Sajtófigyelő 2014.02.28-03.07.
A petőfiszállási önkormányzat, az általános iskola, az óvoda és más helyi intézmények hölgy tagjait köszöntötte a település vezetése csütörtökön Nőnap alkalmából. Ünnepi beszédet Szász János, Petőfiszállás polgármestere és Tóth Vince képviselő mondott. A községben hagyomány, hogy vendégül látják a Faluházban az ünnepelteket, akiket természetesen virággal is köszöntöttek a rendezvény keretében.
A térségünk életében egyre nagyobb szerepet játszó Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület nem csak a gazdaság érdekeinek nyomon követését, de a kistérségben élők életének megkönnyítését is zászlójára tűzte.
Ennek érdekében március 5-én Kiskunfélegyháza térségének kistelepülési polgármestereivel is egyeztettek. Ezúttal már konkrétumokról is sikerült megállapodni. A részletekről Csányi Józsefet, az egyesület elnökét kérdeztük.
Február 22-én rendezte meg hagyományos jótékonysági bálját a Kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskola. Az igazgatónő, Jankovszki Zoltánné megnyitója és köszöntője után az iskola diákjai színvonalas műsorszámokkal köszöntötték a népes vendégsereget. Mindhárom első osztály fellépett, farsangi táncaikat mutatták be a medúzák, a matrózok és a kéményseprők. Ezután a teljes harmadik évfolyam néptánca szórakoztatta a nagyérdeműt. A felső tagozatosok közül a 6. a osztály lányai csodálatos bécsi keringőt táncoltak. Az izgalmas bemutatót a 7. a osztályos gyerekek farsangon is bemutatott modern tánca koronázta meg.
Óz a csodák csodája című film legnépszerűbb dalával, a Szivárvány-dallal kezdete a szám szerint tizenkilencedik „Vidám tavaszi hangversenyét” ma (március 7-én) a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa a művelődési központban. Repertoárjukon magyar és külföldi slágerek szerepeltek az „Állami Áruház, Kék Hawaii, Álom luxuskivitelben, Mamma Mia!, Jó reggelt Vietnám, Grease” című filmekből. Szólót énekelt Takácsné Medveczki Zsuzsanna és M. Szabó Imre. A hangverseny második felében a Kulcsár Erika vezette a Chorhidea Kamarazenekar az „1492, és a Mézga család” nagy sikerű betétdalát adta elő. Vezényelt Szatmári Imre, zongorán kísért Bolla Julianna. A hangverseny hatalmas sikert aratott.
Könyvbemutatónak adott otthont március 6-án a művelődési központ. Lezsák Sándorral Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője beszélgetett a Magyarnak lenni könyvsorozat, Himnusz – kívülről-belülről című kötete kapcsán a hazaszeretetről, a hitről és szerelemről. Muraközi Gyula latin-görög szakos tanár a Madách Gimnáziumban tette fel nekünk a kérdést, hogy tanultuk-e Kölcsei Himnuszát. Azt kérdezte ismerjük-e kívülről-belülről. Megkérdezte azt is, hogy a Himnusz, vagy a Szózat szerint kell élni?
„Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar…”, Isten áldd meg a magyart…” – sokáig a fülemben csengett a két gondolat mire igazán megértettem jelentését. Hitben és tettekben kell élni, szolgálni a nemzetet. Erősnek kell lenni gazdaságban, politikában, erkölcsben, akaratban. Tehát nem elég kívülről tudni a Himnuszt, belülről is érezni és tudni kell –mondta el a könyv kapcsán Lezsák Sándor.
Fanyesési munkálatok kezdődtek ma (március 7-én) a Gárdonyi Géza utcában. A szakemberek a házak tetőszerkezetét veszélyeztető, valamit az úttest fölé benyúló ágakat távolítják el. A tervezett járdaépítés miatta szükség van arra is, hogy „kiesebbre” vegyék a fák lomkoronáját, mivel a munka során néhány gyökeret is el kell majd vágniuk a szakembereknek. A munka március 11-én a Károlyi Mihály utcában folytatódik. A fanyesési munkák miatt a Károlyi M. utca félszélességben (a belváros felőli oldalon), a Gárdonyi u. – Nádasdy u. közötti szakasz – lezárásra kerül.
Rádiók a múltból címmel rendez kiállítást a Kiskun Múzeum. A Szita Mihály magángyűjtő adományaként a múzeum tulajdonába került gyűjteményből rendezett kiállítást március 14-én, pénteken 17 órakor Bakos Lajos, a Sírius Rádió igazgatója nyitja meg.
Alaposan átnézik a játszótereket Félegyházán, és kijavítják a hibákat, hogy a jó idő beköszöntével biztonságos játékok fogadják a gyerekeket.
Hatósági szakemberek járják végig és ellenőrzik a félegyházi játszótereket. Az üzemeltetőnek ugyanis éves, féléves, havi, heti felülvizsgálati kötelezettsége van, erről pedig ellenőrzési naplót kell vezetni – mondta el Vaszkó József, a városfenntartó és költségvetési üzem vezetője.
A devizahitelesek problémáinak megoldását sürgették azon a demonstráción, amelyet március 6-án tartottak a legnagyobb félegyházi pénzintézet előtt. A tüntetést a Jobbik Magyarországért Mozgalom Félegyházi Szervezete kezdeményezte. A megmozdulástól a devizahitelesek távol tartották magukat, zömében az aktivisták és a szervezők voltak jelen. Kollár László, a párt helyi elnöke és dr. Bene Gábor, a Magyarok Szövetségének elnökségi tagja szónoklataikban úgy fogalmaztak, hogy a nehéz helyzetbe került emberek belefásultak a velük történtekbe és félnek.
