Sajtófigyelő 2014.07.25-08.01.
Többek között ezt a dalt énekelte augusztus 31-én a Felvidékről érkezett Sikabonyi Polgári Társulás énekkara Félegyháza főterén Petőfi Sándor halálának 165. évfordulójára emlékezve. A költő szobra előtt Kapus Krisztián polgármester mondott megemlékező beszédet. Juhász István tanár úr, Kiskunfélegyháza díszpolgára a költőóriás Dalaim című versét adta elő. A beszédek és a műsort követően az önkormányzat, a város intézményeinek és szervezeteinek képviselői, Petőfi tisztelői helyeztek el koszorúkat, virágokat a szobornál.
Külterületi bejárást tartott július 31-én Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza Város polgármestere és Dongó József a 6-os számú választókörzet önkormányzati képviselője. A bejáráson Csáki Zsolt és Mezei Sándor mezőőrök vezetésével megtekintették a Toma, a Péteri, a Csanyi út, a Kismindszenti út és a félegyházi határ utak állapotát. Megnézték, hogyan halad a közmunkaprogram keretében zajló út menti bokrok irtása. Egyeztettek arról, hogy a Zöldmező Lakótelepi vegyesbolt, a kőkereszt és a játszótér területeit ismételten rendezni szükséges, hiszen a sok eső miatt ismét megnőtt a növényzet. A VSZKSZ tulajdonában lévő szárzúzó és gréder ismételt üzembe állítása is elengedhetetlen a térségben.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a mai nappal megkezdte az önkormányzatoktól idén átvállalt 403,6 milliárd forintnyi devizahitel mintegy egynegyedének, 107 milliárd forintnak az előtörlesztését. A 14 hitelből álló csomag előtörlesztéséről az ÁKK Finanszírozási Bizottsága határozott még július 11-én. A döntés célja egyebek mellett az, hogy az állam devizaadóssága a tervezett szint alatt maradjon, de szerepet játszott benne a költséghatékonyság is. A hitelek esedékesség előtti kifizetését az elmúlt hónapok kedvező forintpiaci folyamatai és az állampapírok lakossági értékesítésének együttes hatásai tették lehetővé.
El sem tudjuk képzelni, hogy hányszor veszik kézbe a palát őrlés, lágyítás, korongozás, festés és égetés során a fazekasok, miután elkészülnek a gyönyörű tányérok, bokályok, vázák és még ki tudja hányféle díszes használati tárgy. A fazekasság legjobb erdélyi művelői ennek bemutatására szervezték meg 27 évvel ezelőtt Korondon az első fazekasvásárt. A kézművesek ünnepe idén sem marad el Kiskunfélegyháza testvértelepülésén. Augusztus 9-én és 10-én Árcsón bemutatkoznak a székely fazekasság legjobb mesterei.
Kiskunmajsai otthonában július 29-én délelőtt látták utoljára a 43 éves, fekete rövid hajú, erős testalkatú, szakállt viselő Csontos Ferencet. Különös ismertetőjegye, hogy évekkel ezelőtt autóbaleset miatt fél lábát elveszítette. Jelenlegi ruházata ismeretlen, segédeszközeit (alsó végtag protézist és mankót) nem vitt magával.
A városháza majolikái, dísztermének faragásai, a pásztorsubák hímzései, és Móra Ferenc novelláinak, verseinek hősei díszítik a félegyházi fiatalok pólóit, táskáit, tornacipőit. A helyi motívumokat a Gardrób Tuningban saját kezűleg festhetik fel ruháikra. A helyi értékek népszerűsítését a kiskunfélegyházi Natura Hungarica Alapítvány tűzte zászlajára, miután a Hungarikum bizottság ülésén felmerült a kérdés, hogyan lehetne a fiatalok felé közvetíteni az értékőrzés fontosságát. A bizottság tagjai szerint ugyanis komoly probléma, hogy nincs utánpótlás, nincsenek fiatalok, akik továbbvigyék a hungarikumok megőrzését – mesélte a kezdetekről Kárpáti Rita, a Natura Hungarica Alapítvány munkatársa. Az ő fejében született meg az ötlet, miszerint divatot kell teremteni a helyi értékekből, amelyek így fogyaszthatóvá válnak a fiatalok körében is.
Kiskunfélegyháza főutcájának éke vált a volt kommendáns hivatal épülete, amely nem csak kívül de belül is megújul, igaz több ütemben.
Június 25-én egy újabb részt sikerült átadni. Hogy pontosan milyen konstrukcióban, és kik vehetik használatba, erről Kapus Krisztián polgármester nyilatkozott rádiónknak.
Korondon, Kiskunfélegyháza testvértelepülésén, az Árcsói fazekasvásáron lépnek fel augusztus 9-én és 10-én a Vasárnapi fiúk. A székely fazekasközpont rendezvényére Katona Mihály polgármester hívta meg az együttest, miután megismerkedett zenéjükkel. A zenekar csellósa, Dóbiás Péter, Félegyháza ismert zenetanára. A Vasárnapi fiúk megtiszteltetésnek tartják a meghívást.
Nem mindennapi kalandra szánta el magát a kiskunfélegyházi Hojsza Fruzsina és barátja, Ballagi Károly. A két fiatal 2700 kilométeres biciklitúrára indul pénteken. A Duna forrásáig, onnan pedig vissza kerekeznek. A félegyházi fiatalok csupán néhány éve túráznak kerékpárral. Kezdetben csak a közelben bicikliztek, ám az évek során a drótszamarazás megszállottjai lettek. Már az első komolyabb túrájuk alkalmával 1800 kilométert kerekeztek. Az országos kerékpáros körutat mindössze 18 nap alatt tették meg. Ezt követően tavaly Szlovákiába három nap alatt érkeztek meg biciklivel. De ott sem pihentek, gyalog járták be a hegyvidéket – mondta el érdeklődésünkre Ballagi Károly.
A szakmai kirándulások, foglalkozások után július 25-én piknikre gyűltek egybe a borbarátok az Ipartestület székházában. A találkozáson a poharazgatás, a finom pörkölt elfogyasztása mellett természetesen megbeszélték eddigi összejöveteleik tapasztalatait és szót ejtettek az elkövetkező hónapok terveiről is.
Két hónapig tartó nyári diákmunka munkaerő-piaci program indult július 1-től az országban. Ennek keretében a kiskunfélegyházi önkormányzat nappali tagozatos tanulói jogviszonyban lévő 16 és 25 év közötti fiatalokat foglalkoztat munkaviszony keretében, teljes bérköltség támogatással. A diákok az önkormányzat fenntartásában álló, alapfeladat ellátását szolgáló intézményekben dolgoznak. A program keretében Kiskunfélegyházán napi 4 órában, egy hónapos időtartamban foglalkoztatják a fiatal munkavállalókat a minimálbér 4 órára jutó összegéért. A programban huszonhét diák vesz részt – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Kapus Krisztián polgármester.
Június 29., évközi 13. vasárnap. Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe.
Most vasárnap a 9 órai szentmise után megbeszélés lesz azoknak a családoknak, akiknek gyermekei elsőáldozók lesznek. Kérjük a szülőket, hogy vegyenek részt a megbeszélésen.
Szerdán délután 6 órakor szentmise keretében tartják az Ótemplom búcsúját, ezért szerdán este 7 órakor nem lesz szentmise templomunkban.
Csütörtökön délután 6 órakor szentség kitétellel csendes szentségimádás kezdődik papi és szerzetesi hívatásokért.
Háromszoros ünnepet ültek vasárnap Bugac-Alsómonostoron. Az templom építésének 75 éves évfordulójára és annak védőszentjére, Szent Annára emlékeztek. A jeles évfordulóra kívülről felújított templomot dr. Bábel Balázs a búcsúi szentmise keretében szentelte meg.
Kreatív libaszobor készítő pályázatot hirdet a kiskunfélegyházi Holló László Képzőművész Kör a 16. Libafesztivál alkalmából. Mint ahogy felhívásukban írják: a szobor lehet festett, mázolt, forgó, morgó, zenélő, mesés, okos vagy buta, szőrös vagy tollas, édes vagy csípős, meghökkentő és izgalmas, de semmiképp sem unalmas. A pályázatra főként kiskunfélegyházi és a kistérségében élők jelentkezését várják. Regisztrálni augusztus elsejéig lehet. A szobor elkészítéséről bővebb részleteket a képzőművészkör közösségi oldalán találhatnak a vállalkozó kedvű amatőr szobrászok. A beérkezett tervek közül Szőke András életművész, a fesztivál arca, Rosta Ferenc művészeti író, és Molnár István képzőművész választja ki az öt legjobbat, melyek a megvalósításra is hivatottak – olvasható a felhívásban.
Érseki szentmisével kezdődik augusztus 3-án 18 órakor a XXIII. Bugaci Ifjúsági Lelkigyakorlatos Tábor, melynek témája idén „Ajándék – Ami vagyok, és amit kaphatok”. A hét nap alatt a résztvevők egyházi és világi személyek tolmácsolásában hallgathatnak előadásokat a hitről és annak jelentőségéről. A kikapcsolódást fakultatív programok, kézműves foglalkozások, sport, táncház, koncert akadályverseny stb. szolgálja.
Reverendájáról és szálfa termetéről már mindenki messziről felismerte az Ótemplom fiatal papját, Bese Gergő Pétert. A mosolygós lelkipásztor gyakran mutatkozott a város utcáin, beszélgetett az emberekkel a kávéházak teraszán, de a moziba sem volt rest beülni a fiatalokkal. Papi munkájáról, a fiatalok nevelésében elért eredményeiről elismeréssel beszéltek városszerte. A megkezdett munkát másnak kell folytatni. Bese Gergő ugyanis augusztustól egy másik bencés középiskolában iskolalelkészként, hétvégeken pedig Pannonhalma környékén, mint lelkipásztor végzi tovább feladatát.
Egész napos, 24 órás horgászversenyt rendeznek augusztus 9-én a Balog Tanya Horgásztó és Pihenő Parkban. A megmérettetésre az előző évekhez hasonlóan 3+1 fős csapatok jelentkezését várják. A horgásznem most is szabadon választható (1 bot + 1 horog /fő). Nevezési határidő: Aug. 2.
A Jövő Bajnokai DSE kosárlabda szakmai tábort szervez augusztus 25-e és 30-a között a Constantinum Intézmény Sportcentrumában. A diákokat 9-től 16 óráig napi két gyakorlati és egy elméleti edzéssel várják. A versenyeket és a tréningeket követően szakmai délután lesz a vendégedzőkkel közösen, ami segíti megismerni a kosárlabdázás elméleti és gyakorlati oldalát.
A jó környezet, az alkotóközösség, amely szeret együtt dolgozni. Ezek hozták össze idén is a 21. alkotótábort Tiszaalpáron. A félegyházi Holló László Képzőművészkör és a budafoki Mészáros László Képzőművészeti Egyesület tagjait szívesen fogadják a falubeliek, ezért minden évben úgy érzik, hazaérkeznek. Az alkotók pedig minden évben egy-egy festménnyel, grafikával, fafaragással, vagy tűzzománccal hálálják meg a vendégszeretetet. Az alkotások ezt követően a közintézményeket díszítik.
Ma (július 27-én) 18 órától csendes szentségimádást végzünk.
Pénteken elsőpéntek lesz, 24 órás szentségimádással.
Szombaton elsőszombat lesz.
Augusztus 16-án, szombaton egyházközségünk Mátraverebély-Szentkútra zarándokol. Jelentkezni a Plébánia Hivatalban és a sekrestyében lehet a részvételi díj, 3000 Ft befizetésével.
Október 1-től 4-ig zarándoklatra hívjuk a testvéreket Lengyelországba. Részletek információk a Plébánia Hivatalban kaphatók.
Július 27-én vasárnap, a 100. évforduló előtt egy nappal világszerte egy időben, magyar idő szerint 9.30-kor játszották el neves trombitások a híres katonai takarodót, az Il Silenziót. Az olasz miniszterelnökség kezdeményezésének szervezői Magyarországról a fiatal dzsessztrombitást, Koós-Hutás Áront kérték fel, aki a budai Vár Savoyai teraszán adta elő a művet. Ugyanekkor többi között Nagy-Britanniában, Portugáliában, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában és az Egyesült Államokban hangzott fel a dal az elesettek emléke előtti tisztelgésként.
A hangulatra és a jó időre ezúttal sem lehetett panasz a III. Tősfeszt július 25-ei első napján. A fesztivált a Plain-Rock Egyesület szervezésében idén is a Tősfürdő területén tartják meg, így akinek a zenehallgatás mellett a csobbanáshoz is kedve van, az mindkettőt megteheti.
http://hirek.kiskunfelegyhaza.hu/?p=17299
http://felegyhazikozlony.hu/sa_hirek/i_helyi_hirek_2/i_a_feleg...
http://siriusradio.hu/kiskunfelegyhaza/hirek.php?hir=5296
http://siriusradio.hu/kiskunfelegyhaza/hirek.php?hir=5297
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/a-selyemut-vegerol-utaz...
Több, Kiskunfélegyházáról és környékéről származó lelet is gazdagítja a kecskeméti Cifrapalotában néhány napja látható, „Nagyurak és vezérek: Híres avar leletek a Kiskunságból" című állandó kiállítást anyagát. Mint azt Dr. Wicker Erikától, a kiállítás forgatókönyvét író és látványtervét megálmodó régésztől megtudtuk, a Cifrapalota első emeletén berendezett tárlat páratlan leleteket vonultat fel. Kecskemét környéke és tágabb értelemben a Kiskunság ugyanis a leggazdagabb az avar leletekben.
Kifejezetten azok ellen demonstrálnak a jövőben a tejtermelők, akik nem tesznek azért, hogy kínálatukban növekedjen a belföldön előállított tejtermékek aránya - mondta Istvánfalvi Miklós, a demonstrációs bizottság tagja. A szakember erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyen a termelők értékelték a hónap elején tartott tiltakozásuk eredményét. A tejtermelők július 8-án azért tiltakoztak az ország több pontján is, hogy számukra kedvezőbben alakuljanak a piaci feltételek.