
Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal
6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos u. 1.
Vakulyáné Varga Erikának nyílt kiállítása a Móra Ferenc Művelődési Központban. A tárlat megnyitója, Rátkai Zsuzsanna képzőművész, a következő szavakkal kezdte ajánlóját a tárlatlátogatóknak: – Vakulyáné Varga Erika kiállításán járunk, vegyük ezt úgy is, mint egy gondolati barangolást. Már valamennyien végigjártuk, láttuk a bemutatott alkotásokat. Gyönyörűek, változatosak, beszédesek. A mondandóm elején valami egyszerű, valami összefoglaló gondolatot kerestem erre a kiállításra és ez csak annyi lenne: Erika selymei. Ez így mindent elmond. A művésznőt pályájáról, további terveiről kérdeztük a megnyitó után.
A jelenlegi tanév nyári szünetében 43 munkanapon nyújtja az önkormányzat az arra jogosult gyermekek térítésmentes ebédjét. Amennyiben a gyermek a szünidő e napjai alatt iskolai, óvodai, bölcsődei ellátásban részesül, részére a fenti gyermekétkeztetés párhuzamosan nem vehető igénybe.
Az étkeztetés igénylését az arra jogosult szülőknek már előzetesen megküldött nyomtatványon keresztül lehet benyújtani a polgármesteri hivatal Szociális és Közfoglalkoztatási Osztály Szociális Csoportjához (I. emelet 47.), telefonon a 76/562-047-es telefonszámon adnak tájékoztatást. A nyilatkozat kitöltésében a KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény nyújt segítséget a Kiskunfélegyházán, a Hunyadi u. 6. szám alatt.
A szünidei étkeztetést a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Középiskolája, Szakiskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma konyhája végzi, amelynek címe Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 34 szám.
Pünkösdi búcsúra várta a háromnapos ünnepen az atyákat, a híveket és a fiatalokat a Magyar Pálos Rend és a Pálosszentkúti Plébánia. A húsvéti időszak zárásaként, az azt követő 50. napon az isteni Szentlélek kiáradását ünneplő Pünkösd alkalomból mintegy ezer látogató érkezett az Alföld egyik legismertebb Mária kegyhelyére.
Május 16-án, Szolnokon rendezték meg az U11-es, azaz kenguru korosztály megyeválogatottak kosárlabdatornáját. Bács-Kiskun megye fiú csapatát három Félegyházi Térségi Sportiskolás játékos képviselte, Tarjányi Balázs (FTSI József), Rádi Gergő (FTSI Constantinum) és Galló-Szabó Milán (FTSI Platán). A tornát kéz győzelemmel megyénk csapata nyerte meg, előbb Békés megye, majd a döntőben Borsod megye csapatát győzték le.
Az ebek veszettség elleni védőoltása kötelező! Ennek díja 5.000 forint, amely a kötelező féregtelenítést is tartalmazza – adta hírül az InfoKiskunfélegyháza portál.
A kormányablakokban és okmányirodákban május 25-étől újra fogadják az időpontfoglalással nem rendelkező ügyfeleket is. A fokozatos újranyitásra irányuló kormányzati intézkedésekkel összhangban, a kormányablakokban és okmányirodákban május 25-étől újra lehetséges a sorszámhúzás az ügyfélszolgálatokon.
1. Hétfőn a Boldogságos Szűz Máriának, az egyház anyjának emléknapja, szerdán Néri Szent Fülöp áldozópap emléknapja, csütörtökön a mi Urunk Jézus Krisztus, az Örök Főpap ünnepe, szombaton pedig Szent VI. Pál pápa emléknapja lesz.
2. Holnap, Pünkösdhétfőn reggel ½ 7-kor és 8 órakor lesz szentmise a templomban.
3. Kedden és pénteken 9-től 11 óráig van nyitva a Jókai utca 1. szám alatti Karitász bolt. Szeretettel várják az érdeklődőket.
A látogatás feltétele érvényes védettségi igazolvány, ami mellé egy fényképes igazolvány bemutatását is kérjük, annak hiányában a látogatást megelőző 48 órán belüli negatív eredményű PCR teszt,
egy beteghez naponta egy látogató mehet be, maximum 60 perces időtartamra,
a látogatás kizárólag az intézmény hivatalos látogatási idejében engedélyezett minden nap: 15.30-tól 18.00-ig,
hétköznapokon szűrőponton keresztül léphetnek be az épületbe. Hétvégén a portaszolgálat melletti ajtón,
az intézménybe történő belépéskor testhőmérséklet mérés, és a látogatásra jogosultság ellenőrzése történik,
lehetőség szerint a látogatás a kórtermen kívül, időjárási viszonyokat figyelembe véve az udvaron legyen,
csomagküldési lehetőség továbbra is megmarad,
Maszk használata az intézmény teljes területén továbbra is kötelező! (lehetőség szerint 3 rétegű sebészi maszk vagy FFP2-FFP3).
Kérik, használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket!
Csak akkor látogassa meg hozzátartozóját, ha teljesen tünetmentes!
Mérlegelje látogatásának szükségességét, hosszát és kockázatosságát!
Ezt a versenyt a 10-11 éves fiúknak írták ki, de lányok is elindulhattak rajta. Bianka úgy döntött, hogy szerencsét próbál és nagyon jól tette. A 63 kg-os súlycsoportban minden ellenfelét legyőzve szerezte meg a bajnoki címet.
A félegyházi birkózó lányok már két évtizede remekelnek a hazai és nemzetközi versenyeken. Különböző korosztályos Európa és világbajnokságokon is megmérettették magukat, Lőrincz-Szabó Emese révén pedig Eb ezüstéremmel is büszkélkedhetnek. Olyan is akadt közülük, aki szépségversenyt nyert a sportágban, de most Bianka az első, aki a fiúk mezőnyében tudott országos bajnokságon a legjobb lenni!
Edzői: Ván Jenő, Szabó József, Kelemen András és Polyák Dániel
Pünkösd a kereszténység – karácsony és húsvét után – harmadik legnagyobb ünnepe. Nevét a húsvét utáni ötvenedik napról, a görög eredetű pentecostes (= ötven) szóból kapta, amelyből a magyar pünkösd szó is származik.
Az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadóünnep volt, majd a sínai-hegyi törvényhozás, a mózesi törvények ünnepnapja lett. A választott nép ezen a napon ülte meg annak emlékét, hogy az Isten szövetségre lépett népével, Mózes törvényt hirdetett (2 Mózes 19-20.). A keresztény hit szerint Isten az egész emberiségnek kínálja fel az üdvösséget, új és örök szövetségként. Ez az új isteni szövetségkötés teljesedett be a Jézus által megígért harmadik isteni személy, a Szentlélek eljövetelekor – ezáltal és ekkor született meg Isten népe, az egyház, amely már egyetemes, azaz görög szóval: katolikus.
Az első keresztény pünkösd ugyanarra a napra esett, mint a zsidó hetek ünnepe. A Szentlélek szélzúgás és lángnyelvek alakjában jelent meg az apostoloknak, ezért az ünnep jelképei a szél, a galamb és a tüzes lángnyelv. Az első pünkösdkor a Biblia szerint (Apostolok cselekedetei) a Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós küldetésének teljesítésére. Az apostolok különféle nyelveken kezdtek beszélni. "Aznap mintegy háromezer lélek csatlakozott" az apostoli igehirdetés nyomán a megszülető keresztény egyházhoz.
A II. vatikáni zsinat (1962-1965) liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése. Korábban pünkösd vigíliáját (az V. századtól) és pünkösd nyolcadát (a VII. századtól) is külön megünnepelték. Bár pünkösdhétfő a zsinat óta már nem külön egyházi ünnep, a nyugati országokban és 1993 óta Magyarországon is munkaszüneti nap. A pünkösdi eszmeiségen alapul a XIX. század végén létrejött pünkösdista protestáns kisegyház.
A Szent István Közösségi Ház hivatalos átadó ünnepsége volt május 22-én, szombaton. Az esemény dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, városunk parlamenti képviselője, Balla László alpolgármester és Hajagos Gyula plébános ünnepélyes szalagátvágásával kezdődött, majd a közösségi ház földszinti termében folytatódott.
Május elejéig csaknem 180 ezer egyéni vállalkozó, több mint 68 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély juttatta el szja-bevallását a NAV-hoz. A többi, mintegy 280 ezer egyéni vállalkozónak, őstermelőnek és áfás magánszemélynek még néhány napja van május 20-áig, hogy kiegészítse a NAV által elkészített bevallási tervezetet, vagy saját maga töltse ki és küldje be a 20SZJA nyomtatványt.
A 164/2008. (XII.20.) FVM rendelet értelmében Kiskunfélegyháza város közigazgatási területén az alábbi helyszíneken és időpontokban lesz ún. összevezetett eboltás.
A hagyományos pünkösdi búcsú várja a közelről és távolról érkezőket május 22-e és 24-e között Petőfiszállás-Pálosszentkúton. Az eseményre szeretettel hívják és várják a híveket, az atyákat és a fiatalokat a Magyar Pálos Rend és a Pálosszentkúti Plébánia szervezésében. A járványügyi helyzetre való tekintettel elmarad a kirakodóvásár.
A koronavírus-járvány után a Földrajzi szabadegyetemmel nyitott újra a Petőfi Sándor Városi Könyvtár a napokban. Petőfi nyomában a Kárpát-medencében címmel dr. Tarjányi József tartott előadást.
Aktuális körkérdésünkre talán sokan vágnák rá meggondolatlanul a választ: semmit! Sőt! A megkérdezettek között volt olyan is, aki éppen ezt mondta. Pedig – most, hogy a lassú, megfontolt nyitás heteit éljük – sokan a „minden rosszban van valami jó” igazságát is észreveszik a világjárvány szülte óvintézkedések, változások között.
A kormány nem hosszabbítja meg a vasárnap éjfélkor lejáró ingyenes parkolást, keddtől újra fizetni kell - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.
Gulyás Gergely elmondta, erről a kormány szerdai ülésén döntött, ahogy arról is, hogy a hitelmoratóriumról szóló vitában nem támogatja a bankok álláspontját, így a moratórium "a jelenlegi szabályok szerint augusztus 31-ig meghosszabbodik".
A miniszter szólt arról is, hogy mivel Magyarországon a pünkösdi hétvégén meghaladja az 5 milliót a beoltottak száma, új intézkedések lépnek hatályba. Ezeket a kormány részletesen megtárgyalta és javaslatot tesz az operatív törzsnek, amely pénteken 6 órakor a miniszterelnök részvételével ülésezik, és az ott meghozott döntéseket Orbán Viktor aznap délelőtt ismerteti.
Jó hír, hogy 2021. május 25. után megtarthatók a ballagások, mind a közoktatási, mind pedig a szakképző intézményekben - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
A vonatkozó szabályok a MISZ Történelmi versenyszabályzata és a DAR-sorozat még formálódó versenyszabályzata volt. A megmérettetésre kihirdetett eredeti helyszínen járványügyi okokból nem lehetett a sporttársaknak a rendezvényt lebonyolítani, azonban ők rugalmasan reagálva, átszervezték a programot a saját íjászpályájukra, a Szeged-Kiskundorozsmai Vásártér sorra.
Kiskunfélegyháza szülötte volt, élete munkásságát városának szentelte. Koránál fogva pályája rendszereken átívelt, de számára az első mindig a város boldogulása volt. Ő volt a város utolsó tanácselnöke, ezt a feladatot közmegelégedésre látta el, amit bizonyít az a tény, hogy 1990-ben az önkormányzati választások során a megalakuló testület alpolgármesterévé választotta. Ehhez a megalakult pártok konszenzusára nagy szükség volt, hiszen az akkor 24 fős testületben többségi szavazás alapján történt a választás. 16 évig volt önkormányzati képviselő, amíg vállalta ezt a feladatot körzetében, élvezte a szavazók bizalmát.
Romantikus csillagles, baráti kerekezés, kalandos vízitúra, orchideakeresés, madárhangverseny – változatos kínálattal várja az érdeklődőket Magyarország tíz nemzeti parkja. A nyár közeledtével biztonságos és megfizethető programok közül válogathatnak a látogatók. Az igazgatóságok ökoturisztikai létesítményei és programjai minden korosztály számára kínálnak tartalmas kikapcsolódást.
Kedves félegyházi fürdőlátogatók! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a felmerült problémákat sikeresen megoldottuk, a szükséges karbantartásokat, fertőtlenítéseket elvégeztük, így a tervezettnél korábban meg tudjuk nyitni fürdőnket!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a piac 2021. május 23-án, Pünkösd vasárnap NYITVA tart.
Piac- és Vásárüzemeltetési Részleg
Bajáki Imre tavaly nyáron fedezte fel ismét gyermekkora régi játékának, a papírsárkány készítésnek és eregetésnek az örömét, amikor újra gyakorolni kezdte ezt az olcsó, kreatív és környezetkímélő hobbit. Célja az volt, hogy ezt a szinte teljesen feledésbe merült tevékenységet a mai gyerekek is felfedezhessék.
A csoportkört veretlenül hozva kiemeltként várta a főági versenyeket Róbert.
A legjobb 16 és 8 között két szolnoki versenyzővel játszva 4-3 és 4-2-es győzelmet aratva bejutott a legjobb 4 közé, ahol csapattársát Váczi Zoltánt múlta felül 4-0 arányban.
1. Laboratóriumi mintavétel: Megszűnik vérvételre az időpontfoglalás, de miután a labor kapacitása korlátozott, emiatt a diabéteszes kivizsgáláshoz tartozó, és terhes kismamák számára kiírt vérvételeken felül napi 100 beteget tudnak fogadni, érkezési sorrendben. Sorszámkártyát a szűrőponton való belépéskor adnak, amit a betegfelvételes ablaknál vesznek el. Szíves megértésüket előre is köszönik!
2. Urológiai szakrendelés csak előjegyzés alapján lehetséges.
Rendelési idő: kedd: 8 és 14 óra között
3. Bőrgyógyászati szakrendelés csak előjegyzés alapján lehetséges.
Rendelési idő: hétfőn és szerdán 8 és 17 óra között.
4. Tüdőgondozó csak előjegyzés alapján vehető igénybe.
Rendelési idő:
Dr. Kerényi Zsuzsanna: hétfőn és szerdán 8 és 12 óra között,
Dr. Máté Nóra: kedden 8 és 12, csütörtökön 11 és 16:30 között.
2020. szeptemberben nyílt meg a Móra Ferenc Művelődési Központban Valaki lakik a város alatt névvel két tematikus szabadulószoba, amelyeket – a járványügyi intézkedések miatt – kevesebb mint két hónap üzemelés után, november 11-én be kellett zárni. Kovács-Csonka Szilvia, az intézmény igazgatója örömmel jelentette be, hogy hosszú kihagyás után, május 17-én, hétfőn, újra megnyitja kapuit az élményekben gazdag helyszín.
Napokon belül eltörlik a kötelező közterületi maszkviselést és szabadtéri rendezvények is tarthatóak lesznek.
Már nagyon készültünk, hogy pótolhassuk elmaradt rendezvényeinket. Félegyháza gyönyörű közterületei készen állnak a családi és közösségi programokra.
Június 4-től terveink szerint augusztusig minden pénteken 19 órától szabadtéri koncert lesz a nagy szökőkútnál. Első alkalommal a Félegyházi Koncert Fúvószenekar lép fel.
A gyermeknapot június 27-én tartjuk. Az elmaradt parkerdei majális helyett egy rendhagyó parkerdei piknikkel készülünk. Megtarjuk a Félegyházi Napokat a Kiskun Expoval együtt és már szervezzük a Libafesztivált is.
Tudom, hogy nem lehet kárpótolni az elmúlt időszak veszteségeit, de kollégáimmal azon vagyunk hogy életünk minél hamarabb visszatérhessen a régi kerékvágásba.
Üdvözlettel:
Csányi József
polgármester