Jótékonysági hangversenyt adnak a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárai március 15-én, szombaton az iskola nagytermében. Az est házigazdája Kis-Fekete Vilmos igazgató lesz. Régi növendékek és vendégművészek egyaránt fellépnek a rendezvényen. A műsorban közreműködik többek között Városiné Benkő Gabriella, Klucsik Noémi, Sejben Ilona és Klebniczki György.
Kiss Kálmán Tibor, agrármérnök, biogazdálkodó a Lehet Más a Politika jelöltje Kiskunfélegyházán. Az LMP Országos Politikai Tanácsának tagja, a párt Vidék Műhelyének koordinátora szerint új zöld-közösségi rendszerváltoztatásra lenne szükség, mert a létező kapitalista modell kifulladt. Hitvallását az alábbiakban fogalmazza meg.
A szegénység, a kiszolgáltatottság, a természet és a hétköznapi ember kizsákmányolásának mértéke ijesztően növekedett az elmúlt 25 évben. Sem jobb, sem gazdagabb nem lett az ország az eddig kormányzó áldemokratikus elitek által. A rendszerkárosultak és a leszakadó rétegek szövetségesei vagyunk. Az adózásban, a bérekben, valamint a munka világában a társadalom alsó kétharmadát segítjük. Csökkentjük a társadalmi és vagyoni különbségeket.
Tisztelt Lakosság! Tisztelt Gépjárművezetők!
Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, gépjárművel közlekedőket, hogy közterületi fanyesési munkálatok végzése miatt a következő napokban az alábbi útlezárásokra fog sor kerülni a Károlyi M. u. környékén:
- 2014. március 7-én pénteken reggel 7 h-tól a Gárdonyi u. teljes szélességében lezárásra kerül, behajtás mindkét irányból tilos lesz.
A Gárdonyi u.-ban lakókat kérjük, hogy amennyiben gépjárművüket ezen a napon napközben is használni szeretnék, akkor még reggel 7 h előtt szíveskedjenek kiállni az utcából, mert a munkálatok ideje alatt nem garantált az utcában lakók ki- és beközlekedésének biztosítása.
Március 7-én, pénteken 14 órától játékos történelmi vetélkedőt rendez a Sorsocskák Alapítvány a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc helyi és országos vonatkozásai témakörében.
A Sorsocskák Alapítvány nem csak a rászoruló, hanem a tehetséges gyermekekért is tevékenykedik. Most, március idusához közeledve a város legjobb, 7., 8. osztályos "ifjú történészeit" szeretnénk megjutalmazni egy izgalmas, játékos történelmi vetélkedő élményével az 1848-49-es forradalom és szabadságharc helyi- és országos vonatkozásai témakörben – mondta el Ónodi Árpád, a vetélkedőt szervező Sorsocskák Alapítvány nevében.
Két hét alatt a városi parkerődben mintegy 5 hektárnyi területet tisztítottak meg a kidőlt, elkorhadt fáktól a novemberben indult közfoglalkoztatási program keretében a motorfűrész, fakitermelő szakképzésben résztvevők. A kitermelt fák értéke megközelítőleg egymillió forint – mondta el Tóth András, a gyakorlati oktatás vezetője.
A száznegyven órás elméleti képzés alatt a részvevők megismerkedtek az erdők biológiájával, növekedésével, művelésével, az ökoszisztémával a gombáktól kezdve az állatvilágig. Megtanulták, hogyan kell elindítani egy vállalkozást. A gyakorlati képzésnek a városi parkerdő és a költségvetési üzem telephelye ad otthont. Harmadik hete dolgoznak a parkerdőben és közel 5 hektárnyi területet tisztítottak meg. Jelenleg a nagytisztásnál folyik a munka. A kitermelt fákat a költségvetési üzem telephelyére szállítják, majd ott mértre darabolják.
A kitermelt tűzifát a tervek szerint a következő télen a rászorulók között osztják szét – mondta el Barczikay Gábor, a városüzemeltetési osztály munkatársa.
A Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület (KGME) kezdeményezésére ismét összeültek a térség polgármesterei. A találkozó célja a „Munkára Félegyháza!” program keretében a szorosabb együttműködés annak a gondolatnak a jegyében, hogy a települések nem konkurenciái egymásnak, hanem a közös erő megsokszorozhatja a hatékonyságot.
A résztvevők a már meglévő munkahelyek megtartása, újak létrehozása és egy versenyképes, vonzó befektetői környezet létrehozása érdekében gyakorlati lépésekről döntöttek. Csányi József, a KGME elnöke elmondta, hogy közös adatbázist hoznak létre az ingatlanokról, amelyet csomagban ajánlhatnak a potenciális befektetőknek. A feltérképezés – amely folytatódik a munkaerőpiacon is – az elkövetkező ciklusban különösen nagy jelentőséget kap a gazdaságfejlesztésben, hiszen a 2014-2020-as időszakban folyósított Európai Uniós kifizetések túlnyomó részét is ilyen jellegű támogatások teszik majd ki.
Befejeződött a nyolc városrészt – Bikahegy, Molnár telep, Bankfalu, Kossuthváros, Zöldmező lakótelep, Kertváros, Móraváros, Aranyhegy – érintő szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése Kiskunfélegyházán. A jó idő beköszöntével elkezdődött az utak sávos helyreállítása. A szakemberek rövidesen végeznek a Kossuthvárosban, ezt követően a Molnártelepen kezdik meg a munkát.
Az úthelyre állítási és a befejező munkákkal (csatornafedők betonozása, tereprendezés stb.) május elejére végeznek a szakemberek. A szennyvízcsatorna hálózatra júniustól köthetnek rá a lakosok. A csatlakozásra a törvény hat hónapot biztosít, tehát november végéig mindenkinek rá kell kötni a szennyvízhálózatra – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Hartyány Gyula, projektmenedzser.
A nettó 2,5 milliárd forintba kerülő beruházás során a szakemberek 42 kilométer fővezetéket, 25 kilométer bekötővezetéket fektettek le, illetve 51400 m2 helyi út sávos helyreállítását, valamint 20280 m2 főközlekedési út teljes sávos felújítását végzik el. A projekt befejezése után Kiskunfélegyháza csatornázottsága 100 százalékos lesz.
Bogdán János festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás március 7-én 17 órakor a Holló-Kör Galériában (Petőfi tér 2.). Köszöntőt mond Dongó József önkormányzati képviselő. A tárlatot Molnár István, a Holló László Képzőművész Kör művészeti vezetője nyitja meg.
Magyar Nők a Nagyvilágban címmel nemzetközi konferenciát tartottak Budapesten március 1-jén és 2-án.
A rendezvényre a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete is meghívást kapott. A részletekről Tarnóczki Sándorné az egyesület elnöke számolt be rádiónknak.
Adva van egy tősgyökeres félegyházi lány: Mezősi Ági. Itt született, a Platán Utcai Általános Iskola után elvégezte a PG-t. Néhány hónappal ezelőtt fotózni kezdett. Csak úgy, saját kedvére. Nem tanulta sehol a vizuális kultúrát, az ösztöneire hagyatkozott: lekattintotta azt, ami megfogta.
– A facebook bizonyos fotós oldalain kezdtem el "tesztelni" a fotóimat. Egy kontrollt kerestem annak visszaigazolásra, hogy jó-e az irány amerre haladok – meséli. – Néhány hete felfigyelt rám egy angol kiadó és írtak, hogy szeretnék kiadni a fotóimat egy albumban. Nekem hihetetlennek tűnt az ajánlat de a család meggyőzött végül, és igent mondtam. Innentől felgyorsultak az események. Hamarosan arról értesítettek, hogy a könyv megvásárolható. Csak online felületen keresztül lehet megrendelni, a könyvesboltok polcain nem lesz elérhető, viszont a világ bármely részéről meg tudják vásárolni angol és magyar nyelvű szöveggel. A magyarhoz én ragaszkodtam.
Fruzsi és Karcsi, azaz Hojsza Fruzsina és Ballagi Károly idén a Duna forrásához utazik. Ez önmagában nem volna túlságosan érdekes hír. Csakhogy a két fiatal bringával teker el odáig. A tervek szerint odafelé az Alpokon keresztül, visszafelé pedig az Eurovelo 6-os kerékpárúton kerekeznek majd. A teljes táv körülbelül 2500 kilométer.
A félegyházi születésű Hojsza Fruzsina jelenleg Szegeden orvostanhallgató, Ballagi Károly pedig Kecskeméten tanul anyagmérnök szakon, de szülővárosában, Kiskunfélegyházán él. Két évvel ezelőtt, együtt fedezték fel a biciklis túrák szépségét, és szerettek bele.
„Valójában úgy indult az egész, hogy mindenféle otthon összepakolt százezer éves bicajokkal mentünk egy-egy közeli településre, aztán eközben megjött a kedv, és mindig még többet akartunk menni. Rájöttünk, hogy teljes a szabadság, és saját erőnkből juthatunk el gyakorlatilag bárhova. Én személy szerint mérhetetlenül imádok bicajozni, de a legjobban úgy, hogy hátul ott van 25-30 kg csomag. Az a hangulat csodálatos… Amikor csak megyünk, senki nem mondja meg, hogy mit hogyan merre, csak úgy nagyjából követjük a tervet. Ez az igazi szabadság.” – írja Fruzsi közös honlapjukon.
Március 6-án Holló László festőművész születésének 127. évfordulójára emlékeznek Kiskunfélegyházán.
A koszorúzásra és megemlékezésre Kállainé Vereb Mária a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatónője invitálja a Sirius Rádió hallgatóit.
Javában folyik a szabadvezeték-hálózatok mentén lévő fák és bokrok ágainak, gallyainak eltávolítása. A munkálatokat február végén kezdték meg a szakemberek a város belterületén a DÉMÁSZ megbízásból.
Az áramszolgáltató kötelessége a levágott ágak eltávolítása is. Amennyiben három napon belül nem történik meg a gallyak elszállítása, a lakosok a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályán tehetnek bejelentést. A munkálatok során a szakemberek azt tapasztalták, hogy a lakosok az udvarukban megmetszett fák ágait, néhol még a karácsonyi fenyőt is, kihordják az utcára. Az illetékeseknek azonban csak az álaluk levágott ágakat és gallyakat kell elszállítaniuk, a felhalmozott kerti hulladékot viszont nem. Az utcán felhalmozott ágak, gallyak miatt a közterület-felügyelet bírságot szabhat ki – mondta el a Félegyházi Hírek kérdésére Rádi Rudolf, a városüzemeltetési osztály vezetője.
A tavasszal, a napsütéssel együtt hamarosan az esküvői szezon is megérkezik. S bár mindannyian tudjuk: az életüket összekötő két ember számára a „lényeg”, az igazi próbatétel a nagy eseményt követő hétköznapokban mutatkozik majd meg, a napot, amikor sorsuk egybeforrott, minden pár szeretné emlékezetessé tenni. Csányiné Mészáros Ágnes anyakönyvvezetőt többek között a félegyházi szokásokról kérdeztük.
Vidám tavaszi hangverseny tart március 7-én a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete a művelődési központban a filmslágerek jegyében. A koncert 19 órakor kezdődik, fellép a Chorhidea Kamarazenekar Kulcsár Erika vezetéséve, a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa Szatmári Imre vezetésével. Zongorán kísér Bolla Julianna. A belépés díjtalan. A szervezők támogatást elfogadnak a rendezvény költségeire.
Megkezdődött a város húsz köztéri játszóterének hatósági ellenőrzése. A szakemberek azt vizsgálják, hogy a létesítmények megfelelnek-e a jogszabály által előírt körülményeknek, a játszóeszközök rendelkeznek-e biztonságosságot igazoló dokumentumokkal.
A törvény előírásai szerint ez idáig kétévente végeztek hatósági ellenőrzést a játszótereken, a januártól életbe lépett módosítás értelmében a jövőben négyévente kerül erre sor. Az üzemeltetőnek, vagyis a költségvetési üzemnek, ettől függetlenül éves, féléves, negyedéves, havi, heti ellenőrzési kötelezettsége van.
A lakosok kérésére új helyre költözött a Városkert – Csólyosi utca sarkán lévő szelektív hulladékgyűjtő sziget. A konténereket 300 méterrel arrébb, a Városkert-Szegedi út kereszteződésénél állították fel. A környékbeliek kérték ugyan a gyűjtősziget áthelyezését, ám néhányan továbbra is az elszállított konténerek helyére pakoljál le a hulladékot. Az áthelyezés kitáblázásra került, a türelmi idő letelte után (tetten érés esetén) bírságra számíthatnak azok, akik nem veszik a fáradságot, hogy a megfelelő helyre vigyék a hulladékot – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Lénárt József, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának munkatársa.
Kilencvenöten vették fel a munkát március elsejével, a téli átmeneti közfoglalkoztatás keretében az önkormányzatnál. A dolgozók napi nyolc órában tevékenykednek (100% állami támogatás mellett) a város intézményeiben. A program keretében így tavaly november óta kétszázötvenhatan jutottak munkához, és szerezhetnek új szakképesítést.
A novemberben indult téli közfoglalkoztatás keretében Kiskunfélegyházán az első lépcsőben 161 fő jutott munkához, és kapott lehetőséget egy szakképzettség – alapkompetencia fejlesztés, motorfűrész kezelő, ECDL, konyhai kisegítő – megszerzéséhez. A közfoglalkoztatási programban részvevők olyan képzést kapnak, amellyel a nyílt munkaerő-piacon történő elhelyezkedési esélyeik növekedhetnek. Az ingyenes képzés ideje alatt a résztvevők a nyolc órás közfoglalkoztatási bért kapják meg, tehát bruttó 77 300 forintot. A második lépcsőben újabb 95 fő foglalkoztatása oldódik meg április végéig.
A bábjáték személyiségformáló hatásáról hallhattak előadást ma (március 4-én) az érdeklődők a városi könyvtár Betűbölcsijében. Az anyukák megtudhatták, hogy a bábjáték sokoldalú, komplex hatása miatt nagyon alkalmas módszer a gyermeki személyiség fejlesztésére.
A bábjáték a gyermek számára elsősorban játék, tehát felhőtlen örömet jelent. Így játékos módon sajátítja el az ismereteket, teremt kapcsolatot a világgal, a közeli környezettel, s élményeit, benyomásait játékosan dolgozza fel, amellett, hogy önfeledten játszik.
A bábjáték elsősorban esztétikai hatású, így alkalmas eszköze a vizuális nevelésnek. Az a varázslatos eszköz, amellyel a gyermek a már meglévő ismereteit rendszerezni tudja, összehasonlításokra, megkülönböztetésekre, csoportosításokra, következtetésekre, általánosításokra, sőt, ítéletalkotásra lesz képes.
„Mi lesz az adósságokkal, mi lesz az országgal ?”címmel tartott előadást február 28-án az Ipartestület székházában Varga István, a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának tagja, a Helyi Pénz Egyesület elnöke. Az előadó kifejtette, hogy a gazdasági helyzet kedvező alakításához nagyban hozzájárulhatnak a helyi közösségek szerveződései, gazdálkodásuk újragondolásával.
Varga István elmondta: ma a pénz hatalmi eszköz, amelyiknek jól szervezett működési mechanizmusa van. Nyilván az emberek ezt nem látják át, hiszen a döntések tőlük messze történnek. Véleménye szerint van egy nagyfokú, nem igazán fenntartható állapot a világ pénzrendszerében, ami hamarosan változni fog. Ezzel nemzeti szinten is meg kell küzdeni. Ha Magyarország külkereskedelmi mérlege pozitív is, a jövedelemmérlege roppant negatív.
A 2014. április 6-ai országgyűlési választások kapcsán több változás is történt, így a szavazókörök területi beosztása, címe is megváltozott.
A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok nemzetiségi választópolgárként történő nyilvántartásba vételéről Dr. Endre Szabolcs a Kiskunfélegyházi választási iroda vezetője tájékoztatta rádiónkat.
Családgondozót keres a KAPOCS Szociális, Gyermekvédelmi és Egészségügyi Intézmény - Kiskunfélegyháza. A feltételeket az alábbiakban olvashatják.
Kedden délután 16:45-kor tartja következő összejövetelét a kiskunfélegyházi városi könyvtár Könyvek Klubja Olvasóköre.
A témát Kállainé Vereb Mária, az intézmény igazgatónője ismerteti.
A Belarusz Köztársaság magyarországi nagykövetével, Aliaksandr Khainouskival folytatott megbeszélést Csányi József és Lezsák Sándor, az elmúlt hétvégén, a Lakiteleki Népfőiskolán. A nagykövet a Keleti Nyitás Kollégium keretein belül tartott előadást több mint ötven érdeklődő egyetemista fiatalnak.
A tanácskozáson szó esett a két ország között szövődő egyre szorosabb gazdasági együttműködésről és Kiskunfélegyháza lehetőségeiről. A nagykövet kiemelte a belarusz-magyar gazdasági vegyes bizottság jelentőségét, aminek köszönhetően az elmúlt időszakban közel 10%-al nőtt a két ország közötti kereskedelem mértéke. Továbbá hangsúlyozta a vámunió jelentőségét, amelynek köszönhetően a belarusz piacra szállító cégek Oroszország és Kazahsztán felvevőpiacára is bejutnak. Annak érdekében, hogy a nagykövet megismerhesse a félegyházi cégeket és beruházási lehetőségeket Csányi József meginvitálta a nagykövetet egy kiskunfélegyházi látogatásra, melyre még tavasszal sor kerül.
Állatvédők működtetik a jövőben a kiskunfélegyházi gyepmesteri telepet. A kötelező önkormányzati feladat átadásával jobb sors vár a befogott kutyákra. Jelenleg is közel húsz eb kóborol a város utcáin a közterület-felügyelők jelentése alapján. Valószínűleg a kötelező összeírás miatt dobták ki őket. A képviselő-testület a közelmúltban döntött arról, hogy átadja a gyepmesteri telep működtetését a Fidó bácsi Alapítványnak, a helyi kutyamenhely alapítójának.
– Közel tíz éve kezdeményeztük a gyepmesteri telep átvételét, az ország nagy részén ugyanis így működnek a telepek. Ez azért célszerű mert ezek az alapítványok álltavédelemmel foglalkoznak, nem csak befogással és megfigyeléssel – fogalmazott Marancsikné Némedi Erzsébet, a félegyházi menhely egyik alapítója. Mint mondta, a gyepmesteri telepen eddig 14 napig maradhattak a kutyák, ha nem találtak nekik gazdát általában elaltatták őket, vagy átkerültek a menhelyre. A gyepmesteri telep az igényeknél sokkal kevesebb kutya befogadására alkalmas, ezért nem tudják sokáig tartani az állatokat. A telep átvételével viszont hatékonyabbá válik a munka, nem csak gazdasági szempontból, hanem a szakmai munka terén is – tette hozzá Huszka Tamás, állatvédő, a kutyamenhely önkéntes munkatársa.
Ma délután 17 órakor Knipl István, a Kiskun Múzeum régész-történészének bemutatkozó előadásával nyitja meg kapuit a 2014-es évre a Kiskun Múzeum.
A Környezettörténet és régészet című programot Mészáros Márta igazgató ajánlja a Sirius Rádió hallgatóinak figyelmébe.
Pályázatot hirdet a KAPOCS Szociális, Gyermekvédelmi és Egészségügyi Intézmény - Kiskunfélegyháza szociális, mentálhigiénés munkatárs munkakör betöltésére, az alábbi feltételekkel.
A Mindszenty Alapítvány és a Mindszenty Társaság országos pályázatot írtak ki középiskolások számára „Egyházüldözés a Rákosi-Kádár diktatúrában” címmel .Erre jelentkezett a Móra Ferenc Gimnázium három 11/A-osztályos tanulója Fekete János, Horváth Péter és Kékkői András. A segítő tanár Nagy István történelem tanár volt.
A Kiskunfélegyházi Vasas TK birkózó szakosztálya Petőfiszálláson tartott bemutató edzést február 27-én a Faluházban. A rendezvény célja az volt, hogy bemutassák a nagy hagyományokkal rendelkező szakosztály munkáját, valamint kedvet szerezzenek a gyerekeknek a sportág kipróbálására. Az edzéseket ezentúl minden héten kedden, szerdán és csütörtökön 17 órától 19 óráig tartják a Faluházban. Petőfiszállás polgármestere és képviselő-testülete köszönetét fejezte ki a szakosztálynak. Szász János polgármester a rendezvényen elmondta, a kezdetektől támogatja a község vezetése a helyi birkózó edzések elindulását. Kiemelte, fontosnak tartja, hogy a petőfiszállási gyerekek ugyanazokban a lehetőségekben részesüljenek a településükön, amelyekben a városi gyerekek is részesülnek a városokban. Amennyiben felkelti a petőfiszállási gyerekek érdeklődését a sportág, akkor a község vezetősége minden segítséget megad a birkózás helyi meghonosodásáért.
Dr. Vakulya István lesz a Jobbik Magyarországért Mozgalom Kiskunfélegyházi Szervezetének polgármester-jelöltje az őszi választásokon – jelentette a március 3-án megtartott sajtótájékoztatón Szikszai László önkormányzati képviselő, a Jobbik helyi szervezetének kampányfőnöke. Kollár László, a párt országgyűlési képviselő-jelöltje a devizahitelesek helyzetének javítását sürgette, egyben bejelentette, ez ügyben demonstrációt tartanak március 6-án, a városközpontban.
2013-ban indult el a Félegyházi Hangya 2010 Termelőiskola projektje, melynek megvalósítására a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és a Művelődési Központ által vezetett konzorcium közel 200 millió forintnyi támogatást nyert.
Juhász Miklós projektmenedzser rádiónknak elmondta, hogy a képzés 2013. augusztusában indult el, és már csak 300 óra és a vizsgák várnak a tanfolyam résztvevőire. Az eddigi tapasztalatokról Juhász Miklóst kérdeztük.
Március 7-én a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesületének Kórusa tartja tavaszi hangversenyét a Művelődési Központ színháztermében a kecskeméti Chorhidea zenekar társaságában.
A koncertre Lukács Ferenc,a kórus vezetője invitálja a rádióhallgatókat.
A szavak szárnyán utazom Szász Andrással. Erdély dús füvű erdei tisztásain járok, amikor gyerekkoráról mesél, torkomban dobog a szívem a „hazaszökés” éjszakáját hallgatva. Vele vagyok a tragédiák sújtotta helyszíneken és a szépséges pillanatokban: sosem látott emberek arcán sejlik fel mosoly, rémület. Fülemben cseng a nyomorgók jajszava, máskor meg a gurgulázó boldog nevetés… Szász András nem csak szavakkal mesél, hanem egész lényével. Meg sem lep, hogy Mórát tartja példaképének. Mindig része a történetnek. Akkor is, ha évszázadok választják el tőle. Akkor is, ha világrészek. Személyes ügyévé válik, amiről ír, vagy amire ráirányítja fényképezőgépje objektívjét. S miután magáévá tette, megmutatja. Csak úgy. Önzetlenül, érdek nélkül.
2014. áprilisában nagyszabású rendezvényre készül a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete.
A Családi Értékek a XXI. Században elnevezésű rendezvény a családot, mint a társadalom alapját kívánja bemutatni, valamint szakemberek által segítséget nyújtani a már működő és leendő családoknak, házaspároknak. A programról dr. Sinkó Melinda egyesületi tag beszélt rádiónknak.
Németh Attila csanyteleki őstermelő 1998 óta foglalkozik csírákkal, amiből 16-17 félét hoz minden héten a félegyházi piacra a búzafű mellett.
– Korábban elsősorban Budapestre szállítottunk nagyobb árusoknak, de egy ideje inkább a kisebb piacokon vagyunk jelen a termékeinkkel. Így szeretnénk elérni, hogy minél több emberrel megismertessük a csírák jótékony hatását, és elérhető áron meg is tudják vásárolni – mondja a fiatal őstermelő.
Megalakult a Borbarátok Klubja Kiskunfélegyházán. Az alakuló ülésre 42-en fogadták el Makai Lászlóné ipartestületi elnök meghívását. A klubalapítás ötletét az adta, hogy az Vállalkozók Ipartestülete eddig is évente két alkalommal szervezett borászati bemutatót, amelyek minden alkalommal sok érdeklődőt vonzottak. A szervezők úgy gondolták, rendszeresebbé teszik a borászok és borbarátok találkozóit.
A Kiskunfélegyházi Mozgáskorlátozottak Egyesületének kiemelt célja ebben az évben az „érzékenyítés”. Ez azt jelenti hogy elfogadni és elfogadtatni magunkat. A másság megítélésének pozitív alakítása - mondta Salma Ferencné elnök az egyesület évzáró közgyűlésén. Ezt a programot már 2013-ban elkezdték a közösségi életben való aktív részvétellel. A Móra Ferenc Művelődési Központban az adventi vásár idején több egyesületi tag vállalt őrzésvédelmet. A Kiskun Múzeumban kiállítás nyílt, ahol a mozgásukban korlátozott emberek értékalkotására fókuszáltak.
A Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete ingyenes szakácskönyvet jelentetett meg a közelmúltban, amely a tanyai ízekre és a hazai termelők által előállított termékekre kívánja felhívni a figyelmet.
Lőrincz Tibor az egyesület alelnöke rádiónknak elmondta, hogy a Petőfi Sándor Városi Könyvtárnak is adományoztak szakácskönyveket, így bárki számára elérhető a Magyar Tanyavilág Képes Szakácskönyve.
Külföldi cserprogramban való részvételt ajánl a fiataloknak a Testvérvárosok Egyesülete Kiskunfélegyháza. A francia és belga kezdeményezésre létrehozott SWAPASAP- program a 16 és 22 év közöttiek számára biztosít cserelehetőséget a testvérvárosokban. Az akció részleteiről az egyesület vezetői tájékoztatták az érdeklődőket a városházán.
Turisztikai fórumra invitálták a közelmúltban Kiskunfélegyháza és térsége idegenforgalommal, vendéglátással foglalkozó vállalkozóit, intézményeit. A megbeszélés célja az volt, hogy egyeztessék, összehangolják azokat az elképzeléseket, amelyek hozzájárulhatnak az idegenforgalom fellendüléséhez.
Az elmúlt évekhez képest módosult Kiskunfélegyházán a szavazókörök területi beosztása, valamint ezek címe.
3 szavazókör szűnt meg, ennek a lakosság alacsony száma az oka. Dr. Endre Szabolcs a helyi választási iroda vezetője rádiónknak elmondta, hogy szavazás előtt mindenképpen győződjenek meg, hogy történt-e változás a lakcímük szerinti szavazókörök címében.
Tisztelt Pályázó! Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben támogatást nyert az alábbi jogcímek valamelyikén 2013-ig, lépjen be ügyfélkapun keresztül az MVH oldalára, és szükség esetén teljesítse adatszolgáltatási kötelezettségét:
- mikrovállallkozások létrehozása és fejlesztés,
- turisztikai tevékenységek ösztönzése,
- falumegújítás- és fejlesztés,
- vidéki örökség megőrzése,
- LEADER.
A Demokratikus Koalíció Bács-Kiskun megyei 4.sz. Országgyűlési Választókerületi Alapszervezete február 19-én tartotta meg első Elnökválasztó taggyűlését. Elfogadták az Országos Elnökség javaslatát és Nagy Lajost Választókerületi elnöknek választották. A Demokratikus Koalíció továbbra is a teljes körű összefogás pártján áll – tájékoztatta szerkesztőségünket Nagy Lajos. A DK minden tisztségviselője, így ő is úgy vállalta el a megbízatást, hogy egy ilyen összefogásban teljes erőből segíti a közös jelöltet a választási sikerhez. Nagy Lajos 55 éves, villamosmérnök, mérnöktanár, nyugállományú katona. Nős 3 felnőtt gyermeke van – olvasható a közleményben.
A Holló László Képzőművész Kör galériáját további öt évig üzemeltetheti Félegyháza alkotóközössége a Petőfi téren. Erről február 28-ai ülésén döntött a gazdasági bizottság. Az ingatlan hasznosítására volt ugyan jelentkező, aki – igaz csak hat hónapig, vagy egy esztendeig - sokkal több bérleti díjat fizetett volna, a bizottság azonban úgy határozott, a rövid távú anyagi haszonnal szemben, előnyben részesíti a nagy hagyományokkal rendelkező képzőművészkört.
Régi adósságát törlesztve a testület díszpolgári címet adományozott a volt birkózónak.
Élő példaképeink címmel indult beszélgetéssorozat Félegyházán, melynek keretében a város még élő díszpolgárait ismerhetik meg a helybeliek. Legutóbb dr. Réczi László világbajnok és olimpiai bronzérmes birkózó mutatkozott be.
Megnyílt a Holló László Képzőművész Kör évnyitó kiállítása a művelődési központ aulájában. A tárlatot Molnár István, festőművész, művészeti vezető nyitotta meg ma (február 28-án). Közreműködött a Kiskun Művészeti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vonós együttese Hegyesi Judit tanárnő vezetésével. A kiállítás március 13-ig tekinthető meg.
Számtalanszor elhangzik egy kortárs kiállításon, vagy megkérdezik az alkotót, vajon milyen stílusban alkot. Érzékeny, ámde mégis jelentéktelen kérdésnek szoktam átélni ezt a pillanatot. Ugyanis a válasz megértéséhez ismernie kell a kérdezőnek az elmúlt korok stílusait. Ha viszont megismeri a korok stílusjegyeit – nem tenné fel a kérdést. A modern művészet elemzés igyekszik a kor és stílus meghatározásában hűen figyelembe venni a korra jellemző aktuális viszonyokat. Valójában elválasztja őket az eltérő társadalom, a távolság, a kor, a befogadó, és nem utolsó sorban a festő.
http://felegyhazikozlony.hu/sa_hirek/i_kultura_5/i_az_alazat_a...
http://felegyhazikozlony.hu/sa_hirek/i_kultura_5/i_evadnyito_k...
http://felegyhazitv.hu/?q=megnyilt-hollo-kor-evnyito-kiallitasa-0
http://siriusradio.hu/kiskunfelegyhaza/hirek.php?hir=4028
A külföldre vándorolt magyarok nagy számában látja az MSZP családpolitikusa a születésszám drasztikus csökkenésének okát. Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt országos elnökségének tagja szerdán Kiskunfélegyházán tartott sajtótájékoztatót Garai Istvánnal közösen az Orbán-kormány – véleményük szerint – elhibázott család- és szociálpolitikájáról.
A születésszám – szerinte – drasztikus csökkenésével érzékeltette az MSZP országos elnökségének tagja, hogy az Orbán-kormány politikája több területen is megbukott, kiemelve például a gazdaság-, család- és szociálpolitikát. Bangóné Borbély Ildikó emlékeztetett, hogy 2011-ben drasztikus mértékben csökkent a születésszám, nem érte el a 88.100-at az élveszületések száma. 2012-ben ugyan minimálisan javult ez a mutató, de 2013-ban újabb csökkenés következett be. Tavaly az előző évi 90.269 után már csak 88.700 gyermek született. A szocialista politikus szerint a születésszám csökkenésének egyik oka, hogy a kiskeresetűek nem tudják igénybe venni a gyermekek utáni adókedvezményt. Hozzátette: a Fidesz-kormány bizonytalanságot okozott, sokan ezért nem vállalnak gyermeket, a fiatalok jelentős része pedig külföldre ment az elmúlt négy évben, így az ő gyerekeik már ott születnek meg.
A városban kihelyezett plakátokon kér segítséget beteg fia gyógyíttatásához egy elkeseredett édesanyja Kiskunfélegyházán. Nem pénzt kér, csak műanyag kupakokat. Török Jánoskáról már korábban beszámoltunk. A tizenhárom éves fiú a család második gyermekeként egészségesen látta meg a napvilágot. Születése után azonban vírusfertőzést kapott. Feltételezések szerint ez okozott nála agykárosodást. Ezen felül epilepsziában szenved, asztmával és allergiával küzd – mondta el lapunknak az édesanya, Törökné Varga Julianna.
Török Jánoskáról már korábban beszámoltunk. A tizenhárom éves fiú a család második gyermekeként egészségesen látta meg a napvilágot. Születése után azonban vírusfertőzést kapott. Feltételezések szerint ez okozott nála agykárosodást. Ezen felül epilepsziában szenved, asztmával és allergiával küzd – mondta el lapunknak az édesanya, Törökné Varga Julianna.
Hozzátette, fia állandó felügyeletre szorul. – Egy percre sem lehet magára hagyni, de intézetbe sem szeretnénk beadni – panaszolta az anyuka, aki fia felügyelete miatt dolgozni sem tud. A családfő keresetéből viszont nagyon szűkösen élnek. Nagyobb része Jánoska gyógyszereire megy el. A fiú 6 éves kora óta szed rendszeresen gyógyszert. Az anyuka elmondta, számtalan orvosnál jártak már, de sajnos a fiát illetően sötétben tapogatózik az orvostudomány. Julianna mindent megtesz kisfia gyógyulása érdekében, ezért találta ki a kupakgyűjtést is.
Vidám tavaszi hangversenyt tart március 7-én a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa a filmslágerek jegyében a művelődési központban. A városi könyvtár „Könyvek Klubja Olvasókör” következő foglalkozásán Bánffy Miklós: Farkasok című novelláját dolgozza fel.
Művelődési központ
Március 2., vasárnap 9-15 óra
KHTK-Röszkei SE NB II-es sakkcsapatbajnokság kkfházi játéknapja.
Március 7., péntek 19 óra
A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusának vidám, tavaszi hangversenye a filmslágerek jegyében.
Közreműködik a kecskeméti Chorhidea Kamarazenekar.
A farsangi időszak utolsó hétvégéjén nagyszabású vőfély, zenész találkozóra készül a Sarlós Boldogasszony Főplébánia.
A rendezvénynek a Constantinum Sportcentrum ad helyet, ahol az ország számos településéről érkeznek vőfélyek, zenekarok. A rendezvényről Talapka István plébános tájékoztatta rádiónkat.
A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek február 27-én Kiskunfélegyházán.
Az önkormányzat és a pártok képviselő megkoszorúzták a vasútállomás falán elhelyezett emléktáblát majd Kapus Krisztián polgármester mondott beszédet, melyben a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapjáról a következőket mondta.
A kommunista diktatúra áldozataira emlékezett ma (február 27-én) a város. Elsőként a vasútállomás falán elhelyezett emléktáblát koszorúzták meg az önkormányzat és a pártok képviselői. Beszédet mondott Kapus Krisztián polgármester. A Návay-emlékmű alapkövét Bozóki István, dr. Tarjányi József és Kapus Krisztián polgármester helyezte el az állomás előtti parkban. Az 1919. április 29-én meggyilkolt országgyűlési képviselőre, a parlament elnökére dr. Tarjányi József emlékezett. Verset mondott Izer Klaudia, a Cosntantinum Intézmény diákja.
Információs táblát avatnak március 8-án 10 órakor a városi könyvtár mellett létesült madárbarát kertben. A táblát a 40 évvel ezelőtt megalakult Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tiszteletére állítják fel. Az egész napos rendezvény keretében tart taggyűlést az egyesület, kiállítás nyílik a Madárklub tevékenységéről, délután pedig az résztvevők megtekinthetik az 2013-ban létesült gyurgyalag-partifecske költőtelepet a Bankfaluban.
A hagyományainak megfelelően ebben a tanévben is megtartja iskolanyitogatóját a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Az intézmény március 5-én 17 órára várja az érdeklődő szülőket és a leendő első osztályosokat a”Tavaszváró játékos programokra”.
http://felegyhazitv.hu/?q=iskolanyitogato-batthyanyban
http://siriusradio.hu/kiskunfelegyhaza/hirek.php?hir=4019
http://siriusradio.hu/kiskunfelegyhaza/hirek.php?hir=4029
http://siriusradio.hu/kiskunfelegyhaza/hirek.php?hir=4038
http://siriusradio.hu/kiskunfelegyhaza/hirek.php?hir=4045
http://felegyhazikozlony.hu/sa_hirek/i_kultura_5/i_iskolanyito...
Rajz- és fotópályázatot hirdetett az alsó tagozatos gyerekek és a szülők körében a Kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskola, a farsang témakörében. A pályamunkákból készült kiállítást – kiegészítve Füle Milán képeivel – február 21-én nyitották meg. Füle Milán a Darvas iskola volt tanítványa, jelenleg 11-dik évfolyamos tanuló a Katedra Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakközépiskola számítógépes grafika szakán. Önéletrajzában így ír: "A rajzot a Darvas Iskolában szerettem meg. Zsibritáné Karsai Ildikó tanárnő rajzszakkörein való részvétel még jobban megerősített, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. A pályaválasztásnál nem volt kérdés, hogy a Katedra Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolát választom."
Ötven évvel ezelőtti hangulatot idézve a Hungária együttes jól ismert dallamaira ropták a táncot a bugaci óvodások az intézmény jubileuma alkalmából rendezet ünnepségen.
Az egykori és a jelenlegi óvodások, óvónők és dadusok, illetve a falubeliek együtt ünnepelték az intézmény megnyitásának ötvenedik évfordulóját szombaton. Az ünnepségen Szatmáriné Sándor Olga, intézményvezető idézte fel az elmúlt öt évtized jelentősebb eseményeit. Az is elmondta, az óvoda építése Lázár György tanácselnök nevéhez fűződik, de nagyon sok segítséget kaptak a helybeliektől is. Az intézmény 1964. február 1-jén nyitotta meg kapuit harmincnégy beiratkozott gyermekkel, Gyukics Antalné vezető óvónővel és Sipos Magdolna dajkával. A toborozásnak köszönhetően szeptembertől már két csoport indult, és három óvónő, két dajka, és két konyhai alkalmazott dolgozott az óvodában.
Több témát is megtárgyalt pénteki ülésén Kiskunfélegyháza önkormányzatának gazdasági bizottsága. Támogatták a Félegyházi Íjász Egyesület kérését, amely bérbe veheti az Attila utca 49. számú ingatlant. A kérelemre azért volt szükség, mert a korábban használt MHSZ lőteret értékesítette az önkormányzat. Határozott a bizottság arról is, hogy továbbra is bérelheti a Petőfi utca 2. szám alatti helyiséget a Holló László Képzőművészeti Kör. A Városfenntartó Szervezet azzal a kéréssel fordult a bizottsághoz, hogy járuljon hozzá két jármű értékesítéséhez, amelyek javítása már nem gazdaságos. Ezt az előterjesztést is elfogadták az ülésen